Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-29 / 51. szám

JA %e let- ‘Maflifarorszáf! hé tvéfli mettékje te] 11

1992. február 29.

Ujiá&M&tit rcmwwcny

M. Magyar László

■ Hol vannak már az önfeledt gyermeki kacagások, a Tisza hűs vizében labdázó mozdulatok?! Az elhagyatott, néma parton emlékek elevenednek meg. Egykoron, hej de sokat kerékpároztunk a tiszateleki palajhoz Ke- mecséről a diákokkal, lettlégyen bár kora tavasz vagy késő nyár. Ma már mindez csak a múlté. A nebulók közül ki erre, ki arra vetődött, néhányan már gyermeküket dédelgető édesanyák. Az idő múlása, persze mit sem látszik meg a természeten. Még most is megvan az a félig kiszáradt öreg fűzfa, amelyhez a bicikliket támasztottuk.

Végtelen nyugalom uralkodik a tájon. A csend, a békesség, a mozdulatlanság az örökkévalóságot hirdeti, nyelvet öltve az emberi múlandóságra. Még a máskor oly kiszámíthatatlan folyó sem moccan. Hogy is hullámozna, mikor bilincsbe verte a kemény fagy, amely még február végéhez közeledve sem adja meg magát egykönnyen. Hiába próbál az ébredező nap új életet lehelni a vidékbe, a fel-feltáma- dó, viharos északi szél nem ismer irgalmat. Magányos üdülők között térek vissza a gáthoz, ahonnan jól látszik a hosszan elnyújtott település házainak végeláthatatlan sora.

Maga a község a Nagyhalászt Dombráddal összekötő országút mentén lévő tanyák, uradalmi majorok összeépüléséből keletkezett. Ez a magyarázata annak, hogy 6—7 kilométer hosszú.

Már messziről vakít a polgár- mesteri hivatal fehér épülete. Először az utca felőli ajtón próbálkozom, azonban ott a postát találom. A község ügyeit az épület másik szárnyában intézik. Bagdi Miklós tiszteletdíjas polgármester nemigen unatkozik.

Érkezésemkor éppen tárgyal, a beszélgetésünk után pedig siet Ibrányba, ugyanis egy ottani vasipari kft. ügyvezető igazgatója.

— A választás utáni legelső feladat az önkormányzati hivatal létrehozása volt — meséli a polgármester. — A régi tanácsháza teljesen leromlott állapotban fogadott bennünket. A lakosság segítségét kértem, s társadalmi munkában felújítottuk. Általában 40—45 lakos is dolgozott az épületen. Az anyagköltséget a nagyhalászi polgármesteri hivatal fedezte, s sikerült egy hónap alatt újjávarázsolni a házat. Még házasságkötő terem is kapott benne helyet, így nem kell már a szomszéd községekbe utazni az itteni fiataloknak.

A hetvenes évek központosító törekvéseit Tiszatelek sem kerülhette el. Nagyhalászhoz csatolták, közös lett a tanács, a tsz. Mint a legtöbb kisfalunak, mostohagyermeksors jutott osztályrészül itt is. A fejlődés megállt. Az üresen maradt, termelőszövetkezeti tulajdonban lévő épületek állagmegóvásával senki nem foglalkozott, összeomlottak. Több évtizeden keresztül csak

ígéret maradt a ravatalozó. Az elhunytakat Nagyhalászba kellett elszállítani, majd a temetésre Visszahozni.

— A hivatal átadása után legfontosabb feladatnak a ravatalozó megépítését tekintettük — folytatja Bagdi Miklós. — Áprilisban kezdődtek a munkák, s augusztusra már el is készült. Az oda vezető utat is felújítottuk, illetve világítással láttuk el. A szeméttárolás sem volt megoldva a községben, pedig már régóta követelte a lakosság. Ezt is megvalósítottuk, márciustól októberig heti két alkalommal van szervezett szemétszállítás. A munkánkat nehezíti, hogy Tiszatelekhez több tanya is tartozik — Csiba- rét, Érhát, Kocoba, Tiszahát —, s mindenhol elvárják — természetesen jogosan — a fejlesztést.

— Az idei tervek között szerepel az érháti út felújítása és kivi- lágosítása, s talán sikerül megoldani ott az autóbusz-közlekedést is. A választási programomban ígéretet tettem arra, hogy a munkanélküliek számának csökkenése érdekében mindent megteszek. Sajnos sokan vannak a

munkanélküliek, mert a megye- székhely és a környező nagyközségek gyáraiból elsősorban a bejárókat küldték el. Egy hasz- náltgumi-feldolgozó üzemet szeretnénk a faluba hozni, autópályára gyártana gumiszőnyeget. Ha ez megvalósulna, közel 25 nőnek és 50 férfinek lenne munkája. Munkalehetőséget biztosít a Ritmo-X Kft. is, s vannak más elképzeléseink is. Szeretnénk, ha a tsz-tagok a vagyonnevesítés után önálló szövetkezetét alakítanának, s vállalkozásokba kezdenének. Úgy érzem, hogy a határban lévő 2500 hektár termőföld és a tervezett üzemek biztosítani tudják majd a megélhetés alapját, s van még jövője ennek a kis településnek.

A jövő biztosítéka Tiszatelek kincse, a Tisza is, természetesen nem felejti ki a felsorolásból a polgármester. A megye egyik legszebb tája, strandja, természetvédelmi területe sok kirándulót vopz. Az idegenforgalom fejlesztéséért meg is tesz mindent az önkormányzat. Az üdülőtelephez vezető utat felújították, megoldották a környék ivóvíz- és vil- lamosenergia-ellátását. Az elképzelések között szerepel további parcellák kiadása is, bár ezzel kapcsolatban még tart a vita a nagyhalászi Petőfi termelőszövetkezet vezetőivel.

.Elköszönve a polgármestertől, gyalog indulok egy kis falunézésre. Itt-ott romos, üres házak, gazdasági épületek árválkodnak. Néhol a lakások sora meg szakad, puszta telkek, olykor szántók köve tik egymást. Vannak azonban új, tetszetős lakóházak is. Ezek mindennél jobban bizonyítják: az itt élők bíznak a település jövőjében.

Az utcán bá mészkodó idegen azonnal szemet szúr minden helybelinek Nem is maradok sokáig egyedül, hamar akad egy beszélgető- társam.

— Ibrányban születtem, de kétéves koromtól itt élek —- vázolja fel röviden életét Balogh Antal nyugdíjas. — Egyéni gazdálkodó voltam 1960-ig, aztán beléptem a termelőszövetkezetbe. Jól megélt az ember a földművelésből, kiváló a talaj, no meg persze állatokat is tartottam. Hizlaltam disznókat, voltak teheneim, ebből a bevételből kezdtem el az új ház építését. Nem vágytam el én innen, soha nem volt fogalomban. Nagyon várom már a tavaszt, nagy a kert, lesz majd mit csinálnom.

Nem tartom fel sokáig, hiszen éppen a tüzelővel foglalatoskodott, s bizony a falánk lángok odabenn a kályhában nem várnak sokáig. Folyamatosan kell nekik a táplálék, ha a gazda meleget akar. Egy kettős kanyar következik, az elsőnek az ívében a 20-as években épült „alma mater”.

— Ide a felsősök járnak, az alsósok a kétérközi iskolában maradtak — tájékoztat Nagy Erzsébet, aki 1976 óta az intézet igazgatója. — A nagy távolság miatt csak busszal lehet közlekedni ebben a „zsinórfaluban”, így ingáznak a diákok és a tanárok is. Úgy látom, mióta leváltunk Nagyhalászról, nincs elvándorlás, egykori tanítványaim helyben építkeznek. Nem fog kihalni a község, növekedni fog majd a létszám, persze ez függ a szociális helyzettől is. Az iskola épületei elavultak, cserépkályhával fűtünk, s még olajospadlós tantermünk is van. Az új tanévre talán már lesz köz- [ ponti fűtés. Mindezek ellenére érünk el szép eredményeket, nem érezzük hátrányban magunkat. Tavaly például az országos nyelvművelő versenyen szerepelt sikeresen egy kislányunk.

Áz iskolától nem messze, a másik kanyarban bérli a nagyhalászi termelőszövetkezettől az épületeket üzeme számára a Rit- mo-X Kft., amely alig egy esztendeje telepedett le a faluban munkalehetőséget teremtve. A Csibaréten működik egy fafeldolgozó üzem, itt bent pedig ivólevet és szörpöket készítenek.

— Tésztaüzem is lesz, de arra még nem kaptuk meg az engedélyt — magyarázza Bereczki Jánosné, miközben megkínál egy pohár finom narancslével. — Nagy igény van az üdítőitalokra, bár most még csak egy műszakban dolgozunk, de márciustól két műszakot indítunk. Termékeink a megyén, illetve az országon kívül eljutnak Németországba és Ausztriába is.

A tavaszi nap felolvasztja a jeget, új életre kel a természet. Tiszatelek számára a visszanyert önállóság az a belső erő, amely új értelmet ad a helybeliek munkájának, mindennapi küzdelmének. A rövid idő alatt elért eredmények is jelzik, érdemes összefogni, hiszen — ha nehézségek árán is, de — van remény egy boldogabb és emberibb életre.

Esik Sándor

gy napfényes decemberi délutánon

£ Mikola mégiscsak megérkezett. Hatalmas Lincoln Continentaljával puhán gördült be a ház előtti gumifa alá, jöttét csak a keményre száradt vaskos levelek ropogása jelezte. A lehúzott ablakon szabadon áradt a zene. Wellcome to the Hotel Kalifornia énekelte az Eagles együttes, és véget ért a gitárszóló. Az a híres szép dallam, amelyet itthon oly ritkán, de mindig áradó örömmel hallgatok. Joe-val éppen befejeztük a fűnyírást, és már pakolni kezdtük a hozzávaló eszközöket, amikor felfigyeltünk a vajszínű limuzin érkezésére. Fiatalos, mosolygós férfi lépett elénk. Kockás cowboying, elegánsan kopott farmer, és egy formatervezett szemüveg adta meg karakterének külső jegyeit. Egészségesen villogó fogai, és hiánytalan, egyszínű barna haja ellenére úgy láttam, jócskán benne van az ötvenben.

— Szevasz, Kopasz — köszöntötte Joe-t, azzal a hanghordozással, amit Jim Ladd használ, a Klasszikus Rock Adóállomás diszkdzsokéja.

— Hát te hogy a francba kerülsz ide? — nézett rá gyanakvóan Joe. Mikolának egy pillanatra ráfagyott a mosoly az arcára, de aztán tovább hehe- részett.

— Arkansas tele van ilyenkor földibolhával, Joe. Az órabér meg tíz dollár sincs. Bejött a ló, vettem ezt a Lincolnt, gondoltam, megnézlek benneteket. Erzsiké?

Elizabeth, Joe felesége a ház ajtajából nézett bennünket. Ijedtség látszott az arcán. Mesélt egyszer az Ildi férjéről, onnan tudtam arról, hogy Mikola egyáltalán a világon van. Palm Dale-ba mentünk valamelyik hétvégén. Joe vezetett, Elizabeth pedig unaloműzőnek elmondta Ildi történetét.

Ildi nyolc éve jött ki, és egy rózsadombi villával együtt hagyta otthon a férjét. Kaliforniában nagyon nehéz állampolgársághoz jutni, ezért ment hozzá Mikolához, aki ötvenhat előtt érkezett. Joe-éknál ismerkedtek meg, és azóta tart az asszony kálváriája. Hol elválnak, hol összemelegednek. Ildi mostanában hozatta ki az anyját, meg a lányát. A lány éppen gyeden van, így nyugodtan járhat takarítani a Beverli Hills-i villákba. Napi ötven-hatvan dollárt simán meg lehet keresni vele.

Mikola nem vett tudomást a barátságtalan fogadtatásról, és az invitálás is hiányzott ugyan, mégis beljebb jött.

— Ő ki? — vetett felém egy hanyag pillantást.

— Vendég — mondta Joe. — Egy rendes magyar, nem olyan link, mint te.

— Mit csinálsz otthon? — kérdezte. Leültünk a medence szélén lévő kőpárkányra. Az szóba sem került, hogy bemennénk a házba.

— Újságíró vagyok — válaszoltam kissé sután. Nem tudtam ráérezni mi is történik valójában. Joe, akinek máskoí be nem áll a szája, kukán rugdosta maga előtt a gyepet.

— Itt mind zsidó, az összes újságíró — lendült bele Mikola. — Az övék a tv, a rádió, az összes lap, meg minden. Azért állunk így, ahogy állunk. — Még hosszan folytatta volna, de Joe magára talált.

— Mi az Mikola, nincs pénzed?

— Ne beszélj már Ko... Józsikám. Mondtam, hogy bejött a ló. Az is lehet, hogy hazaugrok Magyarba. Nincs égy söröd? Két napja vezetek.

— Még az kell^ hogy igyál...— morgott Joe. A sörivás lekerült a napirendről.

ó- ♦ ❖

Másnap csak késő este kerültem haza. Sötét volt az út, csendes a környék. A szomszédban a népes mexikói család is elült már. A domb aljáról vörösen világított fel Los Angeles belvárosának párásán, füstösen gomolygó forgalma. Mikolát nem láttam, csak a cigarettájának parazsa villant elém.

— Miért nem jössz be? — kérdeztem.

— Az öreg nem engedi, hogy befüstöljek — mondta belenyugvón.

Joe odabent szintén cigarettázott, de a kandalló előtt hasalt és befújta a füstöt. A hatalmas nappaliban csend honolt. Elisabeth kinézett, bezártam-e az ajtót és halkan mondta:

— Ildiék jönni akartak, de mikor megmondtam, hogy itt van Mikolá, megijedtek.

— Itt is alszik? •*— érdeklődtem.

— Nem, hanem Tóth Bandinál — válaszolt a kérdésre Elizabeth helyett Joe. — Meséltem én már neked arról. Japán felesége van. Együtt járnak lovazni.

Megnyikordult az ajtó, Mikola jött be.

— Van valami enni, Erzsiké?

— Hogy van pofád tarhálni, te Mikola — nevetett keserűen Joe.

— Hagyjad már, van itt egy kis maradék — kezdett sürgölődni Elizabeth. Mikola egyenes derékkal lassan, módszeresen fogott hozzá a vacsorához. Nem sietett, nem habzsolt. Amikor befejezte, elköszönt. Elizabeth egy kis csomagot készített neki, Joe talán nem is látta.

■> ♦ ❖

— Te Mikola, te loptad ezt az autót — fakadt ki reggel Joe, amikor Mikola megérkezett. Különféle

huzalokkal babrált a kormány alatt, és a motor csak azután állt le.

— Majd megmutatom a papírját, Kopasz. Hogy mondhatsz ilyet. Mit gondolsz, ki mernék vele menni az utcára? — Becsapta a Lincoln ajtaját, hátsó felét a motorházhoz támasztotta, karját keresztbe fonta a mellén.

— Naná, hogy kimennél. — Legyintett Joe. Hallgatott egy kissé, majd nagyot fohászkodva a vállára csapott Mikolának.

— Ide figyelj, te csavargó. Csináljuk meg a kisebbik autómat, amelyik tavaly óta áll. Ne lopd itt hiába a napot. — Rám nézett, tudta, hogy én csak késő délután jövök vissza. Mikola feldobódva üdvözölte az ötletet, de azért megkérdezte: sör lesz-e?

❖ ♦ ❖

Késő délután harsány munkazaj fogadott, amint visszatértem Joe házába. A borsfa mögött csiszolás, fúrás, faragás és élénk beszélgetés keveredett egymással. Elizabeth magába roskadtan ült az ebédlőben, és a nagyasztalon rakosgatta a tavaly karácsonyi üdvözlőlapokat. Fehér hajú, szép vonásé, apró kis öregasszony, jóságos anyás szívvel — állapítottam meg magamban néhány hete, amikor egy este sokáig beszélgettünk. Az ízületei tönkrementek északon, amikor még Detroitban, abban a nedves, esős városban laktak. Ideköltöztek, és azóta áldja Kaliforniát.

— Kész az autó? — érdeklődtem.

— Nagyon csinálják — válaszolta —, de fogy a sör is. Pedig Józsinak nem volna szabad. De most nem lehet vele vitatkozni. Itt van a bátyja is Harbor Beachről.

Láttam, nincs kedve beszélgetni, elindultam a műhely irányába. Alig léptem ki az ajtón, rögtön megütötte a fülemet: ezek sokkal hangosabbak, mint az előbb voltak. Átvágtam a gyepen, megkerültem a kis filagóriát, és a lemenő nap fényében furcsa idill tárult elém. Szanaszét a Budweiser sör dobozai hevertek, de olyan sűrűn, mint otthon a gomba az őszi legelőn eső után. A három férfi olajosán, kormosán, csapzottan állta körül a fehér Volkswagen Quantumot, amit Joe Európából hozott néhány éve, de összetörte. Ki volt egyengetve a horpadás. Mikola csiszolóvászonnal készítette elő a festéshez. Meg-megállt a keze, mert Joe állandóan odanyulkált.

— Menj már innen, Kopasz, mert már másodjára kell miattad lecsiszolnom — kiáltott rá indulatosan.

— Mert folyton elrontod — ordította túl Joe. Nem lehetett tudni, kinek van igaza. A báty csendben álldogált a szomszédból áthajtó gránátalmafa gyönyörű, piros gyümölcsei alatt. Végül Mikola lecsapta a csiszolóvásznat, és Joe folytatta. Óvatosan visszahúzódtam, és leültem a medence szélére. Mikola kisvártatva mellém telepedett.

— Látod, ez kiabál énvelem, ez... — lihegett. Iszonyú sör- és bagószaga volt. Még mindig az a kockás ing és farmer feszült rajta, ami négy nappal ezelőtt. Talán nincs is más ruhája, gondoltam.

— Ez kiabál énvelem — ismételgette Mikola. Látod milyenné válik valaki, ha szarevő? Mert van egy kis pénze. Összekuporgatta, megette maga alól a ganét, és most pofázik. Nekem...

Hozzám fordult, és dobbantott. A medencében az aranyhalak ijedten rebbentek széjjel.

— Ember már csinált pénzt, de a pénz még nem csinált embert, tudd meg — suttogta folytottan, aztán ordítva tört ki. Felugrott, hogy Johnék is hallják.

— Azzal a kurvával is te boronáltál össze, az meg lerágta rólam a húst — kiáltotta, és úgy hadonászott, hogy leesett a szemüvege.

Válogatott szitkokat szórt Mikola a mind sebesebben dolgozó Joe fejére. Már szinte eszeveszetten súrolta az autó oldalát az öreg, Elizabeth is kidugta a fejét az ajtón, de nemigen jött közelebb. Végül Joe-nak megállt a keze az öreg Volkswagen oldalán. Mintegy varázsütésre Mikola is elhallgatott. Aztán Joe fojtott hangja sértette fel a halálossá mélyült csendet.

— Get out... Get out, you mother fucker. — Nem vette észre, hogy nem magyarul beszél, de aztán váltott. — Ki innen, eredj a kurva, koldus anyádba. — Lecsapta a csiszolóvásznat, és Mikola után nyúlt, de az akkor már futott. Felrántotta az autó ajtaját, és gyakorlott mozdulatokkal illesztette ösz- sze a drótokat. Óriási szerencséje volt, hogy Joe nem érte utol.

z öreg még sokáig átkozta Mikolát, meg saját magát, hogy beengedte.

4 Elizabeth csitítgatta, de nem sokáig, mert vele is ordítozni kezdett. Az öregasszony kicsit szégyellte előttem az ügyet, és amikor Joe dúlva-fúlva hátravonult az autójához, szomorúan dünnyögve szabadkozott vékonyka hangján.

— Pedig hát visszajön ez a Mikola. Úgyis visz- szajön. Mindig visszajön. Hová is menne...

Az új ház a jövőben való bizakodás jelképe

A SZERZŐ FELVÉTELE