Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
1992. február 22. !A ‘Kdet-^iaßijarorszäß hétvégi meflelete ] 9 Értékek és vállalkozók Murányi István ,,A vállalkozáshoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz” — hallhatjuk naponta. Azonban sikeres külföldi és hazai vállalkozók nyilatkozatait olvasva kiderül, hogy ez csupán egyik — nyilván nagyon lényeges — feltétele bármilyen eredményes vállalkozásnak. A szakértelem mellett olyan sajátos egyéni képességek, tulajdonságok is kellenek, melyekről lassan már könyvtárnyi irodalom jelent meg a közelmúltban. A különböző menedzserképzések törzsanyagában a kreativitás, nyitottság vagy a problémaérzékenység legalább olyan fontos fejezet, mint a száraz közgazdasági ismeretek. A vállalkozás humán feltételei hangsúlyozottan szerepelt a PRIMOM Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány Vállalkozói Központja (az Európai Közösség PHARE-programja keretében) a megye öt városában — Nyíregyházán, Kisvárdán, Mátészalkán, Vásárosnaményban és Nyírbátorban — szervezett előadássorozat programjában is. Az üzleti siker és a vállalkozás eredményességének fokozását biztosító eszközrendszert a múlt év decemberében ismertető előadásokon a résztvevők rövid kérdőívet töltöttek ki, melynek eredménye több szemponból elgondolkodtató. A kérdőívet kitöltő 322 résztvevő fele (53,7%) már vállalkozó, a minta társadalmi-demográfiai összetétele alapján azt mondhatjuk, hogy a vállalkozások iránt a megyében főként a magasan kvalifikált, fiatal férfiak érdeklődnek. [A minta 80,7%-a 45 éven felüli, csupán egyötöde (19,9%) no, közel fele (43,6%) egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezik.] A kérdőívben szereplő teszt a résztvevők önképének jellemzéséhez nyújtott segítséget. Az önértékelés 21, a tesztet kitöltőre vonatkozó kijelentéssel (például: „Szükségem van új tapasztalatokra”) való egyetértés vagy elutasítás alapján történt. A kijelentések tartalmilag 7 önértékélő szempontba sorolhatók. A rangsorban feltűnő, hogy a kérdezettek tanulásra, fejlődésre való, alkalmasság magas önértékelése mellett az alkotó- képességüket is lényegesen alacsonyabbnak minősítik. Ez mindenképpen ellentmondás, mivel nincs olyan vállalkozói tevékenység, amely ne igényelné a kreativitást, az alkotóképességet. A „Személyes célok tisztázottsága” önértékelő szempont alacsony értéke is figyelemre méltó, hiszen a reálisan megvalósítható tervek szintén lényeges feltételei a vállalkozás eredményességének. A statisztikai elemzések során a vállalkozások iránt érdeklődő résztvevőket két csoportra tudtuk osztani. Érdekes módon a két csoportnak azonosak a társadalmi-demográfiai (nem, életkor, iskolai végzettség) jellemzői, viszont az önértékelés mértékében lényegesen különböznek. Bár az alacsony eiemszá- mok miatt nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, mégis megemlíthető, hogy az önmagukat pozitívabban értékelő csoportban — minden szempontból 4,00 feletti önértékelő átlagok szerepeltek, ők alkották a kérdezettek 37,9%-át — valamivel magasabb (10,7%) a már vállalkozásként dolgozók aránya. Mit jeleznek ezek az eredmények? A magyar társadalom értékválságát és pesszimizmusát szociológiai tanulmányok és a napi publicisztika egyaránt bőségesen tárgyalja. Ezért elegendő a téma jeles kutatójának két megállapítását idézni, mivel az eredményeinket feltehetően ilyen, látszólag távolinak tűnő, okok magyarázzák. Hankiss Elemér többek között a megkésett polgárosodást — .....évszázados hátrányban vagyunk, már ami tudatunk, készségeik, belső fegyelmünk, intézményeink,'ányagi és társadalmi világunk polgárosodását illeti.") és az „össznemzeti” pesszimizmust — „Kudarcneurózisunk már-már parttalan és kritkátlan... Ez a neurózis árad történetszemléletünkből, ezt sugározza történeti témájú színdarabjaink, tévéjátékaink, filmjeink, regényeink többsége. Ez a nekünk úgyse sikerül semmi tudata sorvasztja életerőnket, eleve megtöri nekilendüléseinket, közönyössé és lompossá tesz teendőinkkel s jövőnkkel kapcsolatban.” — tartja a társadalmi értékek terén tapasztalható válság hátterének. Mindezek tükrében a megyei vállalkozók és vállalkozások iránt érdeklődők önképének rendezetlensége, a vállalkozói tevékenységhez legfontosabb értékek (alkotóképesség, problémamegoldó képesség) alulértékelése egyáltalán nem meglepő. Az évtizedek során rögzült értékek nehezen változnak, elmozdulásuk hosszú időt igényel. Ebben az értékformáló folyamatban különösen nagy szerepe van a sajátos, az elmúlt évtizedekben nem preferált értékeket közvetítő intézményeknek. Ezért is fontos a „PRIMOM" Vállalkozásélénkítő Alapítvány, Vállalkozói Központ létrejötte és működése. Ausztrál mese A kultúra ünnepe Beregben Vásárosnamény (M. E.) — Fontos esemény zajlott le nemrégen a Vásárosnaményi Polgármesteri Hivatalban: a képviselő-testület tagjai, a kulturális intézmények vezetői megalakították a Beregi Ünnepi Hetek szervezőbizottságát. A három évtizedet meghaladó hagyomány folytatódik. — Erre mindenképpen törekszünk — summázza a szervezők szándékát Sánta Miklós, a művelődési központ igazgatója. — A faluközösségek önszerveződésének újrakezdését, gyorsítását szeretnénk ez úton segíteni a kultúra eszközeivel. Elképzelésünk, hogy a beregi falvak mindegyikének közéletében jelen legyünk valamilyen szellemi gyarapodást segítő rendezvénynyel (egyedi előadás, író-olvasó találkozó, koncert, színházi előadás stb.), s egyúttal segíteni szeretnénk — a korábban elvégzett munkánk folytatásaként — a szellemi hídépítést a felvidéki, kárpátaljai, partiumi magyar lakosokkal. A korábbi években a Beregi Ünnepi Hetek meghatározója az irodalmi ismeretterjesztés volt. Ezzel összefüggésben kérdeztük meg Antal Miklóst, a városi könyvtár igazgatóját: marad-e a régi rend? — Az előzetes tervek azt jelzik, hogy idén a rendezvények sokfélesége jellemzi ezt az elő' reláthatóan 1992. március 8-a és 21-e közötti eseménysort. Az alsó- és középfokú oktatási, valamint a közművelődési intézmények önálló rendezvényeikkel (emlékkiállítás, évfordulós megemlékezések, intézmények névadásai) kapcsolódnak a programokhoz. Kétségtelen azonban, hogy a rendezvénysorozat jellegét az irodalmi ismeretterjesztéshez kötődő formák adják meg. így a megnyitót követő szimpozion falvaink közéletéről, ahová ismert írókat, szo- ciográfusokat várunk a fővárosból és a környező országokból. Ők lesznek a beregi falvak íróolvasó találkozóinak résztvevői is. A másik jelentős eseménye (esz Beregnek a Váci Mihály- emléknáp. — Élő hagyományt ápolunk illendő rendszerességgel Tisza- szalkán — tájékoztat az előkészületekről Szemján Zoltán, az ÁMK igazgatója. — Idén Váci Mihály mellett azokról a szellemi munkásokról is kötelességünk megemlékezni, akik éveken át segítettek kultúrát terjeszteni Beregben: Fábián Zoltánról és Ratkó Józsefről. Most Ratkó életművét kívánjuk Váci életműve'mellé helyezni. Jeles eséménynek ígérkezik a már nemzeíközivé bővült vers- és prózamondó verseny, három korcsoportban felvidéki, kárpátaljai, partiumi és beregi résztvevőkkel. A kiegészítő rendezvényekkel együtt szellemi gyarapodást kínálunk vendégeinknek. Talán e vendégváró tisztelet is segíti az érdekeltek összefogását. azt. hogy már a szervezés kezdetén az anyagiakkal történő hozzájárulást is vállalják a vásárosnaményiak mellett Nyírmadán, Tarpán, Tiszaszal- kán, Tiszakerecsenyben, Nagy- varsányban... Komédiások vagyunk... Szegedi Molnár Géza írja Szerencsés vagyok, mert hajdani kóborlásaim során olyan művészekkel is összehozott a sors, akik egyébként a megközelíthetetlenség hírében álltak. Ilyen Tolnay Klári. A hetvenes években, az egykori Irodalmi Színpad (ma Radnóti Színház) produkciójában turné indult Tolnay Klárival közös estünkkel. Klárika háromszor jelent meg az est folyamán stílusosan, különböző ruhákban, én pedig ahhoz voltam szokva, hogy egy műsorban csak egyszer jövök ki a színpadra. Kedvéért három részre trancsíroz- tam a műsoromat, hogy alkalmazkodjam hozzá. Végül is nagy sikerű est kerekedett. Megfért a Kaméliás hölgy a Hunyadi László-paródiával, a’Vágy villamosa Honthyval, a „Katyi nóták” a Sárdy-karikatúrával. Néhány ütem erejéig megcsináltam Klárika paródiáját is: „a rátóti leányok, Jáj, dé nagyon vágányok..." A következő találkozásunkig hosszú idő telt el. Én időközben megrokkantam, ám mégis megtörtént az, amiről még álmodni sem mertem: színpadra léptem, pontosabban a kerekes székemmel a színpadra gurultam. (És a mai napig is járom az országot önálló estemmel.) Egy szép napon a színészszakszervezettől kaptam egy levelet 1990 júliusában. Csak néhány mondatát írom le kivonatosan: ,,Kedves és Nagyrabecsült Kolléga! Kétszáz éve tartotta Kelemen László társulata első előadását. Színháztörténetünk innen számítja az állandó magyar színjátszást... Kimegyünk a színházak falai közül az utcára, mint tették elődeink. Augusztus 25- én tartjuk a budai Vár területén a ,, Színészkarnevál”-t... Legalább ezen az egy napon a színházi emberek egymás torka helyett fogják megy egymás kezét!"... Aláírás: Tolnay Klári. Természetesen azonnal jelentkeztem, és abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy az ünnepélyt záró Hilton bálban léphettem fel. Amikor a mikrofon elé kerültem, csak eny- nyit mondtam: „Tudom, hogy itt fellépni a legnehezebb a világon. Sok külföldi vendég és a legtiszteletreméltóbb kollégák előtt (ott volt a magyar színészés operavilág színe-java). Éppen ezért most olyan művészeket szeretnék megidézni paródia formájában, akik nicsenek vagy már nem lehetnek itt.” (Karády Katalin, Sárdy János, Feleki Kamill és Honthy Hanna zenés karikatúráját adtam elő.) Szerencsére a reflektorok elvakították amúgy is érzékeny, vaksi szemeimet. Csak a taps zúgását és a bekiabálásokat hallottam. Amikor valahogy lesegítettek a dobogóról, Tolnay Klári termett mellettem. Gratulál és rámkérdez: — Engem miért hagytál ki a műsorodból? — Drága Klárika — hebegtem —, Ön az est elnökasszonya. Köztiszteletben áll... Valahogy nem tartottam most illendőnek — Ugyan, te buta — nevette el magát — és ekkor kaptam életem egyik legnagyobb elismerését —, hát mind a ketten ugyanazt csináljuk: komédiások vagyunk! Herceg Árpád: Távirat — hova s kinek? önnyed legyek? Szorongá- sok nélkül írjam a verset? Ne gyanakodjam, hanem legyek " » bizalommal, míg engem magamat megint gyanakvás és bizalmatlanság ölel? Mert Jézus király is azt mondta nekem egyszer: fiam, eszed legyen, dobd vissza kenyérrel...?! Farsang van; veszélyes játékot játszik a bohóc-világ: megszámlálhatóvá teszi napjainkat. Vajon, könnyebb lesz majd ez az év? Könnyed lesz? Az lesz csak érvényes és igaz rá, hogy — új? Pedig boldogabb évet kívánnék — csupán boldogabbat. Amikor Napóleon Bonapartéval találkoztam, persze, hol másutt, mint egy könyvben, egy történetben, egy legendában, a kinyomozhatatlan emlékezetben — akkor, azon a december végi éjszakán a kartveli- orosz Bulat Okudzsava imigyen emelte poharát: ,,Igyunk a mi reménytelen ügyünkre!" Mert Napóleon jönni fog. Mondhatjuk? — igen: Európának szívünkhöz közel álló népei tán még ma is arra várnak, hogy egy Napóleon megérkezzék végre — és aztán elmenjen. Mert a békét, a megtisztulást mindig egy új Napóleontól, egy felszabadítótól, egy kalandortól várjuk, és amikor megérkezik, rádöbbenünk, hogy ez is és már megint csak azt hozta el, mint a többi: kushadást, a nyomor mellé a szellemi éhínséget. Csak tovább taszított bennünket végzetünk felé. Megint kaptunk cirkuszt, kenyér is csurrant-cseppent valamicske, de megint csak a maradék. A kiszolgáltatottság mindig a maradékelvből fakad. S amíg ennek figyelésére kényszerülünk, arra kényszerülünk, hogy lessük: nem kapott-é többet a másik? Nem kaptam-e kevesebbet én? S mért éppen én kaptam kevesebbet? S ha Napóleon így fog jönni, márpedig így fog jönni, akkor három, legföljebb négy hét múlva eléri házam küszöbét — írta volt a kartveli-orosz ember, Bulat Okudzsava; és imigyen emelte poharát: „Igyunk a mi reménytelen ügyünkre!” Vicsorgó tálkák ágálnak: népek népek ellen, országok országok ellen megint. Megint megszámlálhatóvá lettek napjaik. S marad-e valaki végül a csúcsragadozók hordájából, ki majd mindent újrakezd? S kezdi elölről az emberi értelem kudarcát, a mutáció törekvését önnön végzete felé? Marad-e maradékunk? S az ivadék majdan megint csak fegyvert fog önnön fajára? Szépszámú agy sejtje, ha lesz, azzal megint egyetlen célkeresztre összpontosít? Amíg világ a világ, most már végképp és megállíthatatlanul tántorog a pengeélen? Embert, ki öltem, mert az ölés benne van génjeimben: taglózzon le végre a tébolyult Isten, ha van; mert vádolom, hogy tébolyult embernek teremtett. Taglózzon le, mert Prométheusz üllőjén vertem szét koponyákat, mert véres csontért bunkóztam Neand&r-völgyben is, mert jobb lét reményében akasztottam társakat, mert sósavat löttyintettem testek maradékára, hogy én magam felismerhetetlen legyek, így lettem végképp megismerhető. És most már felismerhető. Ember, kit saját képére formált tán egy isten: gyilkos a neved. Süt belőled a gyűlölet, hajt a gyűlölködés, jól célzott puskagolyók szállnak, röpködnek a tájban, szilánkokra hullik a maradék értetem. Mivé lesz így a világ? Kié lesz? Hamis gyóntatóatyák vallatják a népeket. 7 eked mi a nemzetiséged? A ff Hova tartozik? Vallásod? MqP|ff Pártállásod? Kik a barátaid? ff W Szeretőidnek száma? Neve? lllillllill Szemük állása, színe milyen? Gyerekeid melyik iskolába járnak? Ki volt pártfogójuk? Te magad kiket pártfogoltál, rejtegettél? Kenyeret adtál nekik? Vizet titokban? Azt állítod, hogy tavasszal kirügyeznek a fák, és nyáron lombosodnak? Szerinted néha kék az ég? És még ki mondja ezt? Ezen a húron még ki pendül? S mit rejtegetsz a szürkeállományban? Kit rejtegetsz megint? Csak azt ne mondd végül, hogy magad vagy! Magad vagy? Álmodhatsz még Betlehemről? Lesz majd karácsony megint? És nem söpri el a gyertyákat a légnyomás? Ha lesz gyertya, amit meggyújthatunk. Nem a holtakért — az élőkért csupán, kiket számba vesz az emlékezet, most, egy fenyegetően közeledő új népszámlálás küszöbén. Farsang van, játszik a bohóc-világ: megszámlálhatóvá teszi napjainkat.