Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-22 / 45. szám

1992. február 22. !A ‘Kdet-^iaßijarorszäß hétvégi meflelete ] 9 Értékek és vállalkozók Murányi István ,,A vállalkozáshoz három do­log kell: pénz, pénz és pénz” — hallhatjuk naponta. Azonban si­keres külföldi és hazai vállalko­zók nyilatkozatait olvasva kide­rül, hogy ez csupán egyik — nyilván nagyon lényeges — fel­tétele bármilyen eredményes vállalkozásnak. A szakértelem mellett olyan sajátos egyéni képességek, tu­lajdonságok is kellenek, melyek­ről lassan már könyvtárnyi iroda­lom jelent meg a közelmúltban. A különböző menedzserképzé­sek törzsanyagában a kreativi­tás, nyitottság vagy a problé­maérzékenység legalább olyan fontos fejezet, mint a száraz közgazdasági ismeretek. A vállalkozás humán feltételei hangsúlyozottan szerepelt a PRIMOM Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Vállalkozásélén­kítő Alapítvány Vállalkozói Köz­pontja (az Európai Közösség PHARE-programja keretében) a megye öt városában — Nyíregy­házán, Kisvárdán, Mátészalkán, Vásárosnaményban és Nyírbá­torban — szervezett előadásso­rozat programjában is. Az üzleti siker és a vállalkozás eredmé­nyességének fokozását biztosí­tó eszközrendszert a múlt év decemberében ismertető elő­adásokon a résztvevők rövid kérdőívet töltöttek ki, melynek eredménye több szemponból el­gondolkodtató. A kérdőívet kitöltő 322 részt­vevő fele (53,7%) már vállalko­zó, a minta társadalmi-demográ­fiai összetétele alapján azt mondhatjuk, hogy a vállalkozá­sok iránt a megyében főként a magasan kvalifikált, fiatal férfiak érdeklődnek. [A minta 80,7%-a 45 éven felüli, csupán egyötöde (19,9%) no, közel fele (43,6%) egyetemi vagy főiskolai diplomá­val rendelkezik.] A kérdőívben szereplő teszt a résztvevők önképének jellemzé­séhez nyújtott segítséget. Az önértékelés 21, a tesztet kitöltő­re vonatkozó kijelentéssel (pél­dául: „Szükségem van új ta­pasztalatokra”) való egyetértés vagy elutasítás alapján történt. A kijelentések tartalmilag 7 önértékélő szempontba sorolha­tók. A rangsorban feltűnő, hogy a kérdezettek tanulásra, fejlődés­re való, alkalmasság magas önértékelése mellett az alkotó- képességüket is lényegesen alacsonyabbnak minősítik. Ez mindenképpen ellentmondás, mivel nincs olyan vállalkozói tevékenység, amely ne igényel­né a kreativitást, az alkotóké­pességet. A „Személyes célok tisztázottsága” önértékelő szempont alacsony értéke is fi­gyelemre méltó, hiszen a reáli­san megvalósítható tervek szin­tén lényeges feltételei a vállalko­zás eredményességének. A statisztikai elemzések során a vállalkozások iránt érdeklődő résztvevőket két csoportra tud­tuk osztani. Érdekes módon a két csoportnak azonosak a tár­sadalmi-demográfiai (nem, élet­kor, iskolai végzettség) jellem­zői, viszont az önértékelés mér­tékében lényegesen különböz­nek. Bár az alacsony eiemszá- mok miatt nem vonhatunk le messzemenő következtetése­ket, mégis megemlíthető, hogy az önmagukat pozitívabban ér­tékelő csoportban — minden szempontból 4,00 feletti önérté­kelő átlagok szerepeltek, ők al­kották a kérdezettek 37,9%-át — valamivel magasabb (10,7%) a már vállalkozásként dolgozók aránya. Mit jeleznek ezek az eredmé­nyek? A magyar társadalom ér­tékválságát és pesszimizmusát szociológiai tanulmányok és a napi publicisztika egyaránt bő­ségesen tárgyalja. Ezért elegen­dő a téma jeles kutatójának két megállapítását idézni, mivel az eredményeinket feltehetően ilyen, látszólag távolinak tűnő, okok magyarázzák. Hankiss Elemér többek között a megkésett polgárosodást — .....évszázados hátrányban va­gyunk, már ami tudatunk, kész­ségeik, belső fegyelmünk, in­tézményeink,'ányagi és társa­dalmi világunk polgárosodását illeti.") és az „össznemzeti” pesszimizmust — „Kudarcneu­rózisunk már-már parttalan és kritkátlan... Ez a neurózis árad történetszemléletünkből, ezt su­gározza történeti témájú színda­rabjaink, tévéjátékaink, filmjeink, regényeink többsége. Ez a ne­künk úgyse sikerül semmi tudata sorvasztja életerőnket, eleve megtöri nekilendüléseinket, kö­zönyössé és lompossá tesz teendőinkkel s jövőnkkel kap­csolatban.” — tartja a társadalmi értékek terén tapasztalható vál­ság hátterének. Mindezek tükré­ben a megyei vállalkozók és vál­lalkozások iránt érdeklődők ön­képének rendezetlensége, a vál­lalkozói tevékenységhez legfon­tosabb értékek (alkotóképesség, problémamegoldó képesség) alulértékelése egyáltalán nem meglepő. Az évtizedek során rögzült ér­tékek nehezen változnak, el­mozdulásuk hosszú időt igényel. Ebben az értékformáló folyamat­ban különösen nagy szerepe van a sajátos, az elmúlt évtize­dekben nem preferált értékeket közvetítő intézményeknek. Ezért is fontos a „PRIMOM" Vállalko­zásélénkítő Alapítvány, Vállalko­zói Központ létrejötte és műkö­dése. Ausztrál mese A kultúra ünnepe Beregben Vásárosnamény (M. E.) — Fontos esemény zajlott le nem­régen a Vásárosnaményi Pol­gármesteri Hivatalban: a képvi­selő-testület tagjai, a kulturális intézmények vezetői megalakí­tották a Beregi Ünnepi Hetek szervezőbizottságát. A három évtizedet meghaladó hagyo­mány folytatódik. — Erre mindenképpen törek­szünk — summázza a szerve­zők szándékát Sánta Miklós, a művelődési központ igazgatója. — A faluközösségek önszerve­ződésének újrakezdését, gyorsí­tását szeretnénk ez úton segíte­ni a kultúra eszközeivel. Elkép­zelésünk, hogy a beregi falvak mindegyikének közéletében je­len legyünk valamilyen szellemi gyarapodást segítő rendezvény­nyel (egyedi előadás, író-olvasó találkozó, koncert, színházi előadás stb.), s egyúttal segíteni szeretnénk — a korábban elvég­zett munkánk folytatásaként — a szellemi hídépítést a felvidéki, kárpátaljai, partiumi magyar la­kosokkal. A korábbi években a Beregi Ünnepi Hetek meghatá­rozója az irodalmi ismeretter­jesztés volt. Ezzel összefüggés­ben kérdeztük meg Antal Mik­lóst, a városi könyvtár igazgató­ját: marad-e a régi rend? — Az előzetes tervek azt jel­zik, hogy idén a rendezvények sokfélesége jellemzi ezt az elő' reláthatóan 1992. március 8-a és 21-e közötti eseménysort. Az alsó- és középfokú oktatási, va­lamint a közművelődési intéz­mények önálló rendezvényeikkel (emlékkiállítás, évfordulós meg­emlékezések, intézmények névadásai) kapcsolódnak a programokhoz. Kétségtelen azonban, hogy a rendezvényso­rozat jellegét az irodalmi isme­retterjesztéshez kötődő formák adják meg. így a megnyitót kö­vető szimpozion falvaink közéle­téről, ahová ismert írókat, szo- ciográfusokat várunk a főváros­ból és a környező országokból. Ők lesznek a beregi falvak író­olvasó találkozóinak résztvevői is. A másik jelentős eseménye (esz Beregnek a Váci Mihály- emléknáp. — Élő hagyományt ápolunk il­lendő rendszerességgel Tisza- szalkán — tájékoztat az előké­születekről Szemján Zoltán, az ÁMK igazgatója. — Idén Váci Mihály mellett azokról a szellemi munkásokról is kötelességünk megemlékezni, akik éveken át segítettek kultúrát terjeszteni Beregben: Fábián Zoltánról és Ratkó Józsefről. Most Ratkó életművét kívánjuk Váci életmű­ve'mellé helyezni. Jeles eséménynek ígérkezik a már nemzeíközivé bővült vers- és prózamondó verseny, három korcsoportban felvidéki, kárpát­aljai, partiumi és beregi résztve­vőkkel. A kiegészítő rendezvé­nyekkel együtt szellemi gyara­podást kínálunk vendégeinknek. Talán e vendégváró tisztelet is segíti az érdekeltek összefo­gását. azt. hogy már a szerve­zés kezdetén az anyagiakkal történő hozzájárulást is vállalják a vásárosnaményiak mellett Nyírmadán, Tarpán, Tiszaszal- kán, Tiszakerecsenyben, Nagy- varsányban... Komédiások vagyunk... Szegedi Molnár Géza írja Szerencsés vagyok, mert haj­dani kóborlásaim során olyan művészekkel is összehozott a sors, akik egyébként a megkö­zelíthetetlenség hírében álltak. Ilyen Tolnay Klári. A hetvenes években, az egy­kori Irodalmi Színpad (ma Rad­nóti Színház) produkciójában turné indult Tolnay Klárival kö­zös estünkkel. Klárika három­szor jelent meg az est folyamán stílusosan, különböző ruhákban, én pedig ahhoz voltam szokva, hogy egy műsorban csak egy­szer jövök ki a színpadra. Ked­véért három részre trancsíroz- tam a műsoromat, hogy alkal­mazkodjam hozzá. Végül is nagy sikerű est kerekedett. Megfért a Kaméliás hölgy a Hu­nyadi László-paródiával, a’Vágy villamosa Honthyval, a „Katyi nóták” a Sárdy-karikatúrával. Néhány ütem erejéig megcsinál­tam Klárika paródiáját is: „a rátóti leányok, Jáj, dé nagyon vágányok..." A következő találkozásunkig hosszú idő telt el. Én időközben megrokkantam, ám mégis meg­történt az, amiről még álmodni sem mertem: színpadra léptem, pontosabban a kerekes székem­mel a színpadra gurultam. (És a mai napig is járom az országot önálló estemmel.) Egy szép na­pon a színészszakszervezettől kaptam egy levelet 1990 júliusá­ban. Csak néhány mondatát írom le kivonatosan: ,,Kedves és Nagyrabecsült Kolléga! Kétszáz éve tartotta Kelemen László társulata első előadását. Színháztörténetünk innen szá­mítja az állandó magyar szín­játszást... Kimegyünk a színhá­zak falai közül az utcára, mint tették elődeink. Augusztus 25- én tartjuk a budai Vár területén a ,, Színészkarnevál”-t... Legalább ezen az egy napon a színházi emberek egymás torka helyett fogják megy egymás kezét!"... Aláírás: Tolnay Klári. Természetesen azonnal je­lentkeztem, és abban a megtisz­teltetésben lehetett részem, hogy az ünnepélyt záró Hilton bálban léphettem fel. Amikor a mikrofon elé kerültem, csak eny- nyit mondtam: „Tudom, hogy itt fellépni a legnehezebb a vilá­gon. Sok külföldi vendég és a legtiszteletreméltóbb kollégák előtt (ott volt a magyar színész­és operavilág színe-java). Ép­pen ezért most olyan művésze­ket szeretnék megidézni paródia formájában, akik nicsenek vagy már nem lehetnek itt.” (Karády Katalin, Sárdy János, Feleki Kamill és Honthy Hanna zenés karikatúráját adtam elő.) Szerencsére a reflektorok el­vakították amúgy is érzékeny, vaksi szemeimet. Csak a taps zúgását és a bekiabálásokat hallottam. Amikor valahogy lese­gítettek a dobogóról, Tolnay Klá­ri termett mellettem. Gratulál és rámkérdez: — Engem miért hagytál ki a műsorodból? — Drága Klárika — hebegtem —, Ön az est elnökasszonya. Köztiszteletben áll... Valahogy nem tartottam most illendőnek — Ugyan, te buta — nevette el magát — és ekkor kaptam életem egyik legnagyobb el­ismerését —, hát mind a ketten ugyanazt csináljuk: komédiások vagyunk! Herceg Árpád: Távirat — hova s kinek? önnyed legyek? Szorongá- sok nélkül írjam a verset? Ne gyanakodjam, hanem legyek " » bizalommal, míg engem ma­gamat megint gyanakvás és bizalmatlanság ölel? Mert Jézus király is azt mondta nekem egyszer: fiam, eszed legyen, dobd vissza kenyérrel...?! Farsang van; veszélyes játékot játszik a bohóc-világ: megszámlálhatóvá teszi nap­jainkat. Vajon, könnyebb lesz majd ez az év? Könnyed lesz? Az lesz csak érvényes és igaz rá, hogy — új? Pedig boldogabb évet kívánnék — csupán boldogabbat. Amikor Napóleon Bonapartéval találkoz­tam, persze, hol másutt, mint egy könyv­ben, egy történetben, egy legendában, a kinyomozhatatlan emlékezetben — akkor, azon a december végi éjszakán a kartveli- orosz Bulat Okudzsava imigyen emelte poharát: ,,Igyunk a mi reménytelen ügyünkre!" Mert Napóleon jönni fog. Mondhatjuk? — igen: Európának szí­vünkhöz közel álló népei tán még ma is arra várnak, hogy egy Napóleon megér­kezzék végre — és aztán elmenjen. Mert a békét, a megtisztulást mindig egy új Napó­leontól, egy felszabadítótól, egy kalandor­tól várjuk, és amikor megérkezik, rádöbbe­nünk, hogy ez is és már megint csak azt hozta el, mint a többi: kushadást, a nyo­mor mellé a szellemi éhínséget. Csak to­vább taszított bennünket végzetünk felé. Megint kaptunk cirkuszt, kenyér is csur­rant-cseppent valamicske, de megint csak a maradék. A kiszolgáltatottság mindig a maradék­elvből fakad. S amíg ennek figyelésére kényszerülünk, arra kényszerülünk, hogy lessük: nem kapott-é többet a másik? Nem kaptam-e kevesebbet én? S mért éppen én kaptam kevesebbet? S ha Napóleon így fog jönni, márpedig így fog jönni, akkor három, legföljebb négy hét múlva eléri házam küszöbét — írta volt a kartveli-orosz ember, Bulat Okudzsava; és imigyen emelte poharát: „Igyunk a mi reménytelen ügyünkre!” Vicsorgó tálkák ágálnak: népek népek ellen, országok országok ellen megint. Megint megszámlálhatóvá lettek napjaik. S marad-e valaki végül a csúcsragado­zók hordájából, ki majd mindent újrakezd? S kezdi elölről az emberi értelem kudar­cát, a mutáció törekvését önnön végzete felé? Marad-e maradékunk? S az ivadék majdan megint csak fegyvert fog önnön fajára? Szépszámú agy sejtje, ha lesz, azzal megint egyetlen célkeresztre össz­pontosít? Amíg világ a világ, most már végképp és megállíthatatlanul tántorog a pengeélen? Embert, ki öltem, mert az ölés benne van génjeimben: taglózzon le végre a té­bolyult Isten, ha van; mert vádolom, hogy tébolyult embernek teremtett. Taglózzon le, mert Prométheusz üllőjén vertem szét koponyákat, mert véres csontért bunkóz­tam Neand&r-völgyben is, mert jobb lét reményében akasztottam társakat, mert sósavat löttyintettem testek maradékára, hogy én magam felismerhetetlen legyek, így lettem végképp megismerhető. És most már felismerhető. Ember, kit saját képére formált tán egy isten: gyilkos a neved. Süt belőled a gyűlö­let, hajt a gyűlölködés, jól célzott puskago­lyók szállnak, röpködnek a tájban, szilán­kokra hullik a maradék értetem. Mivé lesz így a világ? Kié lesz? Hamis gyóntatóatyák vallatják a népe­ket. 7 eked mi a nemzetiséged? A ff Hova tartozik? Vallásod? MqP|ff Pártállásod? Kik a barátaid? ff W Szeretőidnek száma? Neve? lllillllill Szemük állása, színe mi­lyen? Gyerekeid melyik iskolába járnak? Ki volt pártfogójuk? Te magad kiket pártfogol­tál, rejtegettél? Kenyeret adtál nekik? Vi­zet titokban? Azt állítod, hogy tavasszal kirügyeznek a fák, és nyáron lombosod­nak? Szerinted néha kék az ég? És még ki mondja ezt? Ezen a húron még ki pendül? S mit rejtegetsz a szürkeállományban? Kit rejtegetsz megint? Csak azt ne mondd végül, hogy magad vagy! Magad vagy? Álmodhatsz még Betle­hemről? Lesz majd karácsony megint? És nem söpri el a gyertyákat a légnyomás? Ha lesz gyertya, amit meggyújthatunk. Nem a holtakért — az élőkért csupán, kiket számba vesz az emlékezet, most, egy fe­nyegetően közeledő új népszámlálás kü­szöbén. Farsang van, játszik a bohóc-világ: megszámlálhatóvá teszi napjainkat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents