Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
10A ‘Keíet-üvíagyarország hétvégi meCUhfete 1992. február 22. Gúzsba kötött gyermeklelkek Dr. Berentés Éva harasztosi Pál felvétele Szőke Judit Nyíregyháza (KM) ■— Előttünk tekintélyes, lexikonvastagságú dolgozat, fekete bőrkötésben, mellette szakvélemények, dicsé- rőek. A fejezetek, számok mögött több éves munka. Berentés Eva, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola pszichológia tanszékének adjunktusa, a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa, Hunyady György professzornak, az ország vezető szociálpszichológusának aspiránsa. Nem sok választja már el a kandidátusi cím elnyerésétől. Kutatása témájául a tíz-tizen- négy éves gyermekek személyiségfejlődését befolyásoló családi és iskolai tényezők vizsgálatát választotta. Volt iskolapszichológus, jól ismeri a pedagógiai gyakorlatot, tizenkét éve vesz részt a pedagógusképzésben és anya, két gyermeke van. — Miért éppen ezt a témát választotta? — Egyszer a kezembe került egy hazai felmérés, mely szerint iskolai feladathelyzetben minden harmadik gyerek az indokoltnál jobban szorong. Érdekelt, mi állhat ennek a hátterében. Az egyik lehetséges oka ennek az, hogy ezeknek a gyerekeknek az énképe, önértékelése nem eléggé stabil, azaz bizonytalanok önmagukban. És ez azért nem jó, mert kedvezőtlenül befolyásolja az általános szorongásszintet , az igénynívót és a teljesítmény mértékét is. Az önmagában bizonytalan embert jobban veszélyeztetik a mentálhigiénés ártalmak, veszélyforrások, köny- nyebben indulnak el a deviancia, akár a kriminalitás irányába. — Milyen összetevőkből épül fel az énkép? — A saját mozgásos tapasztalatok, a szociális környezet értékelő-minősítő visszajelzései és a kortársakkal az összehasonlítás tapasztalatai együtt alakítják ki. Négy nyíregyházi iskolában (közel ezer fő bevonásával) a gyerekek felé irányuló felnőtt értékelő visszajelzések tartalmi és'for- mai sajátosságait vizsgáltam. — Anélkül, hogy következtetéseimben pesszimista lennék, összefoglalóan elmondhatom, hogy a gyerekek mind a családban, mind az iskolában nagyon kevés hiteles, érzelmileg telített információt kapnak önmagukról. A visszajelzések közel 76 százaléka a gyerek tanulmányi teljesítményére vonatkozik, míg az emberi tulajdonságok, a magatartás visszajelzése esetleges. — Milyen következményei lehetnek a visszajelzési hiányoknak? — Egyoldalú énképféjlődés- hez vezethet. A szociálié környezetből érkező ellentmondó, szélsőséges vagy'éppen elmaradó visszajelzések a személyiségfejlődés egytj^b és sylyQsabb zavarához vezethetnek. Nem épül ki a gyerek motivációs bázisa, az önértékelésnek nincsenek stabil támpontjai, a viselkedése szegényesebbé válik. — Vajon lehet, hogy a mai magyar családok zöme nem él közös érzelmi háztartásban? — A családok többsége egyfajta életmódkényszerben él, és az iskolai életmód is kedvezőtlenül alakul. így aztán terjednék, terebélyesednek az ún. miliőártalmak. Például a tartósan rossz vagy a formálisan ugyan ép, d^ a biztonság érzését nélkülöző családi légkör gátolja a harmonikus személyiségfejlődést, érzelmi labilitást okoz. Ezt a gyerek az iskolába is magával viszi. — A feszes élettempójú, zilált családból a gyerek nap mint nap átkerül — rossz esetben — az iskola fáradt, rosszkedvű, alulmotivált pedagógusai kezébe... — Az.iskola részben az egyre személytelenebb légköre miatt alig tudja ellensúlyozni az otthoni feszültségeket. A vizsgálat (tapasztalatai szerint a nevelőlj a gyerekekkel távolságtartók, | az egyes nevelési helyzetekben gyakran csak a szerepüket j viszik bele és nem a személyiségüket. Részint emiatt is kevés a ténylegesen jó, szeretetteljes tanár—gyerek kapcsolat. Az órákon kívül keveset vannak együtt, a szakkörök átalakultak, a gyerekek tömegei számára nincs]az úttörőmozgalmat pótló, tartalmilag hiteles gyerekszervezet. Mindez gyakran vezethez ahhpz, hogy a gyerek elmagányosodik, személyiségében elbizonytalanodik. A probléma rendkívül öpz- szetett. — Milyen jelekből veheti észre a kicsit figyelmesebb szülő, hogy a gyereke megtorpant, nem érzi jól magát a világban? — Minden gyerek másképp reagál a fenti körülményekre, de vannak figyelmeztető jelek. Például a gyerek gyakran, a szülő számára sokszor idegesí- tően „bohóckodik”, „produkálja magát”. Rendszeresen visszatérő aggodalmai, félelmei vannak. Láthatóan szorong egyes tantárgyak, tanárok esetében, kételkedik önmagában, a maga számára kedvezőtlen összehasonlításokat fogalmaz meg. Egyenetlen, akár szélsőségesen ingadozó a teljesítménye, a cél- és feladat- vállalása. Nehezen dolgozza fel az esetleges kudarcokat, keveset és ritkán beszél az iskoláról. Ezeknek a tüneteknek az a közös üzenete, hogy „szeressetek jobban”, „figyeljetek rám jobban”, „nem érzem magam jól az iskolában”. A vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy sem a szülőket, sem a nevelőket nem jellemzi az okkeresés. Szeretik a nevelési helyzeteket azonnal, gyorsan, „lelkizéssel” vagy anélkül megoldani, holott ezek következményeit majd később csak többszörös energiával és odafigyeléssel tudják korrigálni. — A probléma számomra szinte megoldhatatlannnak látszik, hiszen ha a szülő-ént, a pedagógus-ént boncolgatnánk, az okokat keresnénk, az messzire vezetne. Nem fá- tumszerü ez? Hol kellene, hol lehet belenyúlni a folyamatba? — A miliőártalmak megelőzésére kell nagyobb gondot fordítani. Úgy látom, hogy a pszichológiai kulturáltság terén még sok teendőnk van. A pedagógusképzésbe a legkorszerűbb módszereket kell bevinni, meg kell teremteni a pedagógusok folyamatos továbbképzését is. Fontosnak érzem a szülők számára szervezett tanfolyamokat, tréningeket, tanácsadásokat is, amelyeknek külföldön már nagy hagyománya és eredményei vannak, ki kellene építeni a személyiségfejlődésben sérült gyerekek gondozási hálózatát... és még sorolhatnám... — Öntől a politika sem áll távol... — A hirtelen társadalmi változások nyomán a meghirdetett célok és a hozzá vezető törvényes eszközök nincsenek összhangban, az említett szimptómák az átmeneti társadalmak velejárói. Lírai önismeret Nagy István Attila Amikor a mai versínséges időben magyar költő új munkájával találkozik az ember, eltűnődik: miért vállalkozik vajon arra, hogy felkapaszkodjon a Pegazus hátára elérni vágyva új szellemi horizontokat. Egyáltalán: abban az időszakban élünk-e, amikor megterem a költészet? Vagy inkább a „lélek balga fényűzése” napjainkban a lírai keresztrefeszülés? Józan dolgokra kell az erő, ahogyan a Törő István által is megidézett Tóth Árpád írta. Ha ez így van, bizonyára sokáig kell még várnunk arra, hogy kedvezzen az idő a versek megszületésének. Persze az igazi költő nem törődik a divatok változásaival, mert egyetlen dolog foglalkoztatja csupán. A megélt külső és belső valóság versbe örökítése. Törő István Folyóöbölbőlfn- geröbölbe című kötete arról tanúskodik, hogy az alkotó nem mondott le a világ birtokba vevé- séről. Ezt elsősorban az bizonyítja, hogy mindenről vannak versmondatai: a Tisza-parti csöndes ámulat ugyanúgy megragadja, mint a városi kőrna- gányban fuldokló ember rezighált boldogságkeresése. Ki a költő, aki e vékony kötet verseit írja? „..kiönti ágya melegét, s céltalan / agya csak zakatol, ahogy a kávét / szürcsöli, már utat / enged a derengésnek, bár még / a köd- világot csuklyás fejjel / taszítja, görgeti, nem rendezheti / le életét” — írja Akár a költő című versében Törő István. Úgy tűnik, nem küszködik a szóval, könnyen futnak a tolla alá. Ez talán olykor az esztétikai érték rovására is megy, mert nem mindig sikerül egyetlen gondolati vagy érzelmi ívbe sűríteni a költői üzenetet. Ezért lehetnek sikeresebbek azok az alkotások, amelyekben a terjedelem alárendelődik a gondolatnak, (Mérték, Megbocsátás, Folyóöbölből-ten- geröbölbe). Hiányoznak ebből a költészetből az izgatott szürrealista látomások, az expresszív csővel feltörő indulatok. Hiányoznak a formabontó ötletek, az avantgárd kísérletek. De talán éppen ez a legfontosabb és legjellemzőbb erénye Törő verseinek: realisták, a mai ember érzés- és gondolat- világához is könnyen utat találnak. Kézen fogják az olvasót, és nem engedik, hogy mást gondoljon a költészetről, mint szükséges: a líra a hétköznapokból fejét fölemelő ember önmagára ismerése. (Budapest, 1992) Közeledésa mozi,nin,hez' 1\.v/ZjVx1CU.V/ü a nezohoz Rövid összegzés filmszemle után Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) — „Két évvel ezelőtt én kaptam meg a legjobb férfialakítás díját” — állt fel az egyik sajtóreggelin a most is 3-4 filmben főszerepet játszó Gáspár Sándor. „Azért jöttem most ide, hogy a díjat átvegyem” — folytatta, de mivel a bejelentésre csak némi derültség volt a válasz, Gáspár összeszedte cókmókját és elballagott. A jelenetnek annyi hatása azért volt, hogy a korábban feltett újságírói kérdésre, azaz hogy a mostani filmszemlén miért nincsenek díjak — már senki sem várt választ. Hat napon át három budapesti mozi adott otthont a 23. Magyar Filmszemlének, melyen két esztendő magyar filmtermésével találkozhattak az érdeklődők. 23 játékfilm és 20 dokumentumfilm ősbemutatójára is sor került, de akadtak a filmek között olyanok is, amelyeket a hazai nézők már a televízióban is láthattak (Koltay Gábor: Julianus, Jancsó Miklós: Isten hátrafelé megy, Makk Károly: Magyar rekviem, Mészáros Márta: Napló apámnak, anyámnak). Közelebb került-e a magyar film a mozinéző nagyközönséghez? Megmaradt-e kísérletező kedve? Két alapkérdés, melyek talán nem is annyira erősítik egymást. A magyar mozinéző már hozzászokhatott, hogy az évek során a kevésbé érdekes, kevésbé látványos filmeket „kísérleti alkotásnak” minősítették, s az átlagmo- zinéző még csak a mozi tájékát is kerülte, ha ilyen filmről hallott. Elég, ha arra a két kiskatonára gondolok, aki épp e filmszemlén tíz perc után még Szabó István Találkozás Vénusszal című filmjét is otthagyta, mert feltehetően valami „mást” várt a címtől. Összefoglalónkban már csak azért is inkább az első kérdésre koncentrálunk, de azért essen szó a megújító törekvésekről is. A „kísérleti kategóriából” mindenekelőtt a Három begatell című játékfilmszkeccset emeljük ki, mely két főiskolai vizsgafilm és egy Balázs Béla Stúdióban készült film szerkesztésével készült. Különösen izgalmas a hetvenes években (!) rendezett mestermű, az azóta tragikus körülmények közt elhunyt Bódy Gábor filmje, a Hogyan verekedett meg Jappe és Do Escobar után a világ című Thomas Mann- adaptáció. Bódy fantasztikus for- manyelv-megújító képességével, saját eszközeivel hallatlanul pontosan tükrözi vissza képi síkon a novella tartalmi-filozófiai mondandóját. Az Amerikai anzix archaizáló atmoszféráját idéző adaptáció igazi kísérleti film, s minőségét tekintve közel kerül a színvonalához a szkeccs másik két darabja. (Főleg a csütörtökön önmagában a televízióban is bemutatott Szabó lldikó-darab: A másik oldal.) A csend, a hallgatás atmoszféráját adta vissza Can Togay A nyaraló című játékfilmje. Egy gyilkossági ügy kapcsán a lényegtelen történések, a hangulatok hatalmasodnak el a mozivásznon, s talán nem véletlen, hogy ez az a mű, melynek végén alig jut egy csekélyke, a szemle során megszokott és illendő a filmvégi tapsokból. Hát igen, a Tavaly Marienbadban című zseniális Resnais-mű után merész vállalkozás egy ilyen hallgatag filmet rendezni! A szemle legtöbb alkotása Sára Sándor nevéhez fűződik. A Krónika, a Pergőtűz, a Csonka- Bereg című filmek rendezője hű maradt régi témájához: a második világháború magyar áldozatainak emlékéhez. Most bemutatott darabjai közül a Könyörtelen idők az, amelyik az „átlagmozi- néző” számára a leginkább izgalmasnak ígérkezik. Lehet-e lapítanunk sorsfordító történelmi időben — teszi fel a kérdést. Öt kiskatona megpróbálja ezt tenni a második világháború végén. Sorsuk csak tragédiába torkollhat. Már e Sára-film is elvezetett minket a „közönségfilm” kategóriájához. S egy dolgot semmiképp sem tagadhatunk: a filmszemlén bemutatott alkotásokon egyértelműen felfedezhető a törekvés: közeledni a „mozifilmhez”, közeledni a nézőhöz. S egyben közeledni Európához. Vagy éppen Hollywoodhoz. Bár ez utóbbira egyetlen igazi példa mutatkozott: a -„hollywoodi iskolán” nevelkedett Zsigmond Vilmos igazi sztárokat (Liv Ull- mann és Michael York) felvonultató, egyébként kicsit mesterkélt Tékozló apája. Sajnos, a szemle szervezői a két főszereplőt hiába várták, s mivel a rendező sem tartózkodott Magyarországon, nem volt ki meghajoljon az ősbemutatót követően. Nem baj, mint hallom: a berlini filmfesztiválon be fogják pótolni ezt a „mulasztást". A hangalámondás sem hasz+ nált az előbb említett bemutatónak, miként a Hotel West esetében sem. „Európaiságunkat” illusztrálja, hogy már nem is magyarul beszél filmjeink jó része, bár lehet, hogy a mozikban való vetítésig még elkészül a magyar film magyar szinkronja. Vagy legalább a szövegaláírás, mint ahogy Szabó István Találkozás Vénusszal című alkotása esetében történt. A Hotel Westtel, a Tékozló apával s mindhárom Sára-film- mel elérkeztünk egy lényeges ponthoz: a múlt feltárásához. A mai magyar film — kicsit az irodalmat, színházat is pótolva — jelentős szerepet vállalt fel múltunk feltérképezésében. 1956-ról s az azt követő eseményekről számos film született. Mészáros Márta Naplója, Schiffer Pál Ledöntött útjelzőkje, Makk Károly Magyar rekviemje, Ember Judit Újmagyar siralomja, Erdélyi János és Zsigmond Jenő Az eltűnt idő nyomában című filmje, s még közel sem teljes a lista. S a Hotel West már átvezet a jelenbe: egy romániai magyar fiatalember miként szenved, s miként keveredik bele újabb disznóságokba pusztán „szekus" múltja miatt. Igen, a múlt meghatározza jelenünket, s a mai valóság nemcsak dokumentalista műveket (például Almási Tamás két ózd- filmje), hanem a játékfilmeket is áthatja. Fekete Ibolya Az apokalipszis gyermekei című filmje azt veszi sorra, mi történik a keleteurópai fiatalokkal egy világrend összeomlása után. És ismét elénk tárul a szomorú magyar pedagógussors Szabó István legújabb művében, az Édes Emma, drága Böbe címűben hosszú idő után először vesz elő magyar témát. Ugyancsak tragikus a vége Dám György A túlélés ára című filmjének, mely azt mutatja be plasztikusan, miként esik szét a család azáltal, hogy tagjainak nincs idejük egymásra figyelni. Hat napon át három budapesti moziban reggeltől estig vetítették a legújabb magyar filmtermés darabjait. Közvetlenül a tömény filmnézés után nem könnyű az értékítélet. De ha mégis „díjátadásra” köteleznének, nem haboznék. A 23. Magyar Filmszemle nagydíját Gárdos Péternek adnám. A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire című film rendezőjének Rudolf Péter, Eszenyi Enikő és Törőcsik Mari nagyszerű alakításával talán végre sikerült egy egyszerre értékes és közönségfilmet alkotni. Moonwalker Michael Jackson — Moonwalker Budapest — Nyíregyháza (KM) — Ez év februárjától az INTÉRCOM Filmforgalmazó Kft. mint videoterjesztő is a porondra ‘— azaz a közönség elé — lép! Az első hónap kazettakínálatában szerepel egy igazi filmcsemege, Michael Jackson — a neves popcsillag — 1987-ben készített Moon- walkere. A színes, feliratos, amerikai zenés film főszereplője „Black or White” c. új számával (és az ehhez zseniálisan elkészített klipjével) most is a slágerlisták dobogós helyeit foglalja el. A Moonwalker c. csúcstechnikával megalkotott óriásklipje (kilencvenöt perces időtartamú) fantasztikus audiovizuális élmény, soha nem látott számítógépes és animációs trükkökkel és remek zenével.
