Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
8 A Xeíet-'Magiiarorszáfj hétvégi melléklete 19A2. február 22. Milyen pályát válasszak? Kuknyó János \ smerősöm mesélte, hogy I amikor az esztergomi Suzuki gyár leendő magyar munkásait toborozták, a képzettségre vonatkozó alapkikötés az volt, hogy a jelöltnek valamilyen ipari szak- képzettséget bizonyító oklevéllel kellett rendelkeznie. A gimnáziumi érettségi — legyen az bármilyen sikeres — számukra nem volt alternatíva. Hogy a Suzuki makacs ragaszkodása a szakképzettség iránt miből táplálkozott, csak sejtem. Bizonyára alapos okok, sok-sok tapasztalat, meg talán a magyar szakképzés iránti bizalom van e döntés mögött. Többségük az iskolai éveket kemény tülekedésben élte meg. Közöttük a versenyhelyzet gyötrő szelekciója vágta a rendet. Egy részük mindezt állja, mert állhatta, mert volt hozzá háttere, másrészük — bevallva vagy anélkül — éppen a szakképzés felé kacsingatva azt idő előtt feladta. Számuk nem kevés, csak becsülni lehet, de ha ítélőképességem nem csal, őket tudom a többségnek. Megyebeli számuk is több mint ötezer. meg az élet küszöbén — csak egy, az intel- lektualitást túlfavorizáló iskolaszemléletben illethető a „gyenge” jelzővel. Igenis ők legalább annyi társadalmilag hasznosítható értéket hordoznak, mint szerencsésebb kortársaik. Ma, amikor az értékek átrendeződésének folyamata szemünk láttára megy végbe, mindezt egy-egy sikeres ipari vagy kereskedő vállalkozóra hivatkozva ki ne tudná tanúsítani. Le kell szögezni, hogy ezen tanulók döntő többsége — bár gyenge tanulmányi eredményt tanúsító bizonyítvánnyal jelent Be kell vallanom, hogy számomra e kis példa azért figyelemreméltó, mert mivel pályaválasztással is foglalkozó intézet a munkahelyem, naponta élem át azt a már hisztérikusnak tűnő bizonytalanságot, amely a középfokú képzés legnagyobb szektorát, a szakmunkásképzést sújtja. Az oktatás válságterületeként emlegetett szakképzésen belül ugyanis az érettségit nem adó szakmai képzés került a nehezebb helyzetbe, mivel az összeomló félben lévő nagyipar legmélyebben ezt az oktatási formát temeti maga alá. Bár ennek első riasztó jelei az üzemi tanműhelyek (gyakorlati oktatás színterei) sorozatos bezárásával már az előző években is érzékelhetőek voltak, a kép azonban napjainkra vált teljessé, amikor is a munkaügyi kormányzat becslése szerint 35—38 000 üzemi tanműhelyben meszűnik a tanulóképzés. Az új vállalkozói szféra, amelynek e funkciók egy részét át kellene venni (hosszabb távon ez be is kell hogy következzen), ebbe az irányba pedig nem, vagy számottevően nem mozdult még el. Ezen oktatási szektor másik nagy gondja a szűkülő munkaerőpiac és a demográfiai többletlétszám ellentmondásából származik. Vagyis éppen napjainkban szeretnének pályára vagy éppen munkába állni a „ratkó- gyerekek” gyerekei, a 70-es évek közepének (relatíve) nagy népességű korosztályai. Akik annak idején többen voltak mint a bölcsődék és óvodák férőhelyei, az általános iskolai tantermek, vagy a középiskolák üres padjai. A bajok mégis igazából körülöttük sűrűsödnek. A szakmunkásképzés intézményi válsága napjainkra az ő személyes válságukká is válhatott. Ezért is mindannyiunk érdeke, hogy ez a képzési forma megyénkben a nehéz időket átélje. Ha másként nem, hát az iskolai tanműhely bázisán szervezett gyakorlati képzés kapacitásának maximális kihasználásával. Vállalva ezt a stratégiát még akkor is, ha tudjuk, hogy a jövő szakemberképzése ezzel pontosan ellentétes szervezeti formában — az üzemi vállalkozói műhelyekben, esetleg tanműhelyben — oldódik majd meg. Hogy ez a képzési forma az új közoktatási és szakoktatási törvények elfogadását követően inkább üzemi mint iskolai vállalkozássá válik. sakhogy odáig még négy-öt C populáció sorsát kell elrendezni, ami szerény becslés szerint is megyénkben 20- 25 000 potenciális szakmunkástanuló-jelöltet jelenthet. A szerencsés az volna, ha az új és régi gazdasági szervezetek fokozatosan nagyobb részt vállalnának e feladatokból. Ha ebbeni érdekeltségük nemcsak szép szavakban, sóhajos vágyakban, hanem a vállalkozások racionalitásaiban is megjelennének. A jelöltekben, a most végző nyolcadikosokban pedig jobban tudatosulna, hogy ha netán nem jött be az eredeti szándék, nem oda vették fel, ahová szeretett volna, akkor ott tanuljanak tovább, ahol lehet. Lehetőleg jól, mert egy élet folyamán többségük már aligha úszhatja meg a néhányszori szakmaváltást és az ezzel járó átképzést. És mint a bevezetőben elmondott Suzuki- példa is bizonyítja, az ipari kultúrából elsajátított ismeretek — a világ gazdagabb tájain — minden más tanult tudással egyenértékűek, és azok ott kitűnően konvertálhatók is. HÚZ6ÁK. ha találkoznak Minták Törő István Hagynak időt Iránytű nélkül Grendel Lajos Böröndi Lajos pában az elmúlt fél évezredben történt, irónia nélkül beszélni?” Szakítások ALIG TÖBB, mint egy évtizede van jelen irodalmunkban Grendel Lajos, neve mégis jelenkori literatúránk legismertebb neveinek egyike. Két elbeszéléskötet (Hűtlennek, 1979; Bőröndök tartalma, 1988) mellett öt regénye jelent meg. az ötödik a közelmúltban Thészeusz és a fekete özvegy címmel. Az Áttételek (1985) kapcsán az is eszébe jut a Grendel-regé- nyek olvasóinak, hogy szerzőjük trilógiát ír. Hisz az Eleslövészet, a Galeri és az Áttételek is a nemzeti és a családi múlttal való számvetés. S legfőbb témájuk a történelem. Bár ugyanakkor a történelem regénybe foghatósága is kétségessé válik e művekben. Grendel azok közé a kevesek közé tartozik, akik a lokálist — a szlovákiai kisvárosok világát — úgy tudják bemutatni, hogy az fölkelti a nagyobb közönség érdeklődését is. Már első írásai erős formaérzékenységről, s intellektuális elemzésre való hajlamról tanúskodnak, írójuk, objektiven, külső távolságtartó nézőpontból szemléli -a ^ világot. Első regényében, az Éleslövészetben (1981) is nyilvánvaló, hogy Grendel szakít a hagyományos — lineáris — szerkezettel, a múlt és jövő egymásba villámló mozaikjait az illúziótlan szemlélet és a távolságtartó ironikus s önironikus hangnem tartja ösz- sze. A Gaierfoan (1982) is úgy vázolja föl három nemzedék útját, hogy azok egymás alatt, fölött, mellett és előtt futnak. A Galeri című regény és további művei azért is kerülhettek az érdeklődés fókuszába, mert valahol a dokumentumpróza, a moralista tézisregény, a naturalizmus és a szürrealizmus határvidékén mozognak. „Arra gondoltam, be kell ismernem végre, hogy nincs észszerű magyarázat a létezésemre. Vagy pontosabban: ésszerű magyarázat van talán, de az mégsem magyaráz meg semmit sem.” — írja Grendel az 1989- es Szakítások című regényében, amelynek folytatása a Thészeusz és a fekete özvegy. Mindkét regény a szlovákiai magyar értelmiség értékkeresésével foglalkozik. Grendel így fogamaz: .....küldetésünk nem az, hogy megváltsuk a világot, hanem az, hogy megkeressük a helyünket benne. Hogy egy napon elinduljunk végre a labirintusban iránytű nélkül, a győzelem legkisebb garanciája nélkül, saját szakállunkra cselekedve — egyedül.” ste hétkor elhatározta, hogy J— haladékot ad Olgának; ha tíz mm óráig hazajön, megbocsát Mmmi neki. Ákosnak azonban továbbra sem irgalmazott. Egy feleségnek meg lehet bocsátani, de a legjobb barát árulását sohasem. A haladékot később meghosszabbította éjfélig. Nagyvonalú volt, mint az olyan kormány, amely kénytelen meghosszabbítani a kijárási tilalmat, mivel senki sem hallgat rá, mivel az utcán harc folyik, és a csata kimenetele még nem dőlt el. GRENDEL TÖRTÉNETEI elmesélhetetlenek, hősei a látszatlétezés foglyai, akik lemondtak sorsuk formálásáról. A lebegtetett időben, metaforák és hasonlatok erdejében botladozhat az olvasó, irónia és szkepszis szövetében érzi meg az ellehetetlenült valóságot. E két dolog nagyon fontos Grendel prózájában. Egy interjúban így vall: ,,lehet-e arról, ami Kelet-EuróNEM TUDNI, hogy ez a csak látszatra nehéz, valójában köny- nyen olvasható és ragyogó prózanyelv, amit Grendel iróniából, szkepszisből, pátoszból és öniróniából gyúrt össze, milyen magaslatokra jut el. Egy évtized termését olvasva az azonban bizonyos, hogy egységes, olvasmányos, érdekes próza az övé. Aki „személyiség- és értékválságok talaját bemutatva keres egy, ha nem is arkhimédészi, de olyan szilárd pontot, amelyen állva felegyenesedhet, s emberi méltóságának és magától értetődő magyarságának tudatában nézhet szét a világban.” Ez a keresés, kínzó nyugtalanság az, ami új és új kísérletekre sarkallja. Aztán bekapcsolta a tévét, gondolatai azonban vissza-visszakanyarodtak Olgához, s mintegy megvilágosodásként érte a felismerés, miért nem akar Olga gyereket. Hát persze, nem maradna ideje a bujálko- dásra! A gyerek minden szabad idejét lekötné! Pálóczi mégis úgy érezte, ha most megbocsát neki, az sorsdöntő lehet a jövőre nézve. Csakhát Olga a nap folyamán egyetlen tétova kísérletet sem tett arra, hogy kiengesztelje őt, vagy akár csak megköny- nyítse a dolgát a kibékülésben, az övét, Pá- lócziét, akit felszarvaztak, piszkos módon elárultak, s aki a barátja feleségét akkor sem környékezné meg. ha az meztelenül táncolna előtte. Aztán lehalkította a tévét, mert úgy rémlett, minta autó állt volna meg a ház előtt. Hamarosan hallotta is az autó ajtajának csapódását. Az ablakhoz ugrott, és kinézett a függöny mögül. De az autó nem Ákos zöld Ladája volt, hanem egy piros Skoda, nem itt, hanem egy másik ház előtt parkolt le, s nem Olga meg Ákos, hanem mások szálltak ki belőle. S akkor Pálóczi újra maga előtt látta őket az ágyban, s csak most tűnt fel neki, hogy Ákossal ellentétben Olga nem is nagyon ijedt meg, inkább mintha bosszankodott volna csupán, s Pálóczi belátta, hogy ami történt, nem véletlenül történt, s nem lehet elintézni egy kibéküléssel, mint valami operettben. Közben múltak az órák. Közeledett az éjfél, s ha behunyta a szemét, egy fényárban úszó nagy termet látott maga előtt, mindenütt csipketerítők, fehér függönyök, vázák, stukkódíszes falak. Visszatérő álma volt ez — részlet — \ a kivilágított terem. Az álomban valami ban- kettra volt hivatalos, de eltévedt a kastély labirintusában. Termek és folyosók nyíltak a szobából minden irányba. Valamelyik szobában már csak őrá vártak, s ő néha hallotta is a vendégsereglet zsongását, de újra meg újra eltévedt a termek között. Az ördögbe is, gondolta, még megbolondulok. Észrevette, hogy a lakás minden helyiségében ég a villany, még a vécében is, és nem emlékezett rá, hogy mikor gyújtotta meg a lámpákat és mi végett. Micsoda pazarlás!... Aztán elmúlt éjfél, a haladék letelt, s akkor arra gondolt, ha lenne autója, visszamenne a nyaralóba, lelocsolná benzinnel a faházat és rájuk gyújtaná. Ha már ennyire szerelmesek, szeressék egymást még tüzesebben. Egy másik pillanatban látta őket, amint beszálltak a Ladába, s az éjszakai országúton egy kanyarban a kocsi átcsúszik az úttest másik oldalára, és belefúródik egy távíróoszlopba vagy fatörzsbe. De jó lennel... Eltökélte, hogy sohasem bocsát meg nekik, még holtukban sem. Olyasmi azonban, hogy éppen ma éjszaka és éppen együtt halnának meg, nem látszott valószínűnek. A legvalószínűbbnek mégiscsak az látszott, hogy már régen ágyban vannak, s mindenféle szerelmes marhaságot suttognak egymás fülébe, rajta pedig jókat röhögnek, ha egyáltalán az jut eszükbe, hogy azért ő is a világon van még. Ákosról régóta tudta mindenki, hogy kurvapecér, s ha nem Olgára vetette volna ki a hálóját, még meg is értette volna őt. Eszébe jutott, milyen elviselhetetlenül és ostobán viselkedett Ildi, amikor néhány hete meglátogatták Ákosékat. Hiába, a szent asszony sem volt már a régi. Sokat fecsegett, meg akarta idézni az öregapja szellemét, aki állítólag szénfuvarozó volt, s egy haragos ló hátsó lába szenderítette jobblétre. Ildi elmondta, hogy naponta imádkozik mindnyájukért, még Pálócziért is, s a nagyobb nyomaték kedvéért elővette az imakönyvét, s elkezdte unszolni Ákost, hogy csókolja meg a keresztet a fedelén. Amikor kettesben maradt egy fél órára Olgával, ömlött belőle a panasz, Olga meg a maga álszent módján végighallgatta s még jó tanácsokkal is ellátta. Pálóczi arra ébredt, hogy teherautók dü hörögnek az ablakok alatt, a távolban pedic villamos csörömpöl. Hétfő reggel volt, s ke serűen gondolt arra, hogy Olga és Ákos bi zonyára mélyen alszanak még. Nyugodtar alhatnak, nem kell tartaniuk attól, hogy c odamegy és leszúrja őket. Reggel áz else dolga mégis az volt, hogy felhívja Ildit, háthí legalább Ákos hazament. A vonat túlsó vé gén sokáig csöngött a telefon, míg végre meghallotta a kagylóban a szent asszonj álmos hangját. — Ákossal szeretnék beszélni. — Hiszen együtt vagytok, vagy nem? — Nem vagyunk együtt. Én most otthon ról hívlak. — Otthonról?... Mit keresel te otthon? — A konyhakést — felelte ő. — És mit csinál Ákos? Pálóczinak összeszorult a torka egy pilla natra, de a dühe erősebb volt, mint a fájdal ma. — Ha nem tévedek, éppen a feleségemé dugja. De az is lehet, hogy már megdugta és Olga most készíti neki a reggelit. Mer ilyenkor, tudod, rettenetesen megéhezik a; ember. — Ki dug kicsodát? Pálóczi elképzelte, amint a szent asszonj levegőért kapkod, és lecsapta a kagylót Nem szerette Ildit, most mégis kedve let volna odamenni hozzá és átkarolni a vállát. rövid telefonbeszélgetéi M azonban nem hozott gyógyír a sebeire, s az sem vigasztal ta. hogy Ákos akaratlanul sző vetségeseket csinált belőlük De nem hozott gyógyírt számára a hétfő nap hátralevő része sem, a következő pedic. még kevésbé. Másnap délelőtt ugyanis ha zajött Olga, két bőröndbe összecsomagolte a holmiját, és elköltözött az apjához. Ákos ezalatt lent várt rá az autóban, s minden je arra vallott, hogy viszonya Olgával tartó sabb lesz, mint a korábbi viszonyai. Pálóczi félelem fogta el: talán nem is Ákos szédítet te meg a feleségét, hanem Olga Ákost. S ei sokkal rosszabb. Ez katasztrófa. Locsog, üzen a Tisza hangja, beszél belőle népek sóhaja, mi volt a ráadás, a hagymázas borízű látomás? most minden Ja győzelemről sikong, s a virágzó fák is örülnek, hiszik nem loUlOGJ új bálványok nőnek — osonó szelekkel repülnél tovább, csak figyelni szeretnéd, s nem élni az új csodát, mert a szelek mindig és újra kisöprik a népek országútját, és hagynak időt a nevetésnek, hagynak időt a madársirásnak, hagynak időt idegen ajkakról jövő tompa gyásznak — ne legyen,,ráadás a jajra", az idő megy tovább, önmagát meg nem tagadja, csak szürke állomás van, kitérő, zavaros mélyet nyugtató idő, egy újabb tisztulásra. ■ r’ ' ■ bvx nn,?i..
