Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-22 / 45. szám

1992. február 22. !A ‘Keíet - Magyarország hétvégi meCCéf&te 7 Vandálbiztos Marik Sándor v ■ V jt C \ A zt hittem, nem látok jól, araikor a távközlési szolgáltatásokról szóló sajtótájékoztató anyaga a ke­zembe került. Végre nem kon­cepcióról és távlati tervekről szólt, hanem arról: még ebben az évben 1100 település jirt kedvezőbb helyzetbe két me-' gyében a ,.faluprogram" kere­tében. amelyet éppen Sza- bolcs-Szatmár-Beregben kez­denek. A telefonközpontok ré­vén mindenképpen előbbre ju­tunk, hiszen legendásan rossz távközlési helyzetünk évek óta csak nehezítette az amúgy sem rózsás kilátásainkat. Ma átlagosan 12 évig kell várni új telefon bekapcsolásá­ra, és országosan több, mint 600 ezren állnak sorba, hogy hozzájuthassanak egy távbe­szélő-készülékhez. 1500 tele­pülésen olyan „telefonközpon­tok” vannak, amelyek kézzel működtethetők, tehát ha bezár a posta} jóbb esetben is csak a segélykérő állomás működik a nap 1ŐA rátájában. A még vi- szonyttigÁ új nagyvárosi tele­fonközpontok is (mint például a nyíregyházi) szűknek bizo­nyulnak, egyre többször nem ad szabad vonalat a készülék, pazarlódik a telefonálni akaró ember ideje. Nem beszélve arról, hogy korszerű adatátvi­telre csak a legmerészebbek gondolhatnak. Magam is isme­rem az egyik nyíregyházi bank sokatmondó panaszát, ha Bu­dapesten esik az esői könnyen meglehet, hogy a kedves ügyfél Nyíregyházán nem tud hozzá­jutni a valutájához, mert a ká­belek beáznak, a számítógépek nem működnek. Szabályos hi­telrontás — s volt időszak, ami­kor ez elég gyakran előfordult. Most viszont a legújabb tech­nika jön. Digitális telefonköz­pontok, üvegszálas kábelek, amelyek olyan kiválóak, hogy. akár a finom .hangú zenei köz­vetítések igényeinek is megfe­lelnek. S mindezt — most. Miközben lekopogom: így le­gyen, elkalandozik figyelmem az egyéb ígéretes fejlesztések között. Folytatódik a kártyás te­lefonok beszerzése — nem lesz majd értelme felfeszíteni a nyilvános fülkék perselyeit. Ad­dig is tízezer „vandálbiztos" dél-afrikai (!) berendezést sze­relnek fel. Látva a sok igen hamar tönkretett telefonfülkén­ket, csak sóhajtozhat az ember: miért van az, hogy egy ország­határral odébb nyugodtan tár­csázhatok az első nyilvános te­lefonállomáson: vonal is van, összetörve sincs. Mert sajnos, nem csak a milliókon múlik ná­lunk sem, hogy olyan sanyarú a helyzet. Mindenesetre régen voltam olyan sajtótájékoztatón, amely ennyi jókedvvel töltött el, mint ez a távközlési. Nemcsak az ál­talában jó hírek miatt, hanem azért is, mert végre ott kezde­nek egy fejlesztési programot, ahol a legtöbbet tudnak segíteni vele, ahol a legnagyobb a lema­radás. Vajúdó kereskedelem O lvasom a szűkszavú je­lentést: Norvégiában a kereskedők a téli olim­piát furfangosan állították saját szolgálatukba. Ha válogatott­juk valamelyik tagja érmet nyer, rövid időre rendkívül je­lentős — akár a 75 százalékot is elérő-1— árleszállításokat hajtanak végre. S nemcsak divatjamúlt; bóvlitermékektől akarnak így megszabadulni, hanem értékes, kiváló minősé­gű árukhoz is hozzájuthatnak a szemfüles — és ráérő — vá­sárlók. Az áruház — amely az utóbbi hetekben igencsak gyér forgalmat bonyolított le — most zsong a potenciális ve­vőktől: sokan sétálnak a pultok között, gusztálják a kínálatod fél szemmel a mindenütt látha­tó televíziót, nézik, alkalman­ként pedig fópldogan csapnak le a kiválasztott árura, ha egy- egy norvég érem hírének ér- keztekor féláron juthatnak ah­hoz. Természetesen eszembe sem jutna, hogy ilyen mód­szert vezessenek be nálunk is (már csak azon apróság miatt sem, hogy roppant kicsi az éremesélyünk). Ám magát az ötletet tartom érdemesnek arra, hogy ismeretében tovább fűzzem a gondolatot, hiszen ha valami fontos most, változó gazdaságunkban, kereskedel­münkben, az éppen az ötlet. Sajnos briliáns ötletet ritkán lá­tunk, még az új vállalkozók többsége is csak a hagyomá­nyos „tortát” akarja több sze­letre vágni. Nézem a megyeszékhely egyik szép nagy áruházát: ha­lódik. Földszintje olyan, mint egy rossz bazár. Farostlemez­ből tákolt két négyzetméteres „butikok”, a leglehetetlenebb vasrácsokkal tekerített árus­helyek bizonyítják: kínlódás az egész. Ha még azt is hozzá­veszem, hogy zárás előtt fél órával legfeljebb fáradt, ki­ábrándult elárusítók egymás­közti megjegyzéseit hallhatja a „nagyérdemű”: még egy fél órát kell kibírni... Bizony, nehezen változik a nagy átalakulásban lévő keres­kedelem. Miközben jelentős ár- leszállítások nálunk is vannak. Figyelemre méltó az is, hogy a privatizáció során sem min­denütt olyan a változás, ami örömmel tölthetne el. Igaz, na­gyon sok belvárosi üzletet im­ponálóan alakítottak át — jó néhány helyen látszik az is, hogy a „régi” vezető (immár bérlőként, új tulajdonosként) hetek alatt meg tudta oldani azt, amit a nagyvállalatok keretében immár évek óta nem sikerült. Észre kell venni azonban azt a magabiztosságot is, ahogy sok helyen a tulajdonosok, bér­lők családtagjai vagy ismerősei közül kikerülő alkalmazottak viselkednek, vizsgáznak rosz- szul — tisztelet a kivételnek. Persze ez valamelyest érthető is, hiszen bőven van köztük szakképzetlen, idő kell ahhoz, míg felismerik: egy dolog a ro­konság, ismeretség, és más a nyereség, aminek azért előbb be kell majd folyni a kasszá­ba... Szerencsére, egyre na­gyobb a konkurencia, majdcsak eljön az idő, amikor valóban a vevő lesz az úr a boltban, az ő kegyeiért vetélkednek majd az eladók. Addig persze bosszankodha­tok, hogy a csillogó boltban ugyanúgy nem figyelnek rám, mint ahogy a minibutikban kényelmesen cigarettázgató hölgynek eszébe sem jut: olyan füstszagú lesz az új fehérnemű, pulóver és más kívánatos hol­mi, hogy haza sem merem vin­ni. Persze, ne akarjunk mindent egyszerre... Shakespeare-bemutató a színházban — ------------■-------------------->—r­Nagy István Attila Nyíregyháza 4(KM) — Egy kicsit zavarba főttem, amikor az előadás végén a taps előtti pillanatban Majzik Edit a szín­pad előterébe lépett, megállt a föfényben, s elmondta az Ahogy tetszik epulógusát. Frankhonban Frigyes, a király, miután bátyját, a jog szerinti her­ceget elűzte onnan, aki most az ardennes-i erdőben húzta meg magát a híveivel. A gonosz Oli­ver de Bois is kisemmizte öcs­A Móricz Zsigmond Színház Vas-Zoltán Iván rendezésében hűséges volt az eredetihez, igye­kezett visszaadni annak világké­pét. Hangsúlyossá váltak a hu­moros helyzetek, a játékos nyel­1 * < ■ i « * * > * ♦ fiérővél. fle hőfes báfjalls. Hetey. László Ádám -szettében né-, hány gesztussal képes volt meg­teremteni a hűséges szolga alakját. Megyeri Zoltán a bumfor­di pásztort megformálva most is Shakespeare vígjátéka stíluspa­ródia is, a tizenhatodik századi Angliában is divatos pász­torjátéknak a persziflázsa. A de­rűs korszakát élő Shakespeare áldoz a divatnak, de egy kicsit nevetségessé is teszi. Az Ahogy fetszik ilyen értelemben olyan, mint egy salátástál, amelyről [mindenki tetszése szerint vehet. A Shakespeare korabeli főúri udvarokban a műpásztorok mes­terséges környezetben jelentek [meg: az urak eljátszottak azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha...? A romlatlan pásztorok romlatlan Óletét élnék. Elképzelték ezt az életet minden gyakorlati, valósá­gos tapasztalat híján. Shakes­peare megmutatta ennek az el­képzelésnek a komikumát, s színpadán igazi pásztorok jelen­nek meg, akiknek a birka gyapjá- tól ragacsos, és a fejéstől izmos a kezük. Ez tehát a nagy dráma­író érdeme, amelyet a mai néző — nem ismerve az álpásztorjáté­kok világát — ma nem úgy él meg, mint annak idején. Marad a szerelem, a pásztor- játékok legfontosabb témája. Szerelem sokféle alakban. Az egyik légies, a költészet világá­ban bontogatja szirmait, a másik vaskosabb, elsősorban a testi­ségre koncentrál. Szerelem az első látásra, szerelem a próbaté­telek után. Kinek, ahogy tetszik. elindul Ardennes felé, s álruhá­ban követi őt Rosalinda és barátnője, Célia is. A fáradságos utat Próbakő, a bohóc társasága enyhíti. Mindenki álruhában. A későbbi bonyodalmaknak ez lesz a forrása, hogy a szereplők nem játszhatják önmagukat, egészen a feloldást nem jelentő végkifej­letig, amikör mindenki elnyeri méltó jutalmát, ki a hatalmat, ki a szerelmi boldogságot. Hymen maga adja össze a kergetőző szerelmeseket: Olivért Céliával, Rosalindát Orlandóval, a pásztorleányt Silviussal, Próba­kőt egy parasztleánnyal. Csak egyvalaki tartja távol magát ettől az önfeledt szerelmi boldogságtól, talán az egész tör­ténet legérdekesebb figurája, aki majd a későbbi nagy Shakes- peare-drámákban többször is fel­bukkan különféle alakokban: Jacques. A melankolikus életuta­zó. Ázt mondja önmagáról: „foly­ton a világról kérődzőm, és ez vesz körül ilyen szeszélyes szo­morúsággal”. De ennél is jobban jellemzi őt az élet fanyar minősí­tése: „Színház az egész világ, / És színész benne minden férfi és nő: / Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár / Életében, mely­nek hét felvonása / A hét kor." Jacques-ban a későbbi tépelődő, filozofálkodó hősök előképét kell látnunk. Mégsem akasztom fel magamat. Középen Jacques HARASZTOSI PÁL FELVÉTELEI A fiú—lány, Rosaiina és Orlandó. Majzik Edit és llyés Róbert Ebben ázerépel 'a következő mondát: „A férfiak iránti szerel­metekért lelketekré kötöm, ó, asszonyok, hogy szeressétek ebből a darabból mindazt, ami csak tetszik nektek: és az asz- szonyok iránti szerelmetek ked­véért (ahogy a mosolyotokból lá­tom, egyikőtök sem gyűlöli őket) lelketekre kötöm, ó, férfiak, hogy legyen közös örömötök a játék az asszonyokkal.” A zavar forrása nagyon egy­szerűen megfogalmazható: a színházkritikus fel sem érhet Shakespeare zsenialitásához, van-e tehát joga ahhoz, hogy ki­jelentse, az Ahogy tetszik című Vígjátékról nagyon nehezen lehet a port letörölni, mert annyira ke­vés benne, ami a mai színpadon a mai néző számára is közvetít bájt, kellemességet, őszinte örö­möt, katarzist. Ennek egyik valószínű oka, hogy a vígjáték nagyon sok szál­lal kötődik ahhoz a korhoz, amelyben született, hiszen a ko­rabeli nézők közvetlenül is ta­pasztalhatták egy-egy magatar­tás nevetségességét. Másrészt csét, s azt reméli, hogy a nemes szívű fiút a herceg díjbirkózója megöli a viadalban. Orlandó azonban győzedelmeskedik, kétszeresen is, mert meghódítja az elűzött herceg lányának, Ro- salindának a szívét. De a győzel­met száműzetés követi. Orlandó vi fordulatok. Werner József díszlete a Shakespeare korabeli színpadot idézte, míg Tóth Péter zenéje helyenként mai dallamvi­lágot szólaltatott meg, jelezve, hogy a történethez nekünk is le­het valami közünk. Bárány Fri­gyesnek hercegi szerep jutott, előkelő méltósággal, Szigeti András a hatalomvágyó Frigyes szerepében olyan volt, mint egy harsány maffiavezér, akit min­denhová kísérnek a gorillái. Bre- gyán Péter vendégként játszotta Jacques-ot. Meghívása telitalálat volt. Kitűnően formálta a világtól elforduló, s azt némiképpen el­utasító, kissé megcsömörlött hőst. Orlandót llyés Róbert alakí­totta. Valahogyan nem teljesen rászabták ezt a szerepet, annak ellenére, hogy játékára nem le­het panasz. De úgy tűnt, hogy az ő eszközei sokkal tágasabb for­mát kínálnak, mint a hősszerel­mes vagy epekedő, vágyakozó Orlandó. Majzik Edit volt ezen az estén a „nagy kombinátor", az ő temperamentuma, szellemessé­ge vitte előre a darab történéseit. Bírta erővel, átváltozási képes­séggel, lágysággal, humoros fér­William Shakespeare Ahogy tetszik Vígjáték két részben Fordította: Szabó Lőrinc Szereplők: Bárány Frigyes, Szigeti András, Venyige Sán­dor, Bregyán Péter, Tóth Károly, Horváth István, Szathmári György, Bajzáth Péter, llyés Róbert, Hetey László, Mészá­ros Árpád, Gados Béla, Horváth László Attila, Kocsis Antal, Megyeri Zoltán, Bálint László, Majzik Edit, Orosz Anna, Gábos Katalin, Sándor Júlia, Petneházy Attila. Díszlet: Wer­ner József. Jelmez: Mikesi Eszter. Zene: Tóth Péter. Dramaturg: Zsótér Sándor. Zenei vezető: Kollonay Zoltán. A rendező munkatársa: Gyenge Katalin. Rendező: Vas-Zoltán Iván. jelezte: több — akár mai tárgyú — vígjátékot kellene rábízni. Gados Béla Próbakője jól meg­formált bohócfigura. Gados nagy kedvvel játszotta a pásztori élet­be belefeledkező embert, akinek — legalábbis egy időre — elege lett az udvari élet hazugságaiból. Milyen előadást láttak a bemu­tató nézői? Ami a színészeket il­leti, nem lehet okunk a panaszra: mindent megtettek a siker érde­kében. De ők sem feledtethették, hogy túlságosan hosszú a vígjá­ték, sok fordulata ma már érdek­telen, helyenként követhetetlen és indokolatlan. Nein élnek már azok a nézők, akik mögé láthat­tak az egyes figuráknak. Az álta­lánosítható elem pedig nagyon kevés ebben — az olvasmányél­ménynek talán kiváló — vígjá­tékban. El lehetne azon is gondolkod­ni, hogy olykor a klasszikus alko­tó műve sem jelent feltétlenül si­kert, ha a rendezés nem teszi hozzá a mai ember világlátását, nem dúsítja a szöveget olyan öt­letekkel, amelyek hozzásegíthe­tik a nézőt, hogy azt mondja: ez az egész engem is érint. WkÉM Érni űsCssüü CJ U

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents