Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-15 / 39. szám

8 I -fl %e,Ut-<Mafliiarorszáfl hétvégi mdCéffete.

1992. február 15.

Miért maradt ei a kiállítás?

Válasz Hamar Péternek, a Kölcsey Társaság titkárának

amar Péter a KeH

let-Magyarország hasábjain január

23-án megjelent nyílt levelében két vádló hangú kérdést intéz a megyei múzeum igazgatóságához, személy szerint dr. Németh Péter, megyei múzeumigazgatóhoz. Miért nem állították ki mindeddig Uray György mindnyájunk számára becses ajándékát, a „Kölcsey család Bibliáját”? Miért került vissza Vajára Zolnay Géza Kölcsey Ferenc képmása c. hatalmas méretű festménye?

A válaszra azért vállalkozom, mert a Hamar Péter által emlegetett 1991. augusztus 26-án kelt válaszlevél szerzője én vagyok, valamint irodalmi muzeológusként többek között a szat- márcsekei Kölcsey-kiállításért is jómagam vagyok a felelős. Tehát, úgy érzem, a „nyílt levél” szerzője engem marasztal el, s kérdőjelezi meg munkám eredményességét, szakszerűségét.

A Kölcsey család ,,Bibliájáról": Hamar Péternek a „Bibliával” kapcsolatban jogos az elmarasztalása, ugyanis 1991. augusztus 26-án írt levelemben tett ígéretemet nem teljesítettem, s Uray György nagyszerű ajándékát ez ideig nem láthatta a nagyközönség. Azonban engedjék meg, hogy a Hamar Péter által ,,Bibliaiként aposztrofált műtárgyról az olvasóközönségben támadt téves elképzeléseket itt pontosítsam. Nem Bibliáról van szó, hanem református énekeskönyvről, amelyben Szenei Molnár Albert: Szent Dávid királynak és prófétának százötven zsoltára zsoltárfordítása) szerepel, s amelyet 1756- ban nyomtattak ki Kolozsvárott

S. Pataki József nyomdájában. A kiadvány jó bizonyíték arra, hogy Szenei Molnár Albert (1574-1634) zsoltárfordításai, a XVIII. században már a magyar református gyülekezetek leggyakrabban használt énekeivé váltak. A nagyon jó állapotban lévő énekeskönyv, a korabeli nyomdatechnika kis műremeke. Méreteit tekintve mai szóhasználattal élve „zsebénekes- könyv”-nek nevezhetnénk a 10,5x5,5 cm-es, 346 oldalas könyvecskét. Az énekeskönyv értékét növeli, hogy családi feljegyzéseket is tartalmaz, amelyből kiderül, hogy a Kölcsey Dezső által 1930-ban közreadott Kölcsey családfa több adata kiigazításra szorul. Az autográf tinta- és ceruzaírásokból megállapítható, hogy az énekeskönyv Kölcsey Pál és felesége tulajdona volt. Lássuk, mit ír Kölcsey Pálról az előbb említett családfa szerzője. Kölcsey Pál Kölcsey Ferenc (nem a költő!) és Leövey Klára gyermeke, született 1752. július 2-án, meghalt 1799-ben.

Első felesége Nagyiváni Fekete Judit, második felesége Hiripi és Ivácskói Szuhányi Erzsébet. A családi feljegyzésekkel összevetve a kiadott családfa szinte minden adata téves. Kölcsey Pálné született Fekete Judit (akivel kapcsolatban férje feljegyzésre érdemesnek tartotta azt, hogy 1778. április 9-én jegyezte el és 1778. június 22-én hozta haza) a következőket írta az énekeskönyvbe férje halálakor: ,,Költsey Pál kedves Férjem meg holt 8-a Májusba 1804Jkéletének 53-k esztendejében. " Tehát megállapítható, hogy Kölcsey Pál nem 1752- ben, hanem 1751-ben született, valamint hogy nem 1799-ben, hanem 1804-ben halt meg. Továbbá az is világosan látható, hogy Kölcsey Pálnak csak egy felesége volt, mivel Fekete Judit túlélte férjét, akinek halálát saját kezűleg jegyezte fel. Fekete Judit halálának időpontjáról pedig a Kölcsey családokkal rokonságban álló Egry család egyik tagja, Egry Gábor tudósít a következőképpen:,,Fekte Judith Költsey Pálné Néném meg hóit 8a Augusti 1816 estvéli 9 és 10 óra közt. Kösörű könnyel temettem 10. Augusti 816. Vasárnap Délután 3 órakor, életének 60k esztendejében, Feljegyzetté Egry Gábor aki kívánja, hogy az Ur ISTEN mind kettőjöknek örök idvességet és boldog fel támadást adjon." Egry Gábor feljegyzése, valamint az a tény, hogy Kölcsey Pál gyermektelenül halt meg (amelyet Kölcsey Dezső kutatásai mellett Csorba Sándor irodalomtörténész Kölcsey Ferenc gazdasági irataiból c. művének függelékében közzétett Kölcsey család leszármazási táblázata is hitelesít), arra enged következtetni, hogy Kölcsey Pálné halála után az énekeskönyv Egry Gábor tulajdonába került. A leszármazási táblázatok segítségével megállapítható az is, hogy Kölcsey Ferenc (a költő) nagyapja, Kölcsey Dénes, valamint Kölcsey Pál apja, Kölcsey Ferenc féltestvérek voltak; így nagyon laza rokoni szálak fűzték össze a költőt, aki Kölcsey Pál életében még Álmos- don és Debrecenben tanult, valamint az énekeskönyv tulajdonosát, aki csekei birtokos volt.

Az olvasó elnézését kérem, hogy a pontosítás kapcsán irodalomtörténeti értékelésekbe is bocsátkoztam, de Hamar Péter nyílt leveléből az tűnhetett ki, mintha az énekeskönyv Kölcsey Ferenc (a költő) tulajdonát képezte, vagy vele kapcsolatos családi feljegyzések volnának benne. Természetesen mindez nem ment fel az elmarasztalás alól.

Zolnay Géza Kölcsey Ferenc képmása c. festményéről: A Kölcsey-képpel kapcsolatban a felháborodás már nem ilyen jogos. A festményt a vajai Vay Adám Múzeum kölcsönözte a budapesti Nemzeti Galériától. A két intézmény közötti kölcsönbérleti szerződés meghosszabbítása alapján a vajai múzeum kiállításán fog szerepelni 1996. december 31-ig. A festmény csak időszaki jelleggel kerülhetett Csekére a nagy Kölcsey-ün- nepségekre készült kiállítás impozáns színfoltjaként. Teljesen jogosan került vissza a kép Vajára 1991-ben, amikor Göncz Árpád köztársasági elnököt várták a Rákózi-ünnepségre. Még két érv szól a visszakerülés mellett. A csekei kiállító helyiségek sem klimatikusan, sem biztonsági szempontból nem feleltek meg a Nemzeti Galéria előírásainak. Jómagam Hamar Péternek írott válaszlevelemben, valamint a csekei polgármesternek személyesen is elmondtam 1991 augusztusában: nem sok remény van arra, hogy a kép visszakerüljön állandó jelleggel a csekei kiállításba.

Az elmarasztalás helyett, a tények figyelembevételével most már azon kellene közösen gondolkodnunk, hogy idegenforgalmi szezon kezdete előtt megfelelő módon kitöltsük a kép Vajára történt elszállításával keletkezett űrt.

z együttgondolkoA

dást azért is kívánom hangsúlyozni, mivel a megyében elsőként a szat- márcsekei Kölcsey Ferenc élete és kora c. irodalmi állandó kiállítás került önkormányzati kezelésbe. A szerződésben, amelyet maga a polgár- mester úr írt alá, leszögeztük, hogy az önkormányzat a kiállítással kapcsolatos bárminemű szakmai jellegű problémájával bennünket fog megkeresni. Meg kell jegyeznem, hogy Szatmár- cseke önkormányzatától egyetlenegy ilyen jellegű levelet nem kaptunk. Ennek ellenére a megyei igazgatóság, s jómagam számon tartottuk a fenti kérdést, s ebben az évben a tgrvek közül az önkormányzattal egyetértésben kiválasztjuk azt, amelyik esztétikailag és pénzügyileg is a leggyorsabban kivitelezhető.

Válaszom végén szeretném hinni, hogy Hamar Péter elmarasztaló, félig jogos, félig elhamarkodott vádló kérdései nem akartak bennünket pellegérre állítani, csupán figyelmeztetni szerettek volna bennünket kötelességünk teljesítésére.

További eredményes munkát kívánva Hamar Péternek, s a Kölcsey Társaságnak,

tisztelettel: Baranyi Ferenc irodalmi-muzeológus

MÚZcSÁK. ha találkoznak

Hajdú István: Élet a hegyek között

Benke László

GYÁRNEGYED

A nagydumás kémények árnyékában lesütik szemüket a házak.

Kerítéshez támaszkodnak s néha, néha összenéznek.

A jövő

elfáradt ideérni.

Lábuk előtt szánnivaló utca lődörög a temetőig, gyárig. Erre mentek el a fárfiak s az édes nők.

A macskaköveken macska tekereg.

Nem tud egerészni.

Örülnek a darazsak, a legyek, ha süt a nap.

Szegfű topog az ablak alatt, színét keresgéli, rázogatja kormos szirmait.

A tűzfalak repedtek, ráncosak.

Itt, ott golyóütötte seb.

Nem könnyű meghatni.

Ideszokott a szenvedés, hallgatag,

mint a küszöbre vert szerencsepatkó.

A patikus szerkesztő

Száz éve halt meg Csurgay Kálmán

Gaál Gyula

Tóparti táj

Fazekas Árpád

Csurgay Kálmán a hazai gyógyszerészi szaksajtó megalapítója alig múlt 33 éves, amikor 1892. február 13-án — gyógyíthatatlannak vélvén megrendült idegállapotát — az Operaház előtt haladó bérkocsijában főbe lőtte magát.

Csurgay Kálmán gyógyszerészt sok szál kötötte Bűd- szentmihályhoz és Nyíregyházához, mégis jelentősége mesz- sze túlnőtt a helyi vonatkozásokon, és az egyetemes magyar orvostörtónelem kiemelkedő alakjának, a hazai gyógyszerészi szaksajtó megalapítójának kell tekinteni.

Apja, dr. Csurgay József (1819, Vata, Borsod megye, 1845, Bűdszentmihály) életének utolsó 3 évtizedében Bűdszent- mihályon volt orvos. Az öt gyermek közül Kálmán volt az első, és 1858. november 22-én született Gyorok községben (Arad vármegyében). Az ijfú Csurgay elvégezvén Késmárkon a gimnázium V. osztályát, belépett 1873-ban gyakornokként Lukács Ferenc bűdszentmihályi gyógyszerész patikájába. Ezután segéd volt a jolsvai (Gömör vm.) gyógyszertárban, majd 1877-ben beiratkozott a budapesti egyetemre. Itt 2 év múlva elnyerte a gyógyszerész-mesteri

Csurgay Kálmán gyógyszerész

oklevelet. Csak rövid ideig dolgozott gyógyszerészként (1881- ben Dunaszekcsőn), mert még egyetemi hallgató korában elkötelezte magát a szakirodalommal. Már ekkor tagja lett a Gyógyszerészi Hetilap szerkesztőségének, ahol az eltöltött 5 1/2 év alatt főmunkatárs (1883), majd társszerkesztő lett. Az Országos Gyógyszerészegylet 1882. évi közgyűlésének

megbízásából írta 1883-ban megjelent és legértékesebb művét: „Gyógyszerészeti tankönyv gyakornokok számára", melyet 1000 forint tiszteletdíjjal jutalmaztak. Rövid pályafutásának csúcsát az önállóan szerkesztett ' és kiadott Gyógyszerészi Közlöny jelentette, melyet 1885. március 28-tól kezdve haláláig szerkesztett. Ez a hetilap a korszak elsőrendű szakmai és érdekvédelmi folyóirata volt.

Megemlítem, hogy Csurgay Kálmán Nyíregyházáról nősült. Feleségül vette 1886-ban Bertalan Rózsát a Magyar Koronához címzett patika volt tulajdonosának, Bertalan Pál gyógyszerésznek (ekkor:. Bereg megyében a híres luhi Margit-forrás tulajdonosa) leányát.

Csurgay Kálmán jó magot vetett, amely szárba szökkent és megerősödött. A Gyógyszerészi Közlöny nem szűnt meg az alapítója halálával. Csurgay Kálmán a magyar gyógyszerészet kiemelkedő személyisége.

Sínen van az

Balogh Géza

■ gy ember ballag a

sínek között. A Lm vállán seprű, a kezében súlyos vas- i|||||| kulcs, a hátán meg, ráhúzva a hosszú esőköpenyre rikító, narancssárga mellény. Semmi kétség, vasutas.

Most látom először, miért hát ezek az ismerős mozdulatok...!? Ez a tempós séta, ezek a megfontolt lépések...!? Hol láthattam én már mindezeket!?

Akárhol.

Nagykanizsán vagy Kisszekeresen, Kunferhétón vagy Tisza- bezdéden... hiszen a vonalbejáró mindenütt vonalbejáró.

De hát mi lehet a dolguk nap mint nap, óráról órára...?

— Hohó, nagy sora van annak...! — nevet az ,,én vonalbejáróm", akinek Soós Miklós a becsületes neve, s Tiszalök és Tiszadada között rója a kilométereket. Mióta...? Pontosan két évtizede.

Gondoljunk csak bele! Húsz esztendő alatt felnő, s gyermeket hoz világra a kislány, termőre fordul a legsatnyább diófa, s a Tisza arrébb költözik kétszáz méterrel. Csak egyvalami változatlan: Soós Miklósnak a nápi- rendje. Hajnalban kel, kisétál a dadai állomásra, ellenőrzi a síMég hosszú a nap, az út hazáig

neket, a váltókat, felszáll a nyíregyházi vonatra, majd Tisza- lökön lelép róla. Jelentkezik a löki állomáson, aztán nekiindul, vissza Dadának. Ha fúj, ha esik, ha süt, ha borul... Hátán a táska, benne az elemózsia, s kézben, vállon a szerszám. Most például a seprű, mert tél van, befújta a szél az átjárókat. Máskor baltát visz, aztán lapátot, csákányt.

Ám a legfontosabb mind közül a tükör... egy parányi kis zsebtükör.

A SZERZŐ FELVÉTELE

Ami érthető is, hisz szemérmes a férfiember, mások előtt nemigen szokta ellenőrizni a saját fizimiskáját. Itt még a kutya sem zavaga. Leülhet nyugodtan egy árnyas fa alá, s szemrevételezheti, tagnap óta hol őszült már meg újból a haja...?

Soós Miklós persze tagadja mindezt. Állítja, azért kell a tükör. hogy ellenőrizze, nem repedtek-e meg a sínek. A tükröt a sin alá teszi, s nézi a varratokat. Ha valahol kiszálkásodott. akkor