Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-31 / 305. szám
Ä %de t - ‘Maßya rorszäß újévi mediae te 1991. december 31. A lélek gyógyásza Akiről levette a kezét a hatalom Vietnamból érkezett Tóth Kornélia A környezete által sikeresnek tartott üzletember fáradt benyomást kelt. Letört, keserű, „az egész világ összeesküdött ellene" hangulat szállta meg. A lélek gyógyásza lépésről lépésre mutat rá a hibákra: mit követett el az illető a környezete, a családja, de legfőképp önmaga ellen. A kiüresedett élet kereteit új tartalommal kellene megtölteni. Nem akármilyen, de nem is lehetetlen feladat. Erre vállalkozott Vo Khanh Toan pszichológus, aki Vietnámból érkezett. A nyíregyházi családsegítő központ munkatársaként próbál helyes választ adni nemcsak az élet nagy kérdéseire, hanem azokra a hétköznapi probíémákra, amelyek ma az európai és ezen belül a magyar embert elkeseredetté teszik. A világ másik feléről A két éve végzett pszichológus a világ másik feléről érkezett Európába. Nyolc éve ismerkedik a számára is sok újdonságot tartogató európai szokásokkal, erkölcsi értékekkel. A debreceni egyetem elvégzése után került Nyíregyházára. S mindezt egy olyan időszakban élhette meg, amikor recsegve-ropogva dőlt össze a szocializmus világméretekben építgetett rendszere. Nemcsak kormányok mentek, politikusok tűntek el a süllyesztőben, hanem a hétköznapi ember is a bőrén érezte a változást. Mindezt megélni pokolian nehéz, sokan képtelenek is rá. S miután az;émber fáfsas lény, nem szigetként el á társadalomban, ezért személyes konfliktusok tömegét hozta magával az új rend születése. S ami ilyenkor már lenni szokott, az önmagukkal meghasonlott emberek konfliktusba keveredtek a családjukkal is, és nem találtak megoldást sok, az életük előtt tornyosuló problémára. — Bár mindig a matematika és a fizika vonzott, egészen más területen szereztem ismereteket a magyarországi egyetemi évek alatt — fanyar, de tárgyilagos a vietnámi fiatalember hangja. — Külföldön akartam egyetemre járni, s számomra ezt ajánlották fel. Anyám irodalmat, apám a nyugdíjazásáig matematikát tanított a szülőfalumban, Nghe- Tinh tartományban, Hanoitól 300 kilométerre. Két húgom építész, öcsém műszaki mérnök. Számomra nagyon sok szimpatikus vonást hordoz az európai kultúra, a szokásrendszer. Tetszik a célszerűség, a praktikum. Borzasztóan megdöbbent viszont, hogy az emberek igyekeznek erősnek mutatkozni minden helyzetben. Azt látom, hogy félnek kimutatni az érzelmeiket, mert akkor esetleg a környezetük előtt kiderül, mégsem annyira erősek. Nemcsak siker... — Pedig az életet nem lehet csak a sikerre alapozni — folytatta a nálunk Toninak becézett fiatalember. — A keleti filozófiákban közismert, hogy mindennek két oldala van: a fény és az árnyék, a jó és a rossz, a fekete és a fehér nemcsak ellentétek, hanem édestestvérek. Vagyis mindannyiunkban él a jó és a rossz, a környezettől, ismereteinktől, a szeretetünktől függ, hogy melyik arcunkat mutatjuk a világnak. A pszichológusnak az a feladata, hogy kihozza a jót az emberekből. S még az, hogy az életben bukdácsoló, a problémákra megoldást nem találó társainknak megmutassa a lehetséges megoldást. Mint egy kártyalapot, kiterítjük előtte a gondjai orvoslására elképzelhető módozatokat, választani viszont az ügyfélnek kell, hiszen a saját útját ki-ki egyedül járja be. i Vo Khanh Toan HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE Törtető, pénzközpontúvá változott társadalmunkban az egyik legnagyobb bajt abban látja Vo Khanh Toan, hogy elfelejtettünk széretetet adni és szeretetet kapni. Hajszoljuk az anyagiakat s közben elfelejtünk élni. Amikor egy tragédia ráébreszt bennünket eddigi utunk hibáira, a sikerért mindent feláldozó ember összecsuklik. Nincsenek tartalékai, nem rendelkezik olyan harmonikus szerelmi és baráti kapcsolatokkal, amelyek segítenének neki elviselni a kudarcot és a sikert. Csak a haszon, a siker, a pénz a fontos az európai ember szemében, vajmi keveset törődik a lélek értékeivel. Az ázsiai ember és köztük is a buddhista filozófiát ismerő vietnámi pszichológus megpróbálja rávezetni európai klienseit arra, hogy az élet értelmét ne csupán a sikerben, hanem önmagukban keressék. Saját, belső énünkben kell lenni annyi tartaléknak, ami megmutatja a helyes utat. Ne szégyelljük érzelmeinket — Tudom én is, hogy manapság sokan a puszta megélhetésért vívnak napi harcot. Aki igazán szűkölködik, anyagi segítséget kap a családsegítő központtól. De sokkal többen nélkülöznek lelkiekben. Rávezetjük a hozzánk fordulókat, hogy ismerjék be saját gyengeségüket, hibáikat, mert ez az első lépés a helyes út megtalálásában. A kritikus helyzetbe került egyének rossz döntéseket hoznak általában, nem véletlen az öngyilkosságok, a válás, a gyermeknevelési problémák magas száma. Ha rámutatunk az életvezetés helytelen pontjaira, akkor rossz döntések egymásra épülő sorozatától tudjuk megkfméfni a hozzánk fordulókat. Szégyelljük az érzelmeinket — ezt tapasztalja az Európába érkezett vietnámi lélekgyógyász. Félünk, talán betegként kezelnek itt bennünket, pedig csak egy kiadós beszélgetésre vágynánk. Ha a kliens egy segítő, szolidáris társat talál a pszichológusban, könnyebben föltárja titkait. Nem a szakember, hanem elsősorban önmaga előtt. Ha sikerül világosságot gyújtani a lélek sötétségében, közelebb került a páciens az élet értelmének megértéséhez. Elfogadja önmagát erényeivel és hibáival együtt, s kész a változtatásra. — Ha képesek vagyunk belátni tudásunk korlátáit, és egyértelmű, hogy nem rendelkezünk kész megoldási mintákkal a problémás helyzetekben, akkor a siker reményében változtathatjuk korábbi, hélytelen döntésünket. Bár a keleti vallások és filozófiák nagy súlyt helyeznek a halálon túli életre, én úgy érzem, nekünk ebben az életben kell mindent elkövetnünk, hogy a legtöbb jót hozzuk ki magunkból. Lelkifurdalással búcsúznánk az élettől, ha nem tettünk volna meg minden tőlünk telhetőt céljaink valóra váltásáért. Galambos Béla A sors fintora, hogy a megye tán leglelkesebb lokálpatriótája, a szülőfalujáért élni-halni képes Angalét Sándor majd két évtizeden át messzire kényszerült Be- regsuránytól. Budapesten vállalt munkát és teremtett új otthont, de valójában soha nem szakadt el a határ menti kis községtől. Két esztendeje, mióta nyugdíjba vonult, ismét első számú otthona lett a beregi falu, amelynek fölvi- rágoztatásánál — hogy már a gyerekeit is szárnyukra bocsátotta — tán nincs is fontosabb dolog a megszállott faluvédő számára. A kényszer hozta úgy, hogy ingázó lett a hajdani községi párttitkárból — akit 21 éve kizártak a pártból, s még a falujából is száműzték azáltal, hogy nem kaphatott megfelelő munkát otthon —, de most már nem bánja. Végül is jóra jött minden, s nem csak az Angalét házaspárnak, akik kemény munkával egzisztenciát teremtettek maguknak a fővárosban. Valahol bizonyára jól járt Beregsurány is (ma még nem biztos, hogy értékeli is eléggé), amelyik egy nem mindennapi lelkesedésű, konokul kitartó amatőr helytörténészt, település- és környezetvédőt, községfejlesztőt, s ki tudja, még kit nem kapott vissza a jó két évtizede kiebrudalt, akkor is a faluért taposó hajdani párttitkára, téeszel- nök-helyettese személyében. coltam én. Elértem, hogy a járásban első helyezést értünk el köz- ségszépítési versenyben. Tiszta udvar rendes ház mozgalom, parkosítás, a kastély-tanácsháza rendbehoíása. Olyat én nem ismertem, hogy valaki is kihúzza magát a társadalmi munka alól. Az öregeknek nagyon tetszettek a községet behálózó hangszórók. Kiültek a kiskapuba és hallották, hogy fenn, a központban mi történik. Sőt, arra is jó volt, hogy néha beszóltam: a főagro- nómus jöjjön be a határból! — A kultúrházban sörkertet létesítettem. A szövetkezetnél is jó volt a kapcsolatom és szóltam: „Fiúk, ennek meg kell lenni!” Itt nem volt olyan, hogy ne legyen sör. Legfeljebb szóltam az igazgatónak, küldjön azonnal, mert jönnek a szovjetek. Ez mindig hatott, pedig a legtöbbször nem is volt igaz. ’62-ben, akkor már tsz-elnök is voltam, egyszer azt mondták: egyesülni kell a szomszédos Be- regdaróccal. Az ottani elnöknek, aki -szintén járási pb tag volt, csak magasabb beosztással, tam a pártvezetőséget, és ott kipakoltam az elnöknek meg a vele egy húron pendülő főagro- nómusnak. Na, akkor összekaptunk, annyira, hogy engem azok a pártbizottságon feljelentettek. „Beidézett...” — Beidézett a járási első titkár, Hegedűs elvtárs, akivel, bár jó viszonyban voltunk előtte, szintén összevesztem. Megromlott a daróciakkal a viszony, úgy, hogy utána fölkerültünk a megyéhez. Itt is elmarasztaltak, azt mondták: összeférhetetlen vagyok. Érdekes! Ameddig végre kellett hajtani a feladatokat, addig nem voltam összeférhetetlen? — mondtam nekik. — Most, amikor már kész van minden, akkor már nem vagyok jó? — Tizenhármán voltak a fegyelmi bizottságban. Mind olyanok, akiket ismertem. Valameny- nyien sunyítottak. Azt tették, amit Hegedűs mondott. Fellebbeztem a megyéhez, majd a köz„Őszintén hittem...” — Tizennyolc éves koromban kezdtem a politikai szervezetekben dolgozni, a DISZ-től a KIS2- en át mindenen végigmentem. Őszintén hittem az egészben — emlékszik vissza Angalét Sándor — ’58 szeptemberében jöttem haza a községbe, amolyan mindenes 'pótfeladatul. Párttitkár, tanácselnök tanápstitkgr voltam egy szeméfyben/,’59-ben jött a téeszesítés: Az első szövetkezeti község Beregsurány lett. Meg is lett az eredménye, mert az első helyezéssel külön községfejlesztési pénzeket is kaptunk: orvosi, lakásra, bölcsődére, járdára. így is beszéltem az emberekkel: más út úgy sincs, előbb vagy utóbb úgyis mindenkinek be kell lépni. így jobban jár az a község, amelyik hamarabb teszi. — JÓI is jártunk, mert villanyt kaptunk akkor, amikor a környéken sem volt még. Hát ezért harmipt én,, nagyobb volt a. hatalmi szava. így. kiadták a párttól, hogy Darócon lesz a központ. Azért, hogy egyformán legyen képviselve a két község, én legyek az elnökhelyettes meg a párttitkár. Na, rendben is volt. Megegyeztünk, hogy az egyik tsz-gyűlés ott, a másik itt, és minden egyformán lesz. Én ebben a tudatban voltam. Mikor jön a betakarítás, ’65-ben, mondják nekem a surányiak: „Mi itt mindent bemérünk, Darócon meg semmit?” Ahogy átmegyünk, kiderül, hogy tényleg igaz. Gyorsan összehívA SZERZŐ FELVETELE ponti bizottsághoz is, azután, hogy itt azonnali hatállyal leváltottak minden beosztásomból. Egyik napról a másikra kitettek az utcára, pedig hatodmagam- mal éltünk. Azt mondták, ha visszavonom a vádakat, akkor nem veszik le rólam a kezüket. Na, mondom: ha akasztófára kerülök, én akkor se! Ha igazság nincs, akkor nekem sincs rájuk szükségem! Elég az hozzá, hogy még mielőtt kizártak volna a pártból, már ’69-ben segédmunkás lettem. Szakmám nem volt. Milyen az élet: az az ember adott munkát, aki az „ellenforradalmi” bizottság elnöke volt itt, a faluban '56-ban, s akit én utána segítettem. Közben hivatásos jogosítványt szereztem a munka mellett, de a kizárásomat követően már nem engedték, hogy hazajöjjek dolgozni. Olyan „veszélyesnek” tartottak. Az itteniek persze tudták, hogy nekem van igazam, s mégis mennem kell. Hát, ezért van becsületem a mai napig is a beregsurányiak előtt. Felment akkor Angalét Sándor Pestre dolgozni. Negyvenévesen elvégezte a buszvezetői tanfolyamot, és beállt a BKV-hoz sofőrnek. Két évbe telt, míg szűnni kezdett a stressz a nagyvárosi forgalomhoz nem szokott falusi „pilótában". Öt év után költözött fel a felesége is. 16 év után a BKV-től ment nyugdíjba. Könyvírásba a kezdeti, magányos fővárosi évek alatt fogott. Talán azért is, hogy levezesse valahogy a honvágyát, s a benne feszülő energiákat. Segítőre talált a megyei levéltár igazgatójában, aki a végül is nagydijas monográfia bírálatát is megírta. Az akkor 260 oldalas munka mára már 700 oldalnyira és 3 kötetre bővült. „Épüljön kis Ausztria!” Angalét Sándor ma 60 éves elmúlt, de most is él benne a fiatalkori tudásvágy és tenni Vágyás szülőfalujáért. Tavaly világ- háborús emlékmű felállításában szorgoskodott. Helytörténeti kiállítást szervezett a községi kultúrházban. Most a Beregsurányi Hírlap beindításán fáradozik. Elnöke az általa alapított Községszépítő és Környezetvédő Egyesületnek, aminek programját, mikor megküldte az országos Környezetvédő és Faluszépitő Egyesületnek, az rögtön beválasztotta a vezetőségbe. A fehér hajú férfi mindezt a legkevésbé sem bánja. Azt élvezi, ha egy csöpp szabad ideje sincs. Be- regsurányi házában kis néprajzi múzeumát rendezgeti, s közben 550 lelkes falujának idegenforgalomra alapozott felvirágoztatásán töpreng. Tájékoztató, kiáltványszerű levelében, amit minisztériumokba, nagykövetségekre, vállalkozói egyesületekhez küldött el, falujának fekvésében rejlő nagy lehetőségeire igyekszik felhívni a figyelmet: „A nyugati és keleti kapcsolatok hídfőjén, Beregsurányban is épüljön kis Ausztria!” Bejött-e a horoszkópja? Cservenyák Katalin Van, aki bolondságnak tartja, mások hisznek benne, sokan pedig úgy olvassák el a napi horoszkópjukat, mint az időjárás-jelentést — aztán vagy bejön vagy nem. És ha véletlenül tényleg úgy alakul a napunk, ahogy az le volt írva, esetleg még az is kicsúszik a szánkon: csak lehet benne valami! Néhány járókelőt állítottam meg az utcán a minap, vajon bejött-e a horoszkópjuk az idén, illetve hisznek-e benne egyáltalán, íme, a válaszok: Szalkay Krisztián, 4. osztályos gimnazista a Kölcseyben (Szűz): Gyakran olvasom a horoszkópomat, általában bejött az idén a jóslata. Ha rossz napot mond,, hatással van rám egy darabig, dé hamar elfelejtem. Kiemelkedően jó napom az idén nem volt. Egyébként rendőrtiszti főiskolára készülök. Balogh Edit, szintén köl- cseys, ő is érettségi, felvételi előtt áll (Skorpió): Az újságban megjelenő horoszkóp nekem nem jött be, a könyv viszont igen. Kedvenc hónapom az október. Most a szalagavatóra készülünk, előre megnéztem, milyen napom lesz akkor, remélem, mulatunk egy jót. Bordán Antal hűtőgépész (Vízöntő): Mindennap elolvasom, ha nem én, akkor a feleségem. De eddig még sosem jött be semmi. Nem sok értelmét látom az egésznek. Illetve egyszer írt igazat: amikor felmondtak a munkahelyemen. Papp Béla hivatásos katona (Mérleg): Sokat az asztrológiával nem foglalkozom, mert nem hiszek benne. Elolvasom a különböző jóslásokat, de általában nem jönnek be. Ha jót ígérnek, akkor biztos, hogy nagyon rossz napom lesz. És az sem volt benne egyik jóslásban sem, hogy gyermekünk fog születni. Kislányom egyéves, és Myrtill- nek hívják. K. Péter (Halak): Ahány horoszkóp, annyiféle, most már elvből nem is nézem. Mert mi van akkor, ha valami rosszat írnak? Képes lennék egész nap várni... Orosz Tibor könyvkereskedő (Mérleg): Nézegetem, de nem tartom túl komoly dolognak. Beleolvasok azokba a horoszkópokba, amiket árulok, figyelem a Kelet-Magyarországban is, és nézem a TVR—7-ben. S ha többfélét írnak, mindig a jobbat választom. Molnár János vízműkezelő (Oroszlán): Idén is megvettem a horoszkópkönyvet, augusztusig rendszeresen olvastam. Harminc százalékban bejött a jóslás. Tavaly szereltem le, s míg katona voltam, akkor napra bejött. Volt, hogy azt írta a horoszkópom, a hónap végén nehézségekre számíthatok — mentünk is gyakorlatra! De egyáltalán nem érdekel, mit írnak, akkor befolyásolna csak, ha mindennap bejönne. Gulyás Béláné, a Közterületfenntartó Vállalat dolgozója (Ikrek): Minden horoszkóp, minden újság más. Egy nap hatfélét is jósolnak. De a Keleté még sosem jött be. A horoszkópos könyvben előre megnéztem, milyen lesz a január elseje. Jót ír. Égyébként péntek 13-a eddig mindig rossz volt, kivéve a leg-, utóbbit. Kóka Erzsébet, szintén a Köztér dolgozója (Mérleg): Pihenőidőben a munkatársaimmal mindig megnézzük egymás aznapi horoszkóját. Nem nagyon jön be az enyém, ennek ellenére hiszek benne. Különben nagyon babonás vagyok. Péntek 13-án vizsgáztam autóvezetésből. Nem sikerült. Rebe Tiborné betanított munkás (Ikrek): Az az első, ha kinyitom az újságot, hogy elolvasom a horoszkópot. A lényeg mindig bejön. Ha rossz napot jósol, számítok rá, és akkor nem ér meglepetés. Ha viszont óvatos^ Ságra int a közlekedésben, azzal nem foglalkozom, hisz nagyon sokat utazom. { Mindenki másképp nézi...
