Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-28 / 303. szám
1991. december 28. Ä Jfeíet-íMcyjyarorszáff hétvégi metfékCete \ 7 Elfogadni a másikat Réti János N em állíthatom, hogy pontosan ilyennek képzeltem két évvel ezelőtt sorsunk jobbra fordulását, de azért nem térek ki a hitemből, amiért ők ott fenn, ahol fordítják, nem úgy fordítják, nem olyan ívben, nem olyan simán és zökkenőmentesen, hogy attól mindjárt csettintenünk is kének, mondván: ez igen, erre vártunk! Annál kevésbé, mivel — legyünk egészen őszinték — hajszálpontosan talán nem is tudtuk, hogy mit várunk. Talán egyszerűen azt, hogy végre-valahára már magunk rendelkezzünk a magunk országával, annak javaival úgyszintén. Hogy véleményt alakíthassunk közös dolgainkról és alakítsunk is, megismerjük, mert nyugodtan és szabadon megismerhetjük egymás gondolatait, ötleteit, javaslatait, aztán szép nyugodtan kiválasszuk közülük a leghasználhatóbbnak tűnőt, és azok nyomán elinduljunk toronyiránt kifelé a sokéves, vagy évezredes Nagy Nemzeti Kátyúból. Ha menet közben egy-egy receptről kiderül, hogy nem jó, egyet se bosz- szankodunk miatta, hiszen ott a másik, a Másiké, és máris módosíthatjuk a tervet, mert ezek szerint mégis neki volt igaza. Ezzel a módszerrel szép sorjában leküzdjük a felbukkanó akadályokat, és végre olyan életet teremtünk — önállóan, szabadon! — ebben a kis hazában, amilyen után ezeregyszáz éve sóvárgunk. Ha ez a Boldog Idő bármely csekély mértékben is mutatná magát, talán már most is legalább halovány rózsaszínben látnánk a világot. Egyszer, évtizedekkel ezelőtt, egy nagy magyar gondolkodó, ha jól emlékszem, Illyés Gyula leírta, le merte írni, le tudta írni egy esszéjében, hogy igazi dráma nem születhet ott, ahol aZ egyik félnek ab óvó nem lehet igaza. E gondolatnál maradva: vajon az elmúlt két évben lehetett volna-e jó drámát írni a parlamenti demokráciát tanulgató Magyaroszágon? Volt-e rá egyetlen példa is, hogy az a bizonyos Másik Fél — mindegy, melyiket tekintjük annak — mérlegelés után, de végül is eredeti állapotában elfogadta volna azon Egyik javaslatát, érvelését az ország házának nyomógombokkal elektronizált padsoraiban. Koalíció az ellenzékét és fordítva. Nem számítva persze a nagy, jobbára protokolláris döntéseket. Érthetetlen, hogy nálunk, közöttünk talán Etelköz, de lehet már az uráli lankák óta vezetők és politikusok egyaránt tévedhetetlennek és csalhatatlannak tartják magukat, aztán mégis idáig jutottunk! Egyetlen egyszer — legalább kísérletként, mi baj származhatna belőle — ' meg kellene próbálni elfogadni azt a véleményt, ötletet, javaslatot, ami az ellenlábas szekciók valamelyikéből származik. Hátha nem rossz, miként a mögötte rejlő szándék sem. Ettől nem kisebbedne senki, és nem esne csorba a tekintélyen. Sőt! És lehet, akkor a drámaírók is beléphetnének az évtizedek óta elárvult műhelyeikbe megírni a magyar századvég nagy katarzisát. A legendás haza A z 1991-es év vonata lassan tovagördül emlékezetünk véges vagy végtelen sínpárján. Az élmények zakatolása egyre távolabbról hallatszik majd, örömeink, csalódásaink szépen meg szomorúan világító lámpái mind kisebbek, kisebbek lesznek, míg végül eltűnnek az időben. Annál is inkább, mert beláthatatlan rengetegéből újabb és újabb esztendők szerelvénye törekszik elő. Nem számítva a nagy nyári utazásokat, a családok, így ünnepek táján — kiváltképp karácsonykor — kerekednek fel leginkább. Mennek haza a gyerekek unokástul, apró, alig számító ajándékaikkal, aztán jönnek vissza nehezen mozdítható csomagokkal. Vagy: vonatoznak a nagyanyák, nagyapák felpakolva, hogy aztán jövetben büszkén mutassák az új pipát, új fejkendőt az utastársaknak, amit most kaptak karácsonyra a fiataloktól És a nagyik mesélnek. Legendákat gyerekekről, menyekről, vökről, unokákról. Egyikük az egyetemen tanít, most volt egy külföldi konferencián, vagy mérnök és benne van egy jól menő káeftében, vagy minek mondják, szépen keres, igaz, rengeteget is dolgozik, így aztán inkább mi jövünk, hiszen jobban ráérünk, mint ők. Másikuk orvosnő, főkönyvelő, esetleg titkárnő, de akkor is a minisztériumban vagy legalább egy vezérigazgató mellett. Az unokák egyike zenét tanul, a kisebbik még sokra viheti a sportban, emellett jó tanuló és már beszéli az angolt. És áradnak a legendák a szűköcske vonatfülkében, közben előkerült az útra készített rántott hús, sütemény meg a házi bor is. Ilyenkor, ha tehetem, inkább kibámulok az ablakon, és az jár az eszemben, hogy lehet, a tanárnak komoly konfliktusai vannak a munkahelyén, ha még van neki, és a kft. felett csődfelhők gyülekeznek. Az orvosnő sem tudja hogy alakul a jövője, vagy hibát találtak a cég számlavezetésében, vagy a főnöke már hónapok óta goromba vele. Az unoka meg alig van otthon, szemtelen a szüleivel, a kisebbik meg ki akar maradni az iskolából, és csak karácsonykor szelídülnek meg egy kissé. Ki tudja, lehet, hogy ez az igazság másik arca. A szülőknek ugyanis, kivétel nélkül, jókat írunk, még jobbakat telefonálunk és a legjobbakat meséljük el. Minek idegesítsük, vagy szomorítsuk szegényeket, elég nekik a maguk baja, fölösleges azt a sajátunkkal is tetézni. így aztán nálunk kétféle haza létezik: az egyik a valódi a gondokkal és kétségekkel teli, amiben élünk, míg a másik a nagyanyák és'nagyapák számára rendszeresített, amiben kizárólag sikeres fiúk, boldog menyek és szép jövőjű unokák laknak. Jó lenne jövőre jobban hasonlítani arra a fiúra,-lányra, menyre, vőre és unokára, akiről a legendákat mesélik a vonaton. Kemecse 1956-os mártírjai Segít a helytörténet és a népi emlékezet Dr. Fazekas Árpád Ignéczi Károly csendőrtiszthelyettes. Nézem az 1956-os mártírok hivatalos megyei névjegyzékét. Mindenütt szerepelnek a következő adatok: név, születési hely és idő, anyja neve, foglalkozás, a letartóztatás időpontja, a vád tárgya, a kivégzés percnyi pontosságú ideje és az „eltemetés” helye. A sorrendben utolsó 2 személynek azonban az adatai teljesen hiányosak, csupán eny- nyí: „14. Komár József (született Pócspetriben) és 15. Ignéczi Károly (született Kemecse)”. Ilyen esetekben olykor segítségünkre lehet a helytörténet és a népi emlékezet. így most is közzé tehetem azokat az Ignéczi Károly csendőrtiszthelyettesre vonatkozó adatokat, amelyeket a szintén kemecsei Horváth József nyug. postai kézbesítő, POFOSZ-tag bajtársam révén sikerült megtudnom. Igénczi Károly valóban Ke- mecsén született 1903. december 9-én Igénczi István és a csupán névrokon Ignéczi Zsófia házasságából. Az összesen 8 gyermek közül elsőnek jött a világra. Apja 1914-ben a háborúban hősi halált halt. így kivételesen már 11 éves korában munkát adtak neki a kemecsei szőlőtelepen. Boldog volt, amikor hétvégeken átadhatta kis keresetét özvegy édesanyjának. Ahogy növekedett, egyre inkább ő lett a családfenntartó. Húszéves korában apjának hősi halálára és a szociális szempontokra való figyelemmel felvették a csendőrséghez. Ezzel megalapozta a család és a saját anyagi biztonságát, de ugyanez a foglalkozása eredményezte végül egyéni tragédiáját, mártí- romságát is. Már próbacsendőrként és a csendőriskolán is hamar kitűnt szorgalmával és kötelességtudatával. Ezért a debreceni csendőrkerületi parancsnokságra osztották be irodai munkára. Házasságra 34 éves korában kerülhetett sor: Kajdi Ilonát vette el Viss községből. Egyetlen gyermekük: Ilona 1939. január 3-án született Debrecenben. Ezután Ungvárra helyezték Ignéczi Károlyt, aki a kormányzósági palotában szolgált. Látván a háborús eseményeket, 1943-ban eladta a Mátészalka melletti 7 hold saját telepítésű gyümölcsösét, és Kemecsén vásárolt 16,5 kát. hold földet. Kis családját 1944 augusztusában Viss helységbe költöztette, s a második világháború után felesége leányukkal együtt a kemecsei Ignéczi-por- tán húzódott meg. Amikor Ignéczi Károly az amerikai fogságból („nyugatos”) hazatért, az csupán néhány nap futó .örömét jelentette a kis családja számára, mert őt rövidesen a nyíregyházi internálótáborba zárták. Egy év múlva szabadult, de földjüket elvették és mint osztály- ellenséget. sehol sem alkalmazták. Csupán alkalmi munkából éltek. Végül a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalatnál kapott konyhai munkát. Leányukat még szakmunkásképzőbe sem vették fel. Öccsét, Ignéczi Antalt 1944- ben fogatával együtt Kemecséről munkára rendelték a szovjet csapatok, amelyek ezután elhurcolták: Focsani közelében kb. 1945. febr. 15-én halt meg 32 évesen. A kádári „konszolidáció" kellős közepén, 1959. március 8-án hajnalban ismét rendőrök verték fel Ignécziék lakását: házkutatást is tartottak, minden papírt lefoglaltak és a családfőt ismét letartóztatták. Az eset megdöbbentette Kemecse lakosságát. A hozzátartozókkal természetesen semmit sem közöltek. Végül jó kilenc hónap elteltével, 1959. december 17-ére a budapesti Kozma utcai fogházba beszélőre ’ kapott idézést Ignéczi Ilona (most már: Gégény Ferencné). Ekkor mondta el a szerencsétlen édesapa a lányának: másnap fel fogják akasztani két partizánnak a Huszt környéki harcokban 1944-ben bekövetkezett halála miatt. Ignéczi Károly csendőrtiszthelyettest 1959. december 18-án a 301-es parcellába „temették el”. A megyei Fehér Könyv (1957) utószava szerint az „ellenforradalmat” a volt földbirtokosok, csendőrök, főszolgabírók valamint kulákok, ( papok robbantották ki. A könyv név szerint is felsorol 38 csendőrt. Ezek között nem szerepel Ignéczi Károly. Mártíromsága viszont bizonyítja, hogy az 1945- ös kollektív felelősségre vonás ellenére az 1956-os megtorláskor sok csendőrt újból „elővettek”. „ítélete még nem került elő!” Az özvegy 1990-ben és 1991- ben 3-4 ízben 1-1 ezer forint szociális segélyben részesült. A köztársasági elnök irodája pedig arról értesítette, hogy: kárpótlási igénye elbírálásáig 1991 novemberében 2500, decemberében 3000 forint segélyt fog kapni a kemecsei polgármesteri hivatal útján. Lényegesek az ilyen helyi adatok, mert tény, hogy Ignéczi Károly kemecsei mártír nem szerepel a Rainer M. János által ősz- , szeállított, a Budapesti Országos Börtönben (Bp„ X.r Kozma u. 13.) 1956 decembere és 1961 decembere között kivégzett 56- os politikai elítéltek névsorában (Halottaink 1956, II. kötet 1989, Katalizátor Iroda) sem. Persze, | abban az időben egy csendőr I életével igazán nem kellett el- t számolni. így az 1956-os emlékérmet is már csak az özvegye vehette át a forradalom 35. évfordulóján. Hűséges értékőrzők Családias hangulatú rendezvények Nyíregyháza (KM — B. E.) — Figyelemre méltó a nyíregyházi Jósa András Múzeum Baráti Körének működése. Korunkban, amikor sok értékőrző csoport szűnik meg, elismerést érdemel, hogy ez a közösség csaknem változatlan taglétszámmal 15 éven át együtt maradt és ma is funkcionál. Dr. Papp Ágoston, a baráti kör titkára ennek okairól egyebek között a következőket fejtette ki: A kezdeti 60 fős létszám részben változó tagsággal a 15 év elteltével is megmaradt. Népszerűsítik az anyaintézmény munkáját és eredményeit. Megbecsülik nemzeti-népi hagyományainkat. Igyekeznek minél jobban megismerni az ország, ezen belül megyénk és megyeszékhelyünk kiemelkedő történeti és helytörténeti, kulturális, művészeti és természeti értékeit. Családias hangulatú rendezvényekkel is ápolják és fenntartják a közösségi együvé tartozás érzését. A tartós együttlét oka talán az, hogy a kör — bár gyakran változó — vezetőségének minden tagja mindig tagtársi és nem irányító magatartást tanúsított és tanúsít ma is. A vezetőség erkölcsi és tagtársi kötelességének érzi a tagság közösségi döntéseinek maradéktalan végrehajtását. Nincs kapkodás, mulasztás, tervszerűtlenség. Ezt a magatartásformát a tagság is átveszi és megtartja. A vezetőség felelősségtudattal állítja össze a tagság érdeklődési körének megfelelő színvonalas és időszerű előadások sorát, amivel a múzeumi munka népszerűsítését is szolgálja. Ehhez a színvonalhoz a múzeumi hálózat dolgozó és a tanárképző főiskola tanárai jelentős mértékben járulnak hozzá. Egyre nő a tagság köréből vállalkozó, jól felkészült elő-. adók száma is. Ez hozzájárul előadásaink témakörének színesítéséhez, így több a helyi ihföf- máció. Egyúttal jelentős mértéit: ben növeli tagtársaink egészséges önbecsülését és hasznossági tudatát. . Egyesületi eredményeink pub- . likálása bizonyára szintén növeli a tagok közösségi tudatát és az egyesületi fontosság érzetét. A viszonylag kedvezményes autóbuszos, valamint az ingyenes múzeumi mikrobuszos nyári és alkalmi kirándulásaink is keltenek tagsági maradandóságot erősítő hatást. Tagtársaink időnként szép kiállítási katalógusokat kapnak. A múzeumbaráti kör részben érthető, de egyre jobban elnehezülő, és ezért fokozatos fiatalítással megoldandó problémája a tagság elöregedése. Párhuzamosan jelentkezik az anyagi gondok növekedése. Igaz viszont, hogy ennek megoldásában egyre többet vállal az anyaintézmény, továbbá Nyíregyháza város vezetősége, a megyei kórház és a budapesti Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, önzetlen és-megértő támogatásával. Ignéczi Károly csendőrtiszthelyettes Guzsalytalp-reszlet
