Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-24 / 301. szám
Ä %det-9viafliiarorszäfl ünnepi mettéíjíete 1991. december 24. Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — A rendszerváltás félidejében is újra meg újra fellángol a vita; történt-e, változott-e valami? A meccs egyelőre döntetlennek látszik. Azt közben senki nem tagadja, hogy az új korszak előkészítői, a leváltott rendszer vezetői, a reformok hívei elkötelezettek is voltak. Hogy érzik magukat, mi van velük? — tettük fel a kérdést a megye életében korábban jelentős szerepet játszó egykori politikusoknak. Eltorzított elvek ; — Anélkül, hogy az olvasókat bármely irányba befolyásolnám, szükségesnek tartom elmondani, hogy engem még a működő MSZMP bocsátott el soraiból, a nevezetes hajnalba nyúló, ’88 decemberi pártértekezleten — mondja Diczkó László, a volt megyei pártbizottság titkára. — Ne kérdezze, milyen indoklással, mert erre a kérdésre mind a mai napig nem kaptam választ. Bizonyára abból a meggondolásból engedtek utamra, hogy olyan új emberek lehessenek a párt vezetői, akik hitelesen tudják az elképzelt politikát véghez vinni. Diczkó László az SZKP Politikai Főiskoláján szerzett képesítést, elbocsátása után a megyei Zöldért személyzetise, majd a Shell-kút vezetője lett. Pályázott és nyert, igaz, előbb a Shellnél szokásos hat hónapos szerződést. Mivel munkájával elégedettek voltak, a bizonyítás jól sikerült, fél év után véglegesítették. — Szerettem volna bebizonyítani, hogy alkotó munkára képes vagyok. Vonzott az is, hogy nagy önállóságot kaptam, a pesti központtól távol érdemi munkát végezhettem, ráadásul a Shellnél nemzetközi színvonalú követelményeknek tehetünk eleget. Nem tagadom, sokan megkérdezték: nem tartom-e ezt a munkát rangon alulinak? A válaszom épp a fentiek miatt mindig is a nem. Arra a kérdésre, hogyan éli meg az egykori kommunisták bűneinek, mulasztásainak folytonos emlegetését, a számonkérés lehetőségét, Diczkó László töprengve felel: — Amikor én az MSZMP apparátusából kikerültem, fogadalmat tettem magamnak: sem szervezetten, sem más módon politizálni nem fogok. Ez persze nem azt jelenti, hogy engem nem érdekelnek a dolgok, az ország gazdaságának alakulása. Annyi bizonyos, a választások óta eltelt idővel jobban látszik, mely területek voltak azok, amelyeken annak idején rosszul politizáltunk. Legnagyobb hibánknak a vezetőválasztás módszereit tartom. Az elvek jók voltak, a gyakorlat azonban eltorzította őket. A mostani vezetőkről kérdez? Nehéz a válasz. Személy szerint az aggaszt, hogy nem konszolidálódnak a gazdasági, politikai viszonyok, a megélhetés egyre rosszabb. Saját munkámban is látom ezt. A két évvel ezelőtti nyitáshoz viszonyítva hatvan százalékkal esett a forgalmunk. Gyakran hallok a volt vezetők elszámoltatásáról is. Állok elébe, legyen már holnap! — Kíváncsi még arra egyáltalán valaki, hogy érezzük magunkat? — kérdez vissza mosolyogva Soltészné Pádár Ilona, a Hazafias Népfront megyei bizottságának egykori titkára. — Szerintem nem — adja meg rögtön a választ is. — Az emberek a napi gondokkal, a megélhetés problémáival vannak elfoglalva. Két évvel ezelőtt választás elé kerültem, s egy percig sem gondoltam úgy, ha eddig vezető voltam, ezután is annak kell lennem. A megyei bíróságon vagyok tisztviselő, jól érzem magam. ( Akartuk a változást! Soltészné Pádár Ilona nemcsak a népfront titkára, parlamenti képviselő is volt. Úgy tartja, a rendszerváltozásból a népfrontmozgalom is alaposan kivette a részét, amit szerinte bizonyít, hogy a jelenlegi vezetésben számosán vannak egykori népfrontosok. — Nem szívesen hallgatom a mostani sárdobálást és vitát. Szeretném elmondani, hogy a múlt rendszerben nemcsak gazember és bűnös vezetők voltak, mint ahogy a mostaniakról sem szabad ezt állítani. Ideje lenne végiggondolni, hogy az előző korszakban is sokan voltak olyanok, akik igenis akarták és előkészítették a változást. Ezt a civilizált Nyugaton el szokták ismerni az elődökről, attól még az újak érdemein nem esik csorba. Gondolom, senki nem állítja, hogy most minden tökéletes. Nehéz idők járnak, sok a tennivaló. Épp ezért nem értem, hogyan engedhetik meg a pártok maguknak az örökös csatározást: ideje lenne egy asztalhoz ülniük, s az ország sorsát előbbre vivő megoldásokon gondolkodniuk! Már csak azért is, mert a választásokon valami ilyesmit ígértek nekünk. Kiváló szónokaink vannak, de nekem a retorikából már elegem van. — Mit gondolok az elszámoltatásról? En inkább megbékélést tudnék elképzelni, hiszen a magyarság a szegénységben mindig összefogott. Szerintem az emberek nem elszámoltatásra, hanem létbiztonságra vágynak. Soltészné Pádár Ilona szerint az előző rendszer nagy hibája épp a nyilvánosság hiánya volt. Mint mondja: véleményét, elképzeléseit ma is őrzik a dokumentumok, ezért ő nyugodt. Bírósági tisztviselőként is az elesettekért, a bajban lévőkért, a kisemberekért dolgozik.-----------------------------------------Indulatok helyett érvek... V_____________________________,/ — Megtisztelő, hogy egyáltalán kíváncsi rám valaki — kezdi dr. Baja Ferenc a nyíregyházi városi tanács volt elnökhelyettese, aki jelenleg a városi galéria vezetője, egyben az MSZP országos elnökségének tagja, ön- kormányzati ügyvivője. — Semmiképpen nem rázott meg a rendszerváltozás, s a kérdésében is előítéletet sejtek. Lényeg szerintem az: a nyolcvanas évek vezetőit ma sokan egybemossák, úgy tüntetik fel, mintha mindnyájan egyféle hatalommegfosztásként éltük volna át a történteket. Én nem így érzem. Azt sem hallgatom el, számomra voltak felemelő pillanatai a közelmúlt éveknek, köztük az, hogy olyan közösség munkájában vehettem részt, amely az értékek megőrzésével állt ki a rendszer- változás mellett. Sok új barátot, kiváló szakembert ismertem meg ez idő alatt, olyanokat, akik felismerték a bonyolult időszak lehetőségeit, amikor egy-két évben évtizedek történelme sűrűsödött össze. Csalódásom két forrásból fakad: egyik az a rossz érzés, amikor rájöttem, sokan érdekből vallották magukat baloldalinak. Ez fájdalmas felismerés volt. — Másik gondom, hogy sokan vannak olyanok, akik nem egy rossz intézményrendszert, hanem embereket, embercsoportokat bélyegeztek meg. Én az ilyesmi ellen minden porcikám- mal tiltakozom. Ami engem illet, szerettem és igyekeztem mindig feladatcentrikusan élni az életemet. E szempontból nem lehet gondom, a munkám több, mint valaha, így nincs időm sokat gondolkodni azon, mi miért történt, különben sem vagyok érzelgős típus. Baja Ferenc nem érzi veszteségnek, hogy ma már nem elnökhelyettes. Már csak azért sem, mert soha nem a hatalmat, a tennivalót tekintette fontosnak. — Ellene vagyok mindenfajta leszámolásnak, amely szerintem Magyarországon egyébként is végrehajthatatlan. Nem az érzelmek, indulatok meglovagolását, a mások megbélyegzését, hanem a nehezebb utat, a párbeszédet kellene választanunk. A kínai tolmács Nyíregyháza (KM — B. E.) — Hány kínai tolmács van jelenleg Nyíregyházán? — így szól a kérdés Bányász Edithez. — Úgy tudom, rajtam kívül nincs más — hangzik a válasz nagy szerénységgel, egy bájos mosoly kíséretében. Jól ismert Nyíregyházán a Bányász család, a szülők pedagógusok, a papa több nyelvet beszél, többek között ez is inspirálta Editet a nyelvtanulásra. Tizennégy évesen elkerült Pécsre, hiszen csak ott volt középiskolai kínai oktatás. Eleinte 10—15 diák járt az órákra a kínai egyetemi docenshez, az érettségire Edit maradt egyedül. A kínai nyelv több mint 40 ezer szóképből, írásjelből áll, egy átlagos újságban 3—4 ezer jelet használnak fel, a kínai gyerekek az általános iskola első hat évében 2—3 ezret tanulnak meg. Edit ezer körülire becsüli a saját nyelvi készletét, de ha zavarba jönne a tolmácsolásnál, előveszi a kínai—német nagyszótárt, s annak segítségével elboldogul. Az első felvételi, sajnos, nem sikerült az egyetemre, hétszeres volt a túljelentkezés, csak a 120 pontosok kerülhettek be, és Edit, amint mondja, a reáltárgyakból nem volt olyan jó, mint a kínaiból, s a mai felvételi rendszer szerint azt is beszámítják, ki hány pontot vitt a középiskolából a fizika tantárgyból. Főállású munkanélküliként sem keseredik el emiatt, inkább nagy szorgalommal tanul, olvassa a szakirodalmat, vannak tesztek, amelyeket meg kell oldani, és kihasználja a lehetőséget, ha ideérkező kínaiaknak baráti 'segítséget nyújthat a tájékozódáshoz. Ezzel gyakorolhatja a nyelvet és készül a következő felvételi vizsgára. Egy jókívánság kínaiul: Boldog új évet! A cukros sonka az igazi! Nálunk kosárlabdáznak, amott szaunáznak, egy földrésszel odébb hegyet másznak, a tengerben fürdenek. Az időpont valamennyiüknek azonos: karácsony. Eltérő módon, de minden kontinensen ilyenkor ünnepelnek. A tanárnő, a szobrász, a pénzügyi szakember, a dohányültetvények ismerője másként éli át a karácsonyt. Minderről ők mesélnek. Sportos kikapcsolódás Nemzetközi családnak titulálhatjuk az USA fővárosában, Washingtonban élő Szapáry családot. A férj magyar származású, a Nemzetközi Valutaalap hazai képviselője, felesége belga, két fia hamisítatlan amerikai. December 24-én európai szokás szerint a hagyományos vacsora után köszöntik egymást. A főétel szárnyasból, többnyire pulykából készül. Az ajándékozás megszokott náluk, a fiúk elsősorban olyan használati cikkeket kapnak, amelyekre amúgy is szükségük lenne és ennek örülnek, emellett olyan ajándékokkal is meglepik őket, amelyekre nem számítanak. Éjfélkor pedig az egész család közösen meghallgatja az éjféli misét. A december 25—26-i napon barátok, ismerősök gyűlnek ösz- sze és már tradíció, hogy ezen a két napon elmennek kosárlabdázni. A fiúk már 22, illetve 24 évesek, de 5—6 éves koruk óta a kosármeccs minden év karácsonyakor megismétlődik. Apa és fiai egy csapatban játszanak a barátok ellen. Nem vérre menő a játék, egy-egy szép átadás, trükkös passz legalább annyit ér, mint a befejezés, a ziccer. Ajándék — reggel Jim Kraus Cantuckyből érkezett a metodista egyházon 'keresztül Nyíregyházára a Zrínyi Ilona Gimnáziumba angolt tanítani. — A karácsony ugyanúgy mint itt, családi ünnep nálunk is. Mivel édesapám meghalt, így édesanyám rokonságával üljük meg. Olyan sokan vannak a testvérek, unokatestvérek, hogy minden napra jut egy parti. Nem szentestén, hanem 25-én reggel bontjuk ki az ajándékokat, kivéve, ha valaki az éj leple alatt enged a kíváncsiságának. Karácsony első napján, a nagy ebéden pulyka és sonka a fő menü. Ezt a sonkát mifelénk vagy nagyon sós pácba teszik, mielőtt megfüstölik, vagy nagyon édesbe. Van, amikor egy évig is szikkad, és csak nagy ünnepeken vágunk belőle. Ebéd után megindulunk rokonról rokonra, visszük az ajándékokat, s egyben mi is megkapjuk a miénket. De a lényeg a sütemény! (Itt kell megjegyeznem, hogy Jim „súlyos” egyéniség.) A legjellemzőbb az itteni püspökkenyérhez hasonló gyümölcs, diós tészta. — Most, hogy a család nélkül kell karácsonyoznom, az a legfontosabb programom, hogy valamiképpen elfoglaljam magam. A zene a mindenem, itt is énekelek egy kórusban. Szerencsére, így karácsony tájékán minden napra jut koncert. Szentestére egy helybeli család hívott meg, az ünnep első napján pedig az evangélikus közösségnél lesz istentiszteletünk. Aztán irány Németország. Ez a szintén itt dolgozó amerikai barátaimmal rendezett út az ajándék magamnak karácsonyra, újévre. „Fenyő" alumíniumból Peruban soha nincs hófehér karácsony, hiszen a Föld másik felén ekkor kezdődik a nyár, december végén már 25—28 fok a hőmérséklet. Luis Cornejo már évek óta Nagykállóban tölti az ünnepet családjával együtt. Tizenhét éve jött Magyarországra tanulni, majd ugyan négy évre visszautazott a távoli Peruba, de 1985 óta itt él. Felesége magyar, három gyermeke közül az egyik született Peruban. — A távoli országban a félelem sokszor él az emberekben az év végi ünnepkor, hiszen a Fényes ösvény terrorszervezet általában ilyen eseményekre időzíti akcióit. Felrobbantják a transzformátor-állomásokat, a vízvezetékeket, hogy ezzel is felhívják magukra a figyelmet. Peruban egyébként a karácsony vallási ünnep. A legtöbben nem fenyőt, hanem műanyagból, alumíniumból készült fát állítanak, Sirpa Ihanus számára — aki néhány éve Mátészalkán él — különösen emlékezetesek a karácsonyok, hisz ő a fenyvesek hazájában, Finnországban élt. Arrafelé a téli ünnepek természetes velejárója a nagy hó és a hideg, fagyos időjárás. Nem gond a fenyőfa megszerzése sem. Sirpa Észak-Karjalában nőtt fel, ahol az édesapja a legszebb fát választotta ki a közeli erdőből. A karácsonyfa így érthetően általában nagyobb volt, mint nálunk, s talán egy kicsit kevésbé díszes. A fenyőfát náluk is dél körül kezdik öltöztetni, s ha ezzel megvannak, irány a szauna, ahol nemcsak a test, hanem a lélek is megtisztul az ünnepre. Estére aztán a „joulupukki”, azaz a télapó — aki erre az időre előjön a lappföldi rejtekéből — sok-sok ajándékkal örvendezteti meg a gyerekeket. amelyre kis angyalkákat is tesznek. Általában a nagyszülőknél gyülekezik a család, a menü mindenütt töltött pulyka, gyümölcsös hidegtál. Régebben a gyermekek december 25-én reggel ébredéskor tudták meg, mit kaptak karácsonyra, manapság már este 10 órakor minden apróság kiköveteli magának az ajándékot. Ezután következik a vacsora, majd az éjféli mise. — Másnap és harmadnap lehet pihenni, a hegyekben síelnek, a tengerparton fürdőznek a peruiak. Nagykállóban se fürdőzni, se síelni nem lehet, viszont perui szokás szerint töltött pulykával ünnepeljük a karácsonyt. Vacsorára a karácsonyi asztalon ritkán fogyasztott finom csemegék sorakoznak. Észak-Karjalában elmaradhatatlan a karja- lai sült, a legfinomabb halak, a csuka és lazac, s a különböző rakott ételek, amelyek egyszerűeknek tűnnek ugyan — sárgarépából, krumpliból vagy májból —, ám a karácsony nem igazi nélkülük. És természetesen a gyerekek örömére ott a sok-sok sütemény, amelyek közül a karácsonyi csillag a legkedveltebb ilyenkor. Lovasszánon a templomba Most így érzi magát Karácsony külföldön Karácsony első napján a vidéki emberek csilingelő lovasszá- non igyekeznek a templomba.
