Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-14 / 293. szám
A Xdet-^Magyarorszäß hétvégi metfékletc 10 1991. december 14. Parasztsorsok sárga papirokon Bojté Gizella „Miről beszélnek a szabolcsiak?... az egyik község igénylői küldöttségben jártak az uraságnál, hogy vegye vissza a nekik odaítélt földet. Nem kell a földbirtokreformmal biztosított kis földecske. Nekik munkaalkalom kell.” A cikk 1924-ben jelent meg a Nyírvidék című újságban, melyet dr. Gyarmathy Zsigmond idézett tanulmányában a parasztság életét és múltját elemezve. A történész legutóbb e témában Gyulán, egy konferencián tartott előadást. Dr. Gyarmathy Zsigmond — mint ahogyan az kiderült — az országban a legidősebb levéltárigazgató, Nyíregyházán, a megyei levéltárban. Szinte egész életét a szatmári síkságon, a szabolcsi homokdombon, a beregi tájon élő parasztság sorsának kutatására fordította. — Kezdettől fogva érdekelt az agrártörténelem, az első írásaim a szövetkezeti gazdálkodással, tsz-történelemmel kapcsolatosak. Feldolgoztam a két világháború közötti parasztság életét, a Dessewffy-nagybirtokrendszert, annak tanulságait. Végül is engem soha nem hagyott az a gondolat nyugodni, hogy miért nem boldogulnak errefelé az emberek. Miért nem volt eredménye az 1922-es, 1945-ös földosztásnak? Az én megfogalmazásom szerint lassan létrejött egy réteg, a „földjükből megélni nem tudók” széles csoportja. A Gyarmathy család nem élt éppen rossz módban. Az apa finánc volt, később tanító, az édesanya Badacsonyban szülte meg fiát. A sors úgy hozta, hogy Kisnaményban telepedett le a család, de mindig volt egy kis földjük. Gyermekkorában saját maga Is tapasztalhatta a parasztság megélhetésének mindennapos gondjait. De nemcsak a parasztság gondjai tarkították be Gyarmathy Zsigmond életét, hanem a saját sorsa is. Az 1950- es években mint kiváló tornászra és futballistára figyeltek fel, így lett sportirányító Vásárosna- ményban. Foglalkozott viszont a népművelés minden területével. A nevéhez kötődik a beregi ünnepi hetek megrendezése, amikor 1965-ben olyan személyeknek adott bemutatkozási lehetőséget, mint Veres Péter, Szabó Pál, Fekete Gyula, Fábián Zoltán... — Ekkor kaptam a második figyelmeztetést, hogy ne foglalkozzak ilyesmivel. Az első 1954- ben volt, ugyanis szerveztem egy lóversenyt a Kraszna és a Tisza közti területen. Több ezren eljöttek. Emlékszem, akkor jelent meg a ropogós zöld tízforintos, és az emberek fogadásokat tettek. A győztes ló és a falu kapott egy-egy hordó sört. Lett aztán nagy botrány! Akkor mi tényleg eljátszottuk a „ménesgazdát”. Nem nyugodott akkor sem, mikor a járási hivatal elnökhelyetteseként 1968-ban megírta a visszás, neki nem tetsző dolgokat Kádár Jánosnak. Aztán az illetékesek kiszálltak, megvizsgáltak mindent és igazat adtak. Majd eljártak vele szemben is, visszakerült a tanári katedrára. — Én nagyon szerettem tanítani, s mindig azt akartam elérni, hogy a gyerekek ne csak a tényeket fogadják be, hanem gondolkodjanak. Ismerjék a történelem konkrét eseményeit, de lássák azok összefüggéseit. Az érettségi vizsgán például engem csak az érdekelt, hogy az adott témával kapcsolatban mit olvasott az illető. Sajnos, nem terjedt el ez a módszer, de hogy is sikerülhetett volna, mikor olyan alacsony színvonal volt, hogy egyes tanárok az óra előtt a tankönyvben pirossal aláhúzták még a lényeget. Ma is azt tapasztalom, hogy jegyzet-, tankönyvtanítás van. így nem lesz a történelem az élet tanítómestere. Az újszerű vagy inkább a másképpen való gondolkodásom miatt persze voltak összeütközéseim. De ezek elsősorban irigységből fakadtak és kevésbé haragból. Ez azonban engem valójában soha nem érdekelt. Hiszen van tennivaló elég. A levéltárban napjainkban nagy a felfordulás, a kárpótlás miatt több százan keresik fel az intézményt. S most derülnek ki, hogy még az 1922-es Nagyatádi földreform adatai sincsenek tisztességesen bejegyezve. A levéltár igazgatója úgy véli, hogy a kárpótlással, a földtulajdon visz- szaadásával egyáltalán nem garantált az Itt élők megélhetése. Hiszen ezt bizonyítja a történelem, s a múltban gyökerező problémák a mai napig nem oldódtak meg. Természetesen a történész csak a múlthoz tud hozzászólni, amit vagy elfogadnak vagy sem. S vajon a jövőben vágy ma- rad-e csupán Gyarmathy Zsig- mondnak az az igénye, hogy a megyében adjanak szélesebb teret a tudományos életnek? — A szinten tartás ugyanis ma már kevés. Ez csak lemaradáshoz vezet — folytatódik a beszélgetés. — S ennek a térségnek nagyon is szüksége van a képzésre, fejlődésre. Ne folytassunk olyan politikát, mint korábban, hogy persze, a Dunántúlon könynyű, mi szegények vagyunk, és ahol jobban mennek a dolgok, adjanak belőle. Nem, önmagunk talpraáilítását nekünk kell megvívni. S a levéltár igazgatója továbbra is teljes elszántsággal kutatja múltunkat, az itt élt emberek sorsának egy évszázadnyi tanulságait veti szorgosan papírra. Ezért is van talán az, hogy a szűkebb otthon békességének megtartása, a háztartási munkák végzése a feleségre, a lányokra marad. Rajhona, a testőr Budapest (MTI-Press) — Talán igazságtalanság, de tény: Rajhona Ádám — a többi között Tímár Péter Egészséges erotikájának főszerepében — több százezerrel nagyobb közönséget hódított meg a vászonról, mint kedvenc színpadi szerepeiben együttvéve. Rajhona, aki jelenleg a kecskeméti Katona József Színházban egy Molnár Ferenc- darab testőrét alakítja, az új színházi évadra is forgatásokról érkezett. — Akik a hetvenes évek eleje óta készült több mint félszáz hazai mozi- és tévéfilmből, legsza- tirikusabb rendezőink (Bacsó, Tímár Péter) munkáiból jellegzetes humoráról, iróniájáról ismerik, azoknak bizonyára meglepő, hogy ,, kiemelkedő jellemábrázolóként" és ,, elsősorban drámai hősként" jegyzik a lexikonok. — Filmben valóban nem játszottam ebben a szerepkörben, de a színpadon egy időszakban — a Temesvári Állami Színházban, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházban — annál inkább. Ez a korszakom Csehov Ivanovjávai ért véget. Úgy gondolom, a hősi szerepek mindenképpen egy bizonyos korhoz illenek. Ha valaki nem tud idejében lemondani ezekről, gyakran szerencsétlenül jár, mert nem tanulja meg a színjátszás másféle elemeit. — A groteszk iránti érzékenység azért mégis inkább alkati adottság. — Szerintem a drámai hős is lehet vérbő humorú, de az bizonyos, mindenképpen okosnak kell lennie, hogy a megfelelő pillanatban tudjon váltani, fyni engem illet, egyszerre csak észrevettem: kezdem jól érezni magam azokban a karakterszerepekben, amelyeket már „hősi” korszakomban is irigyeltem. (Gothár Pétertől kaptam a legelső ilyen megbízást.) És füröd- tem, lubickoltam új lehetőségeimben. Aztán kísérteni kezdett a skatulyázás veszélye. Sorra jöttek a gonosz, intrikus karakterfigurák, amelyek egyébként remek, sok örömet jelentő szerepeim voltak. — A hatásos negatív szerepekre talán még fogékonyabb a közönség. — Ettől azért ravaszabb a dolog, ugyanis rossz emberré való beazonosításom manapság éppúgy megtörténik, mint a mozis hőskorban. Ezért némiképp kárpótol, hogy a negatív figurák szinte kivétel nélkül kidolgozottabbak, plasztikusabbak. De ha nagyon sokáig csak ebben a körben mozog az ember, nagyon sokat ronthat a munkamódszerén, mert eleve másként lát egy szerep felépítéséhez. Ha például Molnár Ferenc kissé önző, kissé ripacs testőrét első nekifutásból kinevetem, ennek az alapjában véve ártatlan embernek „alávágok”, alákérdezek, akkor kipukkan, megsemmisül. Muszáj kicsit elegánsnak, naivnak, álravasznak játszani. Végül is máshova kell figyelni, máshova kell tenni a hangsúlyokat, mint a karakterszerepekben, viszont azok tapasztalatai nélkül nem biztos, hogy észrevenném„ mit kell elkerülnöm. A helyes arányok eltalálása így még izgalmasabb feladat. Mert ha — Goethe szavaival — a stílus az ember, akkor Molnár Ferenc nagyon nagy ember. Legjobb darabjai olyan rendkívüli stílusérzékenységgel és olyan pontosan vannak megírva, hogy egyáltalán nem csoda, ha olyan gyakran megbuknak. Ha kontárnak bizonyul bennük az ember, a darabok kivégzik, a mondatok megölik. Mindennek ellenére rendkívül élvezem a munkát, bár nem szívesen játszanék életem végéig Molnár Ferencet. — Van, akit igen? — Nem tudom. Annak idején nagyon szerettem az angol dühös fiatalok színpadát és az abszurdot, aminek az előadásához itthon soha nem értettünk. Behozhatatlan hátrány, hogy nem tudtuk idejében eljátszani ezeket a műveket, mert így egy színházi tapasztalattal kevesebbek vagyunk. Aki ma Angliában Hamletet játszik, az biztosan eljátszotta már Godot-t. — A kortárs drámairodalom ugyancsak kimaradt a repertoárból. — Jó volna végre kortárs színházat csinálni. Ez az utóbbi időben az egyik legnagyobb csalódásom. Azt hittem a rendszerváltás kezdetén, végre előkerül az összes fióknak írt színdarab. Azóta kiderült: ez hiú remény. A fiókban (szinte) semmi nem volt. Eörsi talán a kivételek egyike, akinek tavaly Veszprémben Párbaj egy tisztáson című darabját vittük színre ősbemutatóként. Közismert tény, hogy ez a hiány nemcsak a drámairodalomban ilyen látványos. Egyetlen területen sem látom, hogy fölszegné végre a fejét a kultúra. És nemcsak azért, mert nem kap támogatást, s nincs benne akarat, hanem mert nincs is mitől fölszegje. Egyszerűen nem születtek meg azok a művek. Rajhona Adám A testőr címszerepében Audrey Hepburn Korunkban, amikor az ember helyett a különleges effektusok váltak sok film tulajdonképpeni sztárjává, megritkultak az ő tehetségéhez illő filmtémák. így egyelőre csak az emlékek maradnak meg: emlékszünk régi filmjeire és azokban is bizonyos felejthetetlen képekre: ám elsősorban egy színésznőre emlékszünk, aki már régen kivívta maradandó helyét számtalan mozinéző emlékezetében az egész világon. — így zárul Audrey Hepburn életének könyve, amiből megtudhatjuk, hogy a Római vakáció és más filmek bájos fiatal lánya 60 esztendős. Lezárta az életét a filmmel és a múltat is; azt például, hogy éppen az említett filmbéli partnere, Gregory Peck elhagyta a feleségét és gyermekét, hogy utána menjen. A Az Ur érkezése Nagy István Attila M ilyen furcsa sajátossága ember mivoltunknak, hogy ritkán adunk nevet a harmóniának, a boldogságnak, a kiegyensúlyozott állapotnak. Ritkán beszélünk a tartalmas barátságról, a felhőoszlató mámoros szerelemről. A legtöbbször hallgatunk a lelkesültségről is; nem kívánkoznak versbe, zeneműbe, festménybe, szoborba örömeink. Nem olyan gyakran, mint ahányszor átéljük őket. De a lélek megdöbbent pillanatai, a különféle hiányok drámai tudatosulása, a harmóniátlan- ság, a boldogtalanság, a kétségek szorongató görcsei rögtön szóra bírnak bennünket. Azonnal elgyávul a lélek, ha kicsúszik a test alól a talaj, ha magány szorongatja az ember testét, ha szükségszerű mindennapi vagy létigazoló harcaiban az elbukás fenyegeti. Még inkább, ha porba sújtja a nem emberarcú, kegyetlen végzet. Jó lenne ilyenkor sorsunk elől menekülve odafutni egy öreg, szakállas, bölcs emberhez, aki jóságos arcát felemelve vigasztaló szavakat mondana. Jó ilyenkor hinni valakiben, aki a mindennapjaiba belebukó önmagunk mellé áll. Az ember nem egyszerűsíthető le puszta racionalitásra, érző, szenvedő, gyötrő, lelkesülő, hitre vágyó lélek is. Bizonyíthatja ezt az a versgyűjtemény is, amely most látott napvilágot. Az Úr érkezése a címe, s klasszikus költőink istenes verseiből tartalmaz gazdag válogatást. Az elmúlt negyven év során nem kerülhetett az olvasók elé ilyen válogatás, de még annak előtte sem lehetett olvasni istenes verseknek ilyen gyűjteményét. Szabadság, szerelem, haza és haladás talán gyakoribb ihle- tői a költőknek, mint a Minden- ség Ura. Mégis voltak mindig, a legnagyobb költők között is, akik versben fordultak Istenhez vagy Krisztushoz, az Istenemberhez. Olykor azért, hogy megrendült áhítatukat fejezzék ki, olykor mert „a mélységből kiáltottak Hozzá", máskor mert küszködtek vele, a hit sziklája és a tagadás örvénye közt hányódva szomjaztak a bizonyosságra. Kevés nemzet költészetében kapott annyiszor és akkora nyo- matékot az Isten gondja, mint éppen a magyaréban. Ady szenvedélyes vergődése „az Isten balján", József Attila apához síró panaszai és gyermekien hetyke meghittsége drámai izzással telítik a teremtett lény és a Végső Ok kapcsolatát. Előttük, mellettük és körülöttük is Balassitól Babitson, Dsida Jenőn és Weöres Sándoron át Révay Györgyig kiváló költőink — összesen majdnem félszázan — szólalnak meg az antológiában — írja a szerkesztő a kötet ajánlásában. S a legnagyobbak mellett a kevéssé ismertek vagy a ritkábban idézettek: Petrőczi Kata Szidónia, Virág Benedek, Oláh Gábor, Dutka Ákos, Lesznai Anna, Sík Sándor, Mécs László és mások. Mindnyájan azokban a pillanatokban fogják meg a tollat, amikor összezavarodik bennük a világ. Ilyenkor a rendteremtés egyik erőforrása a hit a harmóniává oldható valóságban. (Móra Könyvkiadó, 1991) Dzsenifer és lobbi Minya Károly Lehet, senki nem hiszi el — főleg a diákok nem —, hogy könnyű a magyar helyesírás. Könnyű, ha az angol helyesírással vetjük egybe. Hiszen az angolok egészen másképp írják le a szavakat, mint ahogy ejtik. A könnyebbséget a magyarban a hangjelölő íráshoz való ragaszkodás adja, azaz a legtöbb betű a szóelemekben valóban kiejtett hangokra utal. Még egyszerűbben: nagyrészt úgy írjuk le a szavakat, ahogy ejtjük. Ez a szabály ad fogódzót azon szavak írásakor is, amelyeket a latin betűs írásokból vettünk át, és már elterjedtek, mondhatjuk, közkeletűek. Ezért írunk már az új szabályzat szerint „nejlon”-t, és nem ,,nylon”-t. (Bár meg kell jegyeznünk, hogy ez helytelen, mert a német az ei betűkapcsolatot áj-nak ejti, tehát helyesen nájlon lenne). Ha nem alkalmazzuk következetesen az átírást, akkor előfordulhat, hogy nem is értjük, miről van szó. így például e napilap egyik írásában többször is olvashattuk a teenager szót. Akit rögtön nem segített a szövegkörnyezet, vagy aki nem tudott angolul, az bizony nehezen értette meg az ismert szót: tinédzser, azaz tizenéves fiatal. Ugyanez az elv érvényesül az idegen eredetű keresztnevek esetében is. Tehát anyakönyvezhetek, de csak magyaros ejtés szerint: Márió, Zsanett és újabban Dzsenifer. Visszatérve még a köznevekre, megemlíthetjük, hogy a lobby (közös érdekű csoport) szót is jobb, ha lobbinak írjuk. Ugyanígy az ejtés szerint helyes a motokrossz, rali, menedzser szó írása is, és nem pedig az idegen alak szerint: motocross, rally, manager.
