Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-09 / 263. szám
Aktuális kérdések 3alogh József — Népfőiskolái szeminárium :ajlik most Nyíregyházán, ímelynek egyik célja, hogy in- ormációkat adjon Svédországról, mi pedig ennek alapén válogathassunk: mi az, imit átveszünk, s itt alkalmaz- latónak találjuk. A szeminá- ium egyik legszínesebb előadását Andreas Santoft ártotta Demokrácia Svédországban címmel. Vele készült !Z az interjú. *- Hol tanult meg ilyen tökéletesen magyarul Santoft úr? — Budapesten. Ott születtem 920-ban, ott érettségiztem a ierzsenyi Gimnáziumban 1938- >an. Ezután, mentem Svédor- zágba. Voltam matematikus ■gy biztosítónál, közben közgaz - lász diplomát szereztem. Dol- loztam steohoimi közigazgatási estületben,' jelealeg is önkor- nányzati testüfótT tag vagyok, s sár 1985-ben nyugdíjba mentem, í helyhatósági revizori iroda ve- etőjeként tovább dolgozom, {mellett jogi szaktolmács va- lyok, jelenleg az Európai Közösség szabályzatait fordítom an- lolról svédre. ► Hogyan működik a demokrácia Svédországban? — Svédország demokrácia, agyis néphatalom. Ennek lé- lyegét nagyon röviden így ma- yarázhatnánk: az általános vá- isztásokon a nép választja meg zokat a képviselőket, akik a po- tikai döntéseket hozzák. A döntsék meghozatala után a hatóágok feladata végrehajtani azo- át. A politikai döntéseknek meg ell felelniük az állampolgárok karaténak. Amennyiben a politi- ai kérdések eldöntése során ibb nézet is ütközik egymással, égső soron a többség akarata a öntő, de figyelembe veszik a isebbség szempontjait. ► Előadásában sokszor elhangzott, hogy párt, tanács, végrehajtó bizottság. — Természetesen, mert attól, ogy most Magyarországon lésképp hívják, Svédországban íegmaradtak ezek az elnevezé- ek, ott nem kompromittálódott gyik sem. Nem lett volna hiteles sak azért másképp nevezni fi demokráciáról őket, mert itt most más neveket használnak. > Nyíregyháza előadó kőrútjának negyedik állomása. Milyen témaköröknél fedezte fel, hogy meglepetést okozott a hallgatóság között? — Azt hiszem, a legnagyobbat akkor, amikor a községi demokráciáról beszéltem. A hatalmas területű Svédországban ugyanis mindössze 284 község van, nem pedig háromezer-valahány, mint Magyarországon, ahol a rendszerváltás óta a legkisebb települések is az önállóságukat követelik. Igaz, Svédországban sok tiltakozás előzte meg a nagyközségek kialakítását, de véleményem szerint nagyon helyesen döntöttek emellett. Szervezési és anyagi okokból nem alakulhat ki megfelelő színvonalú oktatás, szociális hálózat vagy egészségügy, csak megfelelő nagyságrendű településen. Nem lehet általános és középiskolát kis községekben olyan színvonalasan működtetni, hogy az megfelelően felkészítse a fiatalokat az egyetemre, az életre. A demokrácia — hisszük — azt követéli, hogy kisebb egységekre bontsuk a most is kicsi településeket. Ezt lehet a demokrácia követelményének tekinteni, de fontosabb szempont az: hogyan biztosítják a feltételeket a működéshez. >- Valóban fontosabb, de min vitatkoznak akkor a községek? — Legtöbbször az eltérő adók egységesítése volt a legnagyobb akadály. Egyik helyen mondjuk öt százalék, a másikon tizenöt százalék volt az adó mértéke,, s amikor egységesítették, .lett tíz. így a tizenöt százalékos adót fizetők örültek, az öt százalékot fizetők fel voltak háborodva. Politikai szempontból mégis úgy látom, ez jó döntés volt. Nem engedheti meg magának egy Svédországhoz hasonlóan gazdag ország sem azt a pazarlást, hogy minden kisközségben kiépítse és működtesse a teljes infrastruktúrát. > Ha már politikai szempontot emlegetett, hogyan politizálnak a településeken a pártok? — Minden hónap első hétfőjén összeül a községi tanács. Ahhoz, hogy a tanácstagok véleményt tudjanak mondani, előző héten a pártok szerint összeülnek és megbeszélik, miről milyen álláspontot képviseljenek. > Nálunk ma az önkormányzati testületekben legtöbben egyetlen pártnak sem tagjai. Nem gondolja, hogy tárgyilagosabban képes valaki így a település érdekében szavazni? Nem. Attól, hogy valaki este otthon ül, elolvassa az előterjesztett anyagot, elgondolkodik rajta, egyáltalán nem biztos, hogy helyes álláspontot alakít ki, s támogat. Hiányoznak azok az információk, amelyeket a pártok mellett működő szakértők, a tisztségviselők és maguk a párttagok elmondanak. >- Milyen a pártrendszer Svédországban? — Svédországban a pártok rendszere az 1920-as évektől fogva gyakorlatilag változatlan. Jelenleg hat párt képviselteti magát a parlamentben. A választási rendszer arányos, ami any- nyit jelent, hogy a pártok a kapott szavazatok függvényében jutnak partlamenti mandátumokhoz. A pártok minden választás előtt bemutatják programjukat a választóknak. A programban szerepel, hogy mely társadalmi kérdéseket tartanak fontosnak, és hogyan kívánnak velük foglalkozni. > Mi történik, ha nem tartják magukat ígéretükhöz? — A kis pártok tudják, hogy lehet bármit ígérni, úgysem jutnak hatalomra, és rajtuk nem fogják számonkérni. A nagy pártok nem tehetik ezt, mert a demokrácia azt jelenti, hogy ezt úgyis leleplezik. Van most egy kis párt Svédországban, az Uj Demokrata Párt, ők bekerültek a parlamentbe, de előtte felelőtlen ígéreteket tettek. Most majd szá- monkérik rajtuk. >• Szó volt előadásában a sajtó szerepéről is. Milyen jelentősége van Svédországban a tömegkommunikációnak? — Egy működő demokráciában a tömegkommunikációs rendszerek igen nagy jelentőséggel bírnak. Feladatuk, hogy információval szolgáljanak arról, mi történik a társadalomban. Ugyanakkor a döntéshozókat figyelemmel kell kísérniük és ellenőrizniük is kell őket. A rendkívül széles körű sajtószabadságot nagyon régóta törvény védi. A törvény tiltja a cenzúra minden formáját, és minden állampolgárt felruház nyomtatott anyagok kiadásának jogával. Vannak azonban megkötések: nem szabad pl. olyan írást megjelentetni, amely mások személyiségi jogait sérti, vagy valamely népcsoport ellen gyűlöletet kelt. Svédországban sokféle napilap jelenik meg. >- Magyarországon most kevés kivételtől eltekintve nincsenek pártlapok, ugyanakkor sok újság „viselkedik” valamelyik párt szócsöveként. A demokrácia játékszabályai lehetővé teszik ezt a kettősséget? — Nem hinném, mert az nem is tisztességes. Mi tulajdonképpen a sajtó feladata? Fényt rá! Ha valahol sötét dolog történik, ha valamit titokban akarnak tartani, tisztességtelenség készül valahol, a sajtónak az a kötelessége, hogy erről tájékoztassa olvasóit. A tisztességes sajtó, feladata megírni a tényeket, méghozzá vélemény nélkül. A vezércikkben viszont mondjanak véleményt, mert ott már arra vagyok kíváncsi. Ha független sajtóról beszélünk, azt kell hinnem, hogy a független sajtónak nincs álláspontja. Én olyan újságot akarok reggel a kávém mellett olvasni, amelyiknek véleménye van, amelyik véleménye közel áll az enyémhez. Azt akarom olvasás közben gondolni, hogy ezt szerettem volna én is mondani. Nem vagyok kíváncsi olyan újságra, amivel mindenki egyetért. >- Milyen tanácsokat tud adni volt hazájának? — Mi nem szeretnénk tanácsokat adni. Azért jöttünk, hogy elmondjuk: Svédországban hogy van, s ebből mindenki azt veszi át, ami a helyi körülményeknek leginkább megfelel, amit követésre méltónak talál. >- Köszönöm a válaszait! A TARTALOMBÓL: • Kétmillió szerelem • Társadalombiztosítás — kontra költségvetés • Miért szégyelljem? • Ha a kitelepített megtetszett... /"% A ernes hagyomány, fogy a képzőművé- J\l szetteC is foglalkozó egészségügyi dol- V^> gozóf rendszeresen tárlaton mutatja£ Se legfrisseSS alkotás aihat. Az idén nyolcadig alkalommal rendezték, meg a kórházi képzőművészek. tárlatát Nyíregyházán, a “MAN-kultúr - otthonban. Csizmadia Attila, fábián Antal, Lengyel János, “Pintér Nándor, %eskó (jyörgy, Séra Cjyula és ‘Cikár István 100 műve tanúskodott arról, hogy milyen színvonalas lehet egy szakmai tárlat is, ha igényes a válogatás. A napokban bezárt kiállítás néhány alkotását láthatják, olvaLECSÚSZNAK A SEMMIBE 'servenyák Katalin ugjuk a fejünket a holy mokba, vagy a párna alá, s akkor a gondok íár nem is léteznek. Még jobb, a nem is beszélünk róluk. Öt wel ezelőtt, ha valaki szipós gyerekeket látott az utcán, vagy valami félreeső helyen, azt mondták rá, ,, optikai lag csalódott". Legalábbis akkor, ha illetékes helyen jelentette. Pedig már a hetvenes évek közepének gimnazistái is tudták, ha a diszkóban odament hozzájuk valaki, s egy nejlonzacskót kért, az nem az uzsonnáját akarta beletenni... Volt, elmúlt. A szipós korszak szerencsére lefutott. De van helyette más. És most azért dugjuk a fejünket a homokba: nem akarunk tudni a hajléktalanokról. A minap — hangjából ítélve — egy idősebb asszony hívott fel telefonon. Segítséget kért, szinte sírt. A házuk alagsorában csövesek laknak lassan már egy éve, s nem tudják hová forduljanak. A gyerekek nem mernek egyedül maradni a lakásban, míg szüleik haza nem jönnek a munkából, a ház élete azóta felér egy földi pokollal. A csavargók éjjelente randalíroznak, üvegeket vagdosnak a pince falához, a házmestert pedig megfenyegették, baja lesz, ha feljelenti őket. Próbálkoztak a rendőrséggel, de ott azt mondták nekik, amíg nem folyik vér, nem avatkozhatnak be. (Gyakorlottabbak, akiknek balhés szomszédaik vannak, s nyugalmuk érdekében tettek már feljelentést, tudják, hogy ugyanez a válasz.) Javasolták, forduljanak a polgármesteri hivatalhoz. Megtették. Lehet, hogy pont nem az illetékestől kérdezték, mindenesetre azt a tanácsot kapták, mivel nem rájuk tartozik, hívják a rendőrséget. Ilyenkor szokás azt mondani a sakkban, hogy: patt. Mert ezek szerint nincs olyan törvény, szabályozó eszköz, rendelet, amely megvédené a társas- vagy bérházak lakóit a hívatlan éjszakai hálóvendégektől. Meg tudom érteni azt is, hogy a rendőrség nem tud minden egyes lépcsőház elé állítani rendőrt, aki személyi igazolvány alapján beengedné a házba azt, aki ott lakik vagy vendégségbe megy, s kitessékelné az alkalmi szállásra igyekvő csórókat. A polgármesteri hivatal Nyíregyházán próbálkozott annak idején azzal, hogy a volt szovjet laktanyában szálláshelyet alakít ki a hajléktalanoknak. Azonnal megindult az aláírásgyűjtés, a környék lakói — érthető módon — egyáltalán nem vágytak arra, hogy kétes külsejű egyének jelenjenek meg közvetlen környezetükben. Biztos vagyok abban, hogy bárhol másutt ugyanígy ellenkeznének az emberek. Bevallom, én is azok közé tartozom, akik hamarabb szánnak meg egy utcán gazdátlanul kóborló kutyát, mint egy kukában kotorászó guberálót. Az az érzésem ugyanis, hogy a hajléktalanok nem teljesen vétlenek sorsuk ilyetén alakulásában. Valamit azonban mégis tenni kell. Egyes számítások szerint kétszáz, mások szerint háromszáz hajléktalan van ma Nyíregyházán, akik addig, míg jobb idő volt, meghúzták magukat az erdőben, a parkokban, de ahogy hidegebbre fordult az idő, beköltöznek a városba. Lépcsőházainkba, pincéinkbe. A békésebbek csak aludni, a békétleneb- bek — elalvás előtt — nyugalmunkat megzavarni. Elüthetjük a témát azzal, hogy persze, a tisztességes, rendes embereknek sincs lakásuk, albérletben kuporgatnak a fiatalok. Ez is igaz. De az is, hogy a gyerekeink a földön, a lépcsőházban alvó ember puszta látványától is megriadnak. S mi a jobb? Ha nincs hová menniük és kénytelen-kelletlen közvetlen közelünkben vannak, vagy van egy hely, ahová nyugodtan fordulhatnak, s még orvosi felügyelet alatt is állnak, mert arról azért nem szabad megfeledkezni, hogy még mosakodniuk sincs hol, előbb-utóbb megbetegszenek, s hordozzák a fertőzés veszélyt. _ em tudom, mi lehet a A/ megoldás, de azt tudom, hogy ez így nem jó. Valami nagyon okosat kellene kitalálnunk együtt, a szakemberek véleményének meghallgatásával, ők biztos jobban értenek ehhez. Húzzuk ki a fejünket a homokból, vegyük észre: egyre több köztünk a szegény, s azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy rövid időn belül megjelennek a hajléktalanok, földönfutók sorában a munkájukat elvesztett, lakbért fizetni képtelen családok, akik, ha nem lesz egy kis kapaszkodójuk, lecsúsznak a semmibe. cKMtgaléria Korházi képzőművésze^ 1 ----------I Fábián Antal: Parasztoltár I
