Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-27 / 278. szám
iáál, üovember 27., szerda HATTER Kelet-Magyarország 3 Saját és fogadott gyermek Családok állami gondozásban? Réti János Mátészalka (KM) — Modellezhető-e a hiányzó, vagy elvesztett család állami, intézményi körülmények között? A felemás vérszerinti összetartozást mennyire képes teljes értékű köteleké alakítani a jő szándék, és egymásra utaltság, ami mögött mégiscsak központi elvek, pedagógiai feltételezések húzódnak meg. Az aprócska közösségek tagjai milyen mértékben oldódnak fel szerepeikben, nem lesz-e egyfittlétük az összezártság egy humánusabb módozata? Ilyen kérdések sorjáztak bennünk, amikor a Mátészalkai Gyermek- és Ifjúsági Otthon felé kanyarítottuk a lépést a szürkét szitáló késő őszi délutánon. A sokat és sokféleképp vitatott intézmény épülete felé, amely a gyáraktól egy kőhajitásnyira úgy magasodik fel a szelíden bokrosodó családi fészkek szomszédságában, mintha angyalok rakták volna hatalmas játékvárnak, isten óriási építőkockáiból. Üj életforma — Legutóbbi találkozásunk óta mára csaknem teljes nagyüzemmel dolgozunk — fogad bennünket Kertes Zoltán igazgató. — Eddig három családot állítottunk be, összesen húsz gyerekkel, de kész már a negyedik is, és az ötödik kialakítása folyamatban van. Negyven gondozottat hagyományos csoportkeretek között nevelünk. — Hogy alakult ki a családok összetétele? — A nevelőszülők valódi házaspárok, mi több, anyák és apák, hiszen saját gyerekeikkel együtt költöztek be hozzánk. Az anyukák föállásr ban, az apukák mellékfoglalkozásként viselik gondját a rájuk bízott és jócskán meg-, növekedett családnak. A gyermekek összeválogatása nagy gonddal történik. Számos szempont figyelembevéCsaládi kör Bakosoknál. telével. Például testvérpárokat hozunk össze nem egy esetben a megye más és más intézményéből. Elindulunk az otthon otthonaiba. A függőfolyosóra nyíló ajtókon ugyanúgy névtábla, mintha nem is állami intézményben, hanem társasházban járnánk.. A lakrész legkihasználtabb tere a kétszintes nappali, amit a főző-, háló- és mellékhelyiségek vesznek körül. A belső teret eredetileg nem erre a funkcióra tervezték, de ötletességgel, szépítő szándékkal, — amint az látszik is — hamar belakható, lakályossá tehető. Győrffy Zoltánék három gyermekükkel költöztek az intézmény falai közé, ahol egyszeriben kilencre nőtt a gondjaikra bízott emberpalánták száma. Lassan hazatérnek a családtagok, a szobákból beszélgetésfoszlányok, apró neszezések hallatszanak. Az „apuka" láthatóan nemrég érkezett a munkából. Jöttünkre házilag készült szörpért indul a konyhába, de felesége, Ágnes hamar elejét veszi a kínálásnak: a Tudományos pályázat A Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei Tudományos Alapítvány Kuratóriuma az alapítványi céloknak megfelelően pályázatot hirdet, melynek keretében támogatni kívánja a megyében folyó, illetve a megye szellemi, gazdasági fejlődését szolgáló tudományos munkát. A támogatás formája: pályadíj, tanulmányi ösztöndíj, kutatási költségtérítés, költ- ségáitvállallás. A pályázaton részt vehetnek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tudományos munkát végző magánszemélyek, szervezetek, intézmények, tudományos társaságok. Pályázni lehet a kiírásban megjelölt vagy szabadon választott témában, 1991. január 1. után készült még nem publikált, más pályázatra be nem nyújtott, ellenszolgáltatásban nem részesült szellemi termékkel, illetve tudo- mányos értékű, gyakorlati munkával. Pályázni lehet továbbá tudományos fokozat megszerzése céljából készült és megvédett disszertációval, értekezéssel. A pályázat folyamatos és nyitott, értékelésre, döntésre a meghirdetett cikluson belül három alkalommal kerül sor, legkorábban 1991. december 15. és 20. között. A pályázatban szerepelni kell a pályázó személyi adatainak, az alapítvány címe: Sziabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tudományos Alapítvány, Nyíregyháza, Hősök tere 5. Bővebb felvilágosítást is itt lehet kapni. TÁRCA 4 zömök férfi még innen az ötvenen. A nyírségi tanyabokor csípős levegőjétől, meg a bortól piros az arca. Jó erőben van, majd kicsattan az egészségtől. Mégis munkanélküli. Illetve talált magának munkát. Nagyon nehezet, igen hasznosat. Reggel a jó öreg biciklijének vázára madzaggal felkötött egy nagy fejszét, egy csákányt, meg egy kiskapát. Aztán kipedálozott az egykori akácfasor helyére ducskózni. Egy kis idő múlva elkezdett táskából ebédelni az árokparton. Kevés szalonna, pár szelet parizer, őszi retek és fony- nyadó paprika kerül a „hatlövetű” bicskája alá. Ahogy bekapta a kis ebédjét, szűz dohányból cigit sodor és a bizalmába fogadott újságíró előtt így füstölög: — A szenet, a fát lassan már azok sem tudják megfizetni, akik munkaviszonyban állnak. Hallom, bent a városban sokan nem tudják majd kinyögni a gázszámlát. Melegedni viszont mtiszáj. Időm van, erőm van, éles fejszém van. Így kivájom az egykori akácfasor gyökereit, a tuskókat. Háromszor melegszem meg a tüskök mellett. Egyszer vájás közben, egyszer az udvaron, amikor vasékkel szétfeszítem őket, egyszer meg, ha a szobában a ' spór tetejét felizzítom. Lesz nekem tüsköm még eladásra is. — Hogyhogy? — Hát úgy, hogy az egyik szomszédom pár éve az alma árából nagy házat épített, alatta saját kazánháza van, vegyes tüzelésű. Tavaly még szénnel tüzelt benne. Most kiszámította, hogy ezen a télen 50 ezer forintjába kerülne a szén. De nem vesz csak 25 ezerért szenet, nekem meg egy-két szekér tuskóért ad vagy tízezret, ö is jól jár, meg én is. Azért mindketten azt várjuk, hogy ne legyen kemény a tél. Enyhébb napokat szeretnénk! BALÁZS ATTILA FELVÉTELE szörp elfogyott. Csodálható ez egy tizenegy tagú családban? — Napról-napra jobban összeszokunk és kialakul az életformánk. A családsegítő igen hasznos jelenléte mellett is állandóan van tennivaló. Nincs időnk unatkozni — mondja az „anyuka”, miközben számbaveszi a bevá- sárolnivalót. Keresztnevükön — Egymással jól kijönnek a családok és sikerült beilleszkednünk az intézmény egészébe is — fűzi tovább a szót Zoltán. — Persze, nem élünk abban a ni- szemben, hogy mindig minden zavartalan és tökéletes lesz, de a kezdet biztató. Bakoséknál már együtt a család. Az asztalt körülülő öt gyerek figyeli Ferenc, az „apu” szavait, hárman pedig Irénke „anyuval” értékelik a nap eseményeit. A picit egy képeskönyv tanulmányozása foglalja le. — Hogy szólítják önöket a gyerekek? — A legkisebb anyának, apának, mert neki egyálta- ' Ián nem volt csalódélménytr. A többiek inkább a keresztnevünk szerint, de azért kikicsúszik egy-egy bizalma-* sabb megszólítás is — [ mondja Ferenc. — Nem j erőltetünk és nem siettetünk , semmit. Egyébként nekünk j két gyermekünk van, velük l teljes egyetértésben vállaltuk ezt az életmódot. Közben Krisztián első lépéseit egyengetik és ünnepük nagy ovációval „testve- j rei”. — Miből gazdálkodik a j család? — Hagyományosan a jövedelemből — válaszolja Irén- , ke. — Az étkezésért diffe- t renciált térítést fizetünk, viszont ha valamire szükség van — cipőre, ruhaneműre, egyébre, azt a központi költ- i ségvetésből vásárolják meg. — Én nevelőszülőknél nőttem fel — mondja búcsúzóul Ferenc. — Ha a ránk bízott ; gyerekeknek továbbadhatom a szeretetet és a törődést, amit én kaptam, akkor volt értelme vállalni ezt a feladatot. A szótlanság ellen Kifelé menet az igazgatóval arról beszélünk, hogy a vér Szerinti szülők menynyire tartják a kapcsolatot gyerekeikkel. Megtudjuk: nagy részüket látogatják, illetve hétvégeken kiviszik az otthonból. Ezek a találkozások egyes esetekben megzavarják, felzaklatják a gyerekeket, utána napokig nehezen találják helyüket a közösségben: De van gyerek, akit Sohasem látogatnak, és olyan is, aki egyáltalán nem kívánkozik a szüleihez. Amit láttunk, hallottunk a csajádmpdellről, meggyőző és reményt keltő. Látszólag mipden úgy van jól, ahogy van. Emberen ember tuí segíteni. Hát segítsen, segítsenek! De vajon miért vagyunk szótlanok mégis? Bencések Nyíregyháza (KM) — Ismét működik a Bencés Diákszövetség, amelynek kelet-magyarországi területi szervezete december 7-ére baráti találkozót szervez Nyíregyházára. Az 1922-ban alapított egyesület tevékenységét felújítva a központi és a helyi szervezetekben egyebek között az a cél, hogy fórumokat teremtsenek a bencés öregdiákok közötti kapcsolat ápolására. A helyi szervezetekben fontosnak tekintik a részvételt a szellemi és az egyházi életben, a konstruktív külturális mozgalmakban, és segítenek formálni a nemzedékek közötti szellemi-érzelmi kapcsolatokat. Tevékenységükben gyakran kerül előtérbe a szociális-karitatív szolgálat, az idős, beteg, magányos egykori diáktársak anyagi és lelki megsegítése. Milyen eredményeket sikerült elérniük a szövetség szervezeteinek és tagjainak? Többek között erről is elhangzanak tájékoztatók a december 7-i rendezvényen. A nyíregyházi papi szociális otthonban (Széchenyi út^l-ő.} fél 11-kor tartanak ünnepi szentmisét, majd az országos elnökség, illetve a kelet-magyarországi szervezet vezetői számolnak be az utóbbi időben végzett munkáról. Jelentős esemény volt a római katolikus egyház életében II. János Pál magyarországi látogatása. Ennek, következményeiről, a pápalátogatás utáni egyház helyzetéről Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök ad elemzést. Szőke Judit P attanásig feszültek ma az idegek. Ha pedig egy kötél spannolt, igen könnyen szakad. Maszatos a világ, kiélezettek a helyzetek, konfliktusosak az emberi kapcsolatok. Az újságíró jártában- keltében hallja, mi a beszédtéma, hogyan ítéltetnek meg az események, és azok szereplői. Az már egyéniség kérdése, hol tud a témába bekapcsolódni, a nagyobb nyilvánosság számára, valamint értékelhetővé tenni. Jönnek persze hozzánk panaszkodni, kérni is. Hol azért, mert nem tudják, hová forduljanak, mikor azért, mert nem leltek orvoslásra, de gyakran elsőként az újsághoz vezet az út, mert csak benne látják a reményt a probléma megoldására. Azt mindenesetre jól tükrözik ezek az esetek, hogy a nyilvánosság valóban tényező. Egyesek szerint akkor fontoskodunk — főleg azok szerint, akik érdekeit sértjük. Egy oldalú - aknak titulálnak — főleg azok, akik szeretnék, ha a Hitelesei részletezés eltakarná a terhelő lényeget. Erőtlenek, gyengék vagyunk — nyomják ránk könnyedén a bélyeget, akik nem ismerik a sajtótörvényt... Az egyik témalehetőség mellett rezzenéstelenül elmegyünk, de a másik probléma közepébe tenyerelünk. Ugyanezért az egyik oldalon ellenséget szerzünk, a másikon barátra találunk, a következő percben lehet, hogy mindketten akár meg is sértődnek. Nem könnyű ma kiegyensúlyozottnak maradni — az újságírás terén aztán végképp nem. A fehér papíron ugyanúgy szaladnak egymás után a fekete betűk ... Nem látni mögöttük a tépelődést, a lelkiismereti aggályokat, az éjszakai fel-fclriadásokat. Mindig azt nézzük: mikor használunk, mikor többet? Hogy közben ártunk is? Óhatatlanul. De szerencsére nem vagyunk soha egyedül, bíráló, biztató véleményével, magunk mellett érezzük az érdeklődő közvéleményt, az olva'sókat, akikhez naponta szólunk, s akik azt várják tőlünk, tegyük a dolgunkat. iÉlai a ital Németh Miklós írja Nyíregyházáról yíregyháza (KM) - Lapjuk novem- er 19-i, keddi számában megjelent eg)' írás (szerzője: BE), amelyben Széles Csaba, a nyíregyházi bioklub elnöke és Kenyeres Imre, a Váci Mihály művelődési központ igazgatója nyilatkozik — ellentétes értelemben — arról, hogyan fogadják a házban a művelődő közösségeket. Az abban foglaltak ösztönöztek a hozzászólásra. Mi, a volt Kun Béla utcai nyugdíjasklub tagjai a rendszerváltás után az utcára kerültünk volna, ha a művelődési központból nem sietnek a segítségünkre. A bekövetkezett személyi változások nem akaKommentár ____________ És a többi? Réti János 4 z egyik a világtérképet szándékozik kiteríteni a rónaság több száz hektárjára, hogy a kontinensek óriási szigetein amolyan állandó világ- kiállítással csábítsa a látogatót az ország keleti vidékére. A másik a Magyar Alföld fájdalmát vette a vállára, hogy híveket toborozzon egy tájegység megmentésére, aminek költők, festők, zeneszerzők, filmesek próbálták visszaadni hangulatait és most csökken az életereje, az éltető ereje, mert nem úgy bántak vele, ahogy felvirágoztatni illett volna. Az egyik sajtótájékoztató kétkedő, néha bizony összemosolygó, a meghívottakhoz képest jócskán hiányos létszámban megjelent résztvevőit próbálta meggyőzni tervének realitásairól, a másik előadói pulpitusról agitált, hadakozott a jelenlévő tudós férfiak dályozzák ottlétünket, sőt, Kenyeres igazgató úr a vele való beszélgetés során korábbi jóindulatáról biztosította klubtagjainkat. Tudjuk, hogy a művelődés nehéz helyzetben van, azt is tudjuk, nem könnyű ma a házat benépesíteni, mindezekkel együtt úgy látjuk, a művelődési ház vezetőségének törekvései em- berközpontűak, az ott jelentkező kis közösségeket támogatják. Nem értjük és meglepett, amit a cikkben olvastunk, azt gondoljuk, csak félreértésről lehetett szó; nekünk az a tapasztalatunk, hogy az igazgató úr is, a középvezetők is szavatartó, korrekt és humánus személyek. egyetértő, később tettekben is megmutatkozó szimpátiájáért. Az egyik vállalkozó és már sokat áldozott fantazmagóriának tűnő tervre, a másik tanár, országgyűlési képviselő és fáradhatatlanul kilincsel, ágál, érvel a szándék megvalósulásáért. Nem a múltat faggatják, perlik szüntelen, nem a jelent vitatják szakadatlan, hanem elképzelnek egy jövőt, merészelnek hozzá egy álmot, továbbá hozzáadnak rengeteg hitet, erőt és eltökéltséget, hogy híveket, cselekvő csapatot toborozzanak maguk mellé. Hadakoznak végeláthatatlan és mindig újra tornyosuló akadályokkal, cinikusokkal, kétkedőkkel, miként ama búsképű lovag régesrég a távoli La Man- cha-tartományban. Elkezdtek valamit a valószínűtlenség, az időszerűtlenség, a nemzeti önérzet és az ezeréves valóság határán. Az Egyik és a Másik. Hát a harmadik? És a többi?
