Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-19 / 271. szám
Új gazda —új módi Privatizáció után a COMPACK záhonyi gyárában Ötkilogrammos étkezési sót csomagolnak Záhonyban. A SZERZŐ FELVÉTELE Záhony (Abonyi István) — Szervezeti és személyi változásokban gazdag évet tudhat maga mögött a COMPACK záhonyi gyárának másfél száz dolgozója. Kezdődött az év eleji átalakulással, amikor is megalakult a COMPACK Douwe Egberts RT. Folytatódott a nyári igazgatóválasztással és a termelésben végbement változásokkal. Molnár Ferenc, aki korábban üzemvezetőként dolgozott, úgy lett a gyár igazgatója, hogy eredetileg nem is pályázott. A holland cég ügyvezető igazgatója, miután elbeszélgették a négy pályázóval, felkérte az akkori üzemvezetőt, hogy gyári emberként ő is pályázzon. Pályázatát az igazgatótanáes egyhangú szavazással elfogadta, így június 5-től ő foglalhatta el az igazgatói széket. lói indultak — Gyárunk életében — kezdi Molnár Ferenc —, alapvető változásokat hozott a COMPACK vállalat által, az Állami Vagyonügynökség közreműködésével elindított privatizációs folyamat. A négy külföldi érdeklődő közül a vállalat a hasonló profilú holland Douwe Egberts cég ajánlatát fogadta el, akik 51 százalékos részesedést szereztek a megalakult Compack Douwe Egberts RT.-ben. De van más is, ami mellettük szólt. Szociális szempontból, létszámoldalról is az ő ajánlatuk volt a legjobb és az'sem elhanyagolható, hogy, a tőke után képződő profitot három évig nem viszik ki, itt fektetik be. 1993-ig meghonosítják a környezetkímélő kozmetikai és vegyi cikkek előállítását, de a mai követelményeknek megfelelő csomagolástechnika sem mellékes dolog. A szociális oldalon vállait kötelezettségeiknek folyamatosan eleget tesznek. Minden munkaviszonyban és főfoglalkozásban lévő dolgozó a nyereséghozam egy részét ingyenes részjegyként, a másik részét 7 és fél százalékos befizetés mellett jegyezhetővé tette — különböző normatívák, beosztás, munkában eltöltött idő stb. szerint. így a dolgozók tulajdoni részt szerezhettek, ami az RT. vagyonának 5 százalékát jelenti. Ugyanakkor azt is megtudtuk: a dolgozói létszám kialakítása a termeléstől, a gyártási lehetőségek kihasználásától függ, így a vállalatnál létszámleépítésre is sor kerül. Az igazsághoz tartozik az is, hogy erre akkor is sor került volna, ha nincs átalakulás. Ez Záhohyban 30 főt, közülük 11 adminisztratív dolgozót érint. Ök 3—6 havi végkielégítést kapnak. Piaci munka — másképpen Komoly üzletpolitikai terv készült, ennek része a gyáregységek közötti átfedések megszüntetése, az azonos tevékenységek koncentrálása, pl. teagyártás. Új alapokra kerül a marketing, erőteljes reklámtevékenység indult. Nyugaton már régóta alkalmazott, nálunk most terjed az ügynöki értékesítési forma. Húsz fővel már működik a vállalat országos hálózata, újabb tíz fő beállítása most szerepel a napirenden. A korábbitól eltérő a partnerkapcsolat is, itt a folyamatos kapcsolattartás a cél. Változik a záhonyi gyár tevékenysége áruösszetétel tekintetében is. A már említett profiltisztítás eredményeként Záhony kiemelt helyet kap az étkezési só csomagolásában. 1, 5 és 50 kg-os zsákokba kerül itt a só, innen származik a belföldi felhasználás 80—85 százaléka. Pénzt hoz a tranzit Másik jelentős tevékenységük a tranzitforgalmazás. Ez 15 ország áruinak kirakását, tárolását, közúton, vasúton való továbbítását jelenti. Fontos részt vállalnak a Szovjetunióba irányuló termékek továbbításában is. Hosszabb távon számolnak a mostani arányokkal, ami 60 százalék saját terméket, 40 százalék tranzit- forgalmat jelent. Ez utóbbi iránt most erősödik az érdeklődés, a nyugatiak mellett magyar cégek is jelentkeznek, ez mindenképpen elmozdulás. És végül a „sarokszámok”: az rt. 1991 végére -230 milliós árbevétel mellett 20 milliós eredményt szeretne, jövőre pedig 260, ill. 25 millió a remény — s ezt megvalósíthatónak látják Záhonyban a Com- packnál. A Megyei Pedagógiai Intézet kezdeményezésére november elején 40 kárpátaljai magyar nevelő tartózkodott megyénk különböző iskoláiban. Az ungvári tanulmányi felügyelő és kolleganője Fehérgyarmaton a Bajcsy—Zsilinszky úti iskolában töltött egy hetet. MOLNÁR KÁROLY FELVÉTELE Kiilkeres ismeretek Nyíregyháza (KM) — Az Unicontatct Osztrák—Magyar Üzleti Szolgáltató Kft. és a Megyei önkormányzat Oktatási és Továbbképzési Intézete szervezésében kétnapos szaktanfolyamot tartanak november 21-én és 22-én. A „Külkereskedelmi áruforgalom lebonyolítása” című kurzusra az intézet még el tudja fogadni a jelentkezéseket. TÁRCA m m alk kopogás és már nyílik is az ww ajtó. Vendég van az elnök irodájában, de Oláh Istvánt ez nem zavarja. Leül a szabadon maradt székre és a kezében tartott papírt az elnök elé az asztalra rakja. — Hát erről lenne szó. Itt van a bírói végzés. Az elnök azt mondja, Pista bátyám, de Pista bátyám leinti, jelezve, látja ő, tudja ő, hogy nincsenek egyedül és ehhez még hozzágondolja: szárán a kukorica, meg más dolgában is sürgeti az idő. ö bizony nem ér rá. Az elnök tehát elolvassa a végzést és azt mondja: — Hát akkor ez rendben van. — A fenét van rendben — mondja Oláh István — akkor lesz rendben, ha megkapom azt, ami jár. — Maga szerint jár valami? — Hát már hogy ne járna. Az elnök vendége merően nézi a jellegzetesen mezei embert, széltől, naptól, esőtől, életkortól barázdált, elszánt arcát és szúrós tekintetét. Kíváncsi lesz, vajon mi történik. Nem sejti, de érzi, hogy itt most egy hosz- szú vita végére kerül majd pont. Oláh István kéretlenül is magyarázza: — 83-ban meghalt a feleségem. Két hold föld maradt utána, négyen örökölték a gyerekek, de én még élek, a haszonélvezet engem illet... — Nem az volt a baj — szól közbe az elnök, de Pista bátyám leinti. — Tudom. El kellett volna intézni az iratokat. De hát ki gondolta. Tavaly aztán eszembe ötlött, hát mi van azzal a földdel, ami az asszonyé volt?! — Ki akarja venni? — Dehogy akarom. A földjáradékot akarom. Szóval eszembe jutott, hogy miért nem kapom én azt a földjáradékot? Hát erről lenne szó, a hagyatékolás megtörtént, itt van a végzés. Most erre mit mondjak, elnök úr? — Mit mondjak? — Megkapom a földjáradékot vagy nem? — Meg. — Visszamenőleg. Az évek után is? — Hát ebben lehetne vitatkozni. De tudja mit, Pista bátyám, ne vitatkozzunk. Megkapja visszamenőleg. O láh Istvánt kissé meglepi ez a gyors siker. Sóhajt egy nagyot, mintha nem erre számított volna, és miközben zsebre teszi a papírokat, az asztalon hagyva egy másolatot, már vidáman mondja: — Hát erről lett volna szó?! Velem könnyű megegyezni. Oláh István köszönt és ment. Az elnök utána nézett és azt mondta. Sok van ilyen. Tipikus panaszok. Régi forintokat keresnek az emberek, mert szükséget látnak. Kukericázás Seres Ernő M ár törik, illetve törö- getik a kukoricát, hiszen a termelőszövetkezet főágazat-vezetője szerint nem kapkodják el a betakarítást. Két ok miatt sem sietnek. Korábban a gabona vetésforgója miatt kukorica után búzát vetettek, egyes táblákról idő előtt, függetlenül a víztartalomtól, sietve kombájnol- tak. Most nem vetnek búzát, illetve feleannyit mint máskor, mert ki tudja, mi lesz? A másik, és nem kevésbé nyomós ok, amiért haggják, hogy a szárán száradjon a tengeri, az a gázolaj ára. A főágazat-veze tő indulatok nélkül tényként közölte. A kukorica nedvességtartalma 32 százalék. Ahhoz, hogy a terményt biztonsággal tárolhassák, bérszárítással 17 százalék nedvességet kellene elvonni. Ez így reális, így történt máskor is. Csakhogy a bérszárítók eddig egy százalék nedvességelvonásért 10 forintot kértek, most viszont 13 forintot. Arra hivatkoznak hogy drágább lett a szárító üzemeltetéséhez a gázolaj. A monopolhelyzetben lévő nagyvállalat tehát egy az egyben áthárítja a megnövekedett költségeit a termelőre. Mi kire hárítsuk át a költségeinket? A gázolaj áremelkedése bennünket legalább annyira érint, mint a szárító üzemet, hiszen a mi kombájnjaink sem levegővel üzemelnek. Mi is drágábban kapjuk a gázolajat, a kukorica árát viszont nem tudjuk felemelni, sőt örülünk, ha tonnánkénti 7000 forintért el tudjuk adni. A szárítási díjnövekedés nemcsak hogy elveszi a minimálisan elérhető nyereséget, de egyenesen veszteségessé teszi a termelést. Mindezek ismeretében már felesleges kérdés, hogy miért vontatott a betakarítás, miért van az, hogy sok helyütt szántatlanok a búza- és rozstarlók. M unka rengeteg lenne, erő és erőgép is akad, és egyre több a munkanélküli-segélyre küldött traktoros. Tart a kukoricá- zás. De vajon ki látja majd ennek a kárát? Vajon menynyi lesz tavaszon a parlagon maradt föld, és ha nem lesz parlagföld, akkor lesz-e erő és idő szántásra, vetésre? Hogy a mezőgazdaság válsága mélyül és miért mélyül, szerintem az nézőpont kérdése. Az emberek számolnak, és az oszlásnál, szorzásnál nem stimmel valami. Természetes?! Szlovtflszki Tibor írja Nyíregyházáról A napokban tankoltam a nyíregyházi Shell-kútnál. Mivel sokan voltak, siettem a fizetéssel, aminek áz lett a következménye, hogy a kifizetett 2000 forint között összehajtva maradt még 1000 forint. A Shell-áruházban vásárlás közhen vettem észre, hiányzik a pénz. Visszamentem és elmondtam a kútkezelőnek a történteket: Bár meglepődött, viszont közölte: kb. 1 óra múlva menjek vissza addig összeszámolják a napi forgalmat és ha igaz, amit állítok, akkor visszakapom a pénzem. Az ott tartózkodó 2 kollégája is felajánlotta segítségét. A megbeszéltek' szerint egy óra múlva visz- szamentem — őszintén megmondom, semmi reményt nem tápláltam, hogy pénzem viszontlátom. Ekkor ért a meglepetés, közölték velem: valós volt, amit mondtam, és azzal kezembe nyomták a pénzt. Mondani sem kell mennyire meglepődtem. Sajnos, ez manapság nem is olyan természetes dolog. Kommentár Gesztenyék Balogh Géza ■ fagyunk néhányan a szerkesztőségben, akiknek az esztendő talán legnagyobb eseménye a gesztenyevirágzás. Mint augusztus vége felé a költöző madarakat, valami különös nyugtalanság fog el bennünket, ha meglátjuk szobánk ablakából a Kossuth tér bimbózó fáit, s nyomban mehetnékünk tamad. Az igazi tavasz kezdete ez az időszak, indul a harcsa, a ponty, a telény a messzi szatmári vizeken. Soha nem csalódtunk még a gesztenyék üzenetében. Csoda-e hát, ha a város központjában álló fák mindegyikét különös tisztelettel övezzük, különös figyelemmel kísérjük mindegyiknek a sorsát? Ám a mi kedves fáinkra az utóbbi időkben igencsak rájárt a rúd. Fulladoztak a rettenetes benzingőzben, a koromban, a füstben. De nemcsak felülről, alulról is igyekeztek kiszorítani belőlük a szuszt. Mert valamelyik kultúrmérnök kitalálta, le kell betonozni a teljes belvárost, mert az urbanizációnak ez elengedhetetlen feltétele. Meg is jelentek az aszfaltozok .. . akik aztán de- rekas munkát végeztek. Igaz, a fákat nem vágták ki, de bár kivágták volna őket..'.! Mert akkor megszabadultak volna a lassú kiszáradástól. Mert a gesztenyéket természetesen körbebetonozták, nehogy egyetlen csepp víz is eljusson a gyökereihez. A fák persze száradtak, de gondos a város, fiatal husángokkal pótolták őket. A módszer persze ugyanaz maradt. . . így aztán azokra is a biztos halál várt. Ám néhány napja valami egészen különös látvány 1fogadja a nyíregyházi járókelőt. Bontják, szaggatják a betonteknőket, tágítják a fák életterét. Az elpusztultak helyébe új gesztenyéket ültetnek, melyeknek nem fedi már a gyökerét arasznyi vastag aszfalt. mjmegrnaradásuk persze IW] még így is kétséges, hiszen a fa sem vízzel él csupán. Mi, itt néhányan mindenesetre reménykedünk. Abban, hogy hamarosan ezek a fák is üzenhetik majd: készüljetek, itt a tavasz, indul a ponyt, a harcsa ...
