Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-02 / 257. szám
1991. novmßer 2. A ‘Xekt-‘Magyarország hétvégi mdlékkte I 1 Kastélyépítők unokái Bodnár István któber a hűvösre O forduló idő, a szüret ideje. Egyikből sincs hiány. Hevesen ■ - fúj a szél, s ráadásul egész nap permetez az eső. Kellemetlen, pocsék időjárás, már-már a télre emlékeztet, mondják, a magas hegyeken már lehullott az első hó. Pedig alig néhány napja még igazi ősz volt, s ha fáradtabban is, de melegen sütött a nap, s a fák is még a nyárról álmodoztak. Aztán egyik napról a másikra véget ért a nyár utolsó románca, reggelente már fagy- gyal riogatja az idő a munkába igyekvőket. Aztán ez a monoton eső. Bizony a szőlősgazdák is bosszankodnak, miért nem hamarabb szüreteltek, hisz a szőlő az utóbbi napokban már semmit sem édesedett, sőt rothadni kezdett. Elrontja a későre maradt szüret ízét, zamatát az egész. Bizonyára így vélekednek a papi gazdák is, legalábbis azok, akik most szüretelnek. Ha ez a táj nem is bortermelő vidék, a falu határában lévő dombok kedvező lehetőséget kínálnak a szőlőtermelésnek' amivel már régóta élnek is az idevalósiak. Ám az ősz sokszínű gyönyörűsége helyett most mindenütt szürkeség fogad, amelyben csupán a Kisvárdáról ide vezető út mentén integető akácok zöldje nyújt némi változatosságot. Az idegen nehezen talál rá erre az útra, hisz a kis- várdai hármas elágazás előtt bizony el kell gondolkodni, hogyan is tovább, mivel Pap neve még nincs kiírva, csak Nyírlövőé. Az irány azonban jó, semmi kétség, s erről duplán is meggyőződhetünk, mert aztán Pap előtt, furcsa módon, kétszer is ki van írva a település neve. Papról nemigen olvasni az útleírások, az útikalauzok sorai között, talán azért, mert a könyvek szerzői nem sok látnivalót tudtak volna ajánlani az ide látogatóknak. Pedig a táj szép, tipikus homokbuckás nyírségi vidék, szépen belakott házakkal. Na, és megvan a parkkastély, a gyönyörű sétányokkal, fákkal. Igaz, a kastélyt már hiába keresnénk, az enyészeté; helyén modern iskola épült. De a fiatalabbak közül is sokan emlékeznek a falu arculatát egykor meghatározó régi szép kastélyra, amely a szocializmus „áldozatául” esett. A régi gazdát hamar elzavarták, államosítottak, aztán lassan lábakéit a hajdan gazdag berendezésnek. Később a cserepeket is bontani kezdték. Két-három évtized alatt tönkrement minden, lebontásra ítéltetett az épület. Elkeseredve látta az egykori gazda egyik Hollandiából múltkorában hazalátogató rokona, hogy még az udvarban lévő kis kápolna-kripta is teljesen romos, és módszeresen kifosztották. Pedig többet érdemelt volna a hajdani tulajdonos, Horváth báró családja, akiknek egyik őse a Mu- raniczi Horváth báró ugyan ,,hű labanc voltáért kapott nemességet és adományt’’, de az utód Horváth János már az 1848-as szabadságharc századosaként jeleskedik. Hogyan lett a hű labanc család sarjából a magyar szabadságharc századosa? Jó regénytéma lehetne belőle, s egy Jókai kvalitású író talán több kötetes családregényt írhatna belőle. Ha már a könyvekről esett szó, a falucska történetéhez némi eligazítást nyújthat egy féltve őrzött könyvecske, Oláh Zsigmondné biológiatanár tulajdona. A kötetet Hagymásy Ferenc helyi református lelkész írta még 1902-ben. Ebből sok mindent megtudhatunk a falu történelméről, és egykori mindennapi életéről. Kiderül többek között, hogy 1285-ben olvashatunk róla először, („Terra Pop”), majd Papfaluként emlegetik 1435-ben, mint amely a Várday család birtoka. A lelkész úr a századfordulón még élő szájhagyományra is bukkan. Egy adalék hazánk vérzivataros múltjából, a tatárok módszeresen igyekeztek lemészárolni a magyarokat, s ezért ,,kender-tilót verve kiabáltak az ő kiejtésükkel, amit megtanultak: Sári, Bori, Kati, gyertek ki, hol vagytok?” A megrémült lakosok közül erre a hívásra sokan előjöttek rejtekhelyükről. Nem lehetett kétséges további sorsuk. Megtudjuk például azt is, hogyan építkeztek itt jónéhány évtizede. A leírás szerint a ház egyszerű volt. ,,Pelyvával vegyített, sárral vert sövény, később meregje falra építettek egy kis házikót tornácz nélkül, sárkéménnyel, szalma vagy gyékényfedéllel, egy kis ablak esett az utcára, egy az udvar felől." S még egy leírás a falu életéből. Nem árt feleleveníteni a néhány év múlva esedékes ünnepség előtt a faluban tartott milleniumi megemlékezést, amely a krónikásnak köszönhetően száz éven át fennmaradt: 1896. május 9-én a zsúfolásig megtelt templomban Szitha József lelkész, a magyarok Istenéhez emelte a hálatelt népet imájában. A tanítványok ötven énekben, szavalatban „húzogatták” a honfiú érzelmeket. Élőképekben mutatta be az ünneplő közönség a magyarok bejövetelét, amit aztán táncok követtek. A közösen főzött gulyás után „a királyért és a szabadságért" ürítették a poharakat a jóféle hegyaljai borokból. No, de elég a múltból, amire már itt csak inkább az óvodának használt egykori bivalyistálló, és a művelődési ház céljait szolgáló lóistálló utal, meg az egykori kastély parkja, amelyet jó lenne megmenteni, mielőtt az idő vasfoga teljesen elpusztítaná. Pedig a kastélypark még most is gyönyörű látnivalót kínál. Az úton mezei szilvák, erdei fenyők sora kíséri a látogatót, és megvan még a vadgesztenyés sétány is, amelyen hajdan a báró úr lovagolt. Juharok, platánfák és néhány faritkaság teszi változatossá a parkmaradványt. Megmentése érdekében többen is összefogtak, s ennek egyik hangadója éppen a már említett Oláh Zsigmondné. Egyik munkájában pedig Agárdy Sándor tanár úr hívta fel a figyelmet a park értékeire, megmentésének szükségességére. Mindenesetre az új iskola szép számú tanulóserege számára kínál most a több holdas iskolakert remek játszási, sportolási lehetőséget, hisz a futballpálya is ott találhatói A múltból inkább a jelen, a jövő felé vegyük az irányt. Először a postára nyitunk be, mi újság a faluban. Jedla Tibor postamester a munkanélkülisegélyek hónapról-hónapra való megszaporodását említi elsőként. Talán már ötven ember számára is érkezik segély, ami ugyan öröm, de meglehet, ugyanakkor egyéni tragédiákat is takar. A postán magyarázatot kapunk arra is, hogy miért oly nehéz errefelé telefonálni, hisz a „telefonközpontot” itt egy 1908-ból származó faluszekrény alkotja, amely bizony a huszadik század vége táján megmosolyogni való. Mindenesetre páratlanul szép darab, sok múzeum bizonyára kapva kapna rajta... Pap új polgármestere Szolnok Sándor szívesen beszél a gondokról, sikerekről. Hamarosan átadják a törpe vízmüvet, vezetékes víz jut majd a házakba. (Egyébként csőtörés is volt már a faluban, ami kétségkívül a „városiasodás” kellemetlen velejárója.) Nyírlövőbe is, Lö- vőpetribe is jut majd a vízből, bár a három község már külön vált, ám az összetartás még sokszor lehet hasznos. Megtudom, Pap község tízkilométeres úthálózatából alig 230 méter van útalappal ellátva: komoly feladatokat ad ez is. A legnagyobb baj mégis az, hogy a faluban alig van munkalehetőség, talán csak annyi, amennyit az önkormányzat tud kínálni a hivatalában, az iskolában. Ez pedig édeskevés. A munkahelyet adó Kisvárda és Záhony is rossz hírekkel szolgál. Valóban rohamosan növekszik a munkanélküliek száma. Papon egyébként — a falu nevét meghazudtolva — most nincsen pap. A szomszéd községből járnak át istentiszteletet tartani vasárnaponként. De talán ez is megoldódik. A településen egyébként egyik párt sem tevékenykedik, úgy, hogy efelől nagy az egyetértés az emberek között, viszályra nemigen ad a politika okot. Sok vállalkozásról sem lehet beszélni errefelé, néhány kisebb bolt nyílt csak az utóbbi időben. Papon egyébként közel 1900-an laknak; inkább stagnáló, mint fogyó település. Sok az idős korú, de a fiatal is, szerencsére az ő gondjuk az új, korszerű tornateremmel ellátott iskolában egyelőre megoldódott. űvös, szeles ősz H van most errefelé, Papon. Néhá- nyan még szüretelnek, ám nem tudni, mi lesz a borral. Az őszi árpát már elvetették, de tavasszal hogyan tovább, abban sem sokan biztosak. Talán majd öt év múlva. Jó lenne akkor is olyan lelkesen, szívből ünnepelni magyarságukat, mint száz évvel ezelőtt.
