Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-16 / 269. szám

1991. novemßer 16.

Ä ‘Ke.ßet-‘Maquarorszqq hétvéqi mettéfdete

11

Tanya helyett kútágas

Seres Ernő

f gig érő vadsósE

kák, labodák és disznóparaj közül ' mint torzó, fel- - kiáltójelként magasodik a dombon a kútágas. Ott volt a boglyatanyai központ. A kút jó vizet adott, szomjat oltott, a kút körül zajlott a minden településre jellemző nagy betűs élet. Ott volt a bolt, a kocsma, távolabb az iskola, ott voltak a házak, és a házakban éltek az emberek.

A kútágas környéke puszta. Valamire való fa, bokor sem díszíti, színesíti az őszi herva- dás rozsdabarnaságát, a kútágas korhadó feketeségét. Érdekel, hogy ha már a házaktól lepusztult a domb, miért áll ott az a kútágas.

Építmény. A 68-as kartonon az ásott kút, betongyűrűkkel 43-as leltári számmal szerepel. A láncot és vödröt elvitték, ellopták, de a betonygyűrűk” a földben vannak, az ágas áll, a gém, ha erős szél mozdítja, kileng és nyikorog.

A kútágas három politikai és gazdasági korszakot élt át. 1945 előtt volt a Mándi uradalom. Volt nyolclakásos sorház, uradalmi cselédekkel. Egy lakás, egy szoba, konyha. A rengeteg gyermeknek a benti világ szűkösségét a kinti tágas tér, a tanyakörnyék, a környéken túl az erdő,, a mező adott életteret, játékot, örömöt. Felnőtteké volt a munka. Volt szeszgyár, a gyár működtetéséhez termelték a répát, rozsot, a burgonyát. A szeszgyári melléktermékeken az istállókban sőréket, hízómarhákat, bikákat neveltek. Voltak magtárak, működött a daráló. A sorházakon kívül, amelyeket szálasnak neveztek, voltak magánházak is, két-há- rom sor (utca) és volt a Bagolyvár. Ott, azon a környéken,

ahol a leltárba vett kútágas állt. Markovics Sándorné, aki a Szálláson (szoba-konyha) lakott, most azt mondja:

— 1987-ben költöztünk el innen. Muszáj volt. Én szerettem itt lakni. Vaján vettünk házat, de itt más volt. Jobb volt már a jószágtartás lehetőségének a szempontja miatt is. Most ide kijárok dolgozni, itt akad munkám.

— Visszajönne ide lakni?

— Nem is tudom. Itt olyan jó lenni. Ez itt egy nagyon jó hely.

Az uradalmak ideje lejárt. Megszűnt a cselédsors is. Boglyatanyán állami gazdaságot alakítottak. A kút, a kútágas akkor kapott leltári számot, mint építmény, hasonlóan ahhoz, ahogy a szeszgyárat, raktári épületeket, istállókat, az intézői lakás és sok más ingó és ingatlan vagyont leltárba vettek. Csak a lelkeknek nem volt leltári száma.

A tanyán más élet, más világ járta. A tanya még élt ugyan, de sorsa már megpecsételődött. A tanyai iskolába, ahol Antal Zoltán volt a tanító, még jártak a gyerekek. Nemcsak Boglyáról, a Baktalórántházá- hoz tartozó Flóratanyáról is. Flóratanyáról a gyerekeket ló- vasút szállította Boglyára. A lóvasút nyomvonala még megvan. Gazdasági vasút volt az, az uradalmi terményeket, termékeket szállították rajta a baktai nagyvasúthoz. A Boglyán készült szesz is a lóvasút által került szerte az országba, ki a világba.

A boglyatanyai iskolánál, iskolában hosszan időzök. Százados öreg hársak állnak az épület előtt. Közel és távol a hideg őszben turkesztáni szil, nyírfa, éger, spirálfűz és berkenye is hullatja a levelét. Az iskolában, ahol az évtizedek alatt ezernyi gyermeket oktattak, most csillagfürtöt tárolnak.

Boglyatanyán csillagfürt fajtanemesítéssel, fajtafenntartással kísérleteznek és az R-10 szelektált fajta szárastul kötegelve szárad a volt tanteremben. De van ott még néhány régi iskolapad is, cselédgyermekek fenekétől koptatva, bugylibicskával itt-ott megfaragva.

Veres Zoltán azt mondja:

— A három vajai csillagfürt közül ez az R-10-es most ért el

odáig, hogy van ánnyi termés, amelynek alapján német és magyar együttműködéssel Németországban fajtajelölt legyen. Évekig tartó szelektálás volt ez, aprólékos, pepecselő munka, mert száz anyatő közül évről évre válogattuk ki továbbszapo- rításra azokat az egyedeket, amelyeknek a virága egységesen rózsaszín. Az R tehát a jelölésben rózsaszínt jelent, és a fajtaelismertetésnél az egységes szín követelmény.

Figyelek én a magyarázatra, de mégis az iskola jár az eszemben. A hatvanas években ott még nem volt villany. Az iskolának volt egy aggregátja. A megyei művelődési központnak volt egy tanyajáró mikrobusza, benne egy keskenyfilmes vetítőgép, cserekönyvtár, és ment a busszal egy TIT-előadó is. Ha megérkezett a busz Boglyatanyára, eseménynek számított. A tanító úr (elvtárs) boros teával kínálta a kultúra hordozóit a pedagóguslakás konyhájában és mondta:

— Jönnek majd. Etetnek még az emberek.

Egy kendős néni viszont megkérdezte tőlem, aki a TIT megbízásából 80 forintért beszéltem a magyar történelemről, szóval megkérdezte tőlem:

— Tessék mondani, a moziban szabad magolni vagy nem?

— Már miért ne lehetne...

Akkor a tanító úr a boros tea

mellett elregélte, hogy korábban Bori Zsolt költő volt, szép verseket írt, arról tartott előadást, hogy a makokázás (magolás) mennyire egészségtelen és mennyire nem ildomos. Szóval magoltak az emberek, miközben felidéztem a magyarság történelmét, miközben pergett a film és háromszor is elszakadt. Szép esték voltak azok, mondja most Magyar József.

— Én is kijártam ide moziba, bálozni, udvarolni. Jó bálok voltak itt, a báltermet gázlámpákkal világították.

Jó bálok voltak, szép esték voltak. Ha nem mozi volt, estéztek, szomszédoltak a népek. Csikótűzhely platóján pirult a nagy szemű napraforgó- mag, és Sipos Balázs bácsi, Isten nyugosztalja, sok mindenről mesélt.

Régen volt. Áll a kútágas, most a tsz-é. Leltári száma van, a házakat földig rombolták, elköltözött a tanya. Elköltöztek az emberek, mert bár Boglyatanyán 40 család élt, és élhetne ott most 60 család is, szóval Boglya településfejlesztésre nem volt kijelölt hely. A hatóság a szélrózsa minden

irányába szétszórta azokat, akiknek születési anyakönyvébe egykor bejegyezték, született: Kántorjánosi, Boglyatanya.

Boglyatanyán ma már csak egy gyerek van. Egy házban egy család él, Nagy Istvánék. Messziről nézve a házat, mert rissz-rossz melléképületek, sertésólak, kukoricagóré, hodá- lyok övezik, kissé riasztó a kép. De közelebb érve a dűlő- úton, látszik, hogy az épületet gondos kezű mester építette, a portát rendben tartják. Magyar Istvánné. aki Naményban született és Boglyatanyára ment férjhez, szabadkozik: — Nagy a rendetlenség.

Dehogy nagy. Rend van a szobában és meghitten otthonos. Ki hinné, hogy távol a világtól ilyen is van. Ámbár nincs távol a világ, hiszen ott a televízió, a rádió.

Kérdés kérdéseket követ.

— Nem rossz itt egyedül?

— Miért lenne rossz? Itt a család, szeretek itt élni. Nem vágyok el innen.

— De nincs bolt, nincs itt semmi.

T- Bejárok Vajára biciklivel vásárolni.

— A férje dolgozik?

— Ezt hogy érti? Dolgozik, javítja a kocsit. Amúgy most munkanélküli.

— Meddig fognak itt lakni?

— Már nem sokáig. Építkezünk Vaján a Bégány-dűlőben. Jövőre költözünk.

— Jobb lesz ott?

— Nem tudom.

A fiatalasszonyt zavarja, hogy vendégei vannak, aztán a hároméves Istvánka is ki-be jár, a mosogatást is be kellene fejezni, másrészt nem tud ő a tanyáról, az egykori tanyáról semmit. Aztán bejön a férj, és oldódik a hangulat. Szóba kerül, hogy nem jó a munkanélküliség, nem jó a tél, mert nincs munka, aztán a 6200 forint munkanélküli-segély restellni- való. Nagy István 31 éves, ő

Boglyatanyán született, három osztályt még a tanyai iskolában végzett.

— Aztán Vajára jártunk iskolába. Stráffal. Kecskés Gábor hajtotta a lovakat, ő is tanyai ember volt, volt gyerek bőven, élveztük a dolgot...

Szóval a kútágas áll, és állni fog akkor is, ha már az utolsó család is elköltözik. Csak az emberek mentek el, az ember megy el„ minden más marad. Marad péídáül az a természeti csoda, amelyet a Magyarország kistavai című könyv úgy említ, hogy ritkaság, ritka tó, úszólapos szigeteivel. A tó környéke évtizedek alatt víkendhá- zakkal benépesült. Horgászparadicsom, és csak remélni lehet, hogy a horgászok, víken- dezők értékelik azt, ami a tó környékén van. Gazdag a növényvilág, a nádasban fészkel a nádiveréb, a bokrokban repked az ökörszem, otthonos ott a fekete- és sárgarigó, de van ott olyan madárritkaság is, mint a kékgalamb, viszont a vadkacsa, búbosvöcsök, vízicsirke, szárcsa, törpegém az mindennapi.

945 hektáros teA

rületen, ami a vajai termelőszövetkezet birtoka, domb domb hátára gyűrődik, erdő erdőt követ. A dombokon juh- nyájak legelnek, az erdőben őzek, fácánok, nyulak tanyáznak, és ami igazán ritkaság, fogolycsapatok is kószálnak a réten és mezőn.

Boglyatanyán gyakran fordulnak meg idegenek: németek, olaszok, osztrákok. És ha már túl vannak az üzleti, a hivatalos ügyeken, el vannak ragadtatva. Micsoda táj! Én is ezt mondanám, de nekem a tanya, amit egy rossz törvény sorvadásra ítélt, nagyon hiányzik. Mintha az élet, a boldogság ment volna el az árva kútágastól világgá, messzire.