Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-12 / 265. szám
2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1991. november 12., kedd Tüskés sarok Táblakáosz E gy-egy forgalmasabb helyen egymást érik a gazdájuk szolgáltatásait hirdető reklámtáblák, melyek sok esetben a szövegezésen túl inkább viselhetnék a riasztótábla nevet. Ki kellene itt is találni (még egyszer) a már régebben maszek országokban megszokott szolgáltatótáblát. Ezek egy falnyi felületen a kisvárosok, városrészek bevezetőútjain hirdetnék, hogy mit, hol, miért és kivel. Egy helyen lenne minden, és ha a polgárnak szolgáltatást igénybe venni szottyanna kedve, akkor a választékkal együtt itt mindent megtalálna. Ha leáldozik a minél nagyobb, minél csúnyább és minél helytelenebbül írott összevisszaságok kora, talán sikerül. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE Mindenféle PÁLYAVÁLASZTÁS. A Megyei Pedagógiai Intézet ebben az évben is megrendezi a Megyei Pályaválasztási Heteket november 14. és január 15-e között. A rendezvénysorozat ünnepi megnyitóját Nyírbátorban, a 140-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben tartják november 14-én 10 órától. A város polgármesterének a megnyitója után Pásztor József, az intézményről beszél, majd a megyén belüli és kívüli lehetőségekről lesz szó. Tájékoztatót tart a debreceni KLTE megbízottja is. A megnyitó után kiállítást lehet megtekinteni, majd tanműhely-látogatás és divat- bemutató lesz. TOKAJ ÉS KÖRNYÉKÉNEK rendezési és menedzselési tervéről tanácskoznak Bodrogkeresztúron noGratulálunk vember 13-án 10 órától. A nagyszabású tervek megvitatására — amelyen a Belügyminisztérium több képviselője is részt vesz — több szabolcsi község polgármestere is meghívót kapott. ŰJ ISKOLA. Pócspetri- ben négy tantermes általános iskolát és tornatermet épít a SZÁÉV. Az új létesítményt a kisdiákok örömére november végén adják át rendeltetésének. FOGADÓÓRÁK. Raska István, a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság vezetője november 12-én 10—13 óráig, Borbély Menyhért, a Záhonyi Rendőrkapitányság vezetője pedig november 12-én 10—12 óra között tart fogadóórát hivatali helyiségében. A Magyar Táncművészek Szövetsége az idén Fe- keténé Kun Ildikónak ítélte oda a Réti Piroska által alapított balettpedágógus nívódíjat. A Nyíregyházán tevékenykedő balettmester tizenöt éve dolgozik táncpedagógusként. A díjat november 29-én veheti át Budapesten, a Művészklubban. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Irány Co- lorádó. Előadás: 16, ,13 és 20 óra BÉKE MOZI: Rendőrakadémia VI. Előadás: 16, 18, 20 óra VIDEOMOZI: Apócák a pácban. Előadás: 9,30, 11,30 14, 16, 18 és 20 óra KABALÁS, AUTÓSMOZI: Halálos szenvedély. Előadás: 18 és 20 óra FEHÉRGYARMAT: Point Break (Holtpont) KISVÁRDA: Talpig zűrben. Előadás.: 18 óra! Riviéra ragadozói. Előadás: 20 óra! MÁTÉSZALKA: Nikita VÁSÁROSNAMÉNY: Belevaló papapótló Színház A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban ma az Egri Színház vendégszerepei. Két előadásban a Padlás című musicalt mutatják be az egri színészek. Kiállítások A Beregsurányi Művelődési Központban november 24-ig tekinthetők meg Ra- ráth Sándor fafaragó- és Török Levente munkái. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban Az ásványok világa címmel nyílt időszaki kiállítás. A bemutató anyaga több mint nyoicszáz ásványból, ékkőből és drágakőből áll. Ugyanitt látható Se.lényi Károly képzőművész tárlata is.. A Nyíregyházi Városi Galériában Medveczky Ágnes festő-grafikusművész és Hrabár Natália ungvári keramikusművész munkáiból nyílt kiállítás. A Nagykállói Művelődési Központban Heil József festőművész képei november 29-ig tekinthetők meg. A Csontváry Kamaragalériában (Nyíregyháza, Búza u. 1.) látható november 20-ig Klossy Irén grafikus- művész tárlata. Díjazott könyvek Zöld út — forintból Budapest (ISB — D. A. — A korábbi bürokratikus állami irányítást természetesen a könyvkiadásban sem lehetett tovább folytatni. Az állami mecenatúra támogatási módszerein feltétlenül változtatni kellett. Így jött létre az a társadalmi bizottság, amely már 1989-ben is odaítélte a pénzeket. Mindenképpen új elem, hogy most már nem a kiadókat, hanem a műveket támogatják. A Közoktatási és Művelődési Minisztériumban a napokban Pomogáts Béla, a kuratórium elnöke elmondta: idén 600 millió forintot pályáztak meg a kiadók, a kuratórium ebből körülbelül 400 millió forintnyit tartott jogosnak, és mindössze 100 millióval rendelkezett. Számszerűen 683 pályázat érkezett, s ebből 417 kapott juttatást. (1989-ben 178, 1990-ben 299 volt a támogatottak száma.) 1991-ben az egy műre eső átlagos összeg 239 ezer forint. A mintegy 110 pályázó kiadó közül 87 jutott támogatáshoz. A kiadói „listát” a Szépirodalmi vezeti 17 790 000-rel a Magvető (15 260 000) és a Gondolat (8 860 000) előtt. Kérdésekre válaszolva Pomogáts Béla elmondta,, hogy a támogatottak prioritási rendszere a kuratórium vitái során alakult ki. Ezt nem is lehet pontosan regisztrálni, legfeljebb néhány szempontot emelhetünk ki. így különösen szemmel tartották, hogy az élő magyar irodalomnak legyen lehetősége arra, hogy levegőt kapjon. Másrészt a pályakezdők is előnyt élveztek, s tekintettel voltak az olyan művekre, amelyek a magyar megújulást, a társadalmi változásokat tudományosan alapozzák mee. Előtérbe kerülhettek azok az alkotások is, amelyeket a korábbi kulturális cenzúra a „tűrt”, illetve a „tiltott" kategóriába sorolt. A 16 fős bizottság tagjait többnyire az írótársadalomból, illetve a könyvszakma képviselőiből delegálták. A viták során menet közben többen is visszamondták tagságukat, s a támogatások odaítélése után a kuratórium fel is oszlatta magát. Százszor szép gyermekfénykép Nem változott az eredeti versenykiírás Nyíregyháza (KM) — Korábban közöltük: minden elképzelést felül múló érdeklődés nyilvánult meg a KM Téli Magazinja által hirdetett gyermekszépségverseny iránt. Közel 700 fénykép érkezett a szerkesztőség címére. A beküldési határidő után azt is megírtuk: a vetélkedés során nem a felnőtt szépségversenyek szokásait követjük, hiszen — miként ezt okkal tette szóvá egy édesanya — minden gyermek egyformán szép. Ezért is pontosítottunk: a zsűri az elbírálás során tekintettel lesz arra, hogy a szülők miként örökítették meg a csöppségek egy-egy pillanatát. Tehát szó sincs az eredeti elképzelés megváltoztatásáról, csupán valamiféle rendező elv szerint kell válogatni. így pedig lényeges, hogy a gyermekről készült fénykép mellőzzön minden mesterkéltséget, legyen eredetien kedves, s ne agyoncicomázott. Tehát a pózolós képek nem élveznek előnyt, hiszen éppen az ellesett pillanat fejezi ki leg\em képzelt „képzett“ betegek Nyíregyháza (KM — Tóth Kornélia) — Felmegy a cukrom tőle! — vetjük oda tréfásnak szánt megjegyzésünket, ha valami nagyon kihoz a sodrunkból. Akik genetikai vagy szerzett ok miatt lesznek diabeteszesek, igazolhatják, milyen kellemetlen és végtelenül költséges betegségben szenvednek. Legyen idős vagy akár gyermek az illető, meg kell tanulnia együtt élni a bajjal. Lehetőleg úgy, hogy az minél kevésbé viselje meg testét, lelkét. — A sorstársak segítségét általában örömmel fogadják a betegek, éppen ezért a megyében is igyekeztünk kialakítani egy most már ezer embert tömörítő klubhálózatot — említette elöljáróban dr. Czövek Lászióné család- gondozó, a Nyírség Diabetes Egyesület titkára. — A krónikus betegséggel együtt élni igen nehéz, de teljes értékű szellemi és fizikai tevékenységre képesek a diabeteszesek is. Ez tipikusan az a bántalom, amelynek elviseléséhez „képzett” betegekre van szükség. Még egy éve sincs, hogy Nyíregyházán megalakították az első cukorbetegklubot és azóta hasonló működik Nagykállóban, Záhonyban, Nyírbátorban, Mátészalkán, Kisvárdán, Fehérgyarmaton és a megyeszékhelyen gyerekeknek is indítottak egy ilyen klubot. Mint az már ilyenkor szokásos, szakemberek előadását hallgathatják meg az őket érdeklő témákA választék szép, az árak magasak, de különösen a gyermek ugyanúgy szereti az édességet, mint a többiek. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE ról a klubtagbetegek, utána pedig kicserélik tapasztalataikat életmódról, gyógyszerről, étrendről. Az valószínűleg sokak előtt ismert, hogy a táplálkozás megszervezése igen sok pénzt és energiát követel. A sárga korong emblémával ellátott dzsemek, kekszek, sütemények, szörpök rendkívül sokba kerülnek. Annyit sikerült az eddigi, diabetikus termékeket sürgető kampányokkal elérni, hogy már valameny- nyi nagyobb ABC-ben, élelmiszerboltban tartják ezek egy részét. Gond, hogy a vevő mindenütt csak néhányat talál belőlük, így nem mind lel gazdára. — Mindezek a gondok remélhetően megoldódnak — folytatta Czövekné —, hiszen megszervezzük a megyében a diabetikus termékek útját a gyártótól a fogyasztóig. Anyagiakban mérhető, menynyi lesz a megtakarítás. Spórol a gyártó, mert csak biztos keresletre kötik le a kapacitását. Jól jár a kereskedő, mert nem áll a pénze az esetleg eladatlan termékben, s végül, de elsősorban azért örül a beteg, mert a 20—40 százalékos árrés megfizetése nélkül sokkal olcsóbban veheti meg a számára szükséges termékeket. A kereskedelem kiiktatásával a klubok a gyártól szerzik be az egyes termékeket és saját tagjaik hordják ki a többi klnbtagbetegnek — természetesen ingyen- Mivel a szervezés, illetve az egyes készítmények igen A tárgyalóteremből A bűn: ittasság Nyíregyháza (KM — N. L.) — A nyíregyházi V, M. egymás után kétszer is bűnt követett el gépkocsivezetés közben. A bírósági ítéletben ez áll: „Bűnös maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségében és ittas járművezetés vétségében.” Mindkét bűnét fényes nappal, dél körül, jó látási viszonyok közt követte el. V. M. Tyúkodon közlekedett Trabant gépkocsijával száraz időben, jó látási viszonyok közt. Egy útkereszteződés előtt figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező” táblát, tovább hajtott, így elütötte az ott közlekedő kerékpárost. A baleset következtében a kerékpárosnak el kellett távolítani a lépét, gyógyulása hat hétig tartott. Csupán két hét telt el a baleset után, amikor V. M. a nyíregyházi Béla utcán részegen közlekedett Trabantjával, áttért a menetirány . szerinti bal oldalra, s egy korlátnak ütközött. A Nyíregyházi Városi Bíróság V. M-et tizenegyezer - kettőszáz forint pénzbüntetésre ítélte, egy évre eltiltotta a járművezetéstől és kötelezte 3800 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet jogerős. jobban a gyermeki lélek tisztaságát, s válik ezáltal megnyerővé. Ilyen szempontok szerint válogatott a zsűri (melyben képzőművészeti kritikus éppúgy jelen volt, mint gyakorló édesanya, nagy tapasztalattal rendelkező fényképész), s az eredetileg tervezett 60 helyett 100 gyermek fényképe jelenik meg a téli magazinban. (Csak ezen a ponton változtattuk meg az előzetes elképzelést, éppen a nagy érdeklődésre való tekintettel). Most keressük annak a módját, hogy a 100 közé nem jutott fényképekből tablókat készíthessünk, s azt a szerkesztőség Zrínyi Ilona utcai kirakatában helyezzük el december hónapban: minél többen lássák a beküldött képeket. Természetesen, mint minden döntés, ez a válogatás is bizonyos mértékig szubjektív, ám bízunk abban, hogy sikerült elfogulatlanul kiválasztani a több szempontból is megfelelő, fényképeket, amelyek a decemberi KM Téli Magazinban megjelennek, s akikre lehet majd szavazni. Drága a diabetes drágák, a diabetesklubok a segíteni tudó és akaró cégekhez és magánszemélyekhez fordulnak. Közérdekű egyesületről van szó, a felajánlások összegét az adóalapból levonhatják a támogatók. (Nyírség Diabetes Egyesület, bankszámlaszám: 4409—0351, a Kereskedelmi Bank Rt. Nyíregyháza, Országzászló tér 3—4. vezeti a bankszámlájukat, 440—88886, mindkét számot kérik ráírni a csekkre.) Amit lehet, igyekeztek pályázat útján elnyerni a klubnak. Friss hír, hogy a Nemzeti Egészségvédelmi Intézettől 50 ezer forintot nyertek. Ezt a klubtagok úszásoktatására, illetve -gyakorlására használhatják fel. A nyíregyházi önkormányzattól megkaptak egy helyiséget az Ungvár sétány 27. alatt, ebben teakonyhát rendeznek be. Itt szakembere* mutatják be a klubtagoknak, hogyan kell elkészíteni a speciális ételeket. — Ha már gyermekkorban lesz valaki cukorbeteg, igen sok gonddal küszködik az egész környezet — említette Pócsi Tamás, akinek a 12 éves kislánya a beteg. — A hasonló sorsú gyerekek sok hasznos tapasztalatot adnak közre például a vér- cukor-meghatározásról, az injekcióról, a táplálkozásról. Ezért érezték olyan jól magukat a Vöröskereszt által támogatott vajtai táborban. Felnőtté válásuk küszöbén igen lényeges, hogy ne betegségtudattal szomorkodjanak egészséges társaik között. Ügyeletek Sürgős esetekben Nyíregyházán a Megyei Rendelőintézet fogadja a felnőtt és gyermekbetegeket este héttől reggel hétig a Bocskai u. 73. szám alatt. Az állatkórház Nyíregyháza, Keleti u. 1. hétfőtől péntekig 8—18, szombaton 8—12 óra között a rendelési időben fogadja a bevitt állatokat. Telefon: 14-322. Este fél kilenctől reggel fél nyolcig Nyíregyházán a Szabadság tér 1 szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet.