Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-29 / 253. szám

1991. október 29., kedd SZÍNES OLDAL BBIIHIHHIilK- Kelet-Magyarország 5 Egy kedvezőtlen Mars-ha­tás egyeseknek ezen a héten annyira felheviti az Orosz­lán-temperamentumát, hogy túlzott önérzetükkel, túlbuz­góságukkal, elővigyázatlan­ságra, vitatkozásokra való hajlamukkal lesznek kényte­lenek megküzdeni. Ma aktivizáló, segítő csil- lagbeíölyások, veszik át az uralmat. Ezen a héten vállal­kozhatnak olyanra is, amihez jó kedély és kapcsolat, meg­felelő együttműködés, vagy a szerelemben szerencse szük­séges. Nagyrészt derült idő várható, csupán a délnyu­gati és az északkeleti or­szágrészben növekszik .meg néha a felhőzet, de csapadék ott sem valószí­nű. A délkeleti szél nap­közben kissé megélénkül. Reggel párás lesz a leve­gő. A legalacsonyabb éj­szaka! hőmérséklet —3 Órf —8, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden 3 és 8 fok között várható. Ma jó formában van: teljes lendülettel és állhatatosság­gal kezd munkához. Sikeres lesz. A magánéletben külső események folytán is sok jót várhat. A többségnek ma a semle­ges csiüagbefoíyások miatt csak mindennapi élményei lesznek Egy ideig azonban jó Saturnus-hatás az önök hirtelenkedő Iker-természe­tét mpgzabolázza és több céltudatosságot, állhatatos­ságot kölcsönöz. Jó hetek kö­vetkeznek a 'távlati terveik-, re. Nyitva B Miért zárták be Nyíregyházán az Északi temető Jósaváros felé eső kapu­ját? — tette fel több olva­sónk is a kérdést. A vá­laszt Szekrényes András­tól; a Megyei Temetkezési Vállalat igazgatójától kaptuk meg. Mindössze egy pár na­pig volt zárva a gépkocsi- forgalom elől a kapu. A halottak napja előtt mindkét bejáraton (a Ko­rányi Frigyes utca és a Pazónyf út ' felől is) be­hajthatnák járműveikkel indokolt esetben a látoga­tók. Hagyomány már, hogy elsején (pénteken) défelőtt tíz órától egyálta­lán nem engednek be gép­kocsit a temető területére, a várható nagy zsúfoltság miatt. Kérik a látogató­kat, hogy aki nehezen tud közlekedni, az említett időpont előtt, vagy szom- baton-vasámap keresse fel szerettei sírját. A temető hétvégén este 8 óráig (a temetői harang­szóig) tart nyitva. Mik vannak.. E Mesterséges tűz­hányót építettek Las Vegasban a Mirage Szálló előtt. Egye­lőre csak zúgás és roba­jok hallatszanak a 16 mé­ter magas kúpból, de nemsokára lávát is lövell, természetesen mestersé­ges lávát. A szomszédos Sands Szálló tiltakozott ellene azzal, hogy vendé­gei nem tudnak aludni az éjfél után egy óráig tartó robajok miatt. A városi tanács nem adott helyt a panasznak, mondván: senki sem jön Las Vegas- ba, hogy ott nyugalmat találjon. Szó-tár Slogan Mindennapjainkban „slogan”-ek, jelszavak, jelmondatok, vagy aho­gyan mostanában — ala­kulgató piacgazdaságunk körülményei közepette — egyre gyakrabban megfi­gyelhetjük: rikító, kiabáló hirdetmények vesznek kö­rül bennünket. Az angol eredetű szót ejtjük hosszú „ó”-val, de hallhatjuk rö­viden is: szlogen. Az egésznek úgyis egy a lé­nyege: hogy az a bizonyos mondat (vagy szó) ne en­gedjen szabadulni a hatá­sa alól, hogy a felhívás ereje nagyobb legyen, mint a magunkba feled- kezés fásultsága, hogy cse­lekvésre késztessen. Mert a jól kitalált szlogen egy életre bevési magát az agyunkba, érzelmeinkbe. Ugye emlékezünk még a „Müszi”-jelensegre. Nyírlugos főterének színfoltja a templom mellett nemrég megnyílt virágüzlet. balAzs attila felvétele ÁRENGEDMÉNYES VÁ­SÁRT rendez a Debreceni Kötöttárugyár termékeiből az MSZP Nyíregyházán a Szarvas utca 1—3. alatt ok­tóber 30-tól november 1-ig. TERMÉSZETGYÓGYÁ­SZATI KLUBOT szerveznek az érdeklődők számára Nyír­egyházán az Alvégesi (Hon­véd utcai) Művelődési Ház­ban. A klub tagjai a termé­szetgyógyászat minden terü­letén kicserélhetik tapaszta­lataikat, neves előadók köz­reműködésével. Első foglal­kozás időpontja: október 30- án 18 óra. NYÍRSÉGI NÖVÉNYVÉ­DELMI NAP elnevezéssel, egész napos rendezvény lesz október 30-án, szépián j) -órá­tól a Nyíregyházi Megyéi és Városi Művelődési Központ­ban. A Nyíregyházi Agroker Vállalat által tervezett ese­ményen szakmai előadások­kal, tájékoztatókkal részt vesz szinte valamennyi hazai és külföldi növényvédószer- gyártó cég. Arckép UTAZZON OLCSÓBBAN 11 -555 M. Magyar László hallotta? A PERTNER-TEAM KFT. a Kelet Áruház kirakatában nyitott virágboltot. Még egyet. És képzelje el, már megint féláron adják a YUKKAT és DRACAENÁT. Biztos lesz nekik krizantém meg lábon álló sírcsokor is. Na, majd meglátjuk! uio878) Nyíregyháza (KM) — Gé­pek zúgnak, szikrák röpköd­nek, kalapács hangja vissz­hangzik a műhelyben. Vil­lás targonca érkezik, hozza a megmunkálásra váró vasat. A szo.rgos kezek nyomán aj­tó, ablakkeret, kerítés szüle­tik. Mindez a lakatosok biro­dalma Nyíregyházán a KEMÉV Tünde utcai tele­pén, ahol immár 21 éve dol­gozik Petró István. Már gyermekkorában is a gépekkel foglalkozott, sokat barkácsolt, szerelt, így terr mészetes volt számára, hogy lakatosnak jelentkezik. A szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után első mun­kahelyéül a Borsodi Mély­építő Vállalatot választotta, majd a miskolci 116. sz. szak­munkásképző intézetben ok­tatta a szerkezetlakatos ne­HOROSZKOP A tegnapi, a Kosok több­ségének kedvezőtlen csillag­viszonyok még tartanak és egyeseknek gondot okozhat­nak. Jobban is teszik, ha minden fontosabbat megpró­bálnak holnapra, vagy csü­törtökre halasztani. A mai nap mind a magán­életükre, mind a hivatásuk­ra kedvező lesz. A siker re­ményében vállalkozhatnak olyasmire is ezen a héten, amihez kezdeményezőkész­ség, rugalmasság, ügyesség és alkalmazkodóképesség szük­séges. FOGADÓÓRA. Dr. Illés Kálmán r. őrnagy, a Nyír­egyházi Rendőrkapitányság vezetője 1991. október 30-án 15,00 órától 17,00 óráig hiva­tali helyiségében fogadóórát tart. SZOLOVJOV SZERELEM- FILOZÓFIÁJÁRÓL tart elő­adást dr. Kiss Lajos András október 29-én (kedden) dél­után 5 órától a tanárképző főiskola 7-es sz. előadójában. ELŐADÁS. A Keresztény Pedagógus Kamara kluib- programjának első rendezvé­nyét tartják október 30-án, 16,00 órai kezdettel. Az ér­deklődők a foglalkozáson meghallgathatják Demcsik , József „Hit és tudomány” c. előadását. Az összejövetel helyszíne: Nyíregyháza, Lu­ther u. 6. sz. TERMALTUrAT indít a nyíregyházi Városmajori Kö­zösségi Ház nyugdíjasok ré­szére november 13-án Haj­dúszoboszlóra. Következő számunkban: Közelségben a szabad orvosválasztás i - . .- + V o.í pim I _ Inn'fk , L I r ' j ’oG I í _« Forró nyomon Borotvával támadt Nyíregyháza (KM — Cs. Gy.) — A Nyíregyházi Rend­őrkapitányság eljárást indí­tott két nyírcsaholyi férfi éj­ién, akik október 25-én dél­után Nyírcsaholyban a Pi­pacs nevű italboltban késsel, borotvával és gázsprével fel­fegyverkezve egymásnak tá­madtak, s mindketten életve­szélyesen megsérültek. A Mátészalkai Rendőrkapi­tányság eljárást, indított egy férfi ejllepi, ajci oktptjer 24-én az pri presszóban indok és előzmény nélkül egy borot­vapengével egy helyi lakos nyakát megvágta. Az illető súlyosan megsérült. A Megyei Rendőr-főkapi­tányság őrizetbe vétel mellett eljárást indított egy nyírká- tai férfi ellen, aki október 26-án este a községbeli 20. sz. italboltban előzetes szóvál­tást követően egy nagymére­tű konyhakéssel egy fiatal­embert hátba szúrt. Az eset szenvedő alanya életveszélye­sen megsérült. Lakatosok birodalmában Petró István HARASZTOSI PAL FELVÉTELE bulókat. Aztán már a KEMÉV következett 1970- ben. Hosszú lenne felsorolni, hogy mi mindent is készített az elmúlt évtizedekben. Épü­letek őrzik munkásságát Debrecenben, Nyíregyházán, többek között a tejporgyár­nál, a TITÁSZ-nál. Az egyik legszebb alkotása azonban a Jósa András Megyei Kórház kovácsolt, vaskapujának a felújítása, Mipt mondja, kü­lönleges .adottság kellett hoz­zá, hiszen fontos a régi mes­terek munkáját és fogásait is ismerni. Külön célszerszá­mokat készítettek először, s csak azután kezdtek a ková­csoláshoz, amely azért igé­nyel nagy figyelmet, mert a meleg vassal szemre kell dolgozni. Szakmai tudását, tapasztalatát az ifjak is el­leshetik, ugyanis itt négy éve foglalkozik fiatalokkal. Igaz, a diákok már nem sokáig lehetnek együtt „István bá"- val, mert decemberben be­tölti az 59. évet, s korenged­ménnyel nemsokára nyugdí­jasnak mondhatja magát. . . A csillagok ma nem ked­veznek sem a lelkiállapotá­nak, sem a vállalkozásainak. Igyekezzék minden fontosab'- bat holnapra, vagy holnap- utánra halasztani. A mai napon minden jó tulajdonsága fokozott erővel tör felszínire. Ismét igazolja a semmiféle hazudozások ál­tal sem befolyásolható, szkeptikus Skorpió-termé­szetét. Külső történések is elősegítik, hogy mind a ma­gánéletben, mind a hivatás­ban jó napra számíthasson. A kozmikus viszonyok semlegesek, az élményeik át­lagosak lesznek ma, de egész héten ne vállalkozzanak olyasmire, amihez a mások segítségére, jó együttműkö­désre, vagy a szerelemben szerencsére van szükség. A csillagok ma nem ked­veznek sem a privát, sem a hivatásbeli terveinek. Mo­gorva állapotával, ügyetlen kijelentéseivel és cselekede­teivel, mindenféle bosszúsá­gokkal lesz kénytelen meg­küzdeni. Ezen a héten ne vállalkoz­zanak olyasmire, amihez nyugalomra, előrelátásra, al­kalmazkodóképességre van szükség. Ideges-ingerlékeny­séggel, mindenféle bosszúsá­gokkal fognak küszködni. A Halak többségének ked­vező tegnapi csillagbefolyá- sok még tartanak, javára vál­nak az alaphangulatának és a terveinek. Este a szerelem­ben is szerencséje lesz. Nárcisz A NÄRCISZ jelentése „illatos kábító virág”. A monda szerint Narcissus, Kephios folyamisten fia elemésztődött Echo nimfa iránti szerelmében. Ezért az istenek azzal büntették meg, hogy szeressen bele saját tükörképébe. Narcis­sus aztán felőrlődve kielé­gítetlen szerelmében, vi­rággá (nárcisszá) válto­zott. E monda nyomán alakja a férfiszépség és az önszeretet megszemélye­sítője lett. 35 éve robbant ki a szu­ezi válság, miután 195G júliusában Egyiptom álla­mosította a Szuezi-csator- nát. Anglia és Franciaor­szág elveszett pozícióinak visszaszerzésére készült. Ezt elősegítette Izrael is, amely 1956. október 29-én, a gázai övezeten és- a Sí- nai-félszigeten át úit. „megelőző háborút” indí­tott Egyiptom ellen, és megtörte az Akabai-iibiil blokádját. 06.22 16.34 21.57 12.34 A TISZA Tiszabecsnéi —94 cm, apad, 17%, 3,0 fok, Vásárosnaménynál 76 cm, apad, 26%, 4,2 fok, Záhonynál 30 cm, apad 32" o, 5,6 fok, Dombrádnál 236 cm, apad, 40%. — A SZAMOS Csengéméi 81 cm, apad, 18%, 3,8 fok. — A TŰR Garbóiénál 111 cm, apad, 32" „, 5,2 fok. — A KRASZNA Agerdőnél 141 cm, apad. 25%, 4,6 fok. Vizek minősége: a TISZA és a TÚR tiszta, a SZA­MOS kissé szennyezett. A KRASZNA oxigéntartal­ma kritikusan alacsony, nitrogén- és foszforterhe­lése magas. Megér egy mosolyt Egy egész napon át ült a horgász a mólón, a háta mögött egy ugyanolyan ki­tartó ismeretlennel. Végül nem bírta tovább, és ud­varias gúnnyal megkér­dezte: — önnek még sose ju­tott eszébe, hogy saját- maga horgásszon? — Soha — hangzott a válasz vidáman. — Nem lenne hozzá türelmem. Hírügyeletes: Dankó Mihály Telefon: H-277 17 óra után: 42/15-124

Next

/
Thumbnails
Contents