Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-19 / 246. szám
1991. október 19. _A ‘Kjeíet-íMaffyarország hétvégi mettékCete. 9 Széchenyi és kora Kiállítás ötven éve nem látott anyagból Annak idején, 1905 és 1945 között a Magyar Tudományos Akadémiának volt egy emlékanyagban, kéziratban, dokumentumokban gazdag Széchenyi Múzeuma. Ez a relikviagyűjtemény ötven évig nem volt kiállítva. Most, a legnagyobb magyar születésének kétszázadik évfordulóján az Akadémiától örökölt, a saját és az országban fellelhető más Széchenyi-do- kumentumból rendezett kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi István gróf és kora címmel. Jubileumi kiállítás lévén a bemutató Széchenyi személyére koncentrál, de éppen ezért jelen van a magyar reformkor és a szabadság- harc, mint történelmi háttér, és mint a gróf széles körű tevékenységének, társadalmi, gazdasági kapcsolatainak színtere. Hiteles és sokrétű az a muzeális anyag, amely a Széche- nyi-család előtörténetével, jeles személyiségeivel foglalkozik. Széchenyi György és Pál érsekek portréi mellett díszes miseruhák, szertartás-edények sorakoznak. S utalnak a rendezők arra, hogy a kiállításnak helyet adó intézmény is a Széchenyi- családnak köszönheti létét. Ezért is kötötték össze ezt az emlékkiállítást az apa, Széchényi Ferenc tiszteletére kialakított múzeumi emlékteremmel. Amelyben a gróf által alapított Nemzeti Kaszinó Könyvtárának anyagából válogatott kötetek töltik meg a beépített szekrények polcait. Itt kaptak helyet a családi relikviák, s a gyermek István gróf 18. század végi kis karosszéke. Személyes tárgyak, ruhák, írószerszámok, a döblingi magány dokumentumai, préselt bőrkötésű naplója emlékeztetnek a gróf tépelődő és mégis aktív személyiségére. A Tudós Társaság, a Nemzeti Casino alapításának, a Lánchíd építésének, a folyamszabályozásnak, a gőzhajózásnak, a lóversenynek, a városrendező elképzeléseknek emlékei, szellemi és anyagi alkotásai folytatják a sort. Egész-teremnyi falat borítanak be a Lánchíd tervrajzai, dokumentumai, az alagút, a ,,Csó- nakda” tervezetei, könyvei, röp- iratai, naplójának lapjai idézik az író-politikus Széchenyi gondolatait. Országgyűlési tevékenységének dokumentumai, miniszterségének szellemi emlékei. Széchenyi, a katona, a politikus, az író,' a társadalmi reformer, s a döblingi mártír alakja körül fe- lidéződik a kor, amelyben élt, amelyet lázasan formált, amelyben elvbarátokra, segítőkre, valós és vélt ellenségekre lelt. A látványos és figyelemre méltó kiállítás, amely jövő év márciusáig látogatható, ajánlható kisdiáknak és egyetemistáknak, fiatalnak és öregnek, magyarnak és a magyarság iránt érdeklődő közönségnek egyaránt. nekiveselkedés Szövevényes átmenet az új szövetkezés felé Krecz Tibor Budapest (ISB) — Immár másfél év szaladt el a többpárti parlament hosszú szünet utáni első szabad ciklusából, amikor napirendre került az a törvénytervezet, amelyet már az első hetekben várt a közvélemény: új szabályok születnek a szövetkezetek működésére. Más, eddigi vitatémákhoz mérten kevesebb kardcsörte- téssel kezdődött meg a törvényhozási alku. Az eddigiekhez mérten talán szerényebb lesz a produkció is? A hat parlamenti párt, a szövetkezetek világában mérvadónak számító érdekképviseletek egyként vallják: szülessen végre olyan jogi keret a szövetkezetek számára, amely megfelel annak a polgári demokratikus társadalmi és gazdasági normarendszernek, amely felé Magyarország törekszik! Hosszan lehetne sorolni azokat az aktuálpolitikai eseményeket, amelyek eddig megakadályozták a parlamentet, hogy végre az új, átfogó törvény megalkotásának igényével tűzze napirendjére a szövetkezetek ügyét. Tény, hogy a képviselők 1990 tavasza óta csak most, 1991 őszén cserélhetnek eszmét e tárgyban. Hatványozott késedelemről beszélhetünk, ha figyelembe vesszük az előterjesztő tárca, az igazságügy előkészítő munkájának végét jelző dátumot: 1991. május 23. (Nem hagyható el, hogy az átmeneti jogszabály- tervezet összeállításában á kárpótlási törvény olyan késedelmet okozott, amely miatt eleve reménytelenné vált a téma nyár eleji tárgyalása.) Olvasóink előtt már ismert, hogy a kolhozrendszer magyar analógiájának felszámolása, a valódi szövetkezeti hagyományok feltámasztása két törvény révén menne végbe: egyrészt megszületik a szövetkezni szándékozó polgárok vagyoni együttműködését szabályozó szövetkezeti kerettörvény, másrészt szükséges megszabni az átmeneti időszak játékszabályait. A szövetkezeti tervezet általános jellemzője, hogy a minimális szövetkezési keret megszabására törekszik. A szövetkezés tartalmát eszerint a szabadság és az önsegély elve, a tagok vagyoni hozzájárulása és személyes közreműködése, a belső önkormányzat adják, a tevékenység gyakorlatilag lehet bármilyen vállalkozás. A szövetkezetek döntéseit külső szervek nem befolyásolhatják, törvényességi felügyeletük a cégbíróságok hatáskörébe tartozik. Természetesen lehetőség van a jogszabálysértő, alapszabállyal ellentétes szövetkezeti döntések akár bíróság előtti megtámadására is. A törvény hatályosulása esetén megnyílik az út a szövetkezetek előtt a részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaság irányába, biztosítottá válik az átalakulás lehetősége. A tagság továbbra is nyitott maradna, minden tag a belső szabályzatok által megszabott módon jut pontosan meghatározható vagyonrészhez, mellyel szabadon rendelkezik: eladhatja (a tagtársainak természetesen elővásárlási joga van), illetve örökítheti. Amilyen összehangolt politikai és szakmai tevékenység folyik a szövetkezeti játékszabályok kialakításakor, olyan ellentétes indulatok horgadnak fel az átmenetről szóló viták során. Ismert, hogy mintegy hat és fél ezer szövetkezet, ötmillió szövetkezeti tag illetve részjegytulajdonos sorsáról van szó, több száz milliárdos vagyon forog kockán. Az átmenetről szóló törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy 1992. június 30-ig nevesíteni kell a szövetkezeti vagyont, kivéve a lakás-, takarék- és iskolaszövetkezetek egyben maradó vagyonát. További kivétel a kárpótlási igények kielégítését szolgáló földalap. (E földalap kialakítására a törvény elfogadása után visszatérünk.) A javaslat egyik előírása, hogy a mezőgazdasági szövetkezeteknek tíz-, az áfé- szeknek harmincszázalékos oszthatatlan és nevesíthetetlen vagyonalapot kell képezniük. Ez az alap nyilván kockázati fedezeti célokat szolgálna. Megjegyzendő, hogy a tervezet ismertetése során egy kormánytisztviselő utalt arra, hogy ezen oszthatatlan vagyonrész meghatározott jövedelmi hányadát esetleg egy szociális alapba kell majd befizetni, amely az átalakulással együtt járó feszültségek, tipikusan a mezőgazdasági munkanélküliség okozta gondok enyhítését szolgálná. A vagyonnevesítés során azok juthatnának üzletrészhez, akik az 1991. január 1-jei állapot szerint tagjai az adott közösségnek, akik négy évnél nem régebben kiléptek a tagok sorából, de ugyanott alkalmazottak maradtak, akiknek tagsági viszonya egy korábbi, gazdasági társasággá történő átalakulással szűnt meg. A közgyűlés vagyonrészt juttathat az alkalmazottaknak, a volt tagok örököseinek, kisegítő családtagoknak. A vagyonfelosztás belső egyezség alapján történne, ennek hiányában a vitatott vagyonhányad kalapács alá kerül, s a tagok az árverésen kapott ellenértéken osztoznak. A földterületek felosztásának terve figyelembe kívánja venni a szövetkezetesítés előtti tulajdon- viszonyokat, s a nevesített tulajdonok az ingatlannyilvántartásba bejegyzett aranykorona-értéken kiadhatók, ha a tulajdonos azt kéri. E pont várhatóan viharos hatást vált ki, hisz élelmesebb volt gazdák e módszerrel talán hamarabb, könnyebben juthatnak ismét saját földjükhöz, mint a kárpótlási törvény kínálta papiros felhasználása, a licitálás eszközével. A parlamenti vita első szakasza azt mutatja, hogy az óvatoskodó kormánypártok és most akadályt támasztani nem kívánó ellenzék padsoraiból kevés vállalkozó akad az átmeneti törvény eljárási javaslatainak dzsungelében való iránymutatásra. A honatyák szándéka szerint a törvények ez év december 1-jén hatályba léphetnek. ez a kollektíva? emberek megfogalmazott, de ki nem mondott gondolatokkal? — Ez viszont túlzás. Mit gondolnánk mi egymásról. Mit nem mernénk szemtől szembe kimondani? — Azt, hogy én jobb vagyok annál, meg annál. Engem nem fognak elbocsátani. És ha beigazolódik ez az önértékelés. Örültök mi? És féltek. Örültök, féltek és félrenéztek, és az, akit elbocsátottak, úgy megy ki a műhelyből, mint egy kivert kutya. Még hogy milyen ez a kollektíva? Válság van, recesszió. Aki elmegy, szarul érzi magát. Restelli a dolgot, dühös a világra, a minden- ségre. Nem érti, miért rúgták ki, miért éppen őt rúgták ki. Miért nem engem? — Negyven éve vagyok ebben a műhelyben. Itt éltem át azt, amit az őszi fecskék sem tavaly, sem idén már nem élhettek át. Az első munkahely ízét, izgalmát, élményét én megéltem itt. Hány ezer fiatalembernél marad el most az első munkahely élménye? Anélkül válnak munkanélkülivé, hogy munkájuk lett volna. Mi lesz velük? Mennyire és mennyiben hosszabbodik meg az ő gyermekkoruk? Meddig lógnak majd a szülők nyakán, miközben jár a fejükben szerelem, kocsi, lakás? Nem tudnak örülni az első fizetésnek. Nem tudnak úgy hazamenni, hogy elmondhassák: mama elkészítettem az első fogaskereket. Tudod, mama, van ott a műhelyben egy vén szivar, úgy hívják, hogy Pali bácsi. Nahát az az ürge tisztára az idegeidre megy. All a hátad mögött és csak néz, meg néz, nem szól egy kurva szót sem, csak átnyúl a vállad felett, állít egyet az előtoláson. Aztán előveszi a sublert, mér és hümmög. Leteszi azt a francos tárcsát a gép mellé és elmegy. Legalább annyit mondott volna, hogy jó van fiú, vagy mit tudom én. Azt a palit én már szörnyen utálom. — Most rólam beszél. Ez lennék én? Vagy ki? Mikor mondtam volna a mamának, hogy szörnyen utálom? Hát persze. Amikor leitatott. Amikor az első fizetést meg kellett ünnepelni. — Nem kellett. Semmit sem kellett megünnepelni. Az volt a szokás. Még néhány éve is. Mindig akad itt ebben a műhelyben valaki, aki elmondta a tejfeles szájúnak, hogy mi itten a szokásjog. A különterem a csehó- ban azon a fizetési napon már készen állt, várt. Ránk várt a kocsmáros, a pincérnő. A műhelyre vártak. Jön a műhely és minden újonc fizetett egy grun- dót. Csak egyet, hogy a borítékban is maradjon valami. Lehetőleg minél több, amivel otthon a muternak, a faternak, a házban a srácoknak el lehet dicsekedni. Senki sem itatott le senkit. Neked, Jenő, már az ötödik pohár sör megártott. Fene nagy hangod lett és átkiabáltál az asztalon, hogy ne álljak többé a hátad mögé és már az anyádnak is megmondtad, hogy utálatos egy pali vagyok. — Ezt kiabáltam? — Ezt. És még mást is. Verted a melled, mint orángután az őserdőben, hogy te egy klasszissal jobb vagy, mint más. Te az első nekifutásra olyan fogaskeréktárcsát esztergáltál. De olyat. És én meg sem nyikkantam. Hát most megmondom neked. Az a fogaskeréktárcsa selejt volt. Javíthatatlan selejt. De az ilyesmi a kezdésbe bele van kalkulálva. Nálad is, nála is, mindenkinél. Az elsőnél nem szól az ember. Vegye el mások önbizalmát? Csökkentse egy kezdő tettrekészsé- gét? Tiporja el a jó szándékot? Vagy mit tudom én. A tizedik se- lejtnél már szóltam volna. De nem volt tizedik. Kettő volt mindössze. És ha emlékszel rá, én csak egyszer álltam a hátad mögé. Odaállt viszont a Sáfrány szaki, nemegyszer a Józsi, aki pöszén beszélt, de aranykeze volt. Vagy emlékeztek a Vargára? Hát persze, hogy emlékeztek, sánta volt. — Sajnálom ezt a fiút, a Vargát. Mindent beleadott a munkájába, mert csak az acélnak tudta elmondani, mit érez. Úgy járt-kelt a műhelyben, hogy a törött és a rosszul összeforrott csontú jobb lábát lökte előre. A nőktől félt. Félt, hogy kinevetik. Nem volt se nője, se barátja. Csak a gépe volt és az anyag, amit megmunkált. Ő is odaállt a hátatok mögé, megmutatta és megmagyarázta a fogásokat, és nem azért avatkozott bele a dolgotokba, hogy kötekedjen, kioktasson, netán fitogtasson. — Mi lett Vargával?--------------- eghalt. Eltűnt a M porondról. Kilépett az életből idő előtt. Meghalt az anyja, aki főzött, mosott rá. Meghalt, aki azt a Vargát megértette és az a Varga sem tudott már tovább élni. Kevesen voltunk a temetésén. Ebből a műhelyből nagyon kevesen. De nem erről akartunk beszélgetni. Szóval, milyen is ez a kollektíva? — Pali bácsi. Ha nem haragszik, még nem is evett. Kihűlt a pörkölt. — Nem kár érte. Nem tett sót bele az öregasszony. A sajtalan étel meg tudjátok milyen... Na, tessék, már vége is az ebédidőnek! ❖ ❖ ❖ A vén szaki, aki háttal áll a műhelynek, sok mindent tud. Tudna még mesélni. De megkér- dezik-e még egyszer? Még egyszer és újra, meg újra...-V Megkésett törvényhozói Soltész Albert: Prága, Károly-híd
