Kelet-Magyarország, 1991. szeptember (51. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-23 / 223. szám

HAZAI HOL-MI Kelet-Magyarország 1991. szeptember 23., hétfő /y Tűikét tarok /[ Szavahihetőség Cselényi György Á datt szavuk, ígéretük megtartásával de sokan hadilábon áll­nak! Pedig azzal má­soknak nem kevés bos­szúságot okoznak. Például az egyik szom­baton apró hiba miatt a fürdőszobai gázbojlert nem tudtuk bekapcsolni. El­mentem egy szerelőhöz, akinek csak a féleségét találtam otthon. A nő kö­zölte, a férje vidéken dol­gozik, nem tudja, mikor jön haza, ezért próbálkoz- zuiik meg egy kollegájával. Mondta a nevet, címet. A hölgytől azt is megtud­tam, szombaton és vasár­nap a TIGÁZ-ügyelet csak gázszivárgás, vagy egyéb nagy veszély esetén vehető igénybe. Miután úgy véltem, a lakás, illetve a ház még nemigen robban fel, ezért a TIGÁZ-t nem mertem zavarni. Ellenben elmen­tem egy másik szerelőhöz, de pechemre, ott is csupán az asszonnyal találkozhat­tam, aki részvétteljes han­gon közölte: a férje a vál­lalatnál ügyeletes, de ha 19—20 óra körül hazajön, és megvacsorázik, utána biztosan eljön hozzánk. Annál is inkább, mert a közelben lakunk. Kér­deztem, hány óráig szá­míthatunk rá? Hajnali egy óráig bóbiskoltunk, de nem jött. Másnap se ... A múltkorában megbe­széltem egy asztalossal, beépített szekrényt készít részemre. ígérte, melyik szerdán jön felmérni, de azóta is jön... Apám — nyugodjon bé­kében — jut eszembe, aki női szabó volt. Ha tíz­évente egyszer megtör­tént, hogy a ruhát nem tudta a megbeszélt időre próbára előkészíteni, ak­kor szaladt a kuncsaft lakásába, hogy erről elné­zéskérések közepette ér­tesítse Aztán gyermekko­romból emlékszem Ger­hard bácsira,~ a lakatos­mesterre, Zsidai bácsira, az üvegesre, akiknek élég volt egy ismerőssel, vagy egy arra járóval üzenni, s a ikismunkát is azonnal jöttek megcsinálni. S zomorú, hogy a régi mesterek kihaltak, de így van másutt is, ahol viszont, úgy hall­juk, van utánpótlásuk. Nálunk kihalóban van ez a fajta ... Mindenféle A MEGYEI NYUGDÍ­JAS SZÖVETSÉG október 11-én délelőtt 9 órakor Nyíregyházán újra meg­rendezi tagjai számára a Ki mit tudott versmondó'k, énekkarok és szólóéneke­sek kategóriájában. A klubtagok a klubok veze­tőinél, a nem klubtagok október 2-án délelőtt 9—12 óráig Nyíregyházán a TESZ-székházban (Luther u. 6.) jelentkezhetnék. MAGYAR BÁL VIERN- HEIMBEN. Eddig még so­ha nem érkezett meghívás a francia haltár közelében lévő német városkából, ViemheLmlből magyar bál­ra. S most is a véletlennek köszönhetjük, hogy akit érdekel, szívesen látott vendég lesz október 26-án 19 órakor a helyi Schre­bergarten nevű vendéglő­ben, ha a 15 márkás belé­pődíjat kifizeti. Gratulálunk Közel négy és fél évtizedet „vezetett” Kancsal Zsigmund. s ebből 32 évet a tanácsnál, illetve a polgármesteri hiva­talnál. Dr. Nemes István polgármester (jobbról) köszönte meg a „szolgálatot” Kancsal Zsigmond gépkocsivezető­nek, aki betöltve 60. évét 1 millió 250 km-t vezeteti bal­esetmentesen. Mozi Krúdy mozi: Spion-fi­óka. Előadás: 16, 18, 20 óra. Béke mozi: Magas, sző­ke, -f 2 szőke. Előadás: 16, 18 óra. The Doors. Elő­adás: 20 óra. Videoház: Ne folytassa, felség! Előadás: 9,30, 11,30, 14, 16, 18 és 20 óra. Kabalás autósmozi: Po­kol bajnoka. Előadás: 20,30. Fehérgyarmat: Tigris­tánc. Kisvárda: Tűzmadár ak­ció. Mátészalka: Az utolsó motorosok. Előadás: 17,30. Vásárosnamény: Renegá­tok. Kiállítások A JÓSA ANDRÁS MÚ­ZEUMBAN a Szűz Mária ábrázolása a lengyel kép­zőművészetben című tárlat, a Nyíregyházi Huszárok ki­állítása és a Messze van a nyíregyházi kaszárnya cí­mű tárlat látható. A NYÍREGYHÁZI VÁ­ROSI GALÉRIÁBAN új kiállítás a Déry múzeumból átkerült Vadász Endre em­lékkiállítás, mely anyagá­ban festmények és grafikák tekinthetők meg a hónap végéig. Színház A NYÍREGYHÁZI MÓ­RICZ ZSIGMOND SZÍN­HÁZBAN a „Gyöngy élet” premierjét tartják ma 19 órakor. Az előadásra a Be­mutató Kossuth-bérletek érvényesek. Szeptember 24- én, kedden este 7 órakor a „Liliomfi” kerül színre.- Erre a Krúdy-bérlet érvé­nyes. Dr. Szabó Sándorral a megyei közlekedési osztály vezetőiével beszélget Kovács Éva Egy fali pusztil el évente... Nyíregyháza (KM) — Szin­te nincs olyan nap, hogy közlekedési balesetről, sú­lyos vagy halálos áldozatok­ról ne lehetne hallani. Mond­ják, ebben nemcsak az autók számának rohamos növeke­dése, — s olykor azok mű­szaki állapota — hanem a fegyelmezetlenség, a köny- nyelműség is szerepet ját­szik. Sokan hibáztatják a rend­őröket is, mondván lényeg­telen dolgokat ellenőriznek, miközben a közveszélyes száguldozok maguknak és másoknak bajt okozhatnak. □ A megyei rendőrfőkapi­tányság közlekedési osztá­lyának vezetője ez év július 1-jétől On lett. Hírlik, nem­csak a vezető személye, az osztály szervezeti felépítése is megváltozik. Van össze­függés a két dolog között? — Semmiféle összefüggés­ről nincs szó. az átszervezés­re mindenképpen sor került volna. Oka pedig kettős: a súlyos közlekedésbiztonsági helyzet, valamint a közleke­déspolitikai koncepció gyö­keres megváltozása. Hiú volt ugyanis a remény, melyet évekkel ezelőtt tápláltunk, mely szerint a társadalom fejlődésével fokozatosan a közlekedési morál is javulni fog. Nagyon távol állunk et­től. Nemcsak az utak és au­tók állapota, hanem az em­berek magatartása, fegyel­mezetlensége is oka annak, hogy évente egy falunyi em­ber hal meg közlekedési bal­esetben. Épp ezért döntöt­tünk úgy, hogy az eddiginél hatékonyabban fogunk fel­lépni. Ezért is kívánjuk meg­teremteni az önálló közleke­dési rendőrséget, mely va­lamikor már létezett. Ese­tünkben ez azt jelenti, hogy önálló osztályként élünk to­vább. s feladatunk a megye egészének ellenőrzése. □ Mi lesz a városi kapi­tányságok közlekedési rend­őreivel? — Változatlanul megma­radnak, irányításuk viszont a megyei osztályhoz kerül. Nem az ottani kapitányok, hanem a közlekedési osztály vezetője irányítja munkáju­kat. Ezzel azt is el tudjuk érni, hogy koncentráljuk az erőnket, s a közlekedésért felelős rendőröket nem oszt­ják be más munkára. □ Sokaknak úgy tűnik, az előre beharangozott ellenőr­zések nem sokat érnek. Az utakon megtartott műszaki vizsgák is a felszínen keres­gélnek, holott az igazi bajok ennél mélyebben rejtőznek? — Ismerősek a vádak, gya­korta halljuk mi is. Csak­hogy egyáltalán nein biztos, hogy a forgalomban részt ve­vő autók valamennyije meg­felel a biztonságos közleke­dés feltételeinek. Bizonyára ön is hallott már arról, hogy a kötelező műszaki vizsgára szinte „felöltözteti” a tulaj az autót: kölcsönkért autó­gumikkal. időlegesen megja­vított világítással látja el, hogy aztán a sikeres vizsga után újra tükörsima kere­kekkel vágjon az útnak! Hi­ba lenne persze mindent az autókra fogni, már csak azért is, mert ma a balese­tek közel 30 százalékát már­kás. kitűnő műszaki állapotú nyugati autókkal követik el Magyarországon. Róluk egy­értelműen elmondható, hogy nem az autóban, többnyire a vezetőben volt a hiba. mi­nél nem alkalmazkodtak a magyar közlekedési viszo­nyokhoz. Egy nagyteljesít­ményű autóhoz megfelelő utakra, útviszonyokra alkal­mazkodó vezetőkre is szük­ség van. □ Az elmondottakból már sejthető, hogy a rendőrség az eddiginél jóval szigorúbb és gyakoribb ellenőrzéseket ter­vez ... — Pontosan erről van szó. Nemcsak az ellenőrzések lesznek gyakoribbak, jóval súlyosabb lesz a büntetés is. Nem titok előttünk a nyuga­ti példa, mely szerint ott azért sincs szükség gyakori közúti ellenőrzésre, mert a szabálytalankodókat egy életre „elegendő” büntetéssel sújtják, ha kell, akár az au­tót is elkobozzák. Ennek el­lenére, különösen az új szer­vezet megalakulása után mi nem elsősorban büntetni, hanem segíteni, megelőzni szeretnénk a baleseteket. □ Lesz-e a rendőrség ke­zében elegendő eszköz mind­ezekhez? — Reméljük, igen. Már- csak azért is. mert a jelenle­gi lehetőségek, büntetési ta­rifák nem jelentenek elegen­dő visszatartó erőt. Egy biz­tos: másképp ítéljük majd meg, ha valaki véletlenül, s megint máskép, ha tudatosan vét a szabályok ellen. Sze­retnénk kiszűrni azokat, akik nem alkalmasak a köz­úti közlekedésre. Határozott célunk a konkrétabb ügyin­tézés, akár a helyszínen is. Nem fogunk visszariadni a rendszámtábla levételétől, a jogosítvány bevonásától sem, ha ez indokoltnak látszik. Szeretnénk megtisztítani az utakat azoktól, akik nemcsak magukat, mások testi épségét is veszélyeztetik. Ezekhez a célkitűzésekhez megfelelő tárgyi feltételeket is kapunk, terveink szerint a közlekedé­si osztály rövidesen új hely­re, a nyíregyházi Bethlen Gábor utcára költözik. Csontkorácsolás, ufókntatás Mire vevő a közönség? II Yamamoto módszer Japánból érkezett Budapest (ISB — D. A.) — Magyarországon az aku­punktúra még mindig gyer­mekcipőben jár, s éppen ezért számíthatott nagy ese­ménynek szeptemberben a Yamamoto Rehabilitációs Intézet megnyitása. A japán professzor közel 15 éve járja a világot, szemináriumokat adva a kollégáknak? Ma­gyarországra 1989-ben jutott el először, s azóta évente tart intenzív kurzust a ma­gyar orvosok számára. Az 1990-ben alakult Aku­punktúra-Rehabilitáció Ala­pítvány azzal a céllal indult, hogy a budapesti Merényi Gusztáv kórházban ambu­láns járóbeteg-rendelést tart­son fenn, ellássa a kórházi fekvőbetegek igényét, s meg­teremtse a módszer tovább­adásának feltételeit. Az ala­pítvány létrehozója és kura­tóriumának elnöke, egyúttal az intézet vezetője Hegyi Gabriella belgyógyász főor­vos. Yamamoto máig egyet­len magyar tanítványa. A gyógyító munka ez ideig a kórház szakrendelőjében folyt, a betegforgalom elérte a havi 400-at. Az intézet keddtől — három orvossal, hét ággyal — Budapesten a XIX. kerületben az egyik Petőfi utcai lakóházból kia­lakított épületben fogadja a betegeket. Tevékenységi kö­rébe tartozik a mozgásszervi betegségek (reumatológiai, ideggyógyászati, belgyógyá­szati eredetű), neurovegeta- tív zavarok, neuralgiák, emésztőszervi betegségek, gyógyszerallergiás betegsé­gek kezelése. A veleszületett agyi sérült gyermekek és a felnőttkori agyi keringési eredetű katasztrófák moz­gássérültjeinek rehabilitá­ciós kezelését is végzi az in­tézet. A Yamamoto-metodus kiegészítéseként korszerű laserterápiás kezelés is fo­lyik. Nyíregyháza (KM—BE) — Miközben egyes művelődési házak konganak az üresség­től és a népművelők pana­sza nem szűnik, másutt való­sággal megostromolja a kö­zönség az intézmény némely programját, nem riadva visz- sza a komoly anyagi áldoza­toktól sem. Így van ez a nyíregyházi Szabadság téri művelődési központban is, ahol a közel­jövőben ismét lesznek olyan rendezvények, melyek nagy érdeklődést válthatnak ki. Erről kaptuk Kocsis András művelődésszervezőtől a tájé­koztatást. Nem tud a ház annyi ter­mészetgyógyászt fogadni, mint amennyire a paciensek nagy száma miatt szükség volna. Jelenleg egy orosz és három kínai csudadoktor mű­ködik a házban, előbbi a ja­pán pontmasszázs, utóbbiak a több ezer éves kínai gyógy­Nyíregyhá­za (KM — CSGYj — A ha­rag rossz ta­nácsadó — tart­ja a közmondás, melynek igazságát alátámasztja a következő történet is. Sz. András és K. Mihály nyírteleki lakosok harag­ban vannak egymással. Ta­valy október 29-én 10 óra körül K. Mihály Nyírtele­ken a bedőbokori földes úton kerékpárral közleke­dett, miközben Sz. András egy lapáttal megütötte. Et­től a biciklis a földre esett, módok alkalmazásával. A korábbi tapasztalatok alap­ján azonban bizonyosnak lát­szik, hogy sokan lesznek kí­váncsiak Kovács András és Herczegné Szabó Katalin vi­deós előadására a csontko- vács-módszerekröl és más betegségek természetes gyó­gyításáról. Az előadást szep­tember 30-án este 7-kor tart­ják meg. Különféle természetgyó­gyász-tanfolyamok indulnak októberben, amelyeken egye­bek között a gyógyító masz- százst az autogén energiafej­lesztő meditációt, vagy a földsugárzásmérést lehet el­sajátítani. Aki az ufók iránt érdeklődik, megtalálja a házban a Nulladik típusú találkozások klubját, melyet a Fidesszel közösen szervez­nek, októberben és novem­berben ott hallható előadás- sorozat. Többek között a maják repülő szerkezeteiről, a gömbvillámról és bizonyos akit Sz. András ott ismét bántalmazott. Ennek kö­vetkeztében K. Mihály nyolc napon belül gyógyu­ló állkapocs- és mellkasvér- ömleny-sérüléseket szenve­dett. A Nyíregyházi Városi Bíróság Sz. Andrást a köz­lekedés biztonsága elleni bűntettért és a könnyű tes­ti sértés vétségéért halma­zati büntetésül 7200 forint pénzbüntetésre ítélte. Amennyiben a vádlott a fi­zetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy 120 nap szabadságvesztéssel sújtható. Az ítélet jogerős. parajelenségekről szólnak az előadók. Októbertől kezdő­dően háromhónapos prog­ramsorozatot hirdet a műve­lődési házban a Bibliaiskolák közössége, Jézus élete cím­mel, az Újszövetség alapján, irodalmi, zenei és képzőmű­vészeti alkotásokkal illuszt­rálva. Népszerű szerző. Bokor Katalin, a Táplálékod le­gyen gyógyítód című könyv írója vezet október közepén egy háromnapos tanfolyamot, egyebek között arról, milyen szerepe van az akaraterőnek a beteg meggyógyulásában, milyen idegi-lelki terápiák­kal lehet a belső békét meg­teremteni, segíteni a bajban. Ugyancsak október közepén indít a művelődési ház egy biokertészeti sorozatot, amelyben például a háziker­tekben alkalmazható biomód­szereket .vagy a kertben ter­meszthető gyógynövényeket ismertetik és próbálják meg­kedvelteim a résztvevőkkel. VÁLLALKOZÓKÉPZÖ TANFOLYAM kezdődik szeptember 23-én hétfőn 9 órai kezdettel Nyíregyháza, Dózsa György út 9. szám alatt, az IPOSZ-székházban. A nyitó előadást dr. Zilahi József, a Megyei önkor­mányzati Hivatal alelnöke tiartia A tárgyalóteremből _________ Lapáttal a biciklisre 2 Rendezvények Alfeletek Sürgős esetekben Nyír­egyházán a Megyei Ren­delőintézet (SZTK) fogad­ja a felnőtt és gyermek- betegeket este 7-től reggel 7-ig a Bocskai utca 73. szám alatt A balesetet szenvedetteket ugyanitt a traumatológiai állomáson látják el.

Next

/
Thumbnails
Contents