Kelet-Magyarország, 1991. augusztus (51. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-03 / 181. szám

Befellegzett az állami gazdaságoknak Balkány (KM—Galambos Béla) — Az állami gazdaságo­kat is megérintette a változás szele. Az országban nincs tán húsz állami birtok, amelyik megmaradna az eddigi formájában. Szabolcs-Szat- már-Bereg nyolc állami gazda­ságából egyet sem óhajt to­vább birtokolni az állam. A felszámolási eljárás alatt álló Nyírmadai és Kemecsei ÁG, valamint a szintén tönkrement, s éppen a napokban eladott nyírlugosi gazdaság kivételé­vel társasággá kell alakulnia a többinek. Az öt közül egyik a nagy hagyományokkal rendel­kező Balkányi ÁG. A válságzá­tonyokkal tarkított hazai agrár­vizeken eddig még lavírozni képes balkányiak tavaly meg­választott új igazgatójával, Göndör Istvánnal a kialakult helyzetet és a merre tovább kérdéseit taglaltuk. — Át kell alakulnunk, halljuk mindenfelől. De hogy mivé és hogyan, abban már senki nem ad tanácsot. Az ÁG-ok központja már nincs, az FM pedig a legke­vésbé sem törődik velünk a vál­ságok menedzselése közben. A legtöbb, amit barátilag megsúg­tak illetékes helyről, hogy „minél hamarabb, annál jobb". Ez érthe­tő is, nem okos dolog a végére maradni. Ám előbb jó lenne anyagilag egyenesbe jönni. Van 80 milliónyi hitelünk, amit vissza kellene fizetni ahhoz, hogy a gazdaságból létrejövő utód-tár­saságok ne induljanak eleve re­ménytelen pozícióból. Az már más kérdés, hogy az amúgy sem túl nagy gazdaságunkból majd­nem megalakított, mondjuk hat kft. hogyan tud önmagában meg­állni a lábán, amikor eddig az egyes ágazatok év közben egy­mást finanszírozták. >- A gyors átalakulás és a hite­lek visszafizetése azonban nemigen történhet nyereség­ből. Ehhez az idő túl rövid, a nyereség sem valószinü, hogy lenne ennyi. Magyarul: valamiből pénzt kell csinálni. Mit lehetne, mit érdemes érté­kesíteni és kinek? — Vannak értékeink. A va­gyonértékelést elvégeztettük. Mintegy 600 milliót ér könyv sze­rint a gazdaság. Való igaz, hogy az eredményből — tavaly 4 millió volt adózás után — nem lehetne kifizetni a tartozást. Viszont gon­dolkodunk rajta, mit kellene jó Göndör István igazgató .SÖZjIÜSMl iií U.’ áron értékesítési/amfaŐYhLjírH- lítetteken túl még a kisebb egy­ségek elindításához szükséges forgóalapok is kikerülnének. Úgy tűnik, hogy a nyírgelsei almalé- és sűrítménygyártó üzemünk iránt a legkomolyabb az érdeklő­dés. Az abban lévő vagyonunk egy részének az értékesítése megoldást jelenthetne. Vevők­ben egyébként nincs hiány. Jár- nak-kelnek a pénzes és kevésbé gazdag, ám nagyot szakítani akaró üzletemberek és hiénák. Nálam is volt például két megle­hetősen magas beosztású illető a fővárosból, hogy adjam el ne­kik az egyik ágazatunk állóesz: közeit. Amennyiben áron jóval alul hozzájuttatom őket, bevesz­nek a buliba. Az ember már min­denben és mindenkiben rosszat sejt. Itt is szétnézett vásárlási szándékkal az a nyíregyházi kft. ügyvezető igazgató, aki végül, mint tudjuk, megvette 400 milli­óért Nyírlugost. Nem hitterYf'el róla, hogy ennyi pénze van, nem is biztattam semmivel. > Pedig gondolom, a mostani gazdasági helyzetben szük­ség volna minden forintra. Nemcsak a jövő megalapozá­sához, hanem a jelen túlélé­séhez is. Hogyan érintette önöket a tej-, és a gabonavál­ság? — Most van felfutóban a tehe­nészetünk termelése, a válság hírére, nekünk a 2 millió liter te­jünkkel, lépnünk kellett. Március­Harasztosi Pál felvétele ban egy közösen kialakított új tejdobozoló üzem létrehozására írtunk alá szerződést a megyei tejipari vállalattal. Fele-fele arányban álljuk a 75 ezer dollá­ros francia gép lízingjét, ennek fejében a tejipar továbbra is fel­vásárolja tőlünk a teljes tejmen­nyiséget. Ez az ágazat így rend­ben volna. Már nem ilyen meg­nyugtató a helyzet a búzánál. Vetőmagtermelők vagyunk, szakmai-technikai színvonalunk­nak köszönhetően. Ez maga­sabb költségekkel jár ugyan, de eddig gazdaságos volt. Most a válsághelyzet miatt nem rendel­nek vetőmagot a termelők. Közü­lük többeket felkerestünk, de senki nem nyilatkozott, mennyi vetőmagra lesz szüksége ősz­szel. Nem tudják, vetnek-e egyáltalán. Ha a 600 forintért előállított vetőbúzánkat végül olcsóbban kényszerülünk a ga­bonaiparnak eladni, az nekünk „helyből” veszteséget jelent. >- Ha nem kell ezután a búza, mit termelnek majd helyette? — Hát ez az. A kukoricaterme­lést megszüntettük, mert gazda­ságtalan volt. A burgonyaágaza­tunk, bár sikeres, bízom benne, hogy a vetőburgonyára továbbra is lesz igény, ám a területét nem érdemes növelni. Ahogy a napra­forgóét sem lehetett már az idén. A növényolajipar nem igényel több alapanyagot. Szóval nem tudom mit termelhetnénk a 12 aranykoronás földjeinken a búza helyén. Még egyéni művelésben sem lenne könnyű eldönteni. A dohánynak nagy hagyományai vannak, de nincs mindenkinek akkora családja, akikkel megmű­velhetne néhány holdat. A zöld­ségfélékben sem nagyon lehet bízni a kiszámíthatatlanul válto­zó piaci viszonyok miatt. Erre jó példa az idei uborkafelvásárlás is. > Nem beszéltünk még az almá­ról. A tavalyi jó termés és ér­tékesítés után mire számíta­nak az idén? — Az elmúlt évi 1200 vagon­nal szemben ez évben ezerrel számolunk. A piaci kilátásaink, most úgy tűnik, kedvezőek. A termés feléből levet és sűrít­ményt gyártunk, amit már másfél ezer dolláros tonnánkénti áron le is kötöttek az amerikaiak. Remé­lem, ennyi lesz az ár a kiszállítás után is! > Miért, csak nincsenek rossz tapasztalatai? — Tavaly megjártuk a „nagy lehetőséggel”. A ditiokarbamát- mentes almasűrítményt kérő amerikai üzletember csak külön­böző lehetetlen kifogások és hu­zavona után fizette ki a kiszállí­tott majd kétszázötven tonna sű­rítmény árát. Valószínűleg rosz- szul mérte be a piacot. Ma ugyanis az általános elvárás — ami ésszerű is —, hogy semmi­féle növényvédő szer maradékát ne tartalmazza az áru, az enge­délyezett mértéken felül. Ilyen feltételekkel kötöttünk most szerződést, egyelőre csak öt­száz tonnára. Bízunk benne, hogy lesz a jó almának az ipari feldolgozásnál kedvezőbb érté­kesítési lehetősége is. Ha a mi­nőségi almánk így jó áron elmen­ne, a léüzem számára akár két­ezer vagonnal is fel tudnánk vá­sárolni, hisz lesz piaca a megnö­velt sűrítő kapacitású nyírgelsei üzemünk térmékének. >- Az elmondottak alapján akár még bizakodó is lehetne. — Sajnos, az elkeseredett dol­gozóinkkal együtt, pillanatnyilag én sem látom tisztán a jövőnket. Most még nem tudok mondani semmit az embereknek és ez zavar. Egyet tudok, hogy nem akarom elbocsátásokkal orvosol­ni a nehéz helyzetet, hisz nem ezért választottak vezetőjüknek. Mindent megteszek, hogy a dol­gozók munkalehetősége meg­maradjon. >- Kívánom, hogy sikerüljön! Gazdapaiánták Ésik Sándor gykori iskolámnak nem megy jól mosta­nában. Amikor érett­ségiztem benne, Baross László Mezőgazdasági Technikum név­re hallgatott. Azóta néhány isko­lareform keretében átélt egy két változást, és a profilja sem ma­radt érintetlenül. A tanári karban negyedszázaddal ezelőtt egy­szerre volt megtalálható régi gazdatiszti allűrökkel előrukkoló ember, és a friss tudományos eredményekkel felvértezett fiatal tanerő. Talán a nosztalgia mon­datja velem, de „azokban a régi szép időkben" képezték az igaz gazdapalántát. Mezőgazdasági technikus abból a diákból nem lehetett, aki nem fejt, kaszált ki­fogástalanul. Eff elől a gazdasági tanárok egy pillanatig sem hagy­tak kétséget, rövid, pattogó tő­mondatokban hozták tudtunkra. A fejés, a kaszálás és a többi gazdálkodói alapművelet azóta majdhogynem fontosságát vesz­tette. Azért majdhogynem, mert manapság egyszerre magasabb lett az ázsiója a jól ismert^politi- kai, társadalmi — s ami a legfon­tosabb — gazdasági változások miatt. És ezen a ponton érkez­tem el ahhoz a gondolathoz, amelyik e jegyzet megírására késztetett. Bajkán Barnabással futottam össze a minap á szálkái utcán. Amikor én a technikum padjait koptattam, ö még friss- diplomás tanár, és ijfú titán volt. Ma ő az intézmény igazgatója, éppen a minap nevezték ki. Tőle tudom, hogy napjaink gazdászje- löltjeinek nincs tangazdasága. Ópályiban volt annak idején az a hely, ahol test közeibe került az, ami előbb elméleti szinten jutott el hozzánk. Régi iskolatársaim tanúsíthatják, hogy annak idején mi diákok is kivettük a részünket az építésből, méghozzá igen keményen a nyári gyakorlatok alkalmával. A közelmúlt években fájó szívvel fedeztem fel, hogy nincs jó gazdája a telepnek, mert rogyadoznak az épületek. És nem kevésbé hiányzik az utóbbi években a színvonalas gazdász- képzés is. A két dolog között nyilvánvaló az összefüggés, bár nem okol­ható kizárólag ezzel a jó gazda­sági középvezetők égető hiánya. Addig is, amíg magára talál a mezőgazdasági iskolázás, le kell szögeznem: a gyakorlati ismere­tek életszerű körülmények között való elsajátítása elengedhetelen mind a farmer-, mind a techni­kus-, mind a mérnökképzésben. Mondatják ezt velem saját életta­pasztalataim, és igazolják hoz­záértők állásfoglalásai is. Még azok sem tagadják, akiknek dol­ga volna a megfelelő feltételek megteremtése — csak éppen a hatalmuk, a pénzük nincs meg hozzá. Maradva az ópályi tangazda­ságnál: a mátészalkai Számos- menti Állami Tangazdasággal együtt várja sorsának jobbra for­dulását. Egyelőre sem arra nincs A TARTALOMBÓL: • A véletlen mártírjai • Honvágyvers nyírfahéjon • A legyőzött pesszimizmus negyvenedik, évéhez közeledő, vajai születé- sú festőművész-tanár pályája a kettős szak: ~ mai kötődés jegyében alakult. 1977-ben vé­gezte el a nyíregyházi tanárképzőt, azóta is, megszakí­tás nélkül tanít, jelenleg — rajzot — a nyírbátori gimnáziumban. 1982-től él ‘Nyírbátorban, feleségével, KÜzmös Enihő festőművésszel, gyermekeivel. ‘Ebben az évben államznzsgázik.a ‘Képzőművészeti főiskolán. Legfrissebb alkotásai — a diplomamunkájához készí­tettfestményei — különös atmoszférájú világba veze- tif/a szemlélőt. Vegyes technikával dolgozikjpác, tem­pera, zvalkid), képein alig fedezhetünkfelillussztratív elemeket, folthatásokfgl, gesztusokkal, belső látását tükröző hangulatokkal jeleníti meg többnyire biblikus témáit. Ele tájakat, enteriőröket ábrázoló képein is a hagyományos formák.feloldását figyelhetjük meg, ami na fényhatások uz impresszionisztikus pasztellszínek harmonizáló egymásba úsztatásával valósul meg. I kilátása, hogy „állami" marad­jon, sem arra, hogy „tan". Csak­hogy a technikumban egy szep­temberi napon becsengetnek, a diákok pedig könyvből tudják majd meg, hogy a tarló szúr, a trágya büdös, és hogy négy óra­kor kell felkelni ahhoz, hogy a tejet hatkor elvigye az autó. Nem jól van ez így. Úgy sem volt tökéletes, ahogy én legény- koromban átéltem. Azóta jártam osztrák gazdaiskolában is. A szellem, a szakma szeretetére való nevelés nemigen különbö­zött a mienktől, de a lányokat például főzni tanították, és nem traktort vezetni. Akár így, akár úgy, semmi olyat nem szabad egy ilyen iskolában — és ter­mészetesen más iskolákban sem — tanítani, amit másnap sa­ját kezűleg meg ne ismételne a való életet megfelelően tükröző körülmények között a diák. Az elkeserítő helyzet ellenére én optimista vagyok, és ezt nem titkoltam el az igazgató előtt sem. „Tan"-gazdaságnak lenni rang volt mindig, és ezután sem lesz másként. Akárhogy fordul is a szálkái gazdaság privatizáció­ja, az alaphelyzet megmarad: van a városban egy rangos me­zőgazdasági középiskola, vala­mint a gazdaság. z együttműködés több mint kívánatos. Ahhoz azonban, hogy a leen­dő tulajdonos magáénak tudhas­sa a „tan" előtagot is, az iskolá­nak nem szabad olcsón adni magát. Az ópályi telepen helyre kell állítani a színvonalas gya­korlati képzés feltételeit. Nagy summa, amibe kerül, de ebben már igazán segíthet az állam is, hiszen közhasznú beruházásról volna szó. Én még egy alapít­ványt is el tudok képzelni ebből a célból.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents