Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-06 / 157. szám
8 A ‘Kekt-Mafliiarorszáq hétvégi mdtekíete 1991.júdus 6. A kálvinista Róma: Debrecen Csonkaréti Károly Ki hitte volna, akár csak néhány évvel ezelőtt is, hogy a római pápa a debreceni Nagytemplomban fog imádkozni közösen a nem katolikus keresztényekkel? Napjainkban divatos meghatározással: ökumenikus imádságot tartanak. Bár napjainkban a pápai látogatások programjában mindig szerepel ökumenikus találkozó, az általában úgy szokott történni, hogy az adott ország püspöki kara valamelyik katolikus templomba hívja meg a többi keresztény egyház képviselőit. Merőben új a helyzet itt Magyarországon: ez az ökumenikus imádság a debreceni református Nagytemplomban lesz. Az alábbiakban röviden ösz- szefoglaljuk, mit is illik tudni a magyar kálvinisták legfőbb templomáról. Debrecennek volt egy szép, XIV. században épült gótikus temploma, amely a XVI. században leégett, és régi pompájában többé nem állították helyre. Ennek a romos Szent András templomnak az alapfalaira és részben köveinek felhasználásával épült a XIX. század elején Péchy Mihály tervei szerint a Nagytemplom és a református kollégium, a magyar építészeti klasszicizmus két legkorábbi, monumentális alkotása. A Nagytemplom még_ ma is uralkdik a városképben. Építésének kezdetét 1803. április 12-re tehetjük. Ekkor döntött ugyanis úgy a konzisztórium, hogy a fennálló középkori falakat, amelyeket több tűzvész alaposan megrongált, lebontják, és helyére újat emelnek. Péchy Mihály végleges építési tervét 1807-ben fogadták el. A Péchy-féle tervek alapgondolatainak épségben hagyásával a templomhomlokzat végleges kialakítása, a fő- és kereszthajók boltozása Rabi Károly gyöngyösi építőmestertől ered. Rabi Károlytól való a templom belsejének mostani formája is. A Péchy-féle tervekből megmaradt még a Nagytemplom homlokzatának a főutca tengelyére merőleges elhelyezése, az alaprajz centrális beosztása, és a homlokzat oszloprendje. Az eredeti tervhez képest a tornyokat közelebb hozták egymáshoz, a homlokzat úgy nem takarja teljesen a főhajót. A falak 1809 őszére teljes magasságukban álltak, 1814-ben pedig elkészült a főhajó boltozása is. A belső berendezés lassabban haladt. A szószék tervét Kiss Sámuel rajzolta, s a pesti Vogel Sebestyén-cég készítette el a magyar empire bútorműves- ség e remekét. A padok az Úr asztala és az azt körülvevő bábos korlát Debrecenben készült, A debreceni Nagytemplom az utóbbi kettőnek Dohányosi József volt a mestere. A nyugati torony 1818-ra, a keleti 1821-re lett készen, de az első istentiszteletet már 1819. november 24- én tartották a Nagytemplomban. Belső berendezéséhez tartozik a közel két évtizeden át tartó vitát kiváltó orgona beépítése, amely Bécsben készült, és 1838-ban állították fel. A Nagytemplom berendezése a kálvinista liturgiának megfelelően puritán. Egyedüli dísz a gazdagon aranyozott szószék, és az Úr asztalát körülvevő korlát. A Nagytemplom 1944 őszén gyújtóbombát kapott. Leégett a tető és a keleti torony kupolája. Teljes helyreállítása 1954-ben fejeződött be. Mint köztudott, a Nagytemplomban fontos esemény zajlott a szabadságharc alatt, amikor Debrecenben, a kollégiumban ülésezett a magyar országgyűlés, és 1849. április 14-én a Habsburg-ház trónfosztásának ünnepélyes deklarálására a honatyák átvonultak a Nagytemplomba. Idén pedig, augusztus 18-án az egész keresztény és keresztyén világ Debrecenre, a református Nagytemplomra fog figyelni, ahol II. János Pál pápa együtt imádkozik majd a különböző keresztény egyházak prominens személyiségeivel. Fafaragók táborában Vásárosnamény (KM-B.I.) A legfiatalabb „mester” hétéves, a legidősebb 63. A mintegy — különböző korú és nemű — 30 jelenlévő mégis valamiben nagyon hasonlít egymáshoz, közös bennük a tisztelet, elkötelezettség a fafaragás művészete iránt. Műhellyé, alkotóteremmé változott a vásárosnaményí művelődési központ két terme, hogy helyet és otthont adjon a beregi fafaragótábornak. Az idén 18. alkalommal találkoztak a fafaragás megszállott alkotói, hogy mesterségüknek, hobbijuknak hódolhassanak eg$ hétig a Tisza-parti városkában. Jó ez a hét a nyugodt, szorgos alkotómunkára, a baráti szóra és tanulásra, kitekintésre is. Már csak azért is, mert az idei alkotótábor egy kicsit nemzetközi is, hiszen a hazaiak mellett Erdélyből, Kárpátaljáról is érkeztek alkotók. A tábor vezetőjének Schmidt Sándornak az asztalán néhány fából készült faragott ikon látható, eredeti alkotások Mária és a kis Jézus virágokból megformázva. A kisvárdai Tóth Ferenc 13 éve unokáját is magával hozta. Különböző fűszertartókat, dobozokat faragnak. Láthatóan a 13 éves Gábor keze alatt is engedelmesen viselkedik a fa, a szerszám. A Marosvásárhelyről jött Miholcsa József nagy reklámtáblafélét tervez. A kompozíció majd Vásárosnaményban marad, a házasságkötő terem elé kerül. Itt ugyanis állandó kiállítóterem nyílik pénteken, ahol a fafaragótáborban készült és a szíves vendéglátásért a városban hagyott alkotások láthatók. mlékszem, amikor E gyerek voltam, ezt énekelte anyám ne- ] kém: ,, Kis kacsa fürdik, fekete tóba’, anyjához készül, látogatóba..." Magától értetődően elfogadtam, hogy fekete tóban fürdik, mert anyjához készül látogatóba. Most, negyvenhét évesen látom a régi pancsolómedence vizét, amelyikben itt lubickoltál. Most már látom, hogy fekete a vize. Látlak, fiam, szőkén, dundi kisgyereknek, ahogyan belelábalsz pelenkásan a hideg vízbe, és fel sem szisszensz. Látom, amikor krupmlit sütsz kamaszként, és beletámasztod hosszú ujjaidat a forró olajba. — Nézd anyu, nem is érzem! Sikoltani szeretnék, hogy kapd ki gyorsan a kezed a habzó olajból, de a torkomon akad a hang. Mint olyan sokszor életemben. Hacsak lehetett, mindig visszafogtam magam, hogy tekintettel legyek másokra. Nem volt könnyű az életem. Sokszor kellett volna sikoltanom, de a hang mindig a torkomon akadt. i r CSENDÉLET Benke László: A veszendő por Ha majd szél süvít át a huzatos termeken s az éj sötét ráncai közt a hiány véresre marja sóvárgó lelketek ne beszélgessetek még csak ne is suttogjatok ne akarjátok kilesni életem titkait Mélyebbek azok a tengereknél magasabbak a csillagoknál és veszendőbbek az úton jajgató pornál Ujjatok puha bögyével ha megérintenétek ajkam érintsétek meg a ti ajkatokat is s szeressétek az életet Ha befognátok fületeket hogy ne halljátok meg a sírást és nevetést .ne feledjétek el ígéret maradtunk mindannyian veszendő por égrekiáltó kudarc Ha kitapogattátok életünk hamvadó emlékeit s a maradék zölddel borított dombról visszanéztek a megmérgezett folyók apadó víztükrére lássátok meg a fényes sikolyon vergődő napot s próbáljátok megérteni a naplemente végképp elrontható s a ti lángotok is csak annyit ér mint az éjszakai szélben féltenyérrel óvott gyertyaláng S amióta te megszülettél, fiam, egyfolytában ordítasz. Ma, amikor már nem tudom, hányadszor akartál öngyilkos lenni, az jutott eszembe, kisfiam, vajon nem te sikoltasz helyettem is. Ha a világ bezárulhatott volna ott, amikor a medencéből kilábalva, meztelenül, szőkén mosolyogsz a karomon, ha ez lett volna a világ, amit megismersz, talán soha nem jutsz oda, ahol most vagy, fiam, injekciókkal, gyógyszerekkel elkábítva, a zárt osztályon. Sajnos, nem annyi volt a világ. Egyszer véget értek a szép nyári napok, egyszer el kellett mennem dolgozni, hogy téged és két testvéredet eltartsalak. Egyszer apádat is keresni kezdted, aki soha nem törődött veled. Nézem a régi fényképeket, hogy mást is lássak, ne mindig az elkábított arcodat. Nézem a kiskori fényképeidet, amikor még boldog voltál. Az óvodás képeden elszigetelten ülsz, szomorúság és magány ül az arcodon. Az óvodából már hazaszöktél, és nagy riadalmat okoztál vele. Végül megtaláltak az óvónők, és egy apuka, akinek a kisfiát is magaddal csaltad. Amikor érted mentem, akkor tudtam meg, mi történt, addig nem is értesítettek, amíg elő nem kerültél. Akkor néztek rám először vád- lóan miattad, kisfiam. Mintha én a munkahelyemen tehettem volna arról, hogy te napközben megszöktél. Másnap azt kérdezte tőled az óvó néni, hogy kikap- tál-e? Azt felelted, nem. Hát pedig — mondta az óvó néni —, én eltörtem volna a kezedet meg a lábodat. Azóta neki is születtek gyerekei, és lehet, hogy már nem mondaná. Pedig, szegény fiam, hányán és hányán mondták már ezt nekem. Hogy a helyemben eltörnék a kezedet meg a lábadat. Már te sem tudod, ha kérdeztelek, nem emlékeztél, miért lopNÁDAS
