Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-27 / 175. szám
1991. júdus 27. A 9(eCet-íMaqyarorszáq hétvégi meCCéi^Cete 1 1 Györke László ■ erzsel a júliusi P nap. Ahogy átlépem az országhatárt, a felolvadt szurok herseg a gumiabroncs alatt. A Beregszász környéki hegyek lábánál vezet az út Nagymuzsaly felé. A falut elhagyva jobbra tér el az út Borzsovának, majd Mezővári következik. A kétnyelvű táblán az ukránból lefestettek néhány betűt, így a kettő lényegében azonos. Persze, a Mező- előtag nélkül. Nem nehéz kitotózni, hogy a -jevo tűnt el a fehér festék alatt, aminek egyébként sincs semmi keresnivalója a Vári után, hiszen korábban sem volt ilyen képző a helységnév végén. Mezővári — a helybeliek, a környékbeliek csak Várinak nevezik — 3300 lelkes község a Tiszán túl. Nem véletlenül hozzák kapcsolatba Tarpával. A két település között nem csak a külső hansonlóság feltűnő. Közös történelmünkben talán a leglátványosabb, hogy a tarpai Esze Tamás 1703. május 21-én Badalónál átkelvén a Tiszán, Vári főterén bontotta ki' Rákóczi zászlaját. S tulajdonképpen ezzel indult a szabadságharc. Jellemző az eltelt több mint négy évtizedre, hogy emléktábla csak 1989-ben kerülhetett az esemény színhelyére. De vajon a kuruc hagyományok mennyire élnek a vári ember tudatában? Vári Fábián László tanárt, költőt, néprajzkutatót kérdezem, aki 1976 óta él és dolgozik itt. — Pályakezdő tanárként persze rögtön az volt az első kérdésem a diákjaimhoz, vajon tudnak-e valamit Esze Tamásról, a Rákóczi-szabadságharc- ról? Persze, nem tudtak. Ezen kissé meglepődtem, de túlságosan nem csodálkoztam. Ugyanakkor a váriak viselkedésében, mentalitásában felfedeztem a kuruc nyakasságot, magatartást. Vári és Tarpa között" égy éhként korábban elég intenzív volt a kapcsolat: műkedvelő együttesek léptek fel itt is, ott is, nem volt elhanyagolható a gazdasági együttműködés sem... Most új tartalommal kellene megtölteni... Az a bizonyos tér ma Gagarin nevét viseli. Az itt lakók nemrég kérvényezték, hogy legyen az Esze Tamás tér, melyet egyébként korábban Városderéknak hívtak. Az egyik tanácstag — éppen erre hivatkozva — azt javasolta, várjanak még a keresztelővel. A vári iskolásoknak a csapdaiakkal van kapcsolatuk. Éppen ők, a csarodaiak voltak jelen az emléktábla-avatáson, amely egybeesett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervetének megalakulásával. Ennek elnöke ma is Vári Fábián László. — Harminc taggal alakultunk. Ma 170-en vagyunk. Ez a község lélekszámát tekintve igen kevés. Hiszen például a hasonló nagyságú Mezőka- szonyban legalább 700 tagja van a szövetség alapszervezetének. Hogy miért vagyunk ilyen kevesen? Talán azért, mert túl korán hívtuk életre az alapszervezetet. Akkor, amikor még a vezetők ferde szemmel néztek a szövetségre. Elrettentő példa volt például, hogy a közeli Badalóban a gazdaság igazgatója bojkottáltatta az alapszervezet megalakítását. És most is gáncsoskodik. Mindez párosult azzal, hogy az emberek még nem felejtették el, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül. Tudatukban még ott éha félelem. ❖ Berki Károly történelem szakos tanár a vári középiskolában. Tőle tudtam meg, milyen fenyegetettségnek volt kitéve családja. Apjának a régi átkos- ban (mert most már újabb át- kosról is beszélnek) elég sok földje volt. Persze, kuláklistára került. Az nemigen érdekelte a kolhozrendszer szervezőit, hogy mennyi verejtékkel hozta össze a birtokot Berki István. Először bevitették vele a földet, a gazdasági felszereléseket, az igavonó barmot a kolhozba. Majd miután a rendszer teljhatalmú urai úgy vélték, túl nagy a porta a Berki családnak, lebontatták a gazdasági épületeket, a bontási anyagot pedig elhordat- ták. Ezután pedig — mint osztályidegent — kizárták a kolhozból. Mehetett idénymunkára béresnek. A keresetet meg elvitte az államkölcsön. Ilyen idők jártak, és ezt nem feledik Váriban sem. De ez még nem minden! Knobloch György, a háromnapos munka, a málenykij robot helyi szervezője még rátett egy lapáttal. A kulákokat családostul ki kell telepíteni Kárpátaljáról. Jó messzire. Lehetőleg Szibériába! Hogy ördögi tervét nem tudta megvalósítani, nem rajta múlott. Milliók mélyen titkolt örömére maghalt az atya, a nagy vezér. Vagyis Sztálin. És kicsit Mezőváriban is megváltozott a világ. De az emberek nehezen felejtenek. És nehezen szoknak le a félelemről. De térjünk vissza a jelenre! Ma Vári lakosainak száma stagnál. Ha éppen nem fogy. Érdekes mód, itt régebben sem volt divat a sok gyerek. Találkoztam egy idősebb gazdálkodóval, aki csak ennyit mondott tömören: „Bolond ember az, aki sok gyereket csinál...” A vári ember azonban nemcsak makacs, hanem rendkívül szorgalmas is. Ugyanakkor a vári ember sérelmesnek tartja, hogy a vezetők a helybeli gazdaságban, a tanácsban és másutt is többnyire „bekerültek'’. Pedig hát, tőzsgyökeres váriak is lehetnének. Csakhogy innen nem divat egyetemre, főiskolára menni. Holott a képességek semmivel sem rosszabbak. Sőt! Ám megelégszenek a szakiskolával, a technikummal. Jellemző adat, hogy a helybeli középiskolából kikerülő 45-50 érettségizett közül jó, ha egykét végzős jelentkezik főiskolára vagy egyetemre. Sőt, volt olyan év, amikor senki sem próbálkozott. ❖ A forróság már kezd alábbhagyni, mikor elindulunk Fehér Ferenc tanácselnök háza felé. A takaros porta a gazda szorgalmáról árulkodik. Pedig tíz év kellett ahhoz, hogy felépüljön a családi fészek. Elnézést kérünk, hogy otthonában és nem hivatalában zavarjuk. — Nem tesz semmit — mondja és hellyel kínál. Rögtön tisztázunk néhány alapkérdést. Igen, a váriakban is nagy a föld iránti vágy. De az ukrán törvény nem hasonlítható a leendő magyarhoz, hiszen itt állami tulajdonban marad, viszont a gazdálkodni akarók örökbérbe vehetik a földet. Azokat a részlegeket, amelyek alkalmatlanok nagyüzemi művelésre, parlagon hevernek, el- kemizálták. Igen ám, de a törvény Ukrajnára szabatott és nem Kárpátaljára, kiváltképp nem Várira, ahol nincs egy talpalatnyi fölösleges föld sem. Itt bizony gondok lesznek... Megtudom azt is, hogy Vári lakosságának több mint 99 százaléka magyar (ajkú). A huszonöt ukrán vagy orosz közül eddig még csak ketten nem érkeztek megtanulni a helybeli többség nyelvét. A cigányok pedig magyar anyanyelvűnek tartják magukat. ❖ Érdekes a kapcsolat a falu lakossága és a helybeli gazdaság vezetői között. Itt mindig jobban kerestek a kolhoztagok, kiváltképp a gépkezelők, mint a szomszéd gazdaságokban. A falu jobban berendezkedett az önellátásra. Ezért egy kicsit itt mindig jobban éltek az emberek. Ha nem is jól. A gazdaság vezetői annak idején nem lelkesedtek a KMKSZ megalakulásáért. Ugyanakkor magukra vállalták a sztálini terror áldozatai leendő emlékművének költségeit. (Jellemző adat: a két világháborúban összesen nem maradt oda annyi ember, mint a sztálini lágerekben.) — De ha már a földről esett szó — tűnődik Fehér Ferenc—, a visszaigénylés már csak azért is lehetetlen, mert sok gazdának volt a Tiszán túl, a kóródi határban földje. Ez meg ugye egy más ország negyvennégy óta... tanácselnök nem titkolja, hogy bizony belefáradt az utóbbi időben az olyan pitiáner munkákba, mint a cukorjegy, a kupon (július 1-jétől megszűnt), a szénjegy, a fajegy stb. szétosztása. Komoly dolgokra nem jut idő, energia. Most újabb jegyet ‘kell osztani: a vodkára. Hiába, a tüneti kezelésnek se vége, se hossza... Pedig Vári nyakas, szorgalmas népe (is) többet érdemelne. Például árut kemény munkával megkeresett pénzéért. Még egyszer átsétálunk a főtéren, melynek kis parkjában lesz majd a mártírok emlékműve. Pár méterre a templomtól. Vajon a mostani Gagarin tér mikor esik át a metamorfózison?...
