Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-20 / 169. szám

1991. iúCius 20. Az adományozó menedzser Tóth M. Ildikó K özépmagas, testese­dé, harmincöt éves. Bizakodó nyugalmú ember. Mozgékony szemöldöke alatt barna, érdeklődő szemek. Joteligazodik a világban, erre a képességére vall dudorosan elő- reugró álla és római orra. Önér­zetesen büszke a sikereire. Ő Trakperger Mihály, nagykállói vállalkozó, a helyi Produktosz Kft. menedzsere. Az irodájába lépőt meglepi a mennyezetig érő, fehér szek­rénysor, mert nem könyveket tá­rol, hanem márkás parfümök, samponok, balzsamok, arckré­mek sorakoznak rajta. Az íróasz­talán, a katonás rendbe rakott dossziék között egy sárga, ka­csa formájú faháncskosár. A fa­lon festett bambuszkép. — Nem díszek — kapja el csodálkozó pillantásomat —, ke­reskedünk velük. Öt éve alakult meg a társaság. Az elődünknek tekinthető Marketing gmk is mű­ködik, kiszolgál minket. Régen a nagykállói áfésznál hoztuk létre, ott voltam ipari osztályvezető. Összesen tehát tízen vagyunk, és tavaly kétszázharmincmillió forint forgalmunk volt... — ma­gyarázza büszkén, majd arról beszél, szerinte minek köszön­hetik sikerüket: Kozmetikai, háztartási és ve­gyicikkekkel, lakástextillel, mé­terárukkal kereskednek. Nem ol­csó, de kiváló minőségű árukat vásárolnak és termeltetnek. Árui­kat a Távol-Keletről, Nyugat-Eu- rópából hozzák és főleg Buda­pesten, Dunántúlon adják el. Kezdeti nyereségüket nem köl­tötték el magáncélokra, hanem az adó levonása után visszatet­ték a forgóalapba, ebből lett iro­dájuk, nyugati autójuk, raktárbá­zisuk... A bankhitelt igyekeznek elkerülni, viszont nem-szégyellik megtanulni a különféle nemzeti­ségű kereskedők gondolkodás- módját, ami bizony sokban kü­lönbözik a magyarokétól. Azt is tudják, a jó üzlet alapja a biza­lom, tisztesség és pontosság. Szavait széles kézmozdula­tokkal kíséri, mint a meggyőzés­hez szokott emberek. — Minek tartja magát, keres­kedőnek, menedzsernek vagy vállalkozónak? — Vállalkozónak! — bólint nem titkolt örömmel. — Ez sok­kal több, mint a kereskedelem. Ismerni kell a jogot, banki életet, a kultúra és a kereskedelem kapcsolatát, a lehetőségeinket, és a vállalkozói életformát. Ez színesebb és mozgalmasabb, mint a legtöbb emberé, de olyan nincs, hogy ma vállalkozó va­gyok, holnap magánember. Éj­szaka vagy hajnalban is dolgozni kell, mindig vannak megoldandó problémák. Egyszerűen nincs kikapcsolódási lehetőség, de én szeretem a munkámat, nem fá­radok bele. Tudtam, mit válla­lok... — tárja szét a karjait. A felesége megérti, hiszen üzlet­társa. Két kislányuk másként ítél, és gyakran követeli a hetek­re távollevő aput. Trakperger Mihály már a fél vi­lágot beutazta, megtanulta a pol­gárember alapelvét: élni és élni hagyni. Egy új, feltörekvő réteg képviselője, a kicsi, megfontolt lépésekkel való előrehaladást vallja üzleti „filozófiájának”. Óvatos előrelátással, hosszú mérlegelés után dönt. Olyan aprólékos aggályossággal vesz számba mindent, hogy azt hi­szem, kiváló patikus vált volna belőle. De ahogy lenni szokott, kereskedő szülei életformáját vá­lasztotta. — Mi az életcélja? Kicsit meghökken, a nádasban úszkáló récét ábrázoló bam­buszképre pillant. Mintha arra utalna tekintetével: a vízen élő kacsának az úszás, úgy a vállal­kozónak a haszon. — Számomra az alkotó cse­lekvés a legfon­tosabb, törek­szem a tökéle­tességre. Hát ez... — neveti el magát, mert gondolatban még nem mun­kálta ki. Azt is elárulja, hogy saját boldogulá­sa sem mellé­kes, de talán mégis a kft. gyarapodásá­ban megmutat­kozó siker a legfőbb. Rakamazon született, Nyír­egyházán vé­gezte el a köz- gazdasági szakközépisko­lát, Nagykállóba nősült. A hajda­ni megyeszék­hely, a sokáig porban alvó kis­város lett a lakóhelye. Szereti és örömmel látná anyagi, szellemi gazdagodását. Ezért a Nagykál- lóban létrehozott alapítványhoz a Produktosz Kft. nevében is csat­lakozott. A törzstőke felét ado­mányozták a városka történelmi és kulturális értékeinek feldolgo­zását és a tehetséges tanulók segítését célul tűző alapítvány­nak. — Miért fontos, hogy ismerjük lakóhelyünk múltját? — kérde­zem. Már a kapu előtt állunk. — Miért fontosak a célok, a vágyak, az ismeretek az ember­nek? — kérdez vissza neheztelő hangon. — Többről van szó, mint hogy tudniillik, miért jött létre az ínségdomb, ki volt Amos Imre, hol van Korányi Frigyes szülő­háza... A múltat azért kell is­merni, hogy jövőnk legyen. Az alapítvány nagy lehetőség Kállónak. Ezeket az emlékeket nem lehet másként megőrizni és átadni a fiatalab­baknak, csak ha helytörténeti ku­tatásokban feldolgozzuk. A kö­zösségnek támogatnia kell azo­kat az embereket, akik ezt meg­teszik, könyvet írnak, emléktáb­lákat helyeznek el. Ennek a kis­városnak szerintem izgalmas múltja és lelke van... — mutat szét a tölgyfás parkon, amely mögül a volt megyeháza épülete sárgállik elő. Neveink születése Bálint, Csige, Hrúz... Mizser Lajos A magyar családnevek egyik csoportját a foglalkozás­névből keletkezettek képezik. Legtöbbször megmondják ma­gát a mesterséget, pl. Molnár, Szűcs, Varga, de sokszor a mesterség eszközével vagy termékével utalnak az első névviselő tevékenységére. Ez a metonímiának nevezett nyel­vi megformáltság jellemző pl. a halászokra. így tehát nem fel­tétlenül a Halász vezetéknevet kapjuk meg, hanem különféle halneveket. Ez — természete­sen — nem véletlen, hiszen megyénk nagy folyója a Tisza, és számtalan kisebb-nagyobb tó létezett, ahol — kiegészítő foglalkozásként is — halászat történt. E tényről múzeumunk egykori jeles igazgatója, Kiss Lajos remek cikkében is be­számol. A múlt század végén Herman Ottó is megemlékezett A magyar halászat könyve című munkájában a tiszai ha­lászatról. Van, amikor előfor­dul, hogy könnyen felismerjük, hogy halnévről van szó: Har­csa, Csík, Kárász, Karda, Ke­szeg. Ezek egyúttal a halak köznyelvi nevei is. Igen ám, de a halaknak is megvannak a táj­nyelvi elnevezései, s azt is hozzátehetjük, hogy ezeket napjainkban már csak néhány ember ismeri, vagy éppen egy- egy tájszótár segítségével tud­juk csak megfejteni. így tehát e területen is érvényes a család­nevek hagyományőrző szere­pe. Lássuk tehát e neveket! Baksa (ragadozó ön), Csetri (Cselle), Csige (kecsege), Gargya (karda), Görgicze (vágó durbincs), Pikó (ugyanaz), Pócz (lápi póc), Pozsár (ponty). A Bálint sze- mélynévi eredetűnek látszik, hiszen beleillik pl. az Antal, Ádám, Benedek, Demeter, Pál stb. sorba. A Bálint név me­gyénkben általában ott fordul elő, ahol intenzív halászat folyt, így a balin nevű halnak a tájnyelvi változatával állunk szemben. Végezetül jöjjön egy híres név: Petőfi Sándor édes­anyjának a vezetékneve Hrúz volt. Ez pedig nem más, mint a fenékjáró küllőnek a szlovák neve. A cselekvő filmtől a nagypapa mozijáig Hamar Péter A FŐHŐS ARCA kilátásta- lanságot tükröz, reménytelen tekintettel szemléli autója vo­lánja mögül az őt körülvevő mozdulatlan autótömeget, a komor arcokat a szomszéd kocsikban; azután tülkölés hal- lik, amelyre számtalan autó dudája válaszol, s akkor a fő­hős kilép a szabadba és vala­mi ellenállhatatlan erő röpíti a magasba, de amikor vissza­néz, látja, hogy kötél feszül a lábán, amelynek végét valaki lent fogja, és ő hiába pillantja meg a tengert, a földi figura húzza, egyre erősebben húzza vissza. Bizonyára sokan emlékez­nek erre a jelénetre, mert ami­kor látható volt, még akadt kö­zönsége az igényes mozinak is: a 5 és fél nyitójelenete volt ez, Guido klausztrofóbiás álma, de mert Fellini filmje tele volt hasonló, inkább tudatálla­potot, mint reális valóságszele­tet tükröző jelenettel, éppen elég meghökkenést keltett ek­koriban, és sokan nem tudtak mit kezdeni a mindennapiság szövetébe beépülő álmokkal, vágyképekkel, ábrándokkal, emlékképekkel, víziókkal. A 60-AS ÉVEK KEZDETE volt ez, amikor össztűz zúdult az úgynevezett papa mozija el­len, azaz a hagyományos, cse- lekménymesélős filmek ellen, amelyekben szigorúan ragasz­kodtak az időrendhez, és a tör­ténetnek volt eleje is, vége is, a formai igényességet pedig legfeljebb az artisztikus világí­tási megoldások vagy egy-egy, a szokványostól eltérő beállí­tás jelentette. Hosszan lehetne elmélkedni azon, hogy a papa mozija elle­ni támadás mennyire volt tech­nikai indíttatású, illetve hogy milyen mértékben játszott sze­repet a kezelhetőbb kamerák megjelenése, a jobb nyers­anyag, az áttérés a színes megoldásra, de ez felesleges mellékút lenne, hiszen nem ez volt a lényeges, sokkal inkább a szemlélet megváltozása, az élet újfajta nézőpontból történő megközelítése, a többszörös tűkörrendszer jelenléte a való­ság bonyolultságának feltárá­sában, azaz a filmformának az összetett tartalom kifejezésére gyakorolt hatása. AZ EURÓPAI FILM, a cse­lekvő film olyan szerepet ját­szott legalább másfél évtize­den keresztül, amely valódi társadalmi fontossággal bírt. Önismeretre kényszerített, ha­talmi mechanizmusok termé­szetét leplezte le, különösen Közép-Kelet-Európában, ezál­tal az ellenzéki magatartás- és gondolkodásmód letéteménye­se lehetett. Érdemes, illetve már nem is érdemes körülnézni a filmvilág­ban, mivé lett ez a szép remé­nyekre jogosító folyamat. Visz- szatértünk a papa mozijához, a cselekménymesélgetősdihez. Kifogyófélben az új fordulatok, így az érdeklődés fenntartásá­hoz csak a korábbi hatásele­mek mennyiségi felduzzasztá­sával lehet eljutni, esetleg az­zal, hogy az irracionálist, az el­lenőrizhetetlen és igazolhatat­lan szellemi világot olyan erő­ként tételezik, amellyel szem­ben csak a fantasztikus techni­ka lehet az elégséges fegyver. A mai amerikai filmmel kapcsolatban olvasni lehet né­hol azt a nem jogosulatlan mi­nősítést, hogy ez már valójá­ban a nagypapa mozija, amely azért kelendő árucikk, mert még mindig nem túl költséges szórakozási forma, könnyen elérhető, s annyira leegyszerű­sített cselekményvezetésű, hogy a gyerek is megérti, sőt: lélektani hatótényezői alapve­tően a tizenéves korosztály ér­zelmi beállítódottságát veszik alapul. Hosszabb eszmefuttatásban nyílna csak lehetőség azoknak az okoknak a feltárására, ame­lyek a mai helyzetig elvezettek. A visszalépés csalhatatlan jelei egy olyan társadalmi erőtérben ismerhetők fel, ahol a dolgok ilyetén alakulásán nem csodál­kozhatunk. Lényegében tör­vényszerű, hogy így alakult a mozgókép sorsa a 80-as évek­ben, és vélhetően még hosszú ideig tart ez a folyamat. A FILM FUNKCIÓREND­SZERE a 60-as évtizedben rendkívüli módon kitágult, és ez összekapcsolódott olyan társadalmi nyitottsággal, amely jótékonyan felerősítette ezt a szerepet. Volt egy olyan társa­dalmi réteg, amely hitt abban, hogy a film eszköz lehet annak az áldemokratikus, zavaros ér­tékrendű hatalmi mechaniz­musnak a lebontásában, amely a kibontakozást gátolja. Amikor azonban a direktebb politikai eszközök kerültek előtérbe, a film funkciózavarokba tévedt és teret nyert, majd egyedural­kodó lett a szórakoztató funk­ció. S mivel ezt a magyar film nem tudta (nem akarta?) vállal­ni, gyakorlatilag átengedte a terepet az amerikai tömegfilm­nek. A cselekvő film helyzete ma hasonlatos a 8 és fél Gui- dojának állapotához. De a ma­gasba emelő erő nem látszik sehol. Oscar-dijas bemutató Júliusi filmújdonság: Tortúra (Misery). Ste­phen King regénye alap­ján, Kathy Bates Oscar- dijas alakításával. Regényes korrajz Bizáncról Nyíregyháza (KM—M. S.) — Regényes korrajz Kovács István ,,Ha feltámad a Kelet...” című kötete, amely borítóján egy ősi görög mondást idéz: „Ha feltá­mad a Kelet, elpusztul a Nyu­gat”. A regény cselekménye a leg­híresebb kelet-római (bizánci) császár, Nagy Justiniánus korá­ban játszódik. Az 527-ben ura­lomra került császár siralmas közállapotokat, leromlott mező- gazdaságot, ipart és kereskedel­met örökölt, amelyen nemhogy úrrá lenni nem tudott, hanem még súlyosbította is a gondokat. Uralkodásának ötödik évében aztán forradalom kirobbanásá­hoz vezetett az általános elége­detlenség. A császár már hajlott arra, hogy elmeneküljön, de fele­sége, Theodora azonban rábírta a forradalom leverésére. Ez egy­ben az egész ország életének alapvető megváltozását is magá­val hozta. Justiniánus — mint a történe­lemből ismert — felvirágoztatta országát, világra szóló alkotáso­kat hozott létre (a Haga Sophia székesegyházat például ma is emberek milliói csodálják). Mi­közben csaknem megkétszerez­te birodalmát, 555-ben utoljára sikerült visszaállítania a Római Birodalom egységét. A szerző jó érzékről, kedvvel végzett aprólékos kutatásról és remek képzelőerőről tesz tanúbi­zonyságot, miközben regényes korrajzában a cselekmény fona­lát gombolyítja. Élvezetes képek­ben mutatja be a majd’ másfél­ezer évvel ezelőtti életet, szinte megelevenedik a korabeli Kons­tantinápoly, Szicília, a rabszolga élete a megbélyegzéstől a remélt felszabadításig. Az olvasó elgon­dolkodhat azon is, hogy Jus­tiniánus császár szemkápráztató teljesítményei vajon megvalósul­hattak volna a szép és okos Theodora császárnő közreműkö­dése nélkül vagy sem. Talán nem — számomra ez tűnt ki a történetek füzéréből. Azoknak ajánljuk ezt a köny­vet, akik érdeklődnek a régmúlt iránt, s van kedvük szórakozva megismerni egy kort, és mindazt a szellemi kincset, amit egy em­ber kedvtelésből összegyűjtött, s képzeletben megszűrt, újraalko­tott. Ajánljuk azért is, mert szerzője megyénkhez is kötődik, bár most jó messze, Kanadában él. Mint a kötet fülszövegéből megtudhat­tuk: Kovács István Beregszá­szon született 1918-ban. Máté­szalkán, Sárospatakon, Debre­cenben tanult. 1955-től állami közjegyző volt Nyírbátorban. 1956 őszén Mátészalkán szer­kesztette a Szabad Szatmár-Be- reg c. lapot. Távollétében Győz­nek az emberi jogok! c. verséért elítélték. 1957-től Jugoszláviá­ban, majd Kanadában él. Ott ipa­ri munkás, gimnáziumi tanár, közalkalmazott volt. 1981—82- ben pedig a torontói magyar kul- túrközpont kulturális igazgatója. (A kötet a Magyar Világ Kiadó gondozásában jelent meg.) 10 éA %det-Magyarország hétvégi meíhéhíete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents