Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-18 / 167. szám
2 Kelet-Magvarország HAZA! HOL-MI 1991. július 18., csütörtök Tüskés sarok Lyukas utak j ML Magyar László N éhány évtizeddel ezelőtt, az ötveneshatvanas években bizony még luxuscikknek számított a személygépkocsi. Aztán a legtöbb csalad számára elérhető álommá vált az autó, ma pedig már olt tartunk, hogy nélkülözhetetlen munkaeszköz. Hiába van azonban jármüvünk, a biztonságos közlekedéshez kell még a KRESZ előírásait betartó vezető, valamint a )ó minőségű út. Bár mindegyik megérne egy külön elemzést, most csak az utóbbiról lesz szó. Az útról, amely inkább tekinthető akadálypályának. Bármerre is vezetjük ugyanis autónkat, előbb-utóbb azon vesszük észre magunkat, már nem foglalkozunk a többi járművel, a gyalogosokkal, mereven az utat figyeljük, kerülgetjük óvatosan a gödröket. Haladjunk akár Nyíregyházán, a színház környékén, a Dohány utcán, a Vécsey utcán, autónk érdekében fontos a szlalomozás. Talán tavaly még kisebb lyukak várták az arrajárót, de a nemtörődömség miatt ’gyre mélyültek, illetve nagyobbak lettek a kátyúk. Természetesen a rossz út révén nagyobb a kopási lehetőség, gyakrabban kell I szerelőhöz vinni a kocsit. Hiába van az üzemanyag árában az útfenntartási alap, ebből bizony a gép- járművezetők nem sokat látnak vissza. A megyeszékhelyet elhagyva a 4. sz. úton Ka- balás környékén táblák figyelmeztetik az autóst arra, hogy nincsen útpadka. Végül is ez a legegyszerűbb megoldás. Táblával jelzik a veszélyt, igy nem érhet senkit sem szemrehányás — gondolhatják az illetékesek. Pátroha—Nyírtass közelében már próbáltak lenni ennek érdekében, az útpadka helyét homokkal és kőtörmelékkel töltötték fel. Elég azonban egy kamion lecsúszása, repül a kő, vágódik a homok, s az ideiglenes útpadkából véglegesen semmi sem lesz. Í tthon, Európában' — hallom a televízió reklámjában, amint a szabályos közlekedésre hívják fel a figyelmet. Jó lenne azonban azt is tudomásul venni, hogy az európai színvonalú közlekedéshez európai minőségű utak is kellenek. Mindenféle DOHÁNYTERMELŐK FIGYELMÉBE. A dohányültetvényekben áltlános a levéltetvek „lárvakelése” a megye egész területén. Számuk a száraz, alacsony páratartalmú időjárás miatt, illetve a korai védekezések hatására jelentősen nem emelkedik. A vegyszeres védekezéseket a helyi megfigyelésre alapozva csak abban az esetben szükséges végezni, ha számuk emelkedése folyamatos. Ahol a dohánynyal azonos családba tartozó burgonya, paprika, paradicsom termesztése folyik, a permetezéseket az említett kultúrákban egyidejűleg kell elvégezni. A szakemberek a következő készítményeket ajánlják: Pirimor 50 DP, Anthio 33 EC, Fendona 10 EC, Karate 5 EC. Gratulálunk Pályatársak, barátok, ismerősök köszöntötték múlt hét végén Farkas Józsefet, a mátészalkai Szatmár Múzeum igazgatóját 60. születésnapja alkalmából. Elhozták üdvözletüket Szatmárnémetiből. Észtországból, Budapestről, az ország számos városából. Akik nem vehettek részt, Ausztriából, Kanadából küldték gratuláló soraikat. A bensőséges ünnepség rangos eseménye volt, amikor Újvári Zoltán egyetemi tanszékvezető „tanár átadta Farkas Józsefnek azt a 44 szerző állal készített kötetet, amely munkásságát méltatta. Rendezvények Mozi Krúdy mozi: Talpig zűrben, Előadás: 16 és 18 órakor. Az őrült város. Előadás: 20 órakor. Béke mozi: Zöld kártya. Előadás: 16, 18 és 20 órakor. • Kert mozi: Az elit kommandó. Előadás: 21 órakor. Kabalás, autósmozi: Országúti diszkó. Előadás: 21 órakor Videóház: Nindzsák harca. Előadás: 9,30, 11,30, 14, 16, 18 és 20 órakor. Mátészalka: Dutyi dili. Előadás: 17.30 órakor. Esti terror. Előadás: 19,30 órakor. Nagykáiló: Ollókezű Edward. Vásárosnamény: Házinyúlra nem lövünk. Nyírbátor: Táncőrület. Kisvárda: Oké Néró. Fehérgyarmat: Szuperhekusok. Kiállítások A NYÍREGYHÁZI VÁROSI GALÉRIÁBAN augusztus 15-ig hétfő kivéte- lévebmaponta 10—18 óráig tekinthető meg a Fény — Árnyék Művészeti Egyesület kiállítása, amelynek címe: Árnyék-kötők. JÓSA ANDRÁS MÜ- ZEUM. Állandó kiállítások: Jósa András, Krúdy Gyula. Nyíregyháza története a középkortól napjainkig. Záhony — Aalborg Kórusaink útjai — oda-vissza... Záhony—Nyíregyháza (KM — Kállai) — Vidéki kultúránk megmaradni akaró kapaszkodásai közepette is figyelmet érdemelnek azok a konkrét események, melyekből arra következtethetünk: a szponzorkeresés, az új irányítási mechanizmus megismerésének szándéka nem tereli el az ügy iránt elkötelezettek cselekvési szándékait a lényegtől, a produktumtól. Záhony „Főnix Kórus’’-a is átalakult 1990-ben. önfinanszírozó egyesületté szerveződtek. Megmaradásukért, további működési lehetőségük megmentéséért tették ezt.. Múltjuk, korábbi sikereik is erre kötelezték őket. Vassné Oláh Ágnes, aki tizenhat éve látja el a karna- gyi teendőket, büszkén beszél dániai útjukról. 1989 nyarán ugyanis megadatott nekik, hogy Aalborg városában három koncerten is fellépjenek. Sikerük volt! — Az idén pedig — mondja — mi láttuk vendégül az Aalborg Operettekor-t. A múlt hónap végén érkeztek, s a hatvantagú kart nem kis feladat volt illő módon fogadni városunkban. UgyanKözelről Cselényi György Nyíregyháza (KM) — A tobzódó bűnözés közepette az ország különböző pontjain (Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben is) a rendőrök többször használták fegyverüket. Az intézkedéseket követő sajtó- nyilatkozatokban nem egyszer szerepelt: a pisztoly véletlenül sült el. Ezek kapcsán az emberekben felmerül a kérdés: a rendőrök a lövésre nincsenek kellően kiképezve? — Ez általános érvénnyel nem jelenthető ki, hiszen a rendőriskolákban a fegyver- használat az egyik fő tantárgy, de az a szolgálati szabályzatnak is sarkalatos fejezete — mondta Czakó Gábor, a Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi és közlekedési osztályának főelőadója. — Az állomány számára rendszeresen lőgyakor- latokat tartottak és tartanak. Mindezek ellenére tény: a rendőrök lőkészsége javítható. Az a célunk, hogy az életszerű szituációkra való felkészülést helyezzük előtérbe — folytatta Czakó Gábor — Ugyanis a korábbi előírások inkább hadi helyzetet tükröztek, vagyis a céltábla a rendőröktől viszonylag nagy távolságra helyezkedett el. Ezen változtattunk, mert a nemzetközi és a hazai rendőri intézkedések elemzése azt bizonyítja: a rendőrök az esetek zömében a tőlük 3—8 méterre lévő támadók ellen kényszerültek fegyverüket használni. A jövőbeni lőgya- korlatoknál ezt mindenképNyír egyháza (KM — Bojté) — Súlyos közlekedési baleset ügyébén hozott ítéletet a Nyíregyházi Városi Bíróság. A vádlott egy ködös, borult időben, január 5-én Nagykáiló irányából Nyíregyháza felé haladt gépkocsijával a menet irány szerinti jobb oldalon, tompított fényszóró használatával. Az út meglehetősen nedves úgy, mint ők. annak idején, családias körülmények között helyeztük el őket, s gondoskodtunk, hogy szűkebb pátriánkból is minél többet megmutathassunk nekik. A fő esemény azonban az új művelődési házban adott közös díszhangverseny volt. Telt ház előtt! A dánok óriási sikert könyvelhettek el. A záhonyi közönség most megmutatta, hogy az értékes pen figyelembe vesszük. Tehát a rendőrökkel a köze- lebbre, de az igen gyors és pontos lövést gyakoroltatjuk. — A fegyverhasználatnál milyen alapelvek követendők? — Az emberélet kioltását lehetőleg el kell kerülni. Főként a támadó eszközt tartó kézre, vagy a lábra kell célozni. A jövőben az egyenruhás állomány havonta vesz részt lőgyakorlaton. (Korábban évi 2—3 alkalommal volt.) A nyíregyházi Simái úti lőtéren a rendőrök a céltáblától 5 méterre állnak. Tizenöt másodperc alatt a fegyvert a tokból ki kell venniük, azt kiés csúszós volt, a fiatalember 56 kilométeres sebességgel közlekedett. Ezzel egyidőben az úttest közepén egy autó megállt, hogy hátra, egy bekötőútra betolatva megforduljon. A .kocsiból az útitárs kiszállt, hogy a, tolatásban segédkezzen. A'vádlott közben a helyszín közelébe ért, s a ködös időben nem érzékelte az úttest jobb szélén tartózkodó gyalogost, és azt fékezés nélkül elütötte. A sértetten sajés érdekes művészetet szimpátiával tudja ünnepelni, befogadni. De nem hagyhatjuk említetlenül a kisvárdai — templomi — hangversenyt, s a polgármester díszvacsoráját sem, melyen vendégeink kitűnően érezték magukat. Az Aalborg Kor aztán szerepelt még két ízben a fővárosban is. A záhonyi „Főnix” — úgy tűnik — újraéledt! A dánokbiztosítani, csőre tölteni és ötször az emberalak karjait, lábait ellőni. Vannak, akik a feladatot jól teljesítik, de akadnak, akikre a gyakorlás igencsak ráfér. — A fegyverek állapotával, minőségével nincs-e probléma? — kérdeztem Szántó József rendőr főtörzsőrmester fegyvermestertől. — A rendőrségnél rendszeresített fegyverek üzembiztosak, megbízhatók — hangzott a válasz. — Pisztolymeghibásodással még egyetlen helytelen rendőri intézkedést sem lehetett megindokolni. Egyébként a fegyvereket rendszeresen szemlézzük, s vizsgáljuk. nos nem tudtak segítem, s a helyszínen belehalt sérüléseibe. A jogerős ítéletben a vádlottat a bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében bűnösnek találta. Nyolc hónapi fogtház büntetésre ítélték, melynek végrehajtását egy évi próbaidőre függesztették fel. A járművezetéstől a húszéves fiatalembert 1 év 6 hónapra eltiltották. kai megerősödött az eddig is kellemes kapcsolat, s már újabb szálakat szövögetnek az ő segítségükkel. Mozgásterük a jövőben lehet, hogy kitárul a skandináv országokra. A közeljövőben, augusztusban. görögországi kiruccanásra indulnak, s nem is titkolják: az újabb kapcsolatok és az erőt. lendületet adó sikerek reményében. Képünkön az aalborgi kórus. Kezdődhet a nyolcosztályos! Fehérgyarmat (KM) — A múlt év szeptemberében az országban 12 helyen (megyénkben a nyíregyházi Kos - suthban) indult nyolcosztályos gimnáziumi képzés. A fehérgyarmatiak kérelme is ott volt a félszáz kezdeményező között, ősztől ők is indíthatják a 8 osztályos kísérleti programot. A gyarmatiak a kossuth- os tapasztalatokra támaszkodva ismertették meg a szatmár-beregi kisiskolásokkal és szüleikkel e lehetőséget, melyre 80 gyerek jelentkezett. A hozott eredmények és a felvételi vizsga alapján a negyedik osztályt végzőkből 27 iskolából indultak jelentkezők. Az ősztől kezdő 35 diák mindegyike legalább 100 pontot produkált. A valamikori beiskolázási körzeten túl két mátészalkai iskolából, de Nagy- ecsedről, Porosaiméról, Ko- csordról, s Tarpáról is lesz gyarmati kisdiák a nyolcosztályosban. Angol, francia, német és orosz volt a nyelvi kínálat, s a szülőkkel egyetértésben csoportbontásban angolt, illetve németet tanulnak; a harmadiktól újabb idegen nyelvvel ismerkednek meg a diákok. Tanulószobai foglalkozást is szerveznek. S az összeszokást segítendő, még a tanévkezdés előtt tanulók- szülők-tanárok együttes részvételével a nagyhódosi táborban találkoznak a nyolcosztályos kapcsán érdekeltek. Az adaptált tantervi egységcsomagokat, a korosztálynak szükséges tantermi berendezéseket megvásárolták. Az önkormányzat indulásától kezdve segítette a kísérletei;. Ügyeletek Sürgős esetekben Nyíregyházán a Megyei Rendelőintézet (SZTK), Bocskai út 73. sz. alatt fogadja a felnőtt és gyermek betegeket este 7-től reggel 7-ig. Este fél kilenctől reggel fél nyolcig Nyíregyházán a Szabadság tér 1. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet. és pontosan Lőgyakorlat a rendőrségen Képünkön: Drágár Ferenc (jobbról) őrmester, a nyírbátori Rendőrkapitányság munkatársa a lőgyakorlatot kiváló eredménnyel hajtotta végre. a szerző fei.vétele A tárgyalóteremből ___________ Halál a ködben