Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-13 / 163. szám
Ä 9(elet-Magijarorszäß hétvégi melléklete, 9 1991. július 13. Népművészeink országos kiállításon Puskásné Oláh Júlia kazettás hímzésegyüttese és Kakuk Pálné térítője a hozzá illő viselettel Baraksó Erzsébet Rangos népművészeti kiállítás nyílt Debrecenben a Kölcsey Művelődési Központ kisgalériájában és konferenciatermében a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozója alkalmából, amelyen megyénkből úgynevezett úrihím- zéses anyaggal Kakuk Pálné és dr. Puskásné Oláh Júlia vesz részt. Az úri elnevezés nem valamiféle uraságra utal, hanem azt jelzt, hogy ezzel a speciális hímzéssel, öltéstechnikával, motívummal díszítették az Úr asztalára kerülő textíliákat. Szakemberek újabban történelmi textíliának is emlegetik, ez az elnevezés szerepel a debreceni kiállítás címében, katalógusában is. A XV.—XVI. századból való török minták az idők folyamán átkerültek a magyar kultúrába, az úrihímzés eredete bizonyítottan keleti. Tipikus mintakincsei közé tartozik a gránátalmás motívum a pai- mettalevelekkel, valamint váltakozva a szegfű és a tulipán Mindig egyszínű bordó a hímzőszál, amit skófiumnak mondott arany vagy ezüst fémszállal ékesítenek. . Szabolcs-Szatmár-Bereg ben közismerten a keresztszemes varrásának vannak hagyományai, ami a népi kui túrában gyökerezik. A nyíregyházi népművészeti stúdió tagjai, átérezve felelősségű két. folyamatosan gyűjtik a re formátus templomok textíliáin megtalálható úrihímzéses mo tívumokat, hogy a keresztsze mes mellett — amit többen ismernek és hímeznek, az ős úrihímzéses mintákat is meg mentsék és őrizzék. Az ezekből átalakított ornamentikákat alkalmazzák a különféle vise leteken, lakás- és templomi textíliákon. Kakuk Pálné paszabi szá'- mazású, s rokonságban lévér a népművészeti berkekben jól ismert Túri családdal a történelmi textíliák mintakincse,. melyet pl. a terítőin alkalmaz, közvetlenül ismerhette meg Dr. Puskásné Oláh Júlia a népművészeti stúdió vezető jeként évek óta gyűjti a régi motívumokat, melyek feldől gozva kerülnek az általa tér vezett ruhákra, hímzett együt tesekre. A Debrecenben látható kiái lításon Kakuk Pálnétól több térítőt mutatnak be, dr. Pus kásné Oláh Júlia pedig két-két összeállítással vesz részt, az egyik egy Úr asztalára való teríték, a másik egy házasságkötő terembe készült terítés és viselet. A ruha kivitelezője Szabó Margit (a képen), a fehér terítő kihímzése Bal- maz Béláné, az aranycsipkés összedolgozás Szilágyi Andrásné munkája. A teríték kazettáit a nyíregyházi népművészeti stúdió hímző csoportjának harminchat tagja varrta ki — a teljes garnitúra egy éven át készült. A kiállítás július 26-ig látogatható. kitakarítjuk itt, a telep végét. A sok kacatot, szemetet... — Mi a fenének? — Mert gyün a Vezér. — Agyáré? — A Király. A fiú rámeredt: ez tényleg azt hiszi, még a Ferenc Jóska világa van. Ám az öreg ekkor kimondta az ország első emberének a nevét. De egy betűt elhibázott. A fiú elvigyorodott: „Vállal, de azt se tudja, kinek." És megint dühös lett. A többiek már a folyóparton vannak, s várják: fürdeni, focizni napestig. Hát most nem lesz ki a csapat. Az öreg odabaktatott a kerítéshez. Felmarkolt egy rozsdás, nyeklő vaskeretet és húzni kezdte a bódé felé, s a hátsó fala mögé vonszolta. Aztán beütött oldalú fazékért, papírhulladékért hajolt le, volt belőle bőven a gazzal benőtt kerítés mellett. Erre csak akkor jártak a melósok, ha a kinti focipályára időben oda akarlak érni a gyári csapat meccsére. Betonvas állt ki a földből. A fiú megragadta, a vas felhasította a földet, fűcsomók fordultak ki, a gömbvas vége .már mögötte csapkolódott a levegőben. A fiú az égből bukdácsoló röpcédulákra gondolt. Hány éve is már, kettő vagy három? Az a név volt rajtuk, amit az öreg mondott. Akkor már hetekkel túl voltak az ágyú lő vésés éjszakákon, az utcát remegtető tankvonulásokon. Egy helyen aztán a föld nem eresztette a vasat. A fiú majd beleszakadt, rántott egyet rajta. A föld keményen fogta, s a fiú abban a pillanatban érezte, megnyílt a tenyere. A vason lévő finom, rozsdás él úgy metszette át az ujjhajlatát, mint ahogy ő szokta a sajtot széthajlítani. A résben vörös buggyanás, mely rögtön végigcsurran a vas görbe testén. Töménypiros. — A franc... Az öreg a szemetet gereblyézte, csak odasandított. A fiú oldalra csapta a kezét, mintha megolvadt fagylaltot rázna le. A vér csalánlevelekre pettyezett. Az öreg odajött, úgy nézte a fiú ujját, mint egy kóbor macskát. — Tegyél rá ...levelet. fiú nem értette, miA lyen levelet, és honnan vegyen most. Odatámolygott a földből kiugró csaphoz, megnyitotta. Karvastagságú vízsugár dőlt belőle, beletartotta a kezét, a hűs áradat elzsibbasztotta. Szandá- los lába tocsogott a vízben. A seb nyiladéka úgy hasogatott, mint egy harapás. A délutáni napfényben sötéten lángoltak a rózsák, hersegett a frissen locsolt fű, csak az ég izzóit úgy, mint egy forróságtól pattogzó óriás bádogtető. Emlékezés Mátis Bélára A platina okleveles tanító M. Takács Ferenc _ Matis Béla Erdély délkeleti sarkában, Hosszúfaluban született 1891. július 5-én, és élt egy erdőőri 11 gyermekes család hatodik gyermekeként. Mindig nagy szeretettel gondolt a hétfalusi járás határszélén töltött időkre: „Gyönyörű és gazdag Erdély, drága szülőföldem, fáj a szívem érted.” Nehéz körülmények között. de mindig kitűnő tanulóként tanult. Déván szerzett tanítói oklevelet 1911-ben. Először Sárospatakon internátusi nevelőtanárként helyezkedett el, majd négy hónap múlva megválasztották Nyíregyházára az evangélikus iskolába, mert szíve és ambíciója a gyerekek közé vágyott tanítani. Tanított a vargabokori, felsősóskuti és a salamonbokori tanyai 6 osztályú osztatlan és ismétlő iskolában. Nemcsak tanítói munkájában volt kiváló, hanem kertje és méhészete környezetének mintául szolgált. Tanítói és társadalmi egyesületeknek, egyházának kimagaslóan tevékeny munkása volt. 1916. augusztus 5-én Kubacs- ka Ilonával házasságot kötött. Két leánygyermekük született: Etelka (1917) és Olga (1918) Az utóbbiról már az olasz harctéren értesült. Angol hadifogságban Skóciában volt. Innen 1920-ban került haza es merült bele kiválóan végzett iskolai és tanyai munkájába. Igen jó kapcsolatot tartott a szülőkkel és kartársaival. Tanyavilági környezetének mindenben igen nagy segítségére volt. Mint kiváló tanítót felettesei, tanítónövendékek bemutatótanításra látogatták. Igen nevezetes látogatója volt Móricz Zsigmond is. 1929-ben beköltözött a városba és a központi iskolában tanított igen sok társadalmi és egyesületi munkával. Hatalmas, pontos és lelkiismeretes munkájával öregbítette felettesei és kartársai jó véleményét munkájáról. De a második világháború sem múlhatott el nélküle. Mint légvédelmi központos kiértékelő és segédtiszt főhadnagyként esett szovjet hadifogságba. De hite megtartotta, visszakerült boldog családjához és folytatta népnevelő munkáját. Az 1948-as centenáriumi kiállításra megírta a nyíregyházi evangélikus iskolák történetét 1753-tól 1948-ig. Másik nevezetes nyomtatásban megjelent munkája az 1929-ben írt Tirpák lakodalom. Nevelési elvét: „Tövisbe rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”, mondattal fejezte ki. 1951-ben ment nyugdíjba és utána unokáinak, dédunokáinak élt. Mint székely fúró-faragó ember igen sok kiskocsit, szánkót, játékot stb. készített az unokák szórakoztatására. Mindenben segítőtárs felesége 1975-ben meghalt. Az elárvult, de a család szeretetét élvező ember a sóstói szociális otthonban kötött ki. Közben rendre megkapta az arany-, gyémánt-, vas- és rubindiplomákat. Oklevélszerzésének 75. éves évfordulójára pedig a helyi Nyugdíjas Pedagógus Tagozattól a platina oklevelet vette át ünnepélyes keretek között teljes szellemi frissességében, 95 éves korában. Gazdag, tartalmas életét 1987. február 25-én 96 éves korában fejezte be. Takács Imre: Kerülő Ferenc alkotás közben Oregapám morgolódásai C salafinta lesz ez az írás, mivelhogy ón vagyok az örégapám. Nem a saját öregapám, azt nem mondom, mert nem vagyok tudathasadásos, de az unokáimmal így szólíttatom magamat, és néha előimádkozom nekik, hogy „öregapám”. A gyerekeimmel az idesapámat nem erőltettem, mert akkor még én is korszerű akartam lenni, időközben aztán ráébredtem, hogy ez az öregapámozás még negyven éve is természetes volt. A bioszféra pedig azóta szennyeződött ugyan, de alapjában véve nem változott. Nem halt ki a főemlősök legeslegfőbbje, az ember, holott — és fölöslegesen és károsan — megötödölték bizony! Apámék még a megtizedelést is félelmetesnek tartották. A korszerűséget ők még nem értették. Öregapámék még annyira se. A vértanukból is sok volt nekik a tizenhárom, mivelhogy tizenhárommillióig nem tudtak elszámolni. Tudták volna, hogy kell, de fárasztónak ítélték volna a számolást. Nem írom ide, hogy Első morgolódás, Második morgolódás. Csak morgolódok úgy egyfolytában. A bekezdésekből látszik a tagolás. Ha kutyám lenne, az vagy kan lenne, vagy szuka lenne. Semmiképpen se fiú, és nem kislány. Ha bikaistállóm lenne, azt nem nevezném apaállat vagy állatapucika istállónak. A Kőszelet családban, mármint abban a rajzfilmben Psota Irén se szégyellj — mégpedig alig titkolt, vagy inkább éreztetett lelkesedéssel és bámulattal, bár éppen dorgálás közben — azt mondani Frédinek, hogy: Te, bika! így beszél Psota Irén egy gyermekeknek szánt rajzfilmben! Ahelyett, hogy urasabban fejezné ki magát. így: Te, apaállat! Ha földesúr lennék — ötven éve —, akkor a tízgyerekes cselédemmel egy kicsit másként bánnék, mint az agglegény vagy a magtalan cselédemmel. Ha cseléd lennék — ugyancsak ötven éve —, akkor másként néznék a tízgyerekes földesuramra, mint a magtalanra. Most mese következik! Két megöregedett kan nyúl találkozik az erdőben. Bemennek az erdei bárba, leülnek a magas székekre, aztán az egyik Napóleon konyakot kér, a másik törkölyt. A Napóleon konyakos kan nyúl használt gumit. A törkö- lyös pedig nem használt, ezért ő csak hatvan százalékos öreg kan nyúlnak számít. A Napóleon konyakos száz százalékosnak. Ő így adózik, a belibe, a törkölyös pedig a jövendőbe. — Hát úgy kell neked! — mondja a napóleonos a törkölyösnek. — Ellógtál a fölvilágosító óráról. Történt aztán, hogy a maga tisztességében megözvegyült vadkan vett egy bontatlan halat a halasnál. Lakomázni akart, azért vette szegény a nyugdíjából. így talált rá a halhólyagra, amit régen csalafintaságra is használtak. Kitette az ablakdeszkára, néha rápillantott, és kezdte megérteni, hogy ezt bizony nem ártott volna használni, mert ha ezt a hólyagot előbb látja, nem lett volna az a sok malacvisítás az erdőben. így most ő is hatvan százalékos vadkan. Aranyszőrű kandisznónak szokta nevezni magát, és tessék, ez lett a vége, hogy hatvan százalék után neki vége. Az adót pedig ugyanúgy fizeti ő is, mint a száz százalékos vadkanok. Jóllehet, még böcsüle- tesebben, mivel az ő ivadékait meg lehet számolni a vaddisznószámláláskor, de amazok csalafintaságait nem. A „halhólyagosok”! — csak ennyit röf- fent, és megy a malacai közé özvegyen. Néha már-már turkálni való kedve sincs. Aztán mégis nyertesnek érzi magát, mivelhogy a malacai első osztályú malacok mind. A halhólyagosok pedig már mindent elfeledtek. Elmegy tehát az erdei adóhivatalba és fizet. A malacainak pedig torzsás kukoricát szokott vinni. És ahogy elmélázik, amíg azok lemorzsolgatják a kukoricát, nem is hiányzik neki az állatkerti disznóól olyan nagyon. Elröffenti magát — gondolván —: ennek a természetes környezetnek is vannak előnyei. Beviszi az adóhivatalba azt a zsák kukoricát. Na és aztán! Annyival többet szed össze, hogy azért a malacainak is maradjon. Hazaballagván pedig megnéz magának egy szép emsét.
