Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-20 / 169. szám

Kosa Ferenc új filmet készít Korábbi témát folytat: Csernobil, Béressel Marik Sándor Budapest (KM) — Kosa Fe­renc jeles filmrendező. Mióta országgyűlési képviselő lett, szinte nem is hallani rendezői munkájáról. A közelmúltban egy plenáris ülés szünetében a Par­lament folyosóján kérdeztük: foglalkoztatják-e most rendezői tervek, vagy teljes mértékben kielégíti a politikusi pálya? — A parlamenti munkám min­den várakozásnál nagyobb elfoglaltsággal jár — mondta a bevezetőben —, ugyanis a ple­náris ülések mellett a kultúrával, oktatással, sajtóval-tévével, sporttal foglalkozó bizottság és annak két albizottsága (a kultu­rális, valamint a sajtó-tévé ügyekkel foglalkozó) sok munkát ad. Gyakorlatilag hétfő reggeltől péntek éjjelig a Palamentben te­lik az életem. Annak idején jelez­tem is a választóimnak, hogy csak abban az esetben tudom vállalni a képviselőséget, ha mellette a hivatásomat is gyako­rolhatom, de erre egyre keve­sebb esélyem van. Egyszerűen nem fér be az időbe. — A rendezés nem is foglal­koztatja? — Bizonyos mértékig foglal­koztat, egyetlen ügyet minden­képpen a szívem közelében tar­, tok. Ez pedig a Béres-ügy. Egy hónapja is hagytam csapot-pa- pot, és elmentem forgatni Kijev- be, Csernobil környékére, ahol sok tíz ezer gyerek és felnőtt a legkülönfélébb betegségekben szenved. Főként Csernobil kö­vetkezményeként ezeknek a be­tegségeknek közös nevezője az, hogy az immunrendszerük le­romlott és különféle betegsége­Beres József és Kosa Ferenc két kaptak emiatt. Béres József meg is bízott azzal, hogy huma­nitárius céllal vigyünk ki a kijevi gyermekklinikára Béres-cseppe- ket, azokat bocsássuk az orvo­sok rendelkezésére, hogy segít­hessenek a rászorultakon. Kijev- ben végiglátogattam a klinikákat, azonkívül részt vettem egy tudo­mányos tanácskozáson, ahol a Béres-ügyről tavaly készített új filmemnek a vetítése volt. Pro­fesszorok, akadémikusok, orvo­sok voltak jelen, valamint Béres József fia, aki szintén tudomá­nyos kutató és Gróf doktor Deb­recenből. Ott egy nagyon érde­kes és tartalmas eszmecsere keretében kialakult egy humá­nus, ,,embertől—emberig” kap­csolat, aminek az a lényege, hogy Magyaror­szág ingyen át­nyújt jó néhány ezer adag Bé- res-cseppet a ki­jevi klinikáknak, és az orvosok ott szakszerűen gyógyításra használják. — Erről szól tehát új filmje? — Mint a Bé­res-ügy króniká­sa, ezt az aktust rögzítettem. Pár hónap múlva újra kimegyek, fölke­resem az orvo­sokat, profesz- szorokat és rög­zítem a vélemé­nyüket, s kiala­kult tapasztala­taikat is. Őszin­tén szólva, na­gyon hiányzott már a filmezés is az életemből, és az, hogy annyi parlamenti vita, csatározás és szócséplés után ismét rádöbbenjek arra: mégiscsak a legfontosabb az emberi élet. Az embernek ott kell segítenie, ahol úgy érzi, hogy egy másik emberen segíthet, mert ott van rá szükség. — Tehát hamarosan új filmjét láthatjuk? — Ha szerény mértékben is, de próbálok filmesként is helyt­állni. Ha most a Parlamentben jön a nyári szünet, akkor lesz al­kalmam ezt a filmet, a leforgatott részeket összeállítani, és talán, ha az ősz folyamán előfordulok Nyíregyházán, akkor már eset­leg — ha csak szűkebb körben is —, meg tudom mutatni új fil­memnek a végleges változatát. Elek Emil felvétele Till Aran aranyoz Emlékmű a Tisza áldozatainak Tiszadada (KM—BE) — Senki nem mondaná — mert nem fogja a kor — ha ő el nem árulná, hogy már 82 esztendős, nagy munka­bírással dolgozik, életvidám, jó a kedélye, és a humora egy pilla­nat alatt régi ismerőssé vará­zsolja. Ha meg nem sértődik, ilyennek találtam Till Arant első látásra — valóban, nem Aranka ő, hanem Arán, vagy ahogyan Tiszadadán ismerik, Arán ,,úr”. Egyszemélyes intézmény. Eredeti foglalkozását tekintve fényképész, de életéből jó részt a szobrászatnak szentelt. Amint mondja, „mezítlábas" szobrász, hisz nincs papírja képzőművé­szeti stúdiumokról, viszont az első kiállítása Rómában volt. Most Tiszadadán dolgozik a ró­mai katolikus templomban az ol­tárképen, aranymetállal szegé­lyez, és a családi hagyatékból származó 22 karátos arannyal fedi a hangsúlyos részeket. Megszerette a dadaiakat, akik meghívták, magát a falut is, s mert Hódmezővásárhely, ahol él, nem becsülte eléggé, odaadta Dadának az életművét: ötven éven át készített kétszáz egyhá­zi témájú szobrát. Most készíti az újabb művét a Tisza-öbölben: a 44-es tiszai átkelés áldozatai­nak és az évszázadok során a Tiszába veszett áldozatok em­lékművét. — Hálám jeléül és ajándékba adom Dadának — mondta —, amiért királyivá varázsolták az istállót, ahol a szobraimat elhe­Az emlékmű lyezték. És hithirdetőnek is szá­nom az emlékművet a Madonna mosolyával, a jerikói vak óhajtá­sával: „Uram, add, hogy lás­sak”; Alul a feszülettel, felül Jé­zus feltámadásával... uram? Tőle sokat szenvedtem, a gyerekek is, féltünk tőle, mert csak jött és vert engem. A kislá­nyom mellém állt, közibénk, és bizony gyakran ő kapott ki he­lyettem. Egyik alkalommal egy metszőollót akart belém vágni, és a kislányom kezét szúrta át vele. Nehéz nekem visszagon­dolni ezekre, mert a sorsomban több a rossz, a keserűség, mint a jó. Hat hajtott el bennünket a háztól, tán volt is neki valakije, a sok ital megtette a hatását, máj­betegségben halt meg, elég ko­rán. Hívott vissza később min­ket, beszéltünk is, de ha már egyszer elzavart, akkor nem megyünk vissza. Ha szegényen éltünk is, de békességben. Áren­dás házba szorultunk, a fiam fi­zette az albérleti bérleti díjat. A cseszton és a simi után ide jutot­tunk. Tán ezért is szeretnek en­gem a faluban, hogy annyit tűrtem. Amikor ennyire beborult, én a nádüzemben dolgoztam, ott sze­rettek is, kerestem ezernégy­száz forintot, de a türülközőket mostam, hazahordtam, éjszaka meg kimostam, hogy azért is kapjak valamennyit. Ötvenhat éves koromban kényszerültem el dolgozni a nádüzembe, s négy óv múltával kaptam a nyugdíjat, vajmi csekélyét, de az üzem ve­zetője felokosított, hogy a férjem után jár segély, meg miegymás. A tanácsnál is mellém álltak, úgy kerekedett fel a nyugdíjam 2200 forintra. Szép volt az, köszönet érte. Most meg már meghaladja mindjárt a négyezer forintot. kisebbik lányomék- A kai lakom, amikor Zj megépült ez a ház, JL JL azt mondták a gye­rekek, a vejem, hogy maradjak csak itthon, ne dolgozzak én már sehol. Az a baj, hogy elszaladt az idő, de még mindennap teszek-veszek a kertben, a ház körül, korán ke­lek, s amit tudok, elvégzek, rit­kán még a hegyre, a mezőre is kimegyek, ültetgetek, gyomlálok, kapálgatok, meg ellátom a jószá­gokat, nyulaim is vannak. Gyö­nyörködök az unokáimban, öt van, és szeretnek is engem. Ma már nem elég erős a karom, hogy minden munkát ellássak, s a lábam is gyakran fáj, különben jól érzem magamat. Megértem hetvenöt esztendőt, az anyám hetvenhárom évesen halt meg. Nem tudom nekem még mennyi időm lehet. Minden embernek szolgája Minorita tervek Nyírbátorban Baraksó Erzsébet Nyírbátor (KM) — Negyven­évi eltiltás és kényszerű szünet után újra megkezdi, illetve foly­tathatja működését a minoriták rendje — többek között Nyírbá­torban is. A közeli jövőben elfog­lalja helyét a nyírbátori volt mino­rita kolostorban Horváth János szerzetes, akit ebből az alkalom­ból kérdeztünk a rendről és a szolgálatról. 9 Hogyan értelmezzük ponto­san a minorita rend fogal­mát? A minorita, amint a szó fordí­tása is jelzi, kisebbséget jelent. A ferencesek rendjéből 1517-ben vált ki egy ág, a kisebb testvérek rendje, azzal a céllal, hogy min­den embernek a szolgája aka­runk lenni. További két rend is kivált abban az esztendőben és mind a három rendnek van gene­rálisa. A rend szerzeteseinek szolgálatát a világi papokétól az különbözteti meg, hogy legalább háromfős csoportokban, „csalá­dokban” élnek és a lelkipásztori tevékenység mellett megvan az életüknek a meditációra, közös imádságokra épülő közösségi rendje, illetve karitatív munkát is végeznek. 9 A közelmúltban járt me­gyénkben Rómából a mino­rita rend feje, Serrini rend­generális, aki Nyírbátorban tájékozódott a körülmé­nyekről. Mi volt Bátor a mi­noriták számára és hogyan kezdik újra a működésü­ket? — A rend a XVIII. századtól plébániát vezet Nyírbátorban, il­letve hajdan, 250 évvel ezelőtt Kelemen Didák iskolát létesített Bátorban, amely még ebben a században is működött. A temp­lom melletti épület celláiban lak­tak a szerzetesek. Azokat a cel­lákat múzeumi célra alakították ki, és azok közül — a jelenlegi tudomásom szerint — néhányat visszakap a rend. Bátori minorita szerzetesként elsősorban lelki­pásztori tevékenység lesz a fela­Horváth János datom, beleértve a temetést vagy a hitoktatást is, és a tervek szerint Bátor lenne az újonckép­zés helyszíne, amennyiben az új belépők az első évet Nyírbátor­ban töltenék. Meg kell a továb­biakban alakítani a szerzetes- rendhez kapcsolódó világi rendet is, a hívek sajátos közösségét, melynek tagjai a szegények, elesettek szolgálatára készen állanak. 9 Kik jelentkezhetnek a rend­be és ki jogosult a felvétel elbírálására? — Tizennyolc éven felüli fiúk, férfiak léphetnek be, ha egyházi- lag szabad állapotúak. Világi pap is beléphet. Jelentkezni a mis­kolci provinciálisnál lehet, vagy szeptembertől nálam is Nyírbá­torban, mint definitor asszisz­tensnél — ezt a címet a rendge­nerális adja három évre — a fel­vételről három kijelölt illetékes dönt. 9 Megtudhatnánk, Önt mi motiválta a szerzetesi élet választására? — Az esztergomi ferences gimnáziumban eltöltött évek szelleme elkísért azután is, hogy a hittudományi főiskolát elvégez­tem és pappá szenteltek. Szent Ferenc egyénisége volt rám olyan hatással, hogy 1982-ben beléptem a rendbe és 1986-ban tettem örök fogadalmat. • Úgy hallani, nagyon bán­kódnak Ön után azok a hí­vei, akik között az utóbbi tíz évet töltötte, mert na­gyon sokat tett értük, és most mindent megmozgat­tak, csakhogy Önt el ne vi­gyék tőlük. Hogyan búcsú­zik ezektől a gyülekezetek­től? — Úgy érzem, nemcsak megőrizni sikerült, amit tíz éve Tiszadadán és környékén átvet­tem, hanem plébánosként gyara­pítani is tudtam. Tíz éve idős asszonyok és kisgyermekek jár­tak templomba, most több gene­rációt ott találunk. Kisfástanyán nem vettem át semmit, hagyok egy templomot. Tiszalökön is templomot építettem, begyógyí­tani a háborús sebeket. Rejeta- nyán kápolna készült, megnyi­tottuk a Till Aran- szoborgy űjte- mény múzeu­mát. Szerveztem hagyományos kulturális ren­dezvényeket, be­választottak a tiszadadai képvi­selő-testületbe, és kérnek, járjak vissza a gyűlé­sekre. Jólesik a ragaszkodás, de emlékeztetek arra, van a tisza- löki templomban egy szobor, alat­ta a felirat: Fe­renc, nem tótod, hogy omladozik az én házam, eredj, építsd fel újra. Ezért kell elmennem... 9 És melyek lesznek a legsürgő­sebb teen­dők Bátor­ban? gától, de ki kell mondani: leg­alább százmillióra van szükség ahhoz, hogy a templomot és ol­tárait megmenthessük. A temp­lom mentése a legsürgősebb, a világhírű Krucsay-oltárral, azu­tán rendbe kell rakni a barokk kolostorudvart, feladat a rene­szánsz kút kibontása, sürgősen el kell végezni az épület körül a statikai méréseket az esetleges veszély miatt, majd fel kell tárni a Báthoriak temetkezési terüle­tét. Szeretném folytatni Nyírbá­torban azt a kulturális közéleti te­vékenységet, amely hozzátarto­zik az életvitelemhez, remélem sikerül magam a zenei napok szervezésénél hasznosítani és a múzeummal szorosabb kapcso­latot kialakítani. Héliosz paripái (K. F.) — Félek az összeg nagysá­1991. július 20. _____A %det-9víaflijarorszáfl hétvégi meííéíjteU | 9

Next

/
Thumbnails
Contents