Kelet-Magyarország, 1991. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-19 / 142. szám
2 Kelet-Magyaror$zág HAZAI HOL-MI 1991. június 19. szerda Tüskés sarok Morog az idegen Réti János R égi rögeszmém, hogy a helyről, ahol megfordulok szeretnék, ha nem is mindent, de lehetőleg minél többet tudni. Ugyanez vonatkozik, csak ha lehet, hatványo- zattabban, arra a városra, megyére, ahol élek, ahol dolgozom. Minő túlbuzga- lom — vethetné a szememre bárki —, holott egyszerűen arról van szó, hogy utálom, ha felénk járó, idelátogató, vagy átutazó ismerőseim kérdései hallatán — Ez mi? Az mikor épülhetett? Hát amaz hol van? — csak állok bambán, és körülbelül annyi értelem fedezhető fel a tekintetemben, mint ama ponty szemében, amelyiket már lébe főzött a szakács. Azt már nem is említve, nehogy stréber- séggel vádoljanak, hogy magam másként viszonyulok ott legbelül ahhoz az épülethez, utcához, szoborhoz, műemlékhez, aminek históriájáról azért van némi fogalmam. (Hiszem és vallom, hogy nem az anyakönyvi kivonat, hanem az ismeret, az ismeretség és a nyomukban kiteljesedő érzelem köt bennünket egy tájhoz.) Ezen oknál fogva próbáltam a turistaszezon küszöbén a megyéről, Nyíregyházáról útikönyvet vásárolni magamnak, mert hát mikor lehessen kapni, ha nem most, a vendégvárás első napjaiban. Nem cifrázom: nincs! Van ezzel szemben Münchenről, Nápolyról, a Loire völgyéről, de talán a dakota rezervátumról, Ra- walpindiről és a nyasz- szaföldi kókuszosról is. E zek szerint innen mi csak küldjük az utazót — miből? hova? — ahelyett, hogy várnánk is a vendéget. Majd szétvet bennünket ■a jogos büszkeség szűkebb hazánk szépségeit, értékeit felemlítvén, de arra már nem áldozunk, hogy mindezekről kalauzt adjunk az érdeklődéssel érkező kezébe. Már arra gondoltam: hozatok egy Nyíregyháza ismertetőt valahonnan. Londonból, Madridból, R ejkjavikból, vagy egy fogói könyvesbolt polcáról. Mindenféle AMERIKAI PROFESZ- SZOR lesz a vendége június 19-én és 20-án a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszékének. Paul L. Knox professzor a Virginiai Egyetem tanára, neves kutató. 20-án (csütörtökön) délelőtt, 9 órai kezdettel elő- á«St*k*-tart láz’líl'k-as' elő- adóhaff - ~ Urbanizáció -' az USA-ban címmel. Városmajori Közösségi Ház (Nyíregyháza, Városmajor u. 5.) húszadikán (csütörtökön). 10 órától az Egy jenki Arthur király udvarában című videófilmet vetítik le, majd közös játékra hívják őket. AZ OVÖNÖK NYÁRI AKADÉMIÁJÁT Vásáros- naményban rendezik meg június 18—21. között. KIHELYEZETT ÜGYFÉLSZOLGÁLATOT tart június 20-án, csütörtökön a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság Csenger- ben 10—14 óra között a polgármesteri hivatalban. A VÁROSVÉDŐ EGYESÜLETEK VII. Országos Találkozójának ad otthont Nyíregyháza június 20—22. között a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. GYEREKEKNEK SZERVEZ szünidei programot a TÁJÉKOZTATÓT TART az Észak-magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ nyíregyházi kirendeltsége június 20-án, csütörtökön 10 órától a Dózsa Gy. u. 9. szám álatt (III. em. 305.). Tájékoztatják leendő partnereiket a kirendeltség feladatairól, célkitűzéseiről, valamint a Start-hitel legfontosabb tudnivalóiról. Ezt követően konzultációra kerül sor a Start-hifelt folyósító pénzintézetek képviselőivel. Gratulálunk A hétvégén rendezték meg az országos balettfesztivált Debrecenben, amelyen a nyíregyházi Pri- mavera balettcsoport rendkívül sikeresen szerepelt. A verseny során az ifjú szabolcsi táncosok három első, két második és egy harmadik helyet szereztek meg. A nagydíjat is a Pri- mavera táncosai kapták. Rendezvények Krúdy mozi: RENDŐR- AKADÉMIA 6. Kabalás autósmozi: CADILLAC MAN Béke mozi: NE FOLYTASSA FELSÉG Előadás: 16 és 18 órakor, JÁTÉKOS VÉGZET Előadás: 20 óra Videoház: TINI NINDZSA TEKNÖCÖK Kert mozi: HALÁLRA JELÖLVE Fehérgyarmat: HÁZ INYÜLRA NEM LÖVÜNK Nyírbátor: HAIR Kisvárda: GYERÜNK TRABI GYERÜNK Mátészalka: ÖRÜLT AMERIKA tói Nemzetközi Éremmű: vészeti és Kisplasztikái Alkotótelep zárókiállítása, és a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Képző- és Iparművészeti Tagozata végzős növendékeinek elsőízben megrendezett kiállítása. Alpár Ignác Terem (Nyíregyháza, Bercsényi u. 4.): A meg nem épült Nyíregyháza. Sóstói Múzeumfalu: Feliratos Textíliák. Pál Gyula kiállítóterem: (Nyíregyháza, Országzászló tér 9.) Küzmos Enikő festőművész tárlata. Kiállítás Városi Galéria (Nyíregy- egy.háza, Selyem u.): A sósMiskolci Mini Galéria: Nyíregyházi művészek közös kiállítása: Szepessy Béla grafikusművész és Nagy Lajos Imre szobrászművész tárlata. (Nyitva: július 10- ig 10—18 óra között, szombaton 14 óráig.) Leáldozott a felügyelőknek Átalakulóban az iskolai szaktanácsadás Kállai János Nyíregyháza (KM) — Akik sokszor a pedagógusok „szeme szálkái” voltak, s akik mégis — Mária Terézia kora óta — lankadatlan szorgalommal járják — kérve, vagy kéretlenül — az iskolákat, a szakfelügyelőkből lett szaktanácsadók, szóval ők: a mi megyénkben kilencvenen, egyszerre az érdeklődés fókuszába kerültek. Történt pedig mindez azért, mert a rendszerváltás viszontagságai őket sem kerülték kerülik el. Megszűnt a régi szisztéma, s az új, még sok szempontból kidolgozatlan működéshez kevesebb és másként munkálkodó szakemberekre lesz szükség. Mi hír járja a minisztériumban, milyen elképzelések alakultak ki sor sukat illetően? Erről kérdeztük Kuknyó Jánost, az MPI igazgatóját, aki ’ nemrég igazgatói értekezleten vett részt a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban Szakértői hálózat Fehérgyarmaton a művészetek találkozására nyújtott lehetőséget a „Bárdos Lajos” Ének- Zene Tagozatos Általános Iskola meghirdette rajzpályázat. A legjobb munkákból készült összeállítást a szünetben is megtekinthetik az érdeklődők Fehérgyarmaton a Bajcsy-Zsi- linszki úti iskola aulájában. Molnár Károly felvétele ra hangolt rendszeri lud- nak'-unk fenntartani. Sok a bizonytalanság, de már valamivel többet tudtunk meg. A minisztérium a szaktanácsadás, helyesebben a szakértői hálózat további működtetése mellett voksolt. A dolog szépséghibája csupán az, hogy a pénzfedezet a munkához, legalább is, ami ezt a naptári évet illeti, nem áll rendelkezésünkre. Így aztán minden az önkormányzati támogatástól függ. Emiatt megyénként igen változatos a kép. Van, ahol már megváltak a szaktanácsadók egy részétől, van. — Mit tud mondani az új vonásokról? Mitől lesz ez a rendszer más, mint az eddi- gi volt? Milyen anyagi von- zata lesz az átalakításnak? Hegbízásra, felkérésre ahol az első fél évi kifutás feltételei adottak, s van olyan változat is, mint nálunk: 1992. január 1-jéigegy létszámban redukált, elsősorban szakmai szolgáltatásAz alsó- és középfokon eddig kilencven pedagógust foglalkoztattunk szaktanácsadóként. A most kialakítandó munkarendben tizenhét órakedvezményes és negyvenkét listás szakértő munkájára számítunk. Ez- utóim biak képviselik valójában az- újdonságot. Ök elsősorban a saját iskolájukban fognak tanítani, s alkalmanként, a feladatok alakulásától függően kapnak megbízást, a felkérések és igények alapján. Óraszámukat úgy kell majd alakítani, hogy heti egy nap igénybevétel, mint lehetőség más iskolák és a pedagógiai intézet rendelkezésére álljon. Ha utánaszámolunk, csupán harminc ember kerül ki ily módon a „gépezet”-bői. A hetvenöt százalékos kiadáscsökkenés nem is az abszolút létszámok függvénye. A takarékosságot ténylegesen az jelenti, hogy a listásokért nem kell a kieső órákért térítést fizetni, mivel ők, ebből a szempontból, nem .kedvezményezettet^. messzemenően méltányolni fogjuk a vezető szaktanács- adók véleményét, javaslatát. Pályázatot írnak ki — Kik döntenek a meg maradókról? Várhaló-e munkanélküliség á változások miatt? ■ ■ Munka nélkül senki sem marad, bár egyedi esetekben óraszámproblémák adódhatnak. A döntés pedig ... ? Jobbára tőlünk függ, de Aztán pedig, ha meglesz az intézet- és a szakértői rendszer jogszabályi háttere is, nem is beszélve a hatáskörök pontos rögzítéséről, szóval: valamikor majd az év vége felé pályáztatni fogjuk az órakedvezményes és lista* formát is, s várhatóan 1992. január 1-jétől beáll a ciklikus (öt évre szóló) megbízási gyakorlat. Persze, ez még igen sók tényezőtől függ! Mi is szeretnénk már, hogy ez az átmenetiség mieT' lőbb megszűnjön. Mert az a sokat emlegetett szakmaiság, ami az oktatásügy megújulásának alapja kell, hogy legyen, a további tétovázás áldozatául eshet. Pengeváltás tetőügyben A tárgyalóteremből Nyíregyháza (KM) — A Kelet-Magyarország 1991. május 28-diki számában „Időzített villanykörte” cím mel cikk jelent meg a Nyíregyháza. Fazekas János tér 6. sz. alatt lévő épület beázásával kapcsolatban. A cikkben vállalatunk mint a kérdéses lakóépület egykori kivitelezője elmarasztalásra került. Tekintettel arra. hogy feltehetően téves információk alapján valótlan tény került közlésre, kérjük, hogy kiigazítás keretében szíveskedjenek levelünk tartalmát közzétenni. Valótlan az a tény. hogy vállalatunk a tetőért 10 évre vállalt volna garanciát. Az egyes épületszerkezetek kötelező alkalmassági idejéről szóló 16 1981. (VI. 3.) ÉVM. sz. rendelet, majd a 11 1985. (VI. 22.) ÉVM—IPM—KM— MÉM—BKM-számú együttes rendeletek a csapadékvíz elleni szigetelés kötelező alkalmassági idejét 5 évben határozzák meg. Ennek megfelelően vállalatunk a kérdéses lakóépület beázásait a tulajdonosok bejelentése után a kötelező alkalmassági idő lejártáig javította. 5 év elteltével sem jogszabállyal, sem szerződésileg nem voltunk kötelesek a további javításra. Ezt valójában a lakóközösség is tudta, és elismerte, hiszen további javításokra a lakó- közösség megrendelése alapján került sor. melynek költségeit ki is fizették. Kérjük a fentiek szíves tudomásul vételét és a helyre- igazítás iránt a szükséges intézkedések megtételét. Rendőrautó az árokban Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat Nyíregyháza Seres Antal igazgató Elképzelhető, hogy a lakók nem jól tudták, és valóban csak öt évre szól a garancia. Ennél azonban szerintem sokkal fontosabb az. amit az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (ÉMI) 1990. szeptemberében — a lakók megrendelésére készített szakvéleményében találtam. Eszerint a tető hibái részben kivitelezői. részben tervezői mulasztásokból fakadnak, és a későbbi javításokat sem végezték el szakszerűen. Szó szerint idézem tovább: „Kivitelezői érdekkörbe tartozik a felhasznált anyagok alkalmazástechnológiai előírásainak megszegése, valamint az MSZ 04. 803/8. számú szabvány építési-szerelési előirányzatainak be nem tartása. Az épület szigetelése már az első beázás után és jelenleg sem tesz eleget a vízhat- lanság követelményeinek. A ház közös képviselője kérte, addig hadd ne nyilatkozzon az ügyben, míg a bírósági eljárás meg nem Kezdődik. Annyit viszont elmondott. megindítják a pert, de nem a SZÁÉV-vel javíttatják ki a hibát, mert a Lakóközösség már nem bízik bennük, s úgy érzi, igazuk van. Máshol kerestek és találtak is kivitelezőt. Cservenyák Katalin Budapest (KM — N. L.) — Az újfehértói Kiss Tibor egy napon ittas állapotban úgy döntött, hogy gépkocsiján átjön az Űjfehértón lakó barátjához. A két település között cikcakkban vezette kocsiját, s erre felfigyelt egy szolgálaton kívül lévő rendőr. Megállította, majd kiszállította kocsijából az ittas férfit. A civelben lévő rendőr Kisst bevitte az újfehértói rendőrőrsre. Ott igazolványt kértek tőle, s mivel nem volt nála. a szolgálati rendőrautón hazavitték Téglásra. Onnan visszafelé hozták, vérvételre. Ütközben panaszkodott, hogy rosszul van. álljanak meg vele egy percre. Többszöri kérésére nem állt meg a rendőrautó. (A két rendőr — szabálytalanul — elől ült. Kiss egyedül hátul.) Az ittas férfi, aki a vérvételtől is félt, valóban rosszul érezhette magát, ezért előre nyúlt és a rendőrautó kormányát félre kapta. A mögöttük jövő kamion árokba tolta a rendőrautót, az egyik rendőr súlyosan megsérült. A megyei bíróság Kiss Tibort négy és fél év börtönre ítélte. Fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság Kiss Tibor büntetését három év börtönre enyhítette. Az ítélet jogerős. A VIDEÖREJTVÉNY _ NYERTESEI. A május 21-i számunkban megjelent rejtvényünkre több helyes megfejtés érkezett. Bába Evei (Nyíregyháza), Horváth Zsuzsa (Nyíregyháza), Berencsí Mónika (Nyíregyháza), To- masovszki András (Nagycserkesz), Zele Szabolcs, (Nyíregyháza), Geri Gézáné (Nyíregyháza), Sándor Lajos (Nyíregyháza), Kocsis Tibor (Nagy- kálló), Kocsis Tünde (Nagy- kálló) és Soós Géza (Kék) két filmet kölcsönözhet a nyíregyházi videotékából vagy két július 20-ig szóló mozijegyet vehet át a Krúdy moziban. A nyíregyházi Krúdy mozi vezetőjének meghívóját, ajándékát postán küldjük el. Ügyeletek Sürgős esetiekben Nyíregyházán a Megyei Rendelőintézet (SZTK) fogadja a felnőtt és gyermek betegeket este 7-től reggel 7-ig a Bocskai utca 73. alatt. A balesetet szenvedők ugyanitt a Traumatológiai Állomást kereshetik fel. Este fél kilenctől reggel fél nyolcig a Szabadság tér 1. szám alatti gyógyszertár , tart ügyeletet. Hozi