Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-04 / 103. szám
iV91. május 4. gg ftssssa K^fpywmi HÉTVÉGI MELLÉKLETE 11 ölelésében 'AJisza-kÖnyék S zomorú, esős : áprilisi napon jutottam el Zsurkra, ,/ erre a kis, Záhonyhoz, s az országhatárhoz közeli településre. Az alig több, mint nyolcszáz lelket számláló falucska népességének közel fele inaktív, azaz fiatal vagy nyugdíjas. Az sem véletlen talán — látva, megismerve környezetét —, hogy a munkaképes korúak többsége nem helyben dolgozik. A legtöbb munkavállaló a vasútnál és a termelőszövetkezetnél kapott állást, de a létbizonytalanság előszele — mint hallottam — őket is elérte. Sajnos, az is elképzelhető, hogy a jelenlegi öt munkanélküli, hamarosan újabb sorstársakra lel. Az elmondottak ismeretében már nem is meglepő, hogy nem volt könnyű beszélgetőtársakra lelnem. A falu utcáit járva alig találkoztam emberekkel. Egykét, kerékpárral dolgára igyekvő, esetleg látogatót kikísérőn kívül az utcáról bepillantva csak néhány kertben láttam tevékenykedő falubelieket. Mások — vélhetően — hátul, esetleg a háztájiban szorgoskodtak. Volt, aki — midőn faggatni kezdtem — csupán annyit mondott: idős már ő is, férje is, nem járnak sehová, nem tud, nem akar nyilatkozni. Ezért is kopogtattam be találomra egy rendezett portára. S a látszat nem csalt, hiszen olyan házigazdákra leltem, akik tősgyökeres zsurkiak, dolgoztak, dolgoznak szorgalmasan, mint a falubeliek többsége. ♦ A kaput nyitó Bugár Lászlóné kedvesen tessékelt beljebb, nem küldte el a hivatlan látogatót. Férje, aki korábban, nyugdíjba vonulása előtt a termelőszövetkezet elnöke volt, készséggel vállalta, hogy megismertet a helyi élettel, a körülményekkel. — A falu lélekszáma egyre csökken, a fiatalok zöme — mivel helyben nem találnak munkát — beköltözik Záhonyba, vagy még nagyobb településre. Vasutas- és földművesdinasztiák élnek, vagy inkább éltek itt, hiszen minden családból dolgozott valaki a vasútnál, a többiek pedig a termelőszövetkezetben művelték a földet. Igaz, a régi, igazi parasztasz- szonyok többsége már nyugdíjba ment. 1— A fizetésből vagy a nyugdíjból nem lehet megélni — vetette közbe élete párja — ezért is dolgoznak a háztájiban és a bérelt földeken oly sokan. Az időseknek s a fiataloknak egyaránt jól jön a pluszkereset, de meg is küzdenek érte. (gy van ez az ő családjukban is — derült ki szavaikból. Hiszen, miként az ő szüleik, nagyszüleik, úgy gyermekeik is (a két fiú) kötődnek a földhöz. Az egyik a helyi, a másik az ajaki termelőszövetkezetben keresi kenyerét. A háztájik, s a bérelt földek megművelése is sok munkát és időt igényel, ilyenkor együtt az egész család, a rokonság, de gyakran mások segítsége is jól jön, ha érik a paradicsom, a paprika, a káposzta, ha törni kell a tengerit, szedni az almát. Mások is hasonlóan élnek a faluban, a szorgalom, a dolgosság tulajdonságuk keli legyen, ha lépést akarnak tartani az emelkedő árakkal; másokkal; saját igényeikkel. Beszélgetés közben nyílt az ajtó, idős férfi lépett be. Károly bácsi, házigazdám édesapja. Ősz haján, arcvonásain látszik, benne van a korban, de képzelni sem mertem volna, hogy már 96. életévét tapossa. Testileg, szellemileg olyan kitűnő kondícióban van, amely révén évtizedeket tagadhatna le korából. Valószínűleg a környék legidősebb embere lehet, de biztos, hogy külsejét tekintve sokan öregebbnek látszanak nála. — A gyümölcsfák alját tisztogattam — mondta, szinte természetesnek véve, hogy még mindig aktívan tevékenykedik a mezőgazdaságban. — Virítanak szépen a fák, gyönyörűek virágjaik, biztatónak, jónak ígérkezik a termés. Csak az értékesítésével se legyen gond — sóhajtotta —, nem szerencsés nekünk, hogy a biztos szovjet piacot odaadták a látatlanért. — Bizony, ez a jelenlegi helyzet nem kedvez a gazdáknak — vette vissza a szót a fia. — Mindenki attól tart, nem tudja majd eladni azt, amit már amúgy sem olcsón, és'-sok munkával termelt meg. A téesznek is nagy gyümölcsöse van, főként almáskertek, s korábban harcot folytattak az emberek azért, hogy ki művelje meg. Az idén már nem volt annyi jelentkező, hogy ők fogják fel a terület egészét. Pedig jó föld van itt, Zsurk a múltban mindig a jobb módú falvak közé tartozott. Háború előtt átjártunk a túloldalra is — egy évre szóló igazolványt kaptunk hozzá —, s az uradalomból is foghattunk fel földet. Műveltük, termesztettük a gyümölcsöt, s az állattenyésztésnek is nagy hagyományai voltak. Ökör- és tehéncsorda, ménes jelezte ezt, s mivel a legelők nagy része a túloldalon volt, oda hajtották át az állatokat. — Ezért is bolondság ez a kárpótlási törvény — kezdett politizálni Károly bácsi —, mert azok közül már alig élnek, akiknek földje volt, akik megművelték. Sokan csak ügyeskedni, manipulálni akarnak az ,,örökséggel". Persze mit várhatunk, ha a Parlamentben is csak veszekednek, személyeskednek a képviselők, nem tudnak megfelelően viselkedni. Itt, Zsurkon a jelek azt mutatják, van igazság szavaiban. Alig két-három igénylő akad, aki kisebb földterületet igényelne vissza, úgy tűnik, ha rendeletileg fel nem osztják, egyben marad a termelőszövetkezet. Ugyan, mihez is kezdene a többség a megkapott földdel, hiszen nincsenek megfelelő gépeik, kérdéses, a termést önmagukban mennyire tudnák értékesíteni. Akik a téeszben dolgoznak, többnyire megtalálják számításukat, mert jól prosperál a szövetkezet, melléküzemágai is vannak. ♦ Pócsik Barnabást, a település polgármesterét mándoki munkahelyén találtam meg, hiszen csak tiszteletdíjasként, s nem főállásban tölti be ezt a tisztséget. A jelenről, s a jövőről szóló szavai azt az érzést keltették bennem: a realitások embere, tudja, mi az a kevés, amit önerőből képesek megoldani. — Bár a költségvetés még nem állt össze — mondta — , az egyértelműen kirajzolódott, hogy a faluról való gondoskodás jelenti a fő feladatot. Az idősekkel, mivel sokan vannak, kiemelten kell foglalkozni, de az utak karbantartása is fontos feladat. Óvodánk az egyetlen, az önkormányzathoz tartozó intézmény, iskola nincs Zsurkon, a gyerekek Záhonyba járnak be. Az apparátus is közös a várossal, itt, helyben fogadóórákat tartanak az ügyintézők. Pénz kellene a művelődési ház, s az orvosi rendelő könyékének rendbetételére is, s a műemlék templom felújítására. Ez utóbbi költségeinek nagy részét a műemlékfelügyelőség vállalta magára, de hozzájárul az egyház, s mi is. Fejlesztésre nem jut pénz, s azt sem tudjuk még, milyen állami támogatást kapunk. Önerőből csak a működtetésre telik, s nem kis gondot jelent, hogy elég sok a segélyt igénylő helybeli. Van tehát bőven tennivalója e kis településen is az önkormányzati képviselőknek, s a polgármesternek egyaránt. Hiszen az igények itt is ugyanúgy jelentkeznek, mint a nagyobb helyeken, s mint ott, ahol főállású vezető, s munkatársak dolgoznak. így viszont a zsurkiak ügyeinek intézése, a község problémáinak megoldása meglehetősen sok időt vesz igénybe. Annál inkább, mivel a testületi tagok többsége is másutt dolgozik, s csak munkaidő után jöhetnek össze. Persze ezzel tisztában voltak akkor is, amikor vállalták a jelöltséget, nem is panaszként, csupán a tényszerűség kedvéért jegyzem meg. De a helybeliek is megerősítették azt a hitemet, hogy a polgármester és a képviselők ajtaja mindig nyitva áll a falu lakói előtt. — Jó lenne a falusi turizmus lehetőségeit kihasználni — vélekedett Pócsik Barnabás —, valamint létrehozni az idősek napközi otthonát. Arról nem beszélve, hogy a munkanélküliség is Damoklész-kardjaként lebeg egyesek felett. Most elsősorban a túlélés az elsődleges, ki kell lábalni előbb-utóbb az egyre elviselhetetlenebb gazdasági nehézségsorozatból. Öröm az ürömben az, hogy csendes, rtyugodt az élet Zsurkon, a közbiztonság elfogadható. Nagy előnyt jelent, hogy a gépkocsival rendelkező rendőr járőrök is gyakran megfordulnak errefelé. E ásaMBB^fgjK rövid nevű, talán f sokak által nem I is ismert telepü- Sɧ lés békés kis szi- üiilUHHIfi&ig getnek látszik megyénkben. A meglévő bajok persze nem kerülik el, nyomasztó lélekszámának a csökkenése, s az, hogy elöregszik a falu. Ezzel szemben a szorgalmasan dolgozó, barátságos emberek munkába vetett hite, akarata is azt mutatja, ki lehet lábalni a nehézségekből, csak hit és akarat kell hozzá. Ez motoszkált fejemben, amikor hazafelé autóztam, s tapasztalataimat összegeztem. S persze az is, legyen bármilyen kicsi egy falu, figyelmet kell rá fordítani, különösen, ha az ott élők tettrekészsége, szorgalma is alátámasztja. Kováts Dénes
