Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-27 / 122. szám
4 Kelet-Magyarortzág 1991. május 27. Hazaérkezett Göncz Árpád Kormányprogram megyénk felzárkéztatására Nyilvános sajtótájékoztató Göncz Árpád köztársasági elnök vasárnap délelőtt hazaérkezett egyesült államokbeli magánlátogatásáról. Az államfő az Emanuel Alapítvány meghívására tett utazást Amerikában, s látogatását összekötötte különböző szintű politikai találkozókkal is. Ezek sorából kiemelkedett a Bush elnökkel és tanácsadóival megtartott eszmecsere, amelynek jelentőségét Göncz Árpád a repülőtéren megjelent újságírók előtt tömören úgy foglalta össze: az Egyesült Államok jó indulattal viseltetik a magyarországi törekvések iránt, s Kész minden szinten segítséget nyújtani azok valóra váltásához. A jóindulat egyik kézzelfogható jeleként már a jövő héten Magyarországra érkezik amerikai szakértők egy csoportja azzal a céllal, hogy felmérje: milyen lehetőségek kínálkoznak a beruházások élénkítésére. Göncz Árpád az Egyesült Államok elnökével folytatott megbeszélésen kérte azt is, hogy a Szovjetuniónak nyújtott amerikai kereskedelmi hitelek vásárlásaiból Magyarország is részesedhessen. Ez segíthetne a túltermelési nehézségekkel küszködő magyar mezőgazdaság gondjain is. A magyar köztársasági elnök ígéretet kapott arra, hogy ezt a kérdést is felvetik a hét legfejlettebb tőkés ország londoni csúcsértekezletén. A megbeszélések igen fontos témája volt a térség helyzetének elemzése. A magyar államfő ezzel kapcsolatos legfontosabb megállapítása, hogy a Szovjetuniót nem szabad kirekeszteni az európai fejlesztési elképzelésekből. Ami Magyarország megítélését illeti, Göncz Árpád vélekedése szerint egyenesen „ijesztő” az az optimizmus. amellyel amerikai körútja során találkozott. A hivatalos körök, az üzleti élet képviselői, a többségükben a magyar emigráció tagjai is lelkesítő perspektívákat vázoltak Magyarország fejlődéséről. A magyar államfő — megköszönve ezt a kedvező megítélést — realista, higgadt megközelítésre intette Magyarország tengerentúli híveit. Hangoztatta, hogy az országnak elsősorban nem segélyekre van szüksége, hanem az amerikai működő tőke növekvő mértékű magyarországi jelenlétét kívánja. (Folytatás az 1. oldalról) A továbbiakban bejelentette, hogy egy rövid- es egy hosszabb távú tervet készít a kormány a megye számára, a legsúlyosabb problémák megoldására. A rövid távú terv a foglalkoztatással, munkahelyek teremtésének lehetőségeivel, beruházási, bank- és finanszírozási kérdéseket tartalmaz majd, a hosszabb iá- vú pedig a kormányprogram regionális „lebontását” jelenti. Kitért a miniszterelnök arra a tényre, hogy a Szovjetunióval szomszédos megyében feltűnően nagy problémát okoz a szovjet piac beszűkülése. Mindent elkövet a kormány, hogy a szovjet kereskedelmi kapcsolatok további alakulásában pozitív megoldásokat találjanak, illetve új piacokat keressenek a szabolcsi almának, A továbbiakban arról szólt még a miniszterelnök, hogy megbeszéléseket folytattak a koncessziós alapon készülő autópálya építéséről, vasútépítésről, a telefonhálózat bővítéséről, a vállalkozások élénkítéséről, az idegenforgalmi lehetőségek jobb kihasználásáról, a megye egészségügyi intézményeinek külföldi támogatásáról. Korábban a megye parlamenti képviselői tettek fel kérdéseket a kormány tagjainak a megye hátrányos helyzete miatt, ezúttal az önkormányzati képviselők is ismertették elképzeléseiket, az előrehaladás lehetséges feltételeiről. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg tájékoztatójának végén a kormányfő: higgyék el, nem ok nélkül jöttünk ide, hanem azért, hogy minél több ponton megtaláljuk a súlyos gondok enyhítésének módozatait. Újságírók kérdéseire válaszolva a miniszterek összefoglalták a tanácskozás tapasztalatait, illetve vázolták a szaktárcák elképzeléseit. Baross Péter belügyminiszter elmondta, annak ellenére kellemesen érezte magát a nap folyamán, hogy közvetlenül ö kapta a tervek kidolgozásának koordinálását. Siklós Csaba közlekedési miniszter annak örült, hogy főként infrastrukturális kérdésekről esett szó (út, vasút, híd. telefon) s ezekben már a közeli jövőben érzékelhető lesz a javulás. Bőd Péter Ákos ipari miniszter a részleteket illetően e pillanatban még szkeptikus, de tény. hogy itf a fő A kormány tagjai az ünnepségen, és autogramjaik a Kelet-Magyarország számára. gond az ipar és a jól fizető munkahelyek hiánya. Ebből következik, hogy a szűkös lehetőségeken belül is fejleszteni szükséges az ipart. Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter szerint a megye népességmegtartó erejűt kell erősíteni, mert ez a megye már régóta az ország legfontosabb embertartalékát adja. ezért új ösztöndíj- rendszert kell kidolgozni az oktatásban, hogy a tehetséges fiatalok visszatérjenek a szőkébb hazájukba. Kiss Gyula munkaügyi miniszter elmondta: meg kell barátkozni a munkanélküliség tényével, bár ez az egyén számára csak átmeneti lehet. E gond megoldásában fontos szerep jut az átképző- központnak, mely Nyíregyházán is létesül, és a megye jó eséllyel pályázhat a foglakoztatási alap átütemezésénél. Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter véleménye: a minisztériumok és az önkormányzatok összefogása vezethet eredményre. Ez a térség bizton számíthat a kormányra, amely hamarosan dönt a másfél milliárdos területfejlesztési alap elosztásáról. Gergácz Elemér mezőgazdasági miniszter dicsérte a kormányhoz eljuttatott megyei elemzést, majd arról szólt, hogy az élelmiszer- termelés közismert gondjainak megoldására széles körű egyeztetésre van szükség. Gyermeknap égen-földön Minden, ami csak a repüléssel egyáltalán összefüggésbe hozható, megtapintható is volt május 26-án vasárnap a nyíregyházi repülőtéren a gyermeknapi repülőnapon. Az ejtőernyősöktől a műrepülőkön — köztük a híres nyíregyházi kötelékrepülőkkel — át a vitorlázók, sárkány- cs ultrakönnyű repülők, sőt a modellek bemutatójáig valamennyi „légi akrobata” ízelítőt adott a gyerekek által mindig megcsodált tudásából. Sok gyermek álma is valóra vált, ugyanis kedvezményes áron repülhetett. Surján László népjóléti miniszter azt hangoztatta, hogy a nyíregyházi tárgyaláson nem a pártérdekek érvényesültek. tapasztalható volt az egységes akarat. Beszélt a szociálipolitikai teendőkről. a kiskórházi beruházásokról. az alapellátás feszültségeiről. Nagy Ferenc József tárcaAntall József «ajtó tájékoztató ja. nélküli miniszter a kisebbségi politika kérdéseit érintve kitért a megyében élő népes cigányság nehéz élet- körülményeire, amelynek javítása nagyobb figyeLmet érdemel. A Kelet-Magyarország kérdésére válaszolva Antall József ismertette, hol tart jelenleg a világkiállítás megrendezésének előkészítése. Szólt arról, ha vállalkozói alapon megrendezhetjük a kiállítást, abból Szabolcs- Szatmár-Bereg is profitálhat, például új munkahelyek létesítésével. A sajtótájékoztató után a miniszterelnök és kísérete visszautazott Budapestre. Szűrőá llomás ? Mint a Polgármesteri Hivatal vezetője, kötelességemnek érzem, hogy válaszoljak dr. Kovács András megyei főügyészhelyettes úrnak a Kelet-Magyarország című megyei napilap 1991. májú* 21— i és az Esti Szó nyíregyházi városi délutáni napilap május 22— i számában megjelent a Magyar Szív Alapítvány ..szűrőállomásával” foglalkozó írása. An« nak utolsó megjegyzései ugyanis félreérthetetlenül kedvezőtlen színben tüntetik fel a hivatal munkáját. A társadalmi nyilvánosság nélkülözhetetlenségét emberi és jogászi hitvallásom egyik alapelvének tartom, de a magam részéről nem sorolom a törvényesség betartásának eszközei közé. A sajtóban az utóbbi időben megjelent híradások többsége, és az Alapítvány különböző szerveknek megküldött írásos tájékoztatása is azt tartalmazza, hogy a Magyar Szív Alapítvány nyíregyházi szűrőállomása a Bethlen G. u. 12. sz. alatt megkezdte munkáját. Ezen információk szerintem sem tényszerűek, hiszen a jogi helyzet, szerint — az egyébként általam is nagyon fontosnak tartott — szűrési tevékenység dr. Zsonda1 László úr magánrendelőjének áthelyezésével s annak keretében történik. A Polgármesteri Hivatalnak a főügyészhelyettes úr írásában említett intézkedései mellett ezért április 9-én írásban kértem Zsonda urat — felhívva a figyelmet a jogi helyzetre —, hogy si lakosság téves tájékoztatásának elkerülése érdekében — a működésükkel kapcsolatos eljárás lezárásáig — ne nyilatkozzanak a Magyar Szív Alapítvány nyíregyházi szűrőállomásának működéséről, illetve a lehetőségek határain beiül az eddigi közleményeket korrigálják. Mivel választ nem kaptam, telefonon kértem Zsonda urat. hogy az ügyben a jogi helyzet egyértelműsítése érdekében tartson sajtótájékoztatót. Erre április 25-én sor is került, de a hivatal illetékes munkatársán kívül sajnos csak egy lap képviseltette magát. A főügyészhelyettes úr írásának megjelenését követően a Magyar Szív Alapítványtól kapott Információkat is figyelembe véve, véleményem szerint ma már a szűrési tevékenység végzése szempontjából a jogi helyzet mellett egy attól eltérő tényleges helyzet is kialakult, amely arra utal, hogy az Alapítvány egyfajta sajátos egészségügyi vállalkozást folytat. 1991. május 7-én ugyanis az Alapítvány írásban hozzájárult, hogy dr. Zsonda László úr az Alapítvány részére folytatott szűrési tevékenységgel kapcsolatban a Magyar Szív Alapítvány Szűrőállomás elnevezést használja. Ezen ellentmondásos és törvényesnek nem nevezhető és folyamatában kialakult helyzet feloldására a Polgármesteri Hivatal jogi eszközökkel nem rendelkezik, mivel egyrészt 1991. április 9-től az Allamt Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálat Megyei Intézete hatáskörébe került az egészség- ügyi vállalkozás megkezdésének engedélyezése, másrészt a Polgári Törvénykönyv szerint alapítvány működése felett törvé- nyességl felügyeletet az ügyészség gyakorolja. Végezetül: a város polgárai egészségének védelmét szem előtt tartva remélem, hogy minél hamarabb kialakulnak azok a jogi keretek, amelyek között eredményesen tovább folytatható a szűrési tevékenység. Ehhez — bár hatáskör hiányában jogi eszközökkel nem rendelkezünk — maximálisan készek vagyunk segítséget nyújtani. Nyíregyháza, 1991. május 24. Dr. Fazekas János Nyíregyháza Megyei Jogú Város jegyzője SÚLYOS ÉRDEMEK. David H. Hackwerthon az Egyesült Államok hadseregének őrnagya megkapta legújabb kitüntetését. Az esemény mértékadó. Ezzel ugyanis ő a legtöbb medáliás amerikai katona, 110 különféle érdemérmet tűzhet a zubbonyára, immár nyugdíjasként. MÁS MUZSIKA KELL. Bill Wyman, a Rolling Stones 54 esztendős gitárosa úgy döntött, hogy végleg megválik a nagyhírű együttestől. A Today című lap szerint Wyman így indokolta elhatározását: „Huszonkilenc esztendő a Rolling Stones-szal felér egy sorscsapással." MAGÁHOZ TÉRT, VÁDOL. Egy 26 éves amerikai fiatalember nyolc esztendei kóma után visszanyerte eszméletét Lexington egyik kórházában. Amint kinyitotta a szemét, azonnal megnevezte támadóit, akik 1982-ben addig botozták, amíg el nem ájult. A két tettes a legjobb barátja, illetve a barátnője volt. ÉRDEKES, é nem fontos