Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-27 / 122. szám

1991. május 27. Kelet-Magyarország 5 Nagytakarítás a Guszevben ÉVZÁRÓ KONCERTET tartottak a napokban a kis- várdai Kodály Zoltán Álta­lános Iskolában. A több, mint másfél órás program alatt az alsó- és felsőtagozatoeok ma­gas színvonalú műsort pro­dukáltak, amit méltán tün­tetett ki elismerésével és tet­szésével a szép számú kö­zönség. ELKÉSZÜLT a Kántorjá- nosit, Baktalórántházát és Flóratanyát összekötő út. melynek ünnepélyes átadá­sát május 30-án, csütörtökön 11 órától tartják meg. KÖNYVVÁSÁR. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár június 3-ig a könyvtár nyitva tartási ide­jében 20 forintos egységáron árusítja felesleges, az állo­mányból kivont és duplum­példány könyveit. Bizonyára emlékeznek rá olvasóink, hogy nemrégen mekkora vihart kavart a hír, miszerint állítólag azokat, akik 5—6 évvel ezelőtt az orenburgi építkezésen dol­goztak, egészségkárosodás érte. Az Orenburgi Alapítvány Kuratóriumának elnöke (dr. Egyed István) június 6-án és 7-én délelőtt 10 órától Nyír­egyházán, a Szarvas utcai volt MSZMP-székház elő­A MUNKAHELYI KONF­LIKTUSOK kezelése és a szakszervezetek szerepe lesz a témája annak a háromna­pos tanfolyamnak, amelyet május 28—29—30-án ameri­kai és angol előadók részvé­telével szerveznek Nyíregy­házán, a MÁV Petőfi téri tanácstermében. Bővebb fel­világosítást kérni és jelent­kezni a Vasúti Dolgozók Sza­bad Szakszervezeténél lehet a 11-152-es telefonszámon. Vidékieket is várnak, nekik szállást és étkezést biztosíta­nak. ALAKULÓ ÜLÉS. Az Ú]- fehértói Szabad Művelődési Tanács május 30-án, csü­törtökön 16 órától a helyi művelődési házban tartja alakuló ülését. A szervezet a jövőben Űjfehértó kulturális életét koordinálja. adótermében beszámolót tart arról, hogy az orenburgi gáz­vezeték építkezésen 1975 és 1979 között dolgozókon el­végzett orvosi vizsgálatok milyen eredményt mutatnak. A tájékoztatásra az érintette­ket és más érdeklődőt is sze­retettel várnak. Megkérdeztük: Nyaralás Hollandiában ? A hírek szerint nyíregyházi gyerekek Hollandiában nya­ralhatnak. Arra miként nyílt lehetőség? — kérdeztük dr. Pethő Ágnestől, a sóstó­fürdő Anyáscsecsemő Otthon igazgatójától, aki az üdülte­tés egyik szervezője. — Június 20. és július 13. között 25 nyíregyházi nagy­családban élő. nevelkedő 7— 12 éves gyerek három hetet tölthet holland családoknál. Erre a Hollandiában működő Magyarbarátok Alapítványa segítségével kerül sor. KONCERT ISERLOHN- BAN. A napokban Mozart halálának 200. évfordulójára hangszeres versenyt rende­zett a Nyíregyházi Zeneisko­la. A legjobban szereplő résztvevők jutalma az, hogy ősszel a német testvérváros­ban, Iserlohnban is bemutat­kozhatnak. A debreceni és miskolci zenészekből álló zsűri szerint a következő öt fiatal érdemli meg a juta- lomutat: Drabik Zsuzsa (ének), Kis Vera (hegedű). Asztalos Enikő (zongora), Zombor Levente (vibrafon), Karsai Márk (zongora). Nagytakarításra készülnek a nyíregyházi Guszev lakóte­lepen. Az Orgona és az Asz­talos János utca közötti te­rületet teszik rendbe, a sze­mét elhordása mellett te- repegyengetés, parkrendezés is lesz, a földutakat elsimít­ják, és kátyúznak is. A mostani akcióra már van — egy helyi — vállalko­zó, de szeretnének találni a Guszeven belül egy olyan vállalkozót, aki folyamatosan rendben tartaná — s nyilván az itt lakóknak is munkát adhatna ezzel — a lakótele­pet. Erre a mostani nagyta­karításra a pénzt a polgár- mesteri hivatal, és a körzet önkormányzati képviselője, Zilahy József — saját képvi­selői keretéből — biztosította. Cj resztaplaszt nevű aszfaltkeverék kerül a buszöblökbe Nyíregyházán. Ezt Magyarországon kapható anyagból készí­tik egy holland eljárás alapján, mely sokkal keményebb és magasabb hőfokon lágyul, mint a hagyományos. Így elke­rülhető a korábbi aszfaltgyűrődés. (Harasztosi Pál fclv.) Diákprogramok nyárra Orenburgban építettek TÁJÉKOZTATÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYI VIZSGÁLATOKRÓL Bevásárlótúrák Minden hét hétfői napján MÜNCHEN Részvételi díj: 3000,— Ft (hidegcsomag, üdítő, kávé) Minden hét pénteki napján TRIESZT Részvételi díj: 2500,— Ft (hidegcsomag, üdítő, kávé) Utazás: autóbusszal. Jelentkezés a nyíregyházi IBUSZ irodában (Országzászló tér 10. Tel.: 12-122) (2224) EMMiBUSZ HUNGARIAN TRAVEL COMPANY Bongó A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a május havi Bongó-sorsolás kihúzott nye­rőszáma: 2 014 310. A május havi nyeretlen Bongó-sorsjegyek között 1 db Mitsubishi Lancer típusú személygépkocsi került kisor­solásra. A nyertes sorsjegy száma: 2 421 339. VÉRADÁS. A Vöröskereszt szervezésében május 27-én, hétfőn Kéken: május 28-án. kedden Vasmegyeren; május 30-án, csütörtökön ököritó- fülpösön, Győrteleken, Fül- pösdarócon, Géberjénben: május 31-én, pénteken pedig a nyírbátori cipőiparnál lesz véradás. Nincs ötös A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a 21. játékheti lottónyeremények a jövede­lemadó levonása után a kö­vetkezők: 5 találatos szel­vény nem volt. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményalapja 177 579 275 forint. A 4 találatos szelvé­nyekre egyenként 332 840 fo­rintot, a 3 találatos szelvé­nyekre egyenként 2932 forin­tot, a 2 találatos szelvények­re egyenként 121 forintot fi­zetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart ANYANYELVI TÁBORT rendez általános- és középis­kolai magyar szakos taná­roknak július 1—6-ig a TESZ Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei irodája Fehérgyarma­ton. Téma: a beszéd- és ma­gatartáskultúra, az iskolai és közéleti nyelvhasználat prob­lémái. Jelentkezni május 31- ig lehet a TESZ irodában. Nyíregyháza, Luther u. 6. A LÉT STRUKTÚRÁJA címmel tartja következő elő­adását dr. László András a tanárképző főiskola ,7. elő­adójában május 29-én Í8 órától. A program a Bretter György Szakkollégium által szervezett kurzus része. ■ Óriási nyeremény l m « ■ ! vár Önre! ■ ■ E héten az öttalálatos nyereményalapja már 195 MILLIÓ FORINT! I m ■ ■ TUDJA-E, HOGY A HALMOZOTT NYEREMÉNY I TELELOTTÓ SZELVÉNYEKKEL IS MEGNYERHETŐ? ■ ■ ■ ■ Ne felejtsen el lottót venni!: SZERENCSEJÁTÉK RT. \ Á szerencse kovácsa KI NYERI AZ AGAT? Ku­A fehérgyarmati Városi Költségvetési Üzem látja el a he­lyi parkok fásítását, virágosítását — s a kiültetett növé­nyek gondozását. A fürdő melletti üvegházukban termesz­tett virágokból a lakosság önköltségi áron vásárolhat, a költségvetési üzem udvarán — hétköznapokon. rábban az volt a gyakorlat, hogy a Közterület-fenntartó­nak jelezhették az érintettek, ha egy-egy fa ága balesetve­szélyessé vált, elzárta az esőcsatornát, a buszmegálló­ban zavarta a fel- és leszál­lást. A Köztér fanyesési te­vékenysége azonban meg­szűnt, így ezentúl a polgár- mesteri hivatalban mondhat­ják el ilyen irányú észrevé­teleiket a nyíregyháziak. Értesítjük Mátészalka város, Ópályi, Nyírcsaholy, Nyírmegy- gyes, Jármi, Papos községek la­kóit, hogy 1991. május 13—31. kö­zötti időszakban ivóvízhálózat mosatási, tisztítási munkákat végzünk. Ezen munkálatokat vízzavarosodás, nyomáscsökke­nés, esetenként vízhiány fogja kísérni. Kérjük T. fogyasztóink szíves türelmét és megértését. SZAVICSAV 4. sz. Üzemmérnök­sége. (2133) Tatán újra nyit az orosz nyelvi tábor, amely július 1 - je és 20-a között várja a nyelv iránt érdeklődőket. A TRIDEA Természetvédő Egyesület viszont az élővilág iránt érdeklődőket várja az élőhelyfelmérő táborába jú­nius 22-e és 27-e között a barabási Tipet-hegyre (kor­határ nincs!), július 12—21-ig a tiborszállási természetvé­delmi táborba, augusztus 16 -25-ig pedig kéktúra ván­dortáborba a Zempléni-hegy­ségbe. Utóbbi három tábor­ról bővebb felvilágosítást Ba­logh Istvántól kérhetnek az érdeklődők, cím: Mátészalka, Kölcsey u. 2. Időzített villanykörte NEMCSAK A CSAPBÓL FOLYIK A VlZ MUNKÁSTANÁCS ALA­KULT 90 fővel a dombrádi Habselyem Közkereseti Tár­saságnál. Célja: a reális nor­marendszer és kereseti le­hetőségek kiharcolása; az ésszerű munkaerő-gazdálko­dás jegyében a munkahelyek megőrzése, a társaság gaz­dálkodásával kapcsolatos in­formációk megszerzése, a társaság ügyeibe történő be­leszólás. AusxtriaLottó 3, 7, 9, 23, 24, 35. Pótszám: 21. Joker-szám: 915 883. DÍSZKŐ sztárokkal Május 31-én ismét lesz Nyíregyházán, a Bujtosi Sza­badidő Csarnokban Csillag- fény diszkó 19 órától. Az est folyamán fellép Zoltán Erika és a Napóleon Bid. A zenéről Csiszár Jenő és Kiss József lemezlovas gondoskodik. VERSÉLMÉNY. Nagy él­ményben volt részük a nyír­egyházi Jósavárosi Nyugdíjas Egyesület tagjainak május 23-án, amikoris Cselényi István Gábor papköltő mu­tatta be számukra új verses­kötetét. Előadását saját ma­ga szerezte énekekkel fűsze­rezte. Tűz- és vaiYBivédelml Kft. Nyíregyháza, Damjanich u. 6. Telefon: 42-15-125 Árusítás, szerelés garanciával. 10 ÉVES TAPASZTALAT. Betörtek az ékszerboltba A hétvégén is számos bűncse­lekmény történt, közöttük Soós Lászlóval, a megyei rendőr­főkapitányság ügyeletvezetőjé­vel tallóztunk. A Kisvárdai Rendőrkapitány­ság eljárást indított egy százha­lombattai férfi ellen, aki május 23-ra virradóra autómentővel megjelent egy ajaki férfi lakása előtt, s annak tartozása fejében a 288 ezer forint értékű személy- gépkocsiját ismeretlen helyre szállította. Május 24-én reggelre ismeret­len tettes az Öra-£kszerkeres- kedelmi Vállalat nyíregyházi Zrínyi Ilona utcai boltjának ki­rakatüvegét betörte, ahonnan 38 ezer 700 forint értékben ezüst­tárgyakat lopott. A rongálással pedig 4 ezer forint kárt okozott. A Kisvárdai Rendőrkapitány­ság eljárást indított egy férfi el­len. aki a Kereskedelmi Bank Rt. kisvárdai fiókjától 400 ezer forint újrakezdési kölcsönt fel­vett. de azt nem a szerződésben foglalt célra használta fel. Betörtek a Keletmag Kft. Nyír­egyháza, Tünde utcai tranzit­raktárába, a Nagyecsedi Áfész italboltjába. a Nyíregyházi Áfész nyírtelek-gyulatanvai fű­szerboltjába. a Győrteleki Áfész kocsordi áruházába és a Záho­nyi Áfész büféjébe. Május 25-én hajnalban eg y asszony Gávavencsellőrv figyel­metlenül lépett a vasúti pályá­ra. ahol egy vonat elütötte. A nő a helyszínen meghalt. Bűncse­lekményre utaló adat nem me­rült fel. Május 25-én Fehérgyarmaton egy férfi alkoholmérgezésben életét veszítette. (csgy) hétfő A Nap kel,4.órs 44 perc­kor. nyugszik 20 óra 16 perckor. A Hold kel 19 óra 58 perckor, nyugszik 3 óra 46 perckor. HELLA NAPJA A mai HELLA nem régi név a naptárban, csak 1987- ben költözött e nap élére, kiszorítva innen az eddigi Gyulát. Osl germán eredetű név és származására nézve azért ritkaság, mert egy- elemü és egy ielentésú szó­ból származik, szemben a régi germán nevek általá­nos. kételemüségével. Je­lentésére nézve a mai né­met nyelv ..hell*': ..világos” szava utal. Német nvelvku- tatók azonban nem eredeti germán névnek tartják, ha­nem a germán Helga. Hel­gát a görög Helénából szár­maztatják. Érdekes. hogy német nyelvterületen a Helga férfinévként Is hasz­nálatos. Ebből a névből alakult Ki egyébként tz orosz nyelvben annyira közkedvelt Olga is. Név­Időjárás Eleinte hűvös, felhős, sze­les idő tarható, esővel, zá­porral. Később csökken a felhőzet, melegszik a leve­gő. A hőmérséklet hajnalban eleinte 2, 7, később 5, 10 fok körül alakul. Kora délutánra kezdetben 11, 16. majd 15, 20 fokig melegszik fel a levegő. Vízállás A TISZA TisZábecsnél —26 cm, apad, 22%, 13,3 °C, Vá- sárosnaménynál 250 cm, apad, 42%, 12,4 °C, Záhony­nál 250 cm, apad, 52%, 11,8 °C, Dombrádnál 444 cm, apad, 59%. — A SZA­MOS Csengéméi 126 cm, apad, 22%, 12,4 'C. — A TŰR Garbóiénál 193 cm, apad, 42%, 14,9 °C. — A KRASZNA Agerdőnél 221 cm, apad, 37%. 14,0 °C. HALÁLESETEK. Agócs János, a mentők ügyeletvezetője több, május 26-án történt eseményről számolt be. Nyíregyházán, a Vásártéren egy férfi rosszul lett, s meghalt. Balkányból egy gyögyszermérgezett férfit súlyos állapotban szállítottak kórház­ba. Nyírteleken egy 60 év körü­li nő permetszert ivott, aki kór­házba szállítás közben életét ve­szítette. Mai lapunkat ÉSIK SÁNDOR szerkesztette Tervezőszerkesztő: sípos Béla Hírügyeletes: KOVÁCS ÉVA Telefon: 17 órától 15-124 M Kelet­afflfarnrszáfl képek] 27.,

Next

/
Thumbnails
Contents