Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-25 / 121. szám
10 || Keletmagyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE 1991. május 25. Az agykontroll specialista Lemegyek alfába, és mindjárt megmondom! Nem ritka az ilyen reagálás, ha valakitől rég elfeledett dátumot vagy egykorvolt ismerős nevét kérdezik. A fent említett szófordulatot az agykontroll módszeréből kölcsönzik, és lassan az előtt is ismertté válik a mondás, aki különösebben nem foglalkozik a másik dimenzióban ténykedő agykontrollal. A napokban fejeződött be Nyíregyházán a tanfolyam, amelyre négyszázan mentek el. Dr. Dómján László orvos-kandidátussal, az agykontroll hazai hivatalosan elismert specialistájával a módszer gyakorlati hasznáról is beszélgettünk. A középmagas, szemüveges, 38 esztendős Dómján doktort már bizonyára sokan látták a tévében. Az igazi hírnevet végül is a Vitray-féle Telefere-beszélge- tés hozta meg neki. De hogy jutott egyáltalán az eszébe a tévé nyilvánossága? — Nővéremtől Ausztráliából .ptam egy levelet. Arról írt,-•gy ott részt vett egy agykontHtanfolyamon, és hogy az valami antasztikus dolog. Mint belgyógyászt és reumatológust, kíváncsivá tett a hír. Beszereztem hozzá az anyagokat, és még 1989-ben, Svájcban elvégeztem egy angol nyelvű agykontroll- kurzust. Annyira abszurdnak tűnt először az egész, hogy azt mondtam: vagy ez a legnagyobb humbug a világon, vagy eddig csak a felét ismertem az univerzumnak. Amint egyre több ismeretet szereztem, úgy láttam a felbecsülhetetlen hasznát az agy- kontrolinak. Ezt a tudást pedig mihamarabb szerette volna megosztani Dómján doktor az emberek millióival. Mi sem természetesebb, mint hogy a tévé és abban Vitray jutott az eszébe. írt egy bemutatkozó levelet az újdonságok iránt érzékeny Vitray Tamásnak, és most először hívta segítségül az agykontrollt. Megváltozott tudat- állapotban próbálta messziről szuggerálni az ismert személyiséget és végül is kedvező választ, azaz meghívást kapott a Telefere egyik adásába. Innen már szinte nyílegyenes volt az út. Jól sejtette Dómján doktor, hogy az emberek rácsodálkoznak a hétköznapi gondolkodásunkkal nehezen bemérhető újdonságra. Tömegesen jelentkeztek az országban hamarosan induló agykontrolltanfolyamokra. Eközben nem tétlenkedett Dómján László. Családjával szorgalmasan fordította a Jósé Silva által írt könyvet. Kiadót viszont nem talált hozzá idehaza, ezért kért kölcsön egymillió forintot, és magánkiadásban jelentette meg az Agykontroll című kötetet. A terjesztés jó részét is magára vállalta: kiállt a Trabantjával egy forgalmas útra, és szintén az agykontroll segítségével megpróbálta eladni a könyveket. Sikerült. Természetfelettinek tulajdonított jelenségek iránt érdeklődnek ma az emberek. Tanúi lehetünk a csodavárásnak. Soha nem látott tömegben fordulnak vissza az emberek a vallás misztikájához. Vajon az agykontrollt is besorolhatjuk ebbe a kategóriába? — Mindannyian naponta átéljük az ellazult lelkiállapotot, azaz alfa szintre megyünk le, anélkül, hogy ez tudatosulna bennünk. Például amikor elábrándozunk és utána hirtelen visszazökkenünk a valóságba: ekkor jövünk föl alfából a hétköznapi élet megszokott béta szintjére. Vagy elalvás előtt és a felébredést megelőzően lebegünk az álom és az ébrenlét határán. Ez spontán történik, de mi magunk is előidézhetjük ezt a megváltozott tudatállapotot. Persze nem öncélúan, hanem így lehetőségünk van saját testi-lelki állapotunkat befolyásolni. Számtalan pozitívuma mellett az agykontrollt önmagunk és mások gyógyítására, az emlékezet fejlesztésére, a tanulás elmélyítésére, látásunk és hallásunk javítására, lelki egyensúlyunk megteremtésére, önbizalmunk növelésére használhatjuk fel. Aki figyelmesen átolvasta a magyarul eddig megjelent három kötetet, és akár egyedül is megpróbált alkalmazni egy-két technikát, rájöhetett: környezetében megszaporodott a véletlenek száma, és egy idő után ezeket már nem lehet az esetlegességek közé sorolni. Hányszor előfordul velünk, hogy telepátiára vagy a hatodik érzék működésére gyanakszunk, mikor például rég nem látott ismerős jut az eszünkbe, és néhány napon belül az illető felbukkan előttünk? Érthető, hogy racionalizmushoz szokott gondolkodásunk fenntartással fogadja az agykontrollt. De Dómján doktor szerint a legkételkedőbbekből lesznek a leglelkesebb támogatók, így a Nyíregyházán tartott négynapos tanfolyam résztvevői is hitetlenkedve, ám érdeklődéssel láttak neki a gyakorlásnak. Az egyetemistától a kereskedőig, a tanártól a gyári munkásig igen sok idős és fiatal iratkozott be. Meggyőződhettek arról, hogy az elme csodákra képes az ellazult állapotban. Hogy ebből később, saját életükben mennyit profitálnak, az lesz az agykontroll tényleges, valódi haszna. Éppen negyedszázados jubileumát ünnepli az idén a világszerte ismeri módszer. Hogy mégis lehet benne valami: a Nyírségi Nyomdából tavaly éppen az Agykontroll könyvből tulajdonítottak el jelentős mennyiséget. Szerveznek ál-agykont- rolltanfolyamokat, amelyeket pénzszerzési vágyból nem szakemberek tartanak a jóhiszemű közönségnek. Már több bírósági eljárást indítottak a helytelen alkalmazásból bekövetkezett hibák miatt. Hazánkban 8 ezren, a világon 10 millióan végezték el a tanfolyamot. Ami persze nem olcsó, de a pénz egy részét átutalják az amerikai Laredóba (Texas), az agykontroll nemzetközi központjába. Hogy minél többen szerezzenek ismereteket a módszerről, Dómján dgktor létrehozta az Agykontroll Alapítványt, amelynek pénzéből a módszer iránt érdeklődő, ám anyagiak híján azt tanfolyamon tanulni nem tudókat támogathatnak. Dómján doktor felmondta az állását az Országos Fizikoterápiás Intézetben és most már csak az agykontrollal foglalkozik. Bízik benne, hogy mind többen hívják segítségül az alfa szintet életük gazdagítására. Tóth Kornélia fii*11 Az éjszakai portás ANNAK A FILMNEK, AMELYRŐL E HASÁBOKON szó lesz, semmi köze O’Neill Az éjszakai portás című egyfelvo- násosához; véletlen címazonosságról van szó Liliana Cavani alkotásával, amely 1975-ben készült, és röpke 16 év után megkezdte bújócskajátékát Magyar- országon. így most eggyel több példánk van arra, hogy reménytelen ügy az egyetemes filmművészet nyomon követése itthonról, mert vagy az időbeli lemaradás óriási, vagy a lehetőség szűk térben és időben a művekkel való találkozásra. A filmélet külföldön járó személyiségeinek írásaiból annyit már röviddel a bemutató után is tudhattunk, hogy Az éjszakai portás azért nem jelenhet meg a magyar nézők előtt, mert ők éberen ' vigyáznak közönségünk mentálhigiénés állapotára, és isten őrizz, hogy megfertőződjünk a szado-mazochizmus látványától. (Hogy ez a védelem milyen hatékony volt, arra kiváló példa az a videókazetta-kínálat, ami ma nálunk — gyakorlatilag ellenőrizetlenül — fellelhető a zugpiacon.) Az már sosem fog kiderülni, annak idején ki döntött arról, hogy Liliana Cavani nemkívánatos személy nálunk, az viszont igen, hogy indokai gyermetegek, s valamiféle álerkölcsiség alapján állóak. Merthogy ma aligha akad olyan élelmes tízéves gyerek, aki ne látott volna többet annál a szexuális eltévelyedésekből, mint amennyit a szóban forgó filmen látni lehet. De sikerült az érdeklődőket megfosztani egy komoly filmélménytől, s ha lehet is több fenntartásunk Az éjszakai portással kapcsolatosan, az nem vitatható, hogy jelentős, időtálló műről van szó. A TÖRTÉNET BÉCSBEN JÁTSZÓDIK, 1958-ban. Egy luxushotel portása az a férfi, aki egykor valamelyik koncentrációs táborban orvosnak adta ki magát, most pedig igyekszik elbújni részint a világ, részint önmaga elől, igyekszik elnyomni magában a bűntudatot és a félelmet. A múlt azonban benyújtja a számlát. A szálloda a színhelye azon találkozásoknak, ahol a túlélő nácik különleges „szertartásokat” szerveznek. Kimondott céljuk azoknak a bizonyítékoknak az eltakarítása (ha kell, gyilkosság árán is), amelyek létüket veszélyeztethetik, s a mögöttes cél ezekkel az úgynevezett bírósági tárgyalásokkal a bennük élő bűntudat felszámolása. Éppen Max, a portás ügye van soron, amikor váratlanul megjelenik szállóvendégként Lucia, az a nő, aki hajdan fogolyként kezdetben „páciens” volt, majd együttléteik szadisztikus-sze- xuális kapcsolatából sajátos érzelmi viszony szövődött, amelyet talán szerelemnek is lehet nevezni, még akkor is, ha e minősítés a körülmények ismerete nélkül félrevezető. A múlt a flashback-eljárás segítségével tárul föl a néző előtt, bár ezek a visszaemlékező jelenetek éppen töredezettségük miatt több információt tartanak vissza, illetve hagynak homályban, mint amennyi indokolt, s ez helyenként a lélektani rugók működésének követhetőségében okoz zavart. A film Lucia megjelenésével, s azzal a színészileg pontosan hitelesített pillanattal, amelyből nyilvánvaló, hogy a két ember egymásra ismert, olyan dramaturgiai és lélektani kohéziós pontot teremt, amelyből sok megoldási variáció bontható ki, hiszen az érzelmi robbanás elkerülhetetlen, de a következő cselekménymozzanat, bármi legyen is az, már csak egyetlen folytatási lehetőséget határoz meg. Ezt Cavani pontosan tudja, és be is tartja. A KÖVETKEZMÉNYEK LOGIKAILAG SEM, lélektani érvek alapján sem támadhatóak, mégis hiányérzetünk támad, mert a rendezőnő J^ezéből mintha kicsúszna a történet, s a pszichológiai dráma keretei szétfolynának, hogy helyet adjanak olyan megoldásnak, amely a bűnügyi filmekre emlékeztet. Nem szerencsés, hogy a színészi játék minősítéséhez kevés olyan formula akad, amelyekkel pontosan körül lehetne írni a teljesítményt. Nagy kár, mert Dirk Bogarde, a címszereplő félelmetesen hiteles, gesztusai pontosak, s néha egy-egy mozdulata beszédesebb, mintha megszólalna. Az az érzelmi magasfeszültség, ami személyéből árad, felvillanyozza Charlotte Ramplinget is, aki Luciát alakítja. De a film nemcsak a színészi teljesítmények miatt marad emlékezetes. Az az életszemlélet, ami az ábrázolás tulajdonképpeni tárgya, nem egyetlen történelmi korszakhoz kötött, hanem velünk élő veszély ma is. Hamar Péter A HALAI KERESZTÚTJÁN ( MILLER'S CROSSING ) AMERIKAI FILM főszerepben GABRIEL BYRNE ALBERT FINNEY • JOHN TORTI !RRO rendezte JOEL COEN HALÁLFEJ R émisztő címe ellenére, aki kedveli az önelemzés, az önirónia, olykor szokatlan ritmusú és megjelenítésű verses és prózai alkotásait, valószínű nem csalódik a Londonban élő Határ Győző egyik legújabb könyvében. A szerző a magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotó személyisége, akinek gazdag életművéből az'itthoni olvasótábor főként regényeit ismerhette meg, holott költő és filozófiai ihletésű író is, nagy bölcseleti drámaköltemények szerzője. Halálfej című kötetének már első lapján félreérthetetlenül megadja a további oldalakon található versek és prózai művek alaptónusát, mert alcímként ez olvasható benne: gajdok, klapanciák, rigmarolárék, átokformulák és bökversek, remegő rímek, hullakamra-áthallások, aritmiák, halállátó nyelvgyökremegések és példatár a vénkor esdeklései- ből. Amikor az ember kézbe veszi, és elkezd barátkozni a kötettel, amely bőven tartogat meglepetéseket, megfejtendő rejtélyeket, igazában a költő egy másik könyvének bevezető sorait hívhatná segíiségül, ha eljutott hozzá a másik Határ Győző-mű — amelyet fiával együtt írt — Intra Muros címmel — s itt, a Monoi- mosz gnózis című ajánlásban találhat egy kis fogódzót. Ezt írja: „...hagyj fel az istenség, a teremtés és más hasonlók keresésével, magadból indulj ki. Ismerd meg, ki az, aki benned magáévá tesz mindeneket, szólván: az én istenem, az én elmém, az én gondolatom, az én lelkem, az én testem. Ismerd meg az öröm és a bánat, a szeretet és a gyűlölet eredetét. Ismerd meg, hogyan van az, hogy az ember akaratán kívül éber, akaratán kívül lankad, akaratán kívül haragra gerjed, akaratán kívül szeret. Ahogy mindezeket gondosan kivizsgálod, megleled istened önmagadban...” Ez lehet talán a Halálfej című kötet rejtélyének kulcsa. Egy önmagát kíméletlenül körbejáró, önelemző ember tárulkozik fel előttünk, hihetetlen őszinteséggel, öniróniával. Egy nagy utat megjárt, az időtlenség partjaira érkezett költő rója sorait, látszólag örökösen a halál árnyékában, amely azonban mégis mintha inkább egy állandó díszlet lenne, amely előtt, mögött s amelynek ellenére is az élgt felelget az életnek. Nem az elmúlásnak, nem a halálnak... Egy monumentális monológnak is felfogható Határ Győző alkotása az ember vállalt vagy a sors által rászabott szerepéről. Sorsközösség című néhány sorában így beszél: „...mellékalaknak lenni egy shakespeare-i tragédiában, aki a melléadott levéllel tarsolyában hordja tulajdon halálos ítéletét, mindnyájan nem ezzel a ránk osztott tökfilkósze- reppel születünk-e, szeretett atyámfiai?” Verseink legmarkánsabb darabjai, felismerhetően távoli és közeli nemzeti tragédiánk megélt — olykor utólag megélt — láncolatával idézik az emberi helytállást, szerepkört. S ebben a költő olykor esendőnek beállított, de mindenképpen önmaga elé tükröt tartó életfilozófiáját tekintve, úgy tűnik, meglelte istenét önmagában. Mélyen igaz egy korábbi — Rólunk szól a történet című — kötetének jellemzése is, amely szerint a tükröt tartó kíméletlenül pellengére állítja önmagát, s amelyről egyik méltatója azt írta: „Határ Győző olyan tükröt tart elénk, melyben fel kell ismernünk a magunk nyájas majompofáját, hánytorgó csótányságát, helyezkedő-taktikázó, klapanciá- zó irodalmunk ürességét, ostoba előítéleteinket, múlt századi szé- kelybertalanos önnemismeré- sünket, cigányzenés, potyogó krokodilkönnyeinket, törzsi nívójú bizánci acsarkodásunkat, „jó magyar” talmiságunkat...” H atár Győző: Halálfej című kötete nem ígér felhőtlen olvasmányt, még kevésbé jó szórakozást vagy üres kikapcsolódást. Szellemi kalandot, gondolkodási kényszert, egy távolra szakadt, de irodalmunk jelenét formáló alkotó személyiség felvillanó portréját vetíti elénk. A mentül nyájasabbhoz című versében megköszöni az olvasó türelmét, köszöni, hogy nem górta el könyvét, s véle sok gyomot és parajt, s mentegetőzve mondja: .....hisz huncut szerrel szerzett verseimben is kedved kerestem...” így búcsúzik a költő, akit az idén március 15-én Kossuth- díjjal tüntettek ki, s akinek kötetét az Auróra Kiadó adta közre. Páll Géza || Kelet„ A Magyarország
