Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-11 / 84. szám
12 Kelet-Magyarország — Sport 1991. április 11. Ha 95 éve történt... Hajós Alfréd első olimpiai bajnoksága Hajós Alfréd a legelső a magyar olimpiai bajnokok hosszú sorában. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1896. április 11-én az első újkori, az athéni olimpián, a 100 m-es, majd az 1200 m-es úszásban szerzett győzelmével ő aratta a magyar sport első jelentős nemzetközi sikerét. Tornában, atlétikában, labdarúgásban az élvonalig emelkedett, utóbbiban tagja volt az első magyar válogatott csapatnak. Elvégezte a Műegyetem építészmérnöki szakát, és később sok sportvonakozású és egyéb építészeti alkotásával keltett feltűnést. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1953-ban olimpiai díszoklevéllel tüntette ki. Hetvenhét éves korában Budapesten halt meg. Az első újkori olimpia — Athén, 1896. A gyérszámú magyar küldöttség versenyei befejeződtek, jelentősebb eredmény nélkül. Következett az úszás. A nyolc magyar olimpiás egyetlen úszótagja, Hajós Alfréd bízott magában. A magyar versenyző, az atlétáknál később utazott ki Athénba, de így is nyolc kiadós edzést tartott a Zea- öból hideg vizében. Az első napon 13 fokos, az utolsó edzési napján már csak 11 fokos vízben. Az öböl partját 40 ezer főnyi tömeg lepte el. Ünnepi hangulatban várták a verseny három bajnoki számát, rövid (100 m), a közép- (500 m) és a hosszú távú (1200 m) úszást. Stílus — tetszés szerint. Hajós, úgynevezett matrózúszásban versenyzett. Két kis hajó vitte ki a 100 méteres úszásra jelentkezett húsz ifjút — görögöt, amerikait, németet, osztrákot, ausztrált, magyart — mélyen az öbölbe. Beereszkedtek a vízbe, és a kifeszített kötélbe kapaszkodva várták a rajtot. Eldördült a pisztoly! Hajós belevágott, ahogy csak tudott és úszott, úszóit. A metsző hideg vízben nem látott senkit, a nagy esélyeseket <sem. Hatotta viszont a tömeg zúgását: „Zito I Hungária !” „Éljen Magyarország!” Győzött! Megpillantotta a győzelmi árbocot, amelyen lassan kúszott fölfelé a magyar lobogó. A magyar zászlót éppen ő hozta magával Pestről. Már megadták az indulási jelet a Nyugati pályaudvaron az expressznek, amikor látta, hogy egy köpcös férfi rohan feléjük. Zászlót lobogtatott: — Vidd el ezt. Frédi! Hátha győz valamelyiktek. A görögöknek aligha lesz ilyen. Ünnepi ceremónia. Athéni zenészek fújták — az osztrák himnuszt. Nem végig, mert a mieink leállították, és kezdték a magyar himnuszt, így lett a műegyetemista Hajós Alfréd. 18 évesen Magyarország első olimpiai-bajnoka! A versenyző, tehetségét példázza, hogy másfél óra múlva az 1200 m-es számot is megnyerte. Két olimpiai diadal egy napon! A görög matrózok úgy ünnepelték, mintha saját honfitársuk lett volna. Megérdemelte! 1896, nevezetes esztendő volt tehát a magyar sport történetében. Hazánk, az első újkori olimpián kapcsolódott be a nemzetközi sportélet vérkeringésébe és kettős olimpiai győzelmével megalapozta későbbi nagy hírét! Kovács György Szovjetek próbajátéka Szerdán délután előkészületi labdarúgómérkőzést játszottak a nyíregyházi stadionban. Az NYVSC NB Il-es csapata a Ti- szavasvárit fogadta. NYVSC-T. Lombik 2:0 (0:0), v. Neumann. NYVSC: az I. félidőben: Tóth — Szobonya, Drob- ni, Kertész J., Nagy — Szabó, Kovács, Csehi — Erdei, Bús, Gyementyev. T. Lombik: Vámos (Rékasi) — Sinka, Széki, Balázs, Szatke — Nagy S„ (Szurkos Z.), Kertész I. (Szűcs), Kató, Bo- hács — Szurkos I., Kis M. (Nagy R.) .NYVSC a II. félidőben: Tóth (Bíró) — Szabó, Bús, Kovács (Belus) — Lelt, Turjászki, Cservonij, Szkunc — Erdei, Zubanics, Gyementyev. Gól: Lelt, Zubanics. Nyíregyházán napok óta beszédtéma: új szovjet labdarúgók érkeztek az NYVSC csapatához. Nos, ezen a mérkőzésen bemutatkoztak a próbajátékosok. Alexander Csevonij, középpályás, 29 éves, a Dnyepr Dnyet- ropetrovszk szuperligás csapatának játékosa, valamint Szer- gej Gyementyev, csatár 30 esztendős, ő az elsőligás Szimfe- ropol együttesében kergette a labdát. Esetleges leigazolásukról később történik döntés. Asztalitenisz * Újabb kallói győzelem A hét végén Debrecenben, a biogál csapata ellen szerepelt NB Il-es bajnoki mérkőzésen a Nagykállói SE férfigárdája. Magabiztos győzelmet arattak a szabolcsiak, s mivel a rivális Orosháza csak döntetlenre volt képes egy másik hajdúsági csapat ellen, a kállóiak előnye három pontra nőtt. Két fordulóval a zárás előtt csaknem biztosra vehető a bajnoki cím, mivel az utolsó helyen álló, pontnélküli Petőfibányával, s szintén a mezőny hátsó feléhez tartozó Debreceni Eurotradeval találkozik az éllovas NSE. Debreceni Biogal—Nagykállói SE 6:10. Győzött: Király Csaba 3, Sallai Zoltán 3, Bottyán Lóránt 2, Frei Péter 2. Bronzcsata a Csepel ellen A kézilabdázók a bajnoki után kupameccset játszanak, a röp- labdázóknál éppen fordított a helyzet. Az NYVSC alig párnapos Magyar Kupa-győztes együttese a bajnoki bronzért kezdi meg .pénteken a három győzelemig tartó sorozatot. Az első találkozót pénteken délután a nyíregyházi stadion játékcsarnokában játssza a két együttes. Ebből már ki is derült, hogy az NYVSC a kedvezményezett, háromszor játszhat hazai környezetben, míg a csepeliek csak kétszer. Íme az öt kiírt találkozó időpontja, április 12.,péntek, 17,00: NYVSC—Csepel. Ápr. 14. vasárnap. 15,00: Csepel—NYVSC. Apr. 16, kedd, 17,00: NYVSC—Csepel. Apr. 19. péntek, 17.00: Csepel — NYVSC. Apr. 21. vasárnap, 15,00: NYVSC—Csepel. Bajnoki bravúrok után kupaelődöntő Odavágó Győrben A bajnoki bravúrok után most a kupa következik, az NYVSC NB I-es férfi kézilabdázói ma délután Győrben lépnek pályára. A Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzését a Rába ellen idegenben játsza a nyíregy- egyházi együttes. Nem is olyan régen bajnoki mécsesén, a bujtosi csarnokban nagyszerű teljesítménnyel, hét góllal nyert az NYVSC. Remélhetőleg ez még benne lesz a győri játékosokban, és ez valamiféle pszcihikai előnyt jelent majd a mié•DIÁK™» Szép sikert értek el a nyíregyházi 1-es gyakorló iskc'a leány tornászai. A napokban Debrecenben rendezték meg a második és harmadik korcso- port (felső tagozat) számára az országos döntőt. A résztvevő 26 csapat közül a nyíregyházi lányok hatodik helyen végeztek az összetett csapatversenyben. A csapat tagjai: Balogh Janka, Balogh Vanda, Cseke Gabriella. Nagy Olga, Pintér Anita, Szalka Orsolya. Felkészítő tanár: Krasznai Zoltánné. inknek. Rácz Sándor edző olyan eredménnyel lenne elégedett, amely esélyt és reményt adhat az április 24-i, hazai visszavágóra. A csapat szerda délután indult útnak autóbusszal, mégpedig Miskolc felé. A rövidke kitérőt azért választották, mert Medve főiskolás mérkőzést játszik a borsodi megyeszékhelyen, és ő ott csatlakozik társaihoz. Akik közül Berényi könyöke, és Boczák jobbkezének hüvelykujja sérült, de remélhetőleg a játékban nem nagyon fogja őket zavarni. A szállás Tatabányán volt, ahol ma délelőtt egy köny- nyű, játékos átmozgató gyakorlást tartott Rácz edző, majd az ebédet követően indult a csapat Győrbe, ahol 17 órakor kezdődik a találkozó. — mán — Kié lim 2 stadion? __=======^=, Kétfordulós titkos szavazás után sem dőlt el a nyíregyházi közgyűlés március 25-i ülésén, ki nyeri a városi stadion vezetésére és üzemeltetésére kiirt pályázatot. Mint arról már lapunkban is írtunk, öt pályázó közül a legtöbb szavazatot (mindkét fordulóban 20—20-at) az NYVSC kapta, ám a győzelemhez egyetlenegy szavazat még hiányzott, ugyanis a megválasztott képviselők (a közgyűlés 40 tagú) több, mint felének támogatására lett volna szükség. A későbbiekben azonban felmerült az Is, hogy — mivel egy hely üres a testületben — nem volna-e elegendő mégis a húsz szavazat. A kérdést azzal zárták le, hogy az ügyrendi, jogi és közbiztonsági bizottság foglaljon állást a témában. Dr. Gábor Pál, az említett bizottság elnöke a következőkről tájékoztatta lapunkat a napokban: Nyíregyháza önkormányzatának Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsága március 27-i ülésén megvitatta a Városi Stadion üzemeltetéséről tartott titkos szavazás során kialakult jogi kérdést, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy a stadion üzemeltetéséhez elégséges minősített többséghez változatlanul 21 fő igenlő szavazat szükséges a városi közgyűlésen. A döntést azzal indokolják, hogy . nem a mindenkori betöltött képviselői mandátumokat kell e kérdésben alapul venni, hanem az összes, eredetileg megválasztott képviselők létszámát. Hogy végül is ki fogja üzemeltetni a továbbiakban a nyíregyházi stadiont, remélhetőleg végleges döntés születik a legközelebbi, április 15-i köz-' gyűlésen. (cs. k.) Súlyemelő diákolimpia Juhász csúcsközeiben Négy érmet, közte egy szépen csillogó aranyat szereztek a szabolcsi súlyemelők a hétvégén Cegléden rendezett diákolimpiái országos döntőn. A kölyök kor- csoportúaknál a 71 kg-ban Végső László (nyíregyházi 17-es) és a 67,5 kg-ban Vass Zsolt (Nagy- kállö) egyaránt a dobogó második fokára állhatott. Bronzérmes lett a 60 kg-ban Tar Szabolcs (nyíregyházi 5-ös). A serdülőknél Juhász István (Vasvári gimnázium) vitte a pálmát a 75 kg-os súlycsoportban. Hatalmas fölénnyel nyert, a második helyezettre 60 kg-ot vert rá, lökésben pedig 2,5 kg- ra megközelítette a nyolcéves országos csúcsot, összetettben pedig 7,5 kg-al maradt el ettől. Teljesítménye 272,5122,5. 150 kg. A 60 kg-osoknál Róka Zoltán (UO-es szakmunkásképző) az ötödik, 75 kg-ban Keczkó János (Vasvari) és az 50 kg-ban Veress Sándor a hatodik helyen végzett. Spirldivat a híradó felvételekből, fényképekről megismerhettük ’ nagyapáink divatját. A kor erkölcsi és öltözködési szokásai hűen tükröződtek a sportolók ruházatában is. A játékhoz, a versenyhez hozzátartozik még ma is a megfelelő „szerelés” megválasztása, kell ez különösen csapatsportágakban a megkülönböztethetőség miatt. Amíg a századelőn nem illett a korcsolyázó hölgynek még a bokáját sem kivillar*- tani, addig a mostani kürru- hák alig takarnak valamit. Az uszodában Is megfigyelhető a változás, korábban a férfiak meze szinte az egész testet eltakarta, míg a mai úszónadrágok praktikusan „kicsik”. A sport szépíti a testet, gondoljunk csak az ókori görög olimpikonok szobraira, Az arányok harmóniája, egy megfelelően edzett izomzat a szemnek is tetszetős látvány — amit természetes, ruhával kell takarni. Mi már azt szoktuk meg, hogy az atléta, a futballista vagy bármely sportág képviselője kényei- mes, a speciális mozgást nem gátló öltözéket vesz magára. Mindjárt felfigyelünk, ha valaki (k) eltérnek a megszokottól. Emékszem, miyen feltűnést keltett a háború után nálunk járt szovjet labdarúgócsapat tagjainak nadrágja, ekkor született a „Dinamó-gatya” elnevezés. A hóbort ma sem kerüli el a versenyzőket, lám egy-egy focikapus ruhakölteménye, de láttam már testhez simuló bermudát, hosszú szárú sortot. A csúcsot számomra mégis a televízióban nemrégiben látott jászberényi röpiabdás lányok jelentették. Férfias, majdnem térdig érő nadrágot húztak ma- gukra újításként. Szomorú vagyok egy kicsit e változtatások láttán, mert ha eddig rossz volt a játék, pocsék a meccs, legalább a csinos lábú lányokban vagy „fiúkban” gyönyörködhetett a szurkolói szem. Dankó Mihály NYÍREGYHÁZI RÄDIÖ 17,00 Hírek — Zenés információs magazin — 17,30 Észak- iszántúli esemény-összefogla- 6 — 18,00 Közéleti kaleidoszkóp TVl 7,53 Műsorismertetés — 7,55 Tévétorna nyugdíjasoknak — 8,00 Menedzser magazin — 9,00 Képújság — 9,05 „Walt Disney bemutatja” (ism.) — 10,50 Mozgató — 11,00 Képújság — 15,35 Képújság — 15,45 Pannon krónika — 15,55 Hírek szerb- horvát nyelven — 16,05 A költészet napja — 16,15 A CPB oemutatja: Ugrókötél-művészet. Dokumentumfilm — 16,45 Kuckó — 17,20 A Perpetuum jelenti — 17,30 A költészet napja. 2. — 17,40 Hármas csatorna — m/2. A modell — 18,25 Házvezető (nő) képző — 18,40 A költészet napja — 19,00 \ hitről — gyerekeknek — :9,05 Esti mese — 19,30 Híradó- 20,00 Kérem a következőt!- XIII/8. Állati jogok (ism.)- 20,15 Hannay. Angol tévé- ilmsorozat TV2 Sugár Ágnessel és Dömsödi Gáborral 16,05 Képújság — 10,20 TV2 Benne: Riportok — Időjárás — Zene — 16,40 Dominó. Telefonos játék — 16,55 Telesport. MEDICOMP — férfi kosárlabda-bajnoki rájátszás — 18,25 Gyerekeknek! Egyszer volt, hol nem volt... az Élet. Francia rajzfilmsorozat — XXVI/14. rész: A száj és a fogak — 18,51 TV2 Benne: Hírek — Műsorajánlat — 19,00 Egy nő és három férfi. NDK film — 20,15 TV2 — 20,20 Áprilisi rögtönzések — 21,00 Híradó 2. — 21,20 TV2 — 21,30 Borúra derű. Dalok váltakozó kedéllyel — 21,55 Egy fiú Varsóból. Finn dokumentumfilm. A koncentrációs táborok felszabadításának évfordulóján — 22,45 TV2 — Napzárta . EUROSPORT 9,0G Biliárd — 11,00 Sísport — 12,00 Jéghoki-vb — 14,00 Tenisz. Davis-kupa — 16,30 Ka- rate-vb. 2. (ism.) — 17,00 Mobil—1 motorsporthírek — 17,30 Tollaslabda. Holland Top—8 torna. Női döntő — 13,30 A világ legerősebb emberei — 19.00 Tenisz. Női nagydíjak csúcspontjai — 20,00 Lovaglás, összefoglaló a Dunhill-díjugratóversenyről — 21,00 Motor- kerékpár-vb. Ausztrál nagydíj. 500 köbcentiméteresek (ism.) — 22,30 Alpesi sí SUPER CHANNEL 7,50 Napkezdet — 8,10 A Financial Times üzleti híradója — 9,00 Egyveleg — 12,30 Ázsia most — 13,00 Japán üzleti élet — 13.30 Egyveleg — 16,00 Forró drót — 17.00 Hullámhosszon — 19.00 Honey West — 19,30 Richard Diamond — 20,00 Dokumentumműsor — 20,25 Opel- sporthírek — 22.10 Hollywoodi sztárok — 22,20 Zachary Wheeler feltámadása. Amerikai film, 1971. Rendező: Bob Wynn TV5 17,15 Női szemmel — 17,45 ínyenceknek — 18,00 A kis herceg — 18,10 Gyerekeknek — 18,20 Teleturisztika — 18,50 Francia dalok — 19,00 TV5- újság — 19,20 Szempillantás — 19,30 Tv-híradó élőben — 20,00 Jogi magazin. Négy riport — 23,15 Fred bácsi barátai. Ma: Igavonók SAT1 8,35 Ismétlések — 12,45 Tévétőzsde — 14,00 Az igazi szelleműzök — 14,25 Közkőrház. Jeremy gondjai — 15,10 Szomszédok. Erdei éjszaka — 15,50 Füstölgő coltok. Az árvagyerek — 16,45 Smink és pisztolyok. Gyilkosság fehérben — 17,50 Teddy Z. Igazi görögök — 18,15 Bingo — 18,45 Jó estét, Németország! — 20,00 Superman kerestetik. Tv-kvfz — 21,00 Az ász. Francia—német film. Jean-Paul Belmondóval RTL 9.15 Már megint te! A lovag — 9,40 Minden csütörtökön. Amerikai film, 1953. Loretta Younggal — 11,30 Show-bolt — 12,35 Rendőri jelentés. Drog az iskolában — 13,10 Hammer. K. O. a nészéjszakán — 13,35 A kaliforniaiak klánja — 14,25 A Springfieldek története — 15,10 Vadrózsa —■ 15.55 Buck James. Fehér álom — 16,45 Szellemi vetélkedő — 17,10 Nyeremény- játék — 17,45 Csillagtallér — 18,00 A hatmillió dolláros férfi. Nyomtalanul eltűnt — 19.15 Jump Street 21. AIDS az iskolában — 20,15 Bikinibolt. Amerikai film — 22,10 Lenny nyara — 0,05 A gyilkos. Francia krimi, 1962 SZOVJET TV 4,30 Reggeli magazin — 7.00 A Belügyminisztérium jelenti — 7,15 Együtt a bajnokokkal — 7.45 Szpartak Moszkva— Marseille (ism.) — 9,00 Gyermekek órája — 10,00 Hírek — 10,15 Nélkülem. Dokumentumfilm — 13,00 Hírek — 13,15 Dal a szerelemről. Kirgiz film — 14,35 Hobbi, hobbi, hobbi — 14,50 Találkozás a 86 éves K. Szokolszkijjal — 15,35 Tizenhat év alatt és azon túl — 16,30 Nemzetközi hírek — 16,45 Ember, Föld — 17,45 Dokumentumfilm — 17,55 Kis hangverseny — 18,05 Magányosok — 19,G0 Híradó — 19,45 A Belügyminisztérium jelenti — 20,00 Énekeljünk együtt! — 22,30 Esti hírösszefoglaló — 22,50 Tiltakozás. Film — 0,10 Zenés film SZLOVÁK TV—1 11,05 Hírek — 13,00 Szatelit- Olimpos. Francia magazin — 14,55 Gaudeamus igitur (ism.) — 15,25 Hírek — 15,30 Publicisztikai szórakoztató magazin -T- 16,45 A nap percei — 16,55 Autósok, motorosok magazinja— 17,35 Vásári pillanatok — 17,50 Piac, kereskedelem, pénzügy — 18,50 Torna — 19,00 Esti mese — 19,30 Tv-napló — 20,00 Fiatalok publicisztikai műsora — 21,05 Az igazság földje. Dokumentumfilm SZLOVÁK TV—? 8,00 Piac, kereskedelem, pénzügy — 17,00 Kapcsolat stúdió — 18,00 Esti mese — 18,20 Francia nyelvtanfolyam — 18,55 Ifjúsági jégkorong EB — 21,20 A vegetáriánus napja — 21,30 Híradó — 21,53 Sport — 22,00 Bizalmas szórakoztató publicisztikai műsor Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: DR. HARMATI SÁNDOR és DR. KÁRPÁTI IMRE ügyvezető igazgatók. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Kiadó postafiók- szám: 25. Szerkesztőség postafiókszám: 47. Telefon: (42)11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza Árok u. 15. -elelős vezető: JÁGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. .ehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 165 forint, negyedévre 495 forint, fél évre 990 forint, egy évre 1980 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. jllllllilf M hallgassunk nézzünk rádió B televízió b mozi 0 színház 1991. április 11., csütörtök