Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-12 / 85. szám
Csúcsidőben zsúfolásig Halló, itt van Svédország Telefonos összefonódás A svéd KOMMUNDATA International ügyvezető igazgatója, Lars Boman és a cég általános igazgató-helyettese, Torbjörn Burlin csütörtökön egy részvénytársaság alakításáról állapodott meg a megyei közgyűlés elnökével, Medgyesi Józseffel, valamint a megyei városok polgármestereivel. A maszek kék busz a megyeszékhely Petőfi téri buszállomásáról pontban 11 órakor indult. A célirányt mutató Nyíregyháza—Búj felirat felett egy magántársaság, a Transz-Tur 90 Közlekedési Kft. neve szerepelt. A járat a Szabolcs Volántól függetlenül naponta nyolcszor teszi meg az utat Nyíregyháza és Búj között. Tavaly Járku József, Mendler János, Mendler Miklós és Váradi István alakította meg a kft.-t, előbb a Volántól bérelt buszokkal, majd a saját maguk által vásárolt, egy csuklós és két szólóbusszal indították be a járatokat. Mint ismeretes, a 30 km-re lévő Bujra a kisvonat közel egy óra alatt ér, és az új MÁV-dijszabás szerint emelt díjtétellel. Mivel Időközi választásokat tartanak április 14-én, vasárnap a 8-as számú választó- kerületben Nyíregyházán. Erre azért volt szükség, mert dr. Gyulai Gábor (KDNP), miután köztársasági megbízottá nevezték ki, lemondott a nyíregyházi közgyűlési tagságáról. A vasárnapi választás a megyeszékhelyen az Iskola utca. Országzászló. Kálvin tér. Bethlen Gábor. Pacsirta utca. Széna tér. Árok. Üjszőlő utca. Északi körút. Vasvári Pál, Rákóczi utca. Vay Ádám körút. Szabadság. Kossuth tér, Luther utca által határolt terület lakosságát, mintegy 4800 választópolgárt érint. Reggel 6-tól este 6-ig adhatják le voksaikat a szavazók a 22-es (2-es számú általános iskola. Kálvin tér 13.), 24-es (ÉVISZ, Vasvári Pál utca 16.), 25-ös (17-es számú ált. isk.. Árok utca 17.) és 26-os (11-es óvoda Búza u. 7—17.) szavazókörben, kérik mindenki vigye magával a személyi igazolványát és a könnyebbség kedvéért a kopogtatócéduláját is. A körzetben hat jelölt indul a győzelemért — s mint volt rá igény, beindították a buszközlekedést. Az első két hónapban a tervezettnél kevesebben vették igénybe az új szolgáltatást, januártól viszont 100 százalékos a kihasználtság, csúcsidőben zsúfolásig megtelnek az autóbuszok. A kft. ugyanazzal a viteldíjjal szállít, mint a Volán. Az elmúlt hetekben Tisza- bercel és Gávavenesellő polgármestere kereste fel őket, az ottaniak is szeretnének közvetlen buszjáratot indítani a megyeszékhelyre a társasággal. A tárgyalások még tartanak, hiszen újabb buszokat kell vásárolniuk. ebben is már előreléptek az alapítók. Nyereséges a vállalkozás, megérte a befektetés. Ha a Nyírszőlős— Búj összekötő út elkészül, a menetidő és a viteldíj is csökkenni fog. azt dr. Fazekas János jegyzőtől megtudtuk —. a választás csak akkor lesz eredményes. ha a nyilvántartásban szereplő állampolgárok több mint kétötöde szavaz, és legalább egy jelölt megkapja az érvényes szavazatok egynegyedét. Ezért jó volna, ha minél többen vennének részt az időközi választásokon, mert sikertelenség esetén kb. két hét múlva meg kell isméA hét végén többórás napsütésre lehet számítani. Időnként ugyan megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű, a légmozgás általában mérsékelt lesz. A hőmérséklet csúcsértéke 16. 18 fok körül alakul. A hajnali. reggeli órákra általában plusz 2, plusz 6 fok közé hűl le a levegő. A jövő héten ismét változékony. szeles idő várható. A hét legelején szeles lesz az Az idén megalakuló rt.-hez szükséges az önkormányzatok állásfoglalása, valamint meg kell várni a májusi parlamenti üléseket, amelyeken döntenek a távközlési törvényről. Minderre azért van szükség, mert a svédek egyik célja a megye katasztrofális telefonhelyzetének javítása. A 100 millió alaptőkével megalakuló társaságban 60 százalék a svédeké, 40 a megyei és a városi önkormányzatoké A svéd cég vezetői elmondták, hogy vállalatukat svéd önkormányzatok 1963-ban alapították és 1968-ban alakultak át részvénytársasággá, Az anyavállalat a KOMMUNDATA, amelynek különböző kisebb cégei vannak. Tizennégy országban alakítottak ki projekteket, évi pénzforgalmuk 1,5 milliárd svéd korona. Elsősorban az önkormányzatok adminisztrációs rendszerének, az egészség- ügyi ellátás korszerűsítését és a telefonhelyzet javítását tervezik megyénkben. Sza- bolcs-Szatmár Sereget Berkes János magyar származású svéd üzletember javaslatára támogatják, ugyanakkor nem titkolt céljuk, hogy a megye földrajzi helyzetét kiLapunk mai száma 89 960 példányban ielent meg idő. felhőátvonulásokból futó záporok előfordulhatnak. Ezután átmeneti derült, száraz idő után a hét közepén felhős lesz az égbolt. esők. záporok is várhatók. A hét végén szeles, változóan felhős időre lehet számítani, tutó záporok továbbra is- lehetnek. A hét elején kissé csökken a hőmérséklet, majd átmeneti melegedés után a hét végén ismét hűvösebb napok való- színűek. használva a környező országokba is eljussanak, és hasonló társaságokat alakítsanak ki. — Hosszú távú vállalkozást kívánunk a megyei és a városi önkormányzatokkal kialakítani — nyilatkozta lapunknak Lars Boman. — Elismerem a profit sem utolsó szempont a kapcsolatban, ugyanakkor a nyereség elé helyezzük a világszínvonalú technika kialakítását, és A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló kormányrendelet módosítását. E szerint — átmenetileg — a benzinárban foglalt biztosítási díjtétel április 15-től a jelenlegi literenkénti 1,20 forintról 6,20 forintra emelkedik — jelentette be László Balázs szóvivő a kormányülés szünetében tartott tájékoztatón. A már korábban közismertté vált intézkedésről szólva a kormányszóvivő hozzátette: várhatóan július Törvény készül a munkáról Hazánknak hamarosan új Munka Törvénykönyve lesz, bár egyelőre még csak tervezet formájában található. Mielőtt az Országgyűlés kimondaná felette az utolsó szót, szakszervezeti, állam- igazgatási szervek egyeztetik a tervezetet, valamint közzététele révén majd az állampolgárok is véleményt mondhatnak róla. A már elkészített tervezettel ismerkedhettek meg tegnap Nyíregyházán a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei szakszervezeti kerekasztal résztvevői. Rábaközi András, a Munkaügyi Minisztérium jogi osztályának volt vezetője vázolta fel a tervezet felépítését, .illetve ismertette az előző törvénytől eltérő módosításokat. változásokat. Bevezetőjében a tervezet alapvető problémájaként megemlítette, hogy a korábbi évtizedekből visszamaradt egyszemélyi vezetést kívánja összekapcsolni a polgárjogi szabályozással. A tervezet csak a gazdálkodói területre vonatkozik, a közszolgálati viszonyokra külön törvény több évtizedes tapasztalatunk átadását. Az alaptőkén felül technikai berendezéseket is hozunk a megyébe, ezenkívül svéd állami, valamint Világbanki hitelből a széles körű telefonhálózat kiépítése is terveinkben szerepel. Magyarországon a telefonhálózat fejlesztésére kiírt tendert a svéd Ericson- cég nyerte meg, amellyel felvesszük a kapcsolatot és közösen próbáljuk meg a telefonellátottságot nyugateurópai szintre növelni. (Emlékeztetőül: a megyében 100 lakásra 5,8 telefon jut, az országos átlag 11! — a szerk.) elsején lép életbe a kötelező felelősségbiztosítás szerződéses rendszeréről szóló kormányrendelet, s ekkortól megszűnik a benzin árában a biztosítási díjtétel. A szerződéses kötelező biztosítás várható összegéről azonban egyelőre nem tudott információt adni a szóvivő, hiszen — mint mondotta — a díjtáblázatot még jóvá kell hagynia az Állami Biztosítási Felügyeletnek. A kormányülésen történteket ismertetve László Balázs (Folytatás a 4. oldalon) készül majd, azonban az még egyelőre megválaszolatlan kérdés, a két törvény hogyan függ majd össze. A téma gazdagsága miatt most csupán néhány fontosabb változást tudunk megemlíteni : a szabadságot nem a munkaviszonyban eltöltött idő, hanem az életkor alapján tervezik megállapítani (35 évig 20, 35-től 45 évig 25, 45 év felett 30 munkanap alapszabadság illeti meg a dolgozót). Az alkotmányos szabályozásból ebbe a törvénybe kerül át az informáUngváron Az izraeli Maccabi cég pénzt ajánlott fel egy ungvári városi fürdő építéséhez. Az építkezés kivitelezésére nemzetközi versenytárgyalást írtak ki. Nevezett egy szovjet —kanadai vegyes vállalat,* három csehszlovák vállalat és a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. A szabolcsi építők nyerték el a munkát, a szerződést április 10-én írták alá Ungváron. A városi fürdő és uszoda kulcsrakészen 106 millió forintnak megfelelő valutába kerül. A SZÁÉV dolgozói május- ban kezdik az építkezést, a létesítmény átadására december végén kerül sor. Zwack vesztett — A Külügyminisztérium csütörtökön az alábbiak közlésére kérte az MTI-t. „A washingtoni Magyar Nagykövetség helyzetének megnyugtató rendezése érdekében a Külügyminisztérium Zwack Péter nagykövetet azonnali hatállyal felmentette a külképviselet vezetésére kapott megbízatása alól és erről tájékoztatta az Amerikai Egyesült Államok illetékeseit. Zwack Péter utasítást kapott arra. hogy 48 ólán belül hagyja el állomáshelyét'A külképviselet vezetését átmenetileg Bollobás Enikő követtanácsos vette át ideiglenes ügyvivőként. A magyar kormány kiemelt jelentőséget tulajdonít a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti kapcsolatok fejlesztésének, a két ország nemzetközi együttműködése zavartalan elményítésének. A Külügyminisztérium a washingtoni nagykövetség új vezetésének kijelölésével is ezt kívánja előmozdítani.'' (Hírmagyarázatunk a 4. oldalon.) dóhoz, az előmenetelhez, a pihenéshez való állampolgári jog. Bővülni fog a munka- szerződés tartalma, a munkakör és a személyi bér mellett kötelező meghatározni a munkahelyet is. A tervezet foglalkozik az anyagi felelősség szabályozásával, valamint az üzemi tanácsokkal is többek között. Az eddigi elképzelések szerint minden 15 főt meghaladó munkáltatónál létre kell hozni az üzemi tanácsot, amely tartja majd a kapcsolatot a munkáltatóval. ininibit ÉRT ES IT J U K VISZO N TEL A D 01N K AT, HOGY SZÁMÍTÓGÉP ÁRAINKAT JELENTŐSEN MÉRSÉKELTÜK. Nyíregyháza, Benczúr tér 12/A., Tel.: 13-C44 Elhunyt Csengey Dénes A Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtóirodája az alábbi közleményt juttatta el csütörtök este az MTI- hez: A BRFK-t értesítették, hogy Csengey Dénesi, az MDF országgvűlési képviselőjét napok óta nem látták lakásáról eltávozni. A bejelentők arra kérték a hatóságot, hogy ellenőrizzék ennek okát. A rendőrök a belülről bezárt lakás ajtaját felnyitották, ahol Csengey Dénesi holtan találták. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a rendőrség szakértők bevonásával — államigazgatási eljárás keretében — folytatja a vizsgálatot. Nyíregyházán a 8-as körzetben Időközi választás 'telni. A hétvége időjárása Csapadék nem várható a kormány jóváhagyta Április 15-től átmenetileg benzináremelés Szabadság, éleikor alapján Maszek buszjárat Bujra XLVIII. évfolyam, 85. szám ARA; 7,80 FORINT 1991. április 18., péntek