Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-06 / 80. szám
1991. április 6. I Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE 11 enault-autószalont J nyitnának hama- rosan, addig I 1 azonban elkölthetik az első keményvalutát a játékteremben. Az idegent panzióban szállásolják el, a tatárbifsztek is feltehetően szerepel majd az étlapon. A helybeliek már sürgetik a szemnek is tetszetős művelődési házat, hisz hol állítják ki a négy falubeli festő munkáit, hol próbál a színjátszókor, s az sem mindegy ám, hogy az a 30 apróság milyen körülmények közt tanul zongorázni... Meg kell, hogy dörzsöljem a szemem, nem ám alpesi hegyi faluba vetett az utam, hanem Nyírbogáton járok. Azon a Bo- gáton, amelyről az első maszek benzinkutas felesége kiderítette: a szláv nyelvekben a bogát gazdagot jelent. Vélhetően a többiek nem törődtek a szlavisztikával, mégis, ez a 3 és fél ezer lelket számláló nyírségi falu mintha más bolygón élne... — Valóban azt tapasztalom én is, akármerre járok, hogy divat lett a sírás. Boldog-boldogtalan panaszkodik. Okkal- joggal a legtöbbje, de egyesek szerintem már csak úgy, megszokásból hozakodnak elő a bajokkal, hátha megesik rajtuk valakinek a szíve. Pedig mi olyan messzire estünk a magas hivataloktól, hogy ha mi nem oldjuk meg a gondjainkat, másra aztán hiába várnánk. A tanácselnökből lett polgármester, Bírta Sándor szavai ezek. Nem véletlenül hozták haza a szomszédos városból, Nyírbátorból a helybeliek. Úgy gondolták, az ő fiuknak otthon a helye, amikor dolog annyi, mint a tenger. Jó hat éve cserélte fel az OTP-s állását át elnöki székre, és röpke esztendők alatt annyit gyarapodott Nyírbogát, hogy a közelmúltbeli választásnál bolondok lettek volna, ha nem teszik meg újból főnöknek. Vele együtt ugyanis olyan új szemlélet honosodott meg, amely nem a kijárás politikát, hanem az önerőre támaszkodást jelentette. Bizonyára megfordult egyesek fejében a népi bölcsesség, hogy nem lehet senki próféta a saját hazájában. Birta Sándor ma már elmosolyodhat a mondás hallatán és hozzáfűzi: — De legfeljebb megpróbálhatja... Komolyra fordítva a szót, itt gyorsan megértette a közvélemény: munkanélkülisegélyből megélni nem lehet, erre spendírozni nem érdemes. Meg aztán a cseperedő gyermekek azt látják otthon, nagyapjuk, apjuk hajt a földön, és abból épít emeletes házat, vesz autót, szerel fel parabolaantennát, hogy a nagyvilágot lássák a tévé képernyőjén, akkor miért csinálna mást a fiatal? Nálunk például télen nejlonzsákokban állt a kapuk előtt a hámozott alma, mert nem akarták léalmaként elpasszolni a gyengébb minőségű gyümölcsöt. Birta Sándor gyakran elcsodálkozott azon, hogy széles e hazában mindig azon szorgoskodtak a vezetők, hogy ki tudja hangosabban ecsetelni a falu sanyarú sorsát. Minél hangosabbra hangszerelték a panaszáradatot, annál biztosabban reménykedhettek a kijárt fejlesztésben, pluszpénzben. Neki nem akaródzott beállni ebbe a kétes hírű sorba, ezért kitalált valami mást. — Nem újkeletű a dolog, mindössze annyi: addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér... Hogy világosabban fejezzem ki magam: sose gigantomániás beruházást terveztünk, hanem mindig annyit, amennyire futotta. Hitel nélkül akartuk végigcsinálni. amit lehet. Hiába példálóznak egyesek azzal, hogy ma az államnak tartozni a legjobb üzlet, én azt mondom, hogy ha kamatként mondjuk 80 ezer forintot le kell perkálnunk, akkor abból egy kilométer járdát építhetünk. Bogáton kevés olyan dolgot követelhetnek a falu lakói, ami csak városon adatott meg az embereknek. Már az elmúlt esztendőkben maguk mögött tudhattak egy nagyszabású fejlesztő programot, olyannyira előreszaladtak, hogy tavaly 4 és fél millió forint maradt a számlájukon. Most azon tanakodnak, hogy a pápalátogatás miatt automata vagy csak félautomata telefont köthetnek be, van rá jelentkező bőven, noha zsebbe kell nyúlni az előfizetőknek. A gázvezeték is belátható közelségbe került, mivel Kislétán gázkiemelő épül. A megyében elsőként itt tölthettek üzemanyagot magánbenzinkúton a kocsik tankjába. Vissza akarják szerezni az egykori Bogát csárdát egy ebesi kft-től, hiszen húsboltra, pékségre lenne szükségük. S az a Renault-autósza- lon még mindig álomnak tűnhet sokak szemében. Pedig már tárgyalnak, és nincs messze az idő, amikor a falusi autóüzletben készpénzzel fizet az ügyfél, és már viheti is a nyugati masinát... A kis dél-nyírségi falu — amúgy ránézésre — semmiben sem különbözne a közeli társaitól. Hegyek nem koszorúzzák, patak nem csörgedez rajta keresztül, ám homokból van bőven. Meg a föld szeretetéből, mert errefelé a pártok igazán nem sok hívet szereztek maguknak. Még a múlt év tavaszán a választásnál csak-csak felkavarta a kedélyeket a nagy- politika, de szeptemberre, az önkormányzati választásokra lecsendesedtek az indulatok, ki-ki a dolgára sietett. Itt ma sem gyűjtögetnek aláírásokat, hogy ne adják meg a központilag megszavazott béremeléseket, hanem inkább megemelték 30 százalékkal a közalkalmazottak bérét. Jól is néznének ki, ha kicsinyeskednének, dehogy irigylik a másiktól a pénzt, mikor mindenki megszerezheti a családjának nemcsak a kenyérre valót, hanem a szalámit is hozzá. Hogy tudnának festményekben gyönyörködni, zongoraszót hallgatni, ha csipri- csupri ügyek miatt ugranának egymás torkának? Mutassanak már olyan falut, ahol március 15-én négy helybeli állítja ki a képeit a művelődési házban! Gyorsan keressék meg a térképen Nyírbogá- tot, mert itt ez nem megy ritkaságszámba. Idős Vadon Sándor, a Tunyogmatolcsról hazaköltözött református lelkész, Kovács Istvánné, Bilku Tibor és Petrucz Jánosné nem először mutatkozik be a tárlatlátogatóknak. — A szép nevű Boldogkőváralja mellől, Árka községből hozott ide a szerelem. De rég is volt! — sóhajt nagyot Petrucz néni, aki nemrégiben megözvegyült, de esze ágában sincs a szülőfalujába visszahurcolkod- ni. Pedig nem áldotta meg gyermekkel az Isten, mégis itt érzi otthon magát. — Otthonról a festés szenvedélyét hoztam mint stafírun- got. Emlékkönyvekbe pingál- tam rózsákat vízfestékkel. Először másoltam a képeket, de vérszemet kaptam. Egyik jobban sikerült, mint a másik. Ma már olajjal festek. Mindazt, ami az eszembe jut. Tájat, virágot, csendéletet, ami a szívemhez közel áll. A télen csak négy-öt képre jutott időm, mert esténként almát hámoztam, visszasegítettem a rokonoknak, a szomszédoknak, hogy tavasszal megmetszették, permetezték az almafáimat. A magamfajta özvegyasszonynak nagyon elkél a segítség. Margit néni nem adta el a képeit. A lakás minden zugában vásznak és vásznak, a falakat saját alkotásai ékesítik. Úgy mondja, a képekkel mintha adna, mintha örömet szerezne a falubelieknek. Ettől kézzelfoghatóbb segítségre is vállalkozott: huszonháromszor adott vért. Hogy miért? Valamiképpen ki akarta fejezni: az ő segítségére mindig számíthatnak a rászorulók... Vajon mitől van az, hogy egy falunak hátat fordítanak a fiatalok? Tóth Erzsébet, a fehérgyarmati közgazdaságiban érettségizett fiatal is eltöprengett ezen. Neki ugyan eszébe sem jutott búcsút inteni a szülőföldnek. — Itt is megtalálunk mindent, amit városon elvár a nép. Autóm van — igaz, kis Polski —, házunk, kertünk naponta ad munkát. Egyelőre nem fenyeget a munkanélküliség, a művelődési házban másodállásban szabadidő-szervezői feladatot látok el. A múltkor a népszerű Bodnár Attilát és Pap Ritát láthatták a hozzánk látogatók. Tiniknek és „nagyoknak” szervezünk diszkót, fotósok, bábosok, színjátszók adnak randevút egymásnak nálunk. Zongorára most csak 30 gyerek jár, tavaly többen voltak. Hát csoda, hogy valamelyik falugyűlésen szóltak, hogy igazán elkelne az új művelődési ház és a könyvtár, mire várunk még? Tényleg, mire? Már megkeresték Kulcsár Attiláné tervezőt, ugyanis elégedettek voltak az egészségügyi központtal. Remélik, hogy a kultúra háza is magán viseli az asszonyi kéz simogatását és a tervező gondosságát. Hamarosan átadják a felújított Bogát kastélyt, amely akár a Duna-kanyarban is megállná a helyét. Ki tudja, egyszer még Nyírbogát nevét szárnyára kapja a szél, és világgá kürtöli: ide érdemes eljönni. Mindenesetre már készítettek a faluról képeslapot, sose lehet tudni... Az biztos, Trifuj Mihály mester és csapata kitett magáért: pompázatosán felújította a műemlék jellegű kastélyt. No, hisz van gyakorlatuk ebben, Nyírbátorban több épületet is kifejezetten az ő gondjaikra bíztak. saját erejükben bíznak. Prokob Miklós és felesége, a benzinkutat üzemeltető Bogát Kft.-nél elmondta: a hivatalokkal még hadilábon állnak. Saját erőből százezer forintért kialakítottak egy tűzbiztos gázcseretelepet, de a Tigáz egyelőre ragaszkodik a sajátjához. Pedig igazán praktikus lenne egyúttal a gázpalackot is árulniuk. Azért reménykedhetnek: a Tigáz ugyanis addig nem üti rá a pecsétet az engedélyre, amíg nem jönnek a panaszos levelek, hogy itt akarnak az emberek palackot cserélni, tankolás után... Bajban vagyunk, amikor a vállalkozók számát akarjuk megtudni. Hiába a polgármester igyekezete, 20-30 után feladja. Itt minden mesterembert megtalál az ügyfél. A falu a gazdagságát ugyanis vállalkozó szellemű népének köszönheti. Tóth Kornélia Nagy örömök, nagy veszteségek színhelye lehet a majdani játékterem. (A szerző felvétele) A Bogát, a gazdag
