Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-27 / 98. szám
10 I Kelet A Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE 1991. április 27. Egy szerkesztő Washingtonból jr**""* Krisztus Nyomozás holtteste után A VENDÉG, akivel beszélgetünk, kolléga, 1967—71 között maga is a KM szerkesztőségében dolgozott. Nagy hullámhegyek és -völgyek következtek ezután: többek között volt rádióriporter és benzinkutas, mígnem ’75-ben feleségével, két kisgyermekével kivándorolt Amerikába. Ott volt szobafestő, esztergályos és textilgyári festőmunkás, végül ’81- ben visszatért a szakmába: az Amerika Hangja magyar osztályának ajánlatát boldogan fogadta el, mert a toll igencsak hiányzott már. Később szerkesztő lett, aztán az osztály második embere, főnökhelyettes a huszonöt tagú stábban. Jelenleg a magyar osztály megbízott vezetője. Horváth S. János e minőségében tárgyalt a héten Budapesten és Debrecenben rádiós vezetőkkel. — Az Amerika Hangja ’42 novembere óta szól magyar nyelven is a hallgatókhoz — mondja —, s irányvonala, szerkesztése mind a legutóbbi időkig folyamatos volt, mentes a nagyobb változtatásoktól. Mintegy két-há- rom éve, nagyjából a magyarországi rendszerváltozás előszelének idején kezdődtek az átalakulások az Amerika Hangjánál is. Ezt a folyamatot a közeli jövőben zárjuk le: kialakulóban van az új struktúra. Magyarországon ma már teljes a nyíltság, az információk nem egyoldalúak, nincsenek elzárva. Ehhez alkalmazkodunk mi is. Nem a Magyarországról szóló tárgyilagos információk továbbítása lesz tehát a fő feladatunk — mivel azok itt vannak helyben, s akit érdekel, hozzájut —, hanem két másik területre koncentrálunk. Az egyik maga Amerika: az életforma bemutatása. Ezt is valósághűen szeretnénk, nemcsak a szépet és a jót, a csillogást megmutatni, hanem szólni akarunk a gondokról és arról is, mit kellene másként csinálni. Másrészt a politikai töltetű műsorokban azt akarjuk ismertetni, hogy mit gondol az USA bizonyos nagypolitikai folyamatokról, általában a világpolitika alakulásáról, a regionális összefüggésekről. Csak egy példát mondanék, ami mutatja a karaktert: hogyan látják Amerikában Európa biztonságát a Varsói Szerződés megszűnte után. A LEGFONTOSABB A MŰSOR TARTALMA, de nem kerülhető meg az adások minősége sem — azaz: eljut-e a hallgatókhoz. Az Amerika Hangja vezetőit is érdekli ez a kérdés, Horváth S. János éppen ilyen műszaki és szervezési ügyekről tárgyalt mostani útján. Elmondta: ismerik a magyar rádiózás fejlesztési elgondolásait, a negyedik URH csatorna tervét, amely a Kossuth, a Petőfi és a Bartók mellett kínálna majd újabb műsorokat. Gyakorlatilag ezen a 4. csatornán a ma kapható készülékeken jó minőségben szólhatnának ők is az egész országban, szemben a mai közép- és rövidhullámú adás korlátáival. — Mi a már megszokott adásidőben (reggel 6,30-tól 7-ig, este 7-től 9-ig) bérelnénk ezt a csatornát — beszélt a tervekről. — Washingtoni stúdiónkból műhold segítségével juttatnánk el a műsort a magyarországi adóállomásra. Ez egyben azt is jelenti, olyan jó adásminőséget lehetne produkálni, hogy zenei műsorokat is adhatnánk. Az előkészítés már zajlik, májusra várható döntés, aztán pedig gyors kivitelezésre számítunk. Adásaink már most is mutatják, milyen irányba mozdulunk el. A korábbi előre elkészített műsorokat felváltják az élő adások. A kezdő hírblokkok után különböző témákról olyan beszélgetések lesznek, amelyekbe a hallgatók is bekapcsolódhatnak. A washingtoni stúdióban a műsorvezető mellett egy riporter foglal helyet, s ők sorra fogadják saját tudósítóink jelentkezését. Utánuk vagy velük egy időben —- kerekasztalsze- rűen, a stúdióba bekapcsolt telefonvonalakon — szakértők, illetve hivatalos személyiségek fejtik ki véleményüket az adott kérdésről. Újabban pedig két magyarországi vitapartnert is rendszeresen adásba kapcsolunk: Bürget Lajos újságírót Nyíregyházáról és Tóth Károly tévé- szerkesztőt Debrecenből. így szinte teljes képet tárhatunk a hallgatók elé. MEGTUDTUK A VENDÉGTŐL azt is, hogy e műsorok előkészítésének érzékeny pontja a nyelv. Igyekeznek ugyanis magyarul tudó szakértőket felkérni (bár a szinkrontolmácsolás sem okoz nehézséget, ám egy nyelven beszélni közvetlenebb). Az Egyesült Államokban a legutóbbi felmérések szerint 1,2—1,3 millióan vallják magukat magyarnak vagy magyar származásúnak. Az egyszerűbb beosztásoktól kezdve a kormányhivatalokig szinte mindenütt megtalálhatók. — Kik hallgatják ma az Amerika Hangját? — kérdeztük Horváth S. Jánostól. — Érdekesség, hogy 43 nyelven sugároznak műsort, a 43. és egyben legújabb a tibeti. Minket temészetesen a magyar nyelvű adás érdekelt, amelynek hallgatói között a szerkesztő szerint lényegében minden réteg megtalálható — az egész nyelvterületről. — Nagyon sok hallgatónk van Erdélyből, Szlovákiából, Kárpát- aljáról és Jugoszláviából is, akiknek véleményéről kiterjedt levelezésünkből értesülünk — mondja. — De nem ritka, hogy Új-Zélandból vagy a marokkói Casablancából hoz levelet a posta, az ottani magyarok is hallgatnak bennünket. Idei újításunk, a telefonos kapcsolat, (a mi költségünkre hívhatnak hallgatóink) bevált. Az Öböl-háború idején napi 50 hívásunk is volt, ami később négy-ötnél stabilizálódott. Ez általában 15—20 kérdést jelent széles skálán: politikai dolgoktól például a kisvállalkozások beindításának technikájáig. De olyan is volt, aki Bush elnököt bírálta kurd-ügyben, mondván: Amerika felkelésre ösztönözte az iraki kurdokat, aztán cserbenhagyta őket. Adásba került ez a vélemény is. Az az alapállásunk ugyanis, hogy a legkülönbözőbb véleményeket csoportosítjuk egymás mellé, s döntsön a hallgató. Ha egy nagyobb lélegzetű műsor nálunk elkészül, a legfontosabb szerkesztői kérdés: „ki van balanszírozva?", azaz nem egyoldalú-e, szót kapott-e minden lényeges érdekelt. VÉGÜL SZEMÉLYES ÉLETÉRŐL kérdeztük Horváth S. Jánost: hogyan lett a hajdani nyíregyházi riporterből szerkesztő Washingtonban. Elmondta: a véletlennek is volt szerepe benne. — Az ausztriai táborban vártuk, hogy a három megjelölt ország közül honnan kapunk befogadó nyilatkozatot — emlékezett. — Közben megkerestek a Szabad Európa Rádiótól, s munkát, letelepedési lehetőséget ajánlottak Németországban. Nem vállaltam, mert Amerikába készültünk. Csak úgy, udvariasságból adták oda New York-i tudósítójuk címét. Öt éve voltunk már kint, mindenféle munkát végeztem (mert a munkanélküliség ellenére munkát mindenki találhat, csak éppen nem ott és nem mindig olyat, amilyet szeretne...), amikor kezembe akadt a régi névjegy, és felhívtam a rajta szereplő számot. Nem biztattak, de kaptam egy másik telefonszámot, az Amerika Hangjáét. Ott is próbálkoztam. Hely nem volt, de elfogadtak egy pályázatot. Talán már feledésbe is merült a dolog, amikor egy év múlva jött az értesítés, alkalmaznának. Azóta ott dolgozom. —- Feleségem, aki a nyíregyházi főiskolán szerzett matematikatanári diplomát — folytatja —, a nyelvtanulás után munka mellett tanulni kezdett, már Amerikában szerzett komputermérnöki diplomát — ez jó szakma ott is. Nagyobbik fiam a múlt héten diplomázott. Gépészmérnök, de benn maradt a virginiai műszaki egyetemen a mesterfokozatért, és a doktorátusért, közben ugyanott tanít is. A kisebbik most áll pályaválasztás előtt — sport- riporter szeretne lenni. Úgy tűnik: „egyenesben van" az egész család. Marik Sándor NÉGY ÉVTIZEDEN KERESZTÜL a világnézeti offenzíva jegyében kitiltottak mozijainkból minden olyan filmet, amelyek bibliai témát dolgoztak fel. Egyedül a Pasolini rendezte Máté evangéliuma csúszott át a cenzúrán, de ez is csak zárt körű klubokban volt látható addig, míg ronggyá nem játszották az archívum egyetlen kópiáját. Az irodalom területén sem volt sokkal jobb a helyzet, s a következmény az lett, hogy nemzedékek nőttek fel a keresztény kultúra ismerete nélkül. Mindez annak a végzetes tévedésnek a jegyében alakult így, amely egyenlőségjelet tett a keresztény kultúra ismerete és a vallásos világnézet közé. Ma már — mindenféle akadály elhárultával — jó néhány biblikus tárgyú film megnézhető a hazai mozikban, legújabban a nálunk is jól ismert olasz rendező, Damiano Damiani 1987-ben készült alkotása, a Nyomozás Krisztus holtteste után, amely minden bizonnyal a legértékesebb valamennyi, e tárgykört felölelő munka közül. Damiani óvakodik az olyan szélsőségektől, mint például Pasquale Festa Campanile csú- fondáros ateizmusa (A lator), vagy Zeffirelli vallásos rajongása (Jézus élete), és inkább tartózkodva az ábrázolt események világnézeti minősítésétől, rendkívüli érzékenységgel a kérdező szerepét vállalja el. Kérdései részint az eseménytörténet talányos mozzanataira, részint pedig a belőlük fakadó ideologikus tartalmú következményekre vonatkoznak. A mű eredeti címe mindössze ennyi: Nyomozás. A magyar forgalmazás — ismét az üzleti érdekre kacsintva — megtoldotta ezt, nem vevén észre, hogy pontosan a film lényegével ellentétes dolgot művel, hiszen az alkotók „nyomozása” jóval tágabb érvényű, mint főhősüké, Taurusé (Keith Carradine megformálásában), akit Tiberius császár azért küld Palesztinába, hogy erősítse meg vagy foszlassa szét azt a legendát, amely szerint a megfeszített Názáreti Jézus feltámadt volna halottaiból. Tiberius pontosan tudja, hogy a legenda ugyanolyan veszélyes, mint az élő ember, aki magát Krisztusnak nevezi. Ha a kor bonyolult társadalmi viszonyainak rajza szükségképp vázlatos is, a súlypontok mégis nagyszerűen rajzolódnak ki, s talán egyetlen ponton, a Jézuskövető római katona anyjának megjelenésével homályosul csak a történet hitele. (A figura fontossága azonban kétségtelen, hiszen egy eszme terjedésének folyamatát és fokozatait ragadja meg a film.) Telitalálat viszont Pilátus alakja (Harvey Keitel játssza), a tétova, kényelmes vagy időközben kényelmessé vált politikusé, aki nem képes ráérezni arra a veszélyre, amit a császár még a távoli Capri szigetén is megsejt. A TÉMA KORÁBBI FILMJEINEK legsebezhetőbb pontja mindig Jézus személyiségének megjelenítése volt. A legjobban megválasztott színész sem képes megteremteni a maga reális valóságával azt a misztikus légkört, ami a bibliai Isten-ember alakját körülveszi. A Nyomozásban nem kell jelen legyen az alak a maga fizikai realitásában, jelen van azonban helyette egy szellemiség, amely bizonyos helyzetekben alakot ölt (a tóparti halsütő jelenetben, illetve a leprások hegyi településén játszódó jelenetben), ám ez az alak csak a hasonmás, akit a vágy szül meg, de lényege rövid úton lelepleződik. A cselekmény olyan időszakban játszódik, amelyről a Bibliában már nem olvashatunk, ám a helyszínek és a szereplők onnan ismerősek. Ez a szoros összefüggés az alapművel azt sugallná, hogy a film alkotói bátrabban nyúljanak a jelkép kifejezőeszközéhez, hiszen az evangéliumok tele vannak szimbolikus megoldásokkal. Mégsem teszik ezt, illetve csak kevésszer. A film leghatásosabb jelenete viszont éppen az, amelyben ez a megoldás kerül előtérbe: Az álruhában nyomozó Taurust Jézust idéző szavai miatt a leprások összetévesztik a visz- szavárt Mesterrel, s gyógyulni vágyva rohannak feléje. Ő menekül, s futtában ruházatából kiesik egy tőr. A fegyver premier plánban jelenik meg a vásznon. További magyarázat nincs, szükség sincs rá. A leleplezés tökéletes. VÉGEZETÜL érdemes felhívnunk a figyelmet a filmbeli látnokok szerepére. Azon nézők számára, akik nemcsak esemény- történeti, hanem világnézeti szempontból is érdeklődnek a téma iránt, ezek a látszólag súlytalan szereplők nehéz érveket szolgáltatnak a továbbgondolásra. Hamar Péter Bagdad Café (Sivatagi komédia). Színes, feliratos, német film. Szereplők: Marianne Sägebrecht, Jack Palance REMÉNY S EMLÉKEZET Talán nem tűnik túlságosan filozofikusnak, ha mindjárt az elején kijelentem: mindennek létében kell igazolódnia. Érvényesnek tartom ezt a fehérgyarmati székhelyű Kölcsey Társaságra is. A társaság megalakulása óta rendkívül sokat tett névadójának a megismertetése, népszerűsítése érdekében. Ennek egyik terméke az a tanulmánygyűjtemény, amelyet a társaság a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, valamint az Országos Takarékpénztár támogatásával jelentetett meg Kölcsey Ferenc születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Amikor e nagyszerű gyűjteményt méltatom, hadd legyek egy kicsit elfogult: Lukácsy Sándor és Baróti Dezső verselemzései sok új ismeretet nyújtanak. Lukácsy a Vanitatum vanitas című verset interpretálja. Kimutatja azokat az egyházi irodalmi forrásokat, amelyek a vers képeiben, gondolatmenetében megfigyelhetők. „A Vanitatum vanitas költője egy levegőt szív egyházi íróinkkal. Bibliai indíttatású verséhez bibliai szavakat válogat, megtoldva sorukat a prédikátorok buborék szavával. Kezét nem köti meg a hagyomány, az átvett elemeket új ösz- szefüggésbe állítja, s egyéni leleményéből is merít” — írja Lukácsy. Érdekes, amit a.Vanitatum vanitas gondolatainak, képeinek továbbéléséről ír. Elsősorban a Parainesisben kerülnek szóba a versben található fogalmak: a szerencse, a balsors, a boldogság, a dicsőség. A vers történeti szereplői közül nyolcnak ismét leírja a nevét. A két mű szemléletének a világa persze nagy távolságra került egymástól. Az előbbiben még a magányos egyén nézett szembe a világgal, s tartott mindent feleslegesnek, hiábavalónak, az utóbbiban — szellemi végrendelet formájában — az egyén cselekvésének szükségességéről, fontosságáról szól. Ezt tekinti a legfontosabb erkölcsi parancsnak. Baróti Dezső A Szabadsághoz című verset elemzi. Véleménye szerint a vers azt a gondolatkört vázolja fel, amelyet majd Petőfi is megfogalmaz Szabadság, szerelem című versében. Nézete szerint Kölcsey „erotikával átitatott szavai” a legmélyebb és legszubjektívebb szférából törnek elő, s így Kölcsey — aki egyébként ebből a szempontból rendkívül zárkózott — önmagáról is vall A Szabadsághoz című versében. A Remény s emlékezet első része az előbb említett két elemzésen kívül Wéber Antal rövid írását közli Kölcsey esztétikai nézeteiről. A tanulmánygyűjtemény második része Kölcsey és Wesselényi barátságát elemzi. A naplókat vizsgálva Szabó G. Zoltán hitelesen igazolja, hogy a két embert valóban mély érzelmi és eszmei kapcsolat fűzte ösz- sze. Ezt igazolhatja Wesselényi feljegyzése is, amit Kölcsey halálhírekor vetett papírra: „Nem jött könny szemembe. Sóhajtás sem kelt keblemből, mennykő- csapás volt, de amely által nem szétzúzva, hanem elfagylalva s kővéválva érzem magamat. Szegény nemzet, mi kevés kijelelt fiad van, s a közzül a legnemesebbiket, legnagyobbikát vesztened kelle. Úgy látszik vesztünk fenn van elrendelve.” Fenyő István Kölcsey és a centralisták című dolgozatában az író-politikus politikai nézeteiből is elemez néhány vonást, amellett, hogy a centralisták vezéregyéniségeire — Eötvös József és Szalay László — gyakorolt hatását boncolgatja. A harmadik részben Taxner- Tóth Ernő, Csorba Sándor, Takács Péter és Ratzky Rita írásai kaptak helyet. Csorba Sándor, Bay György Kölcseyhez írott leveleit közli, Takács Péter Kölcsey Ferenc közéleti szereplésével foglalkozik. A Remény s emlékezet sok olyan információt, adatot tartalmaz, amelyeknek a kikerülése ennek a kiadványnak a szűk terjesztési köréből mindenképpen hasznos lenne, azért, hogy még közelebb jusson hozzánk Kölcsey Ferenc. S ne csak az évfordulókon foglalkozzunk vele mi is. (Budapest—Fehérgyarmat, 1990.) Nagy István Attila
