Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-27 / 98. szám

1991. április 27. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 11 Fogyó falu a kis szatmári település, Gacsály. Pedig vas­út vezet innen Szál­káig, Nyíregyhá­záig, Pestig és még tovább A hosszú főutca csendes. Néha egy-egy idő­sebb emberbe botlik az ide láto­gató idegen tekintete. A polgár- mesteri hivatal tetején hangszó­rókat helyeztek el a szélrózsa minden irányába. Ez önmagában is marasztalja a tekintetet. A dombocskára épült, vakí­tóan fehér református templom megállásra, bámészkodásra késztet. A parókia falán omlófél­ben a vakolat, nincs „pásztor”, aki összefogná a „nyájat”. Minő furcsa: a torony és a sok hang­szóró közt egy nagy fán nagy fészket rakott egy madár. S va­jon az itteni fiatalok „fészket" raknak-e? Van-e ennek az Isten háta mögötti falunak megtartó ereje? Folyamatban lévő építkezést alig találni a faluban. A kevés építkezők közé tartozik Garda Lehel, a helyi tsz karbantartó vil­lanyszerelője. A bajuszos fiatal­ember némi büszkeséggel ma­gyarázza, hogy a már tető alatt lévő lakásának alapterülete több mint száz négyzetméter. Testvé­rei Pesten telepedtek le, de ő jól érzi itt magát. Munkája van neki is, feleségének is. Hangsúlyoz­za, hogy az építkezéshez több­féle segítséget kapott. A drága építőanyag megvásárlásához a tanácstól, illetve az önkormány­zattól száztízezer forintot kapott. Munkaadója, a tsz kedvezmé­nyes fuvarral járult hozzá a fé­szekrakáshoz. Aztán jöttek a ro­konok, barátok, aktívan segítet­tek. Viszonylag kevés keresetből még így is nehéz felépíteni ekko­ra lakást. Neki hogyan sikerült? — firtatom. Válaszából kiderül, hogy jó lehetőségei vannak a kert művelésére, állatok tartásá­hogy megkapják, hiszen alapve­tő kérdés ez a faluban.” Újabban alapvető kérdésnek számít a lelkészi állás betöltése is. Április elején kisebbfajta val­lásháború dúlt végig Gacsályon. Erdélyből települt át ide családjá­val egy református lelkész, Perhát Levente. Sza­bó Andrásné prezsbiter és még jó néhá- nyan ellen­zik, hogy ő legyen a pap. Csernyi Miklós egyház­gondnok viszont azok közé tartozik, akik aláírást gyűjtöttek a messziről jött, fiatal pap mellett. Egy idős hívő em­bert, Garda Béla bácsit megszó­lítottuk, aki ezt mondta a vallási vitával kapcsolatban: „A régi, más faluból idejáró pap felmon­dott. Nekünk viszont egy fiata­labb, népszerű lelkész kellene. Perhát úr ilyen. Szót tud érteni velünk. Milyen falu az, amelyik­nek nincs papja? Sokan aláírtuk, hogy őt akarjuk papnak. Ő össze tudná fogni a népet.” Nem a parókián, hanem ideig­lenes lakásban lakik családjával Perhát Levente, aki kérdésünkre elmondta, hogy ha tisztázódnak a jogi és adminsiztratív dolgok, örömmel vállalja a lelkipásztori teendőket. Végül Székely László helyi idős parasztember mondandója: „Valaha ezerkétszázan is lak­tunk itt. Volt malom és patika is a faluban. Jól összetartottunk. Most egy biztos pap mellett még több minden kellene, hogy telje­sen jól érezzük magunkat. Én öregen is remélek.” Nábrádi Lajos ra. Egy hízott bikáért tisztán ka­pott ötvenezer forintot. A fiatal villanyszerelőnek tehát tetszik a falusi életmód, de sok­sok társának nem egészen. Petra András polgármester min­denekelőtt jellemző számokat mond. Hogy egy-két évtizeddel ezelőtt ezer ember lakta a tele­pülést, most (a szociális otthon lakóit nem számítva) hétszáz a létszám. Igaz — teszi hozzá —, ez az utóbbi pár évben stagná­lást jelent, az elvándorlás csök­kent. Talán köszönhető ez annak is, hogy 1989-ben ismét önálló lett Gacsály, az itteniek maguké­nak érezhetik a települést. Az­előtt a rozsályi „hetekhez” tar­toztak, s ez lélektanilag sok itteni emberre rossz hatással volt. A fiatal polgármester kezeit széttárva mondja, hogy az önál­lósodás óta se nem több, se nem kevesebb a pénzük. Mégis pro­dukáltak néhány dolgot az utóbbi évben. Az egyik sáros utcát asz­faltburkolattal látták el, társadal­mi munkában egy másik utcát lebetonoztak, itt sem ragad már bele a szatmári sárba az embe­rek gumicsizmája. Gyerekek, szülők, óvó nénik örömére az óvodában kiszuperálták a füstös- hamus régi kályhákat, és villany­kályhákat helyeztek el. Hétvé­geken művelődési ház, ifjúsági klub és könyvtár csalogatja be a fiatalokat. Az ötvenes-hatvanas években a szatmári falvaknak szinte egyetlen közös szórako­zási helye volt a mozi. Ezért most meglepve halljuk a polgár- mestertől, hogy újabban a falu­nak nincs mozija. Bezárták. Azért, mert a veszteséges mű­ködése miatt a moziüzemi válla­lat „átpasszolta" a helyieknek, így is veszteséges volt, hát be­Pillanatkép a gacsályi főutcáról ugyan elég nagy ez a nem túl régi házuk, de szeretnék szeb­bé, kényelmesebbé tenni. Egy kicsit átalakítják, fürdőszobát is lét­rehoznak ben­ne. így a fel­cseperedő lányuk esetleg szíveseb­zárták. Ám nem sokan hiányol­ják — tudjuk meg a polgármes­tertől —, hiszen a színes tévét, a videofilmeket itt is szívesebben nézik az emberek. A mozi hiánya önmagában nem készteti elme- nésre a fiatalokat. A falu jegyzője Pinkóczy Gusztáv. Tőle megtudjuk, hogy az utóbbi időben öt családnak adtak építési támogatást. Volt aki 110 ezret kapott, ebből 80 ezer forint kamatmentes köl­csön, 30 ezer pedig ajándék. Őszintén szólva azt is elmondja a jegyző, hogy mostanában itt is összezsugorodott a közös kasz- sza, nincs támogatás a fiatalok marasztalására, de jó építési tel­ket bármikor kaphatnak az épít­kezők. Az útelágazás közelében az egyik ház udvarán építőanyagok kupaca látható. Néhány éves kislány cikázik az udvaron, nyil­ván fiatalok a szülei. Valóban azok. Kijön az udvarra a házi­gazda, Magos Antal, s dióhéjban felvázolja helyzetét. Mondja, hogy a helyi tsz-ben dolgozik, s ben marad itt. S hogy miből jut mesterre, építőanyag­ra? A fiatalem­ber a kert felé mutat és ezt mond­ja: „Lehet, hogy egy sze­zonban meglesz az ára. Nagy te­rületen termelek uborkát, és ha bejön, akár százezer forintot is kapok egy tételben.” A polgármester egy sokgyere­kes cigánycsalád építkezésére külön felhívja a figyelmünket. Mondja, hogy a családfenntartó, Dóczi Erzsébet, a megyei tanács működésének végén kapott ked­vezményt C-lakás építésére. A helyszínen, a cigánysoron ta­pasztaljuk, hogy az építkezés­hez összejöhet a pénz: tehén, bárány, aprójószág az udvaron, mind pénzzé tehető. Szintén az ittmaradásra ösztö­nözhet a polgármester híre, amely szerint meghirdették az önálló orvosi állást és már van is egy jelentkező. Állatorvosa már­is van a falunak, a tsz adott neki lakást — hangsúlyozza Petra András. A jegyző most kissé elmarasz­talóan szól a tsz-ről: „Több tsz- tag bejött hozzánk, hogy a mini­málbért sem kapják meg. Próbá­lunk hivatalosan intézkedni, Pásztort kíván a nyáj és, bot, kisbalta, kasza K és gyilkos hangulat. így álltak Dunavarsány hatá­rában a földfoglalók. Ter­mészetes, hogy a trakto­ros visszafordult. Vitte vissza a vetőgé­pet, a magot, az vessen ott, aki akar. A Falurádió riportjából azt is megtudtam, a 40 hektáros Duna-parti területet a ter­melőszövetkezet felszántotta, műtrá­gyázta, tárcsázta, vetéshez előkészítet­te. Ezek után jutott eszébe néhány em­bernek, hogy az a föld az övé, a terület­re igényt tart. A termelőszövetkezet el­nöke viszont úgy nyilatkozott, hogy tu­domása szerint a földfoglalók, földvédők többsége nem is tulajdonos, nem is gaz­dálkodni akarnak, telekparcellázás a szándékuk. Hogy merték ezt tenni, mi­lyen alapon? Elhangzott az eseménnyel kapcsolat­ban egy kommentár is, benne ismétel­ten hangsúlyozva egy szó, BIRTOKHÁ- BORÍTÓK. Ezt a jelzőt alkalmazta a jegyzetíró nemcsak a dunavarsányi- akra, de az újfehértóiakra és mind­azokra, akik eddig már földet foglaltak. Mert mi jogon teszi a földre a lábát az, még ha az övé is volt egykoron, ha most jogilag birtokon kívül van. Még nincs tör­vény, ami a tulajdonviszonyokat rendez­né, helyretenné. És ameddig nincs tör­vény, törvény szerinti osztás és szor­zás, addig mindennemű cselekedet, és kiváltképp az erőszakos cselekedet tör­vénysértő, birtokháborítás... ❖ ❖ ❖ Hallom, amit a televízióban a politikus mond: a kárpótlási törvény meghozata­lát az országban fantasztikus méretű tömegek várják. így igaz. Kora reggel találkozom ügyvéd ismerősömmel, aki­től megkérdezem: — Sok most a munkátok? —> Rengeteg, és még mennyi lesz. Naponta jönnek tucatszámra az embe­rek kárpótlási és földügyben. Én meg azt mondom, hagyjanak már békén. Nincs törvény. Majd ha lesz, akkor jöjje­nek. — De hát mit akarnak és mit remél­nek? — Nem tudom. Valószínű, hogy eb­ben a romló gazdasági helyzetben, eb­Valóságunk közelképben Seres Ernő: BIRTOKHABORITOK ben a bizonytalan világban a kárpótlás, a földtulajdon az a kapaszkodó, ami majd biztonságot ad. — Megélhetés? — Nem hiszem. Itt csupán arról lehet szó, hogy egyesek helyzetén kismérték­ben, másoknál nagyobb mértékben javít a kárpótlás. Végül mi lesz, azt csak az Isten tudja. ❖ ❖ ❖ A földkérdés ma Magyarországon sorskérdés is egyben. Erről különböző módon vélekednek az emberek, akiket értint, akik érdekeltek. Nemrégen jó fél napot töltöttem az egyik termelőszövet­kezet földügyi előadójának a szobájá­ban. Arra voltam kíváncsi, hogy ki mi­lyen ügyben keresi fel a földügyest. Fél tucatnál több, igazságát kereső, ember ügyének voltam szem- és fültanúja. T. István ügye viszonylag simán és gyorsan rendeződött. Elmondása sze­rint az idős férfit 1987-ben kizárták a termelőszövetkezetből. Miért, azt nem mondta. Tény, hogy 1988-ban még megkapta 10 hektár földje után a földjá­radékot. 1989-ben és 1990-ben már nem. Arra volt kíváncsi, vajon kap-e já­radékot vagy sem. Előkerült a földtulaj­donosi karton, és a földügyes igazolta: — Valóban hiba történt. Mi voltunk a hibásak, mert amikor maga kilépett... — Kizártak... —: Amikor kizárták, rendezni kellett volna a föld ügyét. Vagy megváltani, vagy kiadni. — Engem most az érdekel, jár vagy nem a földjáradék. — Természetesen jár. Lássuk csak: 10 hektár 78 aranykorona. Intézke­dem... Nyugodjon meg, két napon belül kifizetik a földjáradékot. — Nem vagyok én nyugtalan — mondta a férfi, közben elkérte a tulajdo­nosi lapját, megnézte, talán azt ellen­őrizte, hogy minden tag, minden dűlőnyi rész pontosan van-e vezetve, aztán köszönt és elment. Aki következett, Sz. Antalné már nem volt annyira nyugodt, se türelmes! mint a korábbi ember. Úgy adta elő az ügyét, követelőén, mint aki biztos abban, hogy nem talál megértésre. — A tsz leválasztotta a kertem. Odaadta az ÁFÉSZ-nek. A tsz-elnök azt mondta, nem jár akkora kert, meghalad­ja az előírt méretet. — Tehát belterületről van szó. Ezt sajnos nem lesz könnyű elrendezni. ' — Miért? Azóta már változott a világ, vagy nem? Demokrácia van vagy nincs? Ez utóbbi szavakat már nem az asz- szony mondta, hanem a fia, aki valószí­nűleg azért kísérte el az édesanyját, hogy szószólóként valamilyen hatást váltson ki. A földügyes azonban nyugodt volt. — Ez nem a demokrácia kérdése — mondta, miközben a szekrényekből tér­képeket vett elő, kereste a megadott helyrajzi számot, az utcát, de nem járt sikerrel. A belterületekről nincsenek meg a megfelelő térképszelvények. Idő­közben az asszony és a fia is beszélt. — Mi a kertrészt akarjuk. Nem kell nekünk más föld, csak a kert. Egy kis uborkát akarunk termeszteni. Mondták, béreljünk földet. Hát miért béreljünk, miért fizessünk 9 ezer forintot, amikor ott a kertrész. Aki most benne van, el­hanyagolja, gaz az egész. — Sajnos — szólt közbe a földügyes —, be kell majd menni a városba, a föld­hivatal térképe alapján majd pontosítjuk az adatokat. — Akkor menjünk — állt fel az asz- szony és a fia. — Egy óra múlva. Még négyen vár­nak rám. — Most! Nem egy óra múlva. Isme­rem én az ilyen halogató taktikát... Nem fajult veszekedéssé a dolog. A földügyes végtelen türelemmel, de meg­győzte az ügyfeleket, hogy egy óra nem a világ. Bár ne tette volna, mert nem tudta mi vár rá. Aki következett, az már kiabált. — Igen vagy nem. Visszakapom a földem, igen vagy nem... Én innen addig nem megyek el... — Mi lesz még itt? — mondta később a földügyes. — Az emberek indulato­sak. Egy részük nagyon indulatos, aprócseprő dolgok miatt is elragadtatják magukat. És nemcsak a termelőszövet­kezettel, hanem majd egymással is per­be szállnak. Lesznek mezsgye- és kert­viták, egy gallyért egy szál fáért vagy ki tudja miért fognak egymásnak esni. <- ❖ <• Az az egy szó, a BIRTOKHÁBORÍ­TÁS, megvallom őszintén, nem hagy nyugodni. Százszor is átgondolom és mindig oda lyukadok ki, hogy nagy sére­lem érte a parasztságot, az embereket. Mert az igazi és tömeges birtokháborí­tás nem tegnap és tegnapelőtt volt és nem is holnap, vagy holnapután lesz. Birtokháborítás volt itt a földosztás, a kollektivizálás, a tagosítás és még ezer egy cselekedet, ami az elmúlt negy­venöt évben történt. Az, ami történt, arra mindenre volt törvény, és rendelet. Miért ne lett volna, hiszen az uralmon lévő hatalom nem­csak elméleteket kreált, nemcsak ideo- logizált, de ezekre szabott törvényeket is alkotott. De kell-e törvény az önkény­nek ahhoz, hogy saját belátása szerint cselekedjen? Elég volt egy jelszó. „Tá­maszkodj a szegény parasztságra, nyerd meg a középparasztot és harcolj a kulákság ellen.” A harc sikeres volt. A hatalom részéről. Nemcsak a kulák, a középparaszt, de a szegényparaszt is megsínylette azt a politikát, amely nemcsak a földet vette el, de a földmű­velő eszközöket, az igás állatokat, a haszonjószágokat is. Mire a kollektivizálás a 60-as évek elejére befejeződött, nemcsak vagyon­talanná vált a parasztság, de sokan vol­tak, akiket a diadalmas átállás lélekben, testben meggyötört. Nehéz éveket élt át a vidék. Amit a szövetkezeti tagok elein­te a munkájukért munkaegységre kap­tak, az az éhenhaláshoz sok volt, de az emberi élethez kevés. És mégis. Ha­zugság lenne tagadni, a szövetkezetek megerősödtek, a mezőgazdasági ter­melés sokszorosára nőtt, a parasztság boldogult, gyarapodott javaiban. Gyara­podott, mert a másodgazdaságban, a háztájiban lehetőségeket kapott. Hadd idézzek most egy termelőszövetkezeti tagot: — Engem csak az erőszak vitt be. De ha már ott voltam, dolgozni akartam Brigádvezető lettem, és hajtottam az embereket. Azt mondtam, dolgozzatok a mindenét, mert ha már ebből kell meg­élni, éljünk meg tisztességesen. Nyolc hold földem van a közösben. Nekem már nem kell. A lányom városba ment férjhez, a föld művelésre neki sem kell. Viszont ha jó pénzt adnak majd a föl­dért, akkor azt a pénzt kiveszem és a gyerekeknek adom. földről ahány ember, annyi­A féleképpen gondolkodik. A föld haszna, hasznosítása is sokféle lehet. De legyen már végre törvény is, ami a földhasznosítás sokszínűségének nagy kaput nyit. Ma ott tartunk, hogy az egy­kori jogtalanságokat, törvénysértéseket újabb törvénysértésekkel kívánjuk orvo­solni. Harag és fékevesztetten indulat gerjed, és a harag, az indulat rossz ta­nácsadó. Az emberek türelmetlenek és indulatukban cselekednek, és elhangzik egy szó: BIRTOKHÁBORÍTÓK. Félek az ilyen szavaktól. Viszály és harag, erőszak és tettlegesség van mögöttük. Nincs erre szükség még akkor sem, ha úgy érezzük, jogos amit teszünk. y Kelet , A Magyarország

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents