Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-20 / 92. szám
1991. április 20. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 11 H ozsannás tavasz fogad az erdő- ' hoz vezető kis úton. Langyos napsugarak simogatják a határt. Az ég elérhetetlen, ragyogó kék. Szerencsénk van, ma az időjárás is kegyeibe fogadott, még bárányfelhőket sem látni. A mező már zöld, a fű húsos, s a vadkörtefák pattanásra kész bimbói körül mohó méhecskék és darazsak dongának, siettetnék virágzását. A bokrok tövében piros bogarak igyekeznek valahová. Megjelentek már az első pillangók: a rókalepke társával szál Idős páros röpülésben, egy nagy fekete pillangó pedig az erdő felé veszi útját. Csend van, de nem az ünnep hálaadó csendjét érzékeli az ember, hanem a természet lélegzésének, az újraéledésnek az apró neszeivel megáldott csendjét: szinte érezni a föld mélyének tavaszi dobbanásait. A védett réten már otthonosan élik világukat a néhány hete megérkezett költöző madarak, több elegáns bíbicet is látni, nemigen tartanak a vándortól, talán már a nászukra készülődnek. Egy fekete gólya is idekeveredett valahonnan, a totyogós fűben, a közeli kanálisban már bizonyára jó falatokat talál. A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet beregdaróci erdejében sétálgatunk, kísérőnk Pete István nyugdíjas tanár, a tájvédelmi körzet területkezelője. Az erdő aljnövényzetét szeretnénk megcsodálni, ritka és féltett virágok, növények burjánza- nak errefelé, olyanok, amelyeket másfelé az Alföldön nemigen látni. A virágok hónapja az április és a május. A gyertyánok levele még halványzöld és kicsi, a bükkök pedig még épp csak ébredeznek hosz- szú álmukból, ezért inkább az aljnövényzet ideje ez, mivel később a nap már nem hatol át a lombokon, nem cirógatja életre a szirmokat. Munkamegosztás, a természet bölcsessége? Mindenesetre minden évszakban megvan az erdő szépsége. Ilyenkor, tavasz közepén virágszőnyeggel pótolja a természet az erdő nyári mély és sűrű zöldjét, legalábbis errefelé. A hóvirághoz hasonló, de annál előkelőbb tavaszi tőzi- ke már elvirágzott: — Sok volt belőlük, mindenfelé sző- nyegeztek — hallom —, most a szellőrózsák ideje érkezett el. A táj egyik féltett, kedves és gyönge virága nevét onnan kapta, hogy a szellő rezdülésére levele és a fehér virág táncra kél. Sajnos, az errefelé honos kárpáti sáfrány virágzásáról már néhány héttel lekéstünk, de a zöldessárgás szirmú hüvelyes gyapjúsás most virít. Erdei kutyatej, a kapottnyak sötétlilás virága, a bársonyos tüdőfű lila virága és a salátaboglárka sárgája teszi változatossá az erdő egyre színesebb szőnyegét. Irigykedhet sok virágoskert gazdája, lám menynyit dolgozik a kiskertet díszítő virágaiért, itt pedig a természet mindent magától, bőkezűen ad. Kalauzunk biztat, nézzünk meg egy rétet is. Kéri, ne írjuk meg melyiket, mert ott a különlegesen féltett kotuli- liom virágzik. Nem kell sokáig biztatnia, kocsiba ülünk, és tíz kilométerrel arrébb folytatjuk a barangolást, csakhamar rátalálva a csodálatosan szép, lila színű liliomokra. Egyetlen bánatunk, hogy kevés a madár most errefelé, pedig szívesen lesnénk meg a kerecsenysóly- mot, a darázsölyvet vagy a Kárpátokból idelátogató rétisast, hogy csak a nemesebbekről beszéljünk. Mondják, az idén a gólya is később érkezett. Pete István közben kiselőadást tart a huszonháromezer hektárnyi tájvédelmi körzet mozaikszerűen kijelölt szépségeiről, arról, hogy különleges klímája és természetes védettsége teszi érdekessé a területet. A táj még az Alföld része, de növény- és állatvilága a közép- hegységek faunájára emlékeztet, és olyan növények is honosak itt, amelyeknek természetes hazája messze északon található. Az egykori folyómedrek, ártéri területek agyagos talaja nehezen melegszik, és a vizet is nehezen issza. Ezért aztán nyáron, ha egy üveg vizet ásónyommélységben a földbe teszünk, azt hidegen tartja. A táj érdekessége a tőzegmoha, a láp, Európa egyik legrégebbi tőzege, amelyből négyféle is van. Dagadó, furcsa láp ez. Egy próbafúrás szerint van olyan terület, ahol kilenc méter vastag tőzeg is van. Különlegesen érdekes a csarodai Báb tava területe, ahol a nyílt vízből szigetként emelkedik ki a tőzegláp. Persze mindez minden jobb természetföldrajzi leírásban is megtalálható. Nem is részletezem tovább kalauzunk szakszerű magyarázatát. Pete István szívesen beszél munkájáról is, a táj élővilágának védelméről. Ezért nem árulja el szívesen az idegeneknek a számon tartott, féltett fészkeket, növényeket. A magyar ember többnyire olyan, hogy szeret birtokolni, szerezni, pedig az itteni növényeknek itt van a helyük. Tavaly például egy iskola látogatott el az egyik védett erdőbe, de árulkodó nyomok, leszakított védett virágok jelezték a távozó kisdiákok útját. Érthető, ha az ilyen látogatást be kell előre jelenteni a Hortobágyi Természetvédelmi Terület igazgatóságán, ahová ez a körzet is tartozik. A természet a legbőkezűbben talán Csarodával bánt ezen a vidéken, hiszen a már említett tőzegmohalá- pok, a Báb tava, a Navat-pa- tak errefelé található. Az idegen mégis inkább csak a műemléktemplom mellett található Csaronda-tóig jut el, amely szintén egzotikus látvány, romantikus hangulatú. Kár, hogy nem őrizte meg természetes tisztaságát. Bizony, alaposan kikezdte már az idő. Bár a tündérrózsa és a vízitök ott pompázik most is, de a mai, sekély vízről nehéz elhinni, hogy hajdan olyan mély volt, hogy még a lovakat is itt fürösztötték. Ezért is nevezték az egyik részét Kis lófürösztőnek, a mélyebb részét Nagy lófürösztőnek. Csaroda, ez a szláv nevű település (fekete vizet jelent) akár központja is lehetne Be- regnek, hisz a Lónya—Tivadar—Beregsurány—Vásá- rosnamény által határolt terület közepe táján fekszik. Ám a település a sok sietős látogatón kívül mást nemigen kap — vélekedik a község helyzetéről Lukovics Bertalan polgármester. Valaha 1200-an laktak itt, most pedig alig többen hétszáznál. Közülük sok — mintegy száz ember — munkanélküli. Fel van adva a lecke az új vezetésnek is, hogyan lehetne itt munkaalkalmat teremteni anélkül, hogy a táj védettsége, szépsége csorbát szenvedne. Sajnos, itt a 41- es úton kívül mással nem örvendeztette meg az infrastruktúra a falut, pedig ahhoz, hogy valamiféle munkahely teremtődjék, az energiaellátást, a szennyvízelvezetést mielőbb meg kellene oldani, a községnek a crossbar rendszerbe való bekötésével együtt. Enélkül komoly partner nemigen áll szóba a csarodaiakkal. Mindenesetre valami elkezdődött: ha igaz, a vezetékes gáz hamarosan megérkezik a faluba, az ezzel kapcsolatos szándéknyilatkozatot a csarodaiak 60 százaléka aláírta, és hamarosan már a kiviteli terv is elkészül. Az energiaáldásból Márokpapinak és Beregsu- ránynak is jut majd. Szeretnék, ha Csaroda tisztább község lenne, ezért a szennyvíz elvezetésén és a szemét megfelelő lerakásának a megoldásán is fáradoznak már, csak azt nem tudni, honnan lesz a pénz. Szeretett volna egy alapítványt létrehozni a község, ám ezt megtorpedózták. Nem tudni, lesz-e belőle valami. Az idegenforgalom itt valóban szó szerint átmenő, hisz a turisták csak megszemlélik a látnivalót, többnyire a haranglábat, a református műemlék templomot és a Csaronda-tavat, aztán futnak tovább. Ebből pedig nemigen lehet megélni. Kevés a vállalkozó. A Gacsályi- kúria, vendégfogadó néhány szobája az egyetlen szálláshely a közelben. A polgár- mesteri hivatal ezért felhívást tett közzé, hogy ösztönözze a fizetővendégszolgálatot, esetleg úgy, hogy főznének is a vendégeknek, ízelítőt adva a barátságos lakók vendégszeretetéből, a táj ízeiből. A felhívásra még nem akadt jelentkező. — Sajnos, 40 év alatt sikerült az embereket arra szoktatni, hogy ne gondolkozzanak, ne vállalkozzanak — mondja a polgármester. C ; saroda nagy lejt hetősége, hogy a közeli Ugorig nya „megtelt”, pihenni nem lehet, tehát készen kellene állni a vendégfogadásra, hiszen a táj valóban példátlan természeti és műemléki ' kincsekkel, értékekkel dicsekedhet. Akár kiindulópontja is lehetne Csaroda az itt nyaralóknak, csendet és nyugalmat kínálva. Bodnár István U Kaiét ■ a Bér eg védett tájain
