Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-20 / 92. szám
4 Kelet-Magyarország 1991. április 20. Névadójuk, Váci Mihály munkássága és emléke előtt tisztelegtek tegnap a rozsrétbokori általános iskola tanulói, tanárai, és a nyíregyházi városháza képviselői. Itt avatták fel Zagyva László szobrászművész költőről készült bronz emléktábláját. (B. A.) Hazánkban a horvát elnök Antall «József is fogadta Csillagok, sávok, emberek, tájak (6.) Az álomgyár A KM munkatársainak amerikai úti beszámolója Világjelenség a filmművészeti alkotások színvonalának hanyatlása. Akadnak Európában országok, amelyek törvényben határozzák meg, hogy a hazai termésnek legalább egy bizonyos százaléka műsorra kell, hogy kerüljön, és importra csak azon felül adnak ki engedélyt A kommer- cializálódás legfőbb okának a kritikusok és más hozzáértők az amerikai filmipart okolják. Nem véletlenül használják az ipar szót. Hatalmas befektetéssel, óriási apparátussal, sztárparádéval biztos hozamra törekszenek. Álomgyár — mondják, és máris tudhatjuk: Hollywoodra gondolnak. Franjo Tudjman horváth köztársasági elnök és kíséretének tagjai elsőként Antall József kormányfővel és a kíséretében lévő magyar kormányzati vezetőkkel ültek tárgyalóasztalhoz. A horvát tárgyalódelegáció tagjai között van Franjo Gregurics horvát miniszterelnök-helyettes, Vladimir Szeksz a horvát parlament alelnöke, Hrvoje Sarinics, az Elnöki A megyében a március végi felmérések szerint több mint harmincezer munka- nélküli volt, ebből a regisztrált munkanélküliek száma jóval meghaladta: a húszezret. A munkaerőforrás a negyvenezer főnél is nagyabb volt, s ami igazán elkeserítő, ezer munkanélküli emberre mindössze harminc szabad munkahely jut. A gyárak, a vállalatok, a szövetkezetek további leépítéseket jelentettek be a munkaügyi központnak, így a feszültség enyhülésére semmi .remény. A helyzet tragikumát csak fokozza a megye sajátos, már korábban is sokszor emlegetett hátrányos volta. Az egész országban itt vannak legjobban eladósodva az emberek, itt száz aktív keresőre százhatvan eltartott jut, s miután nálunk a legalacsonyabb az átlagkereset, természetesen ugyanez érvényes a munkanélküli-segély, járadék összegére is. még az 5500 forintot sem éri el. A foglalkoztatás helyzetéinek, a munkaerőpiac szervezeti felépítésének szemrevételezése után a foglalkoztatási alap decentralizált pénzügyi keretének idei fel- használásáról kellett volna dönteni a munkaügyi tanácsnak, ám arra egy hét múlva kerül majd sor, hogy az érintettek alaposan felkészülhessenek a határozathozatalra. (b. g.) Hivatal vezetője, Rudy Percies tárca nélküli miniszter, Gojko Susak miniszter (ha- tárontúli horvát kisebbség). A magyar tárgyalócsoportban Kupa Mihály pénzügy- miniszter, Entz Géza, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, a Határon- túli Magyarok Titkárságának vezetője, Szokai Imre, külügyi helyettes államtitkár foglalt helyet. (Folytatás az 1. oldalról) Időközben valamennyi megyében — a köztársasági megbízottak javaslatai alapján — a belügyminiszter kinevezte a vagyonátadó bizottságok vezetőit. Szabolcs- Szaitmár-Bereg megyében dr. Bartha Sándor kapta meg ezt a hivatalos okiratot. A bizottság 11 tagú, az elnökön kívül egy elnökhelyettese is van. Nem tekinthető tisztán szakmai szervezetnek, hiszen az elnökhelyettesi posztra dr. Maleczki Imre önkormányzati képviselőt (FKGP) jelölték, aki, információink szerint a belügyminisztertől még nem kapta meg kinevezését. — Az önkormányzati törvény meghatározta azoknak az ingatlanoknak a körét — mondta dr. Bartha Sándor a bizottság eddigi munkájáról —. amelyek átadás nélkül is önkormányzati vagyont képeznek. Ilyenek a volt tanácsok épületei, vagy a volt tanácsok kezelésében lévő egyes ingatlanak. Ez volt az egyszerűbb része a vagyonátadásnak. a nehezebbik az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyaik önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvény megalkotása után következik. Ilyenek például az IKSZV kezelésében lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek vagy irodaházaik. De ezek közül sem mind kerül Röviden A szovjet hadsereg újabb épületek megszállására készül Vilniusban: megbízható értesülések szerint a katonák a litván hírközlési objektumokat és a bankok épületeit kívánják elfoglalni. # Az év végéig 100 ezerre, jövőre pedig 90 ezerre csökken a Honvédség létszáma, azaz a korábbinál kisebb, békében nagyobbrészt hivatásos katonákból áll majd a magyar hadsereg. # A tűzoltóság és a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot, hogy mi okozhatta a tüzet Zwack Péter volt washingtoni nagykövet budapesti bérelt lakásán. A tűz pénteken 0 óra 20 perckor keletkezett, személyi sérülés nem történt, de a várnegyedbeli lakás teljes berendezése kiégett. A kárérték megállapítása folyamatban van 0 — A nemzetiségi kérdés nem tisztán román kérdés, hanem kis különbséggel az összes európai országok kérdése is, sőt azt is mondhatnám, hogy ezek a kérdések Afrikára is vonatkozhatnak, minthogy az államokat bizonyos oligarchiák, csoportok, etnikumok más etnikumok fölötti uralmára építettek, tehát nemcsak román kérdés, de olyan kérdés, amelyet Románia is ismer — jelentette ki Francois Mitterrand elnök buka- resti sajtóértekezletén. át önkormányzati kezelésbe, ugyanis az Állami Vagyonügynökség valószínűleg az 1000 négyzetméternél nagyobb nem lakás céljára szolgáló épületeket nem adja át. Nyíregyházán ebbe a körbe tartozik az irodaház, viszont az elképzelhető, hogy az átadás feltételeként megszabják, a bevételből az ÁVÜ részesüljön. — Míg nincs meg ez a bizonyos törvény, az önkormányzatok nem jutnak hozzá a vagyontárgyakhoz, nem tudják működtetni, képtelenek vállalkozni. 1992. december 31-ig be kell fejezni a vagyonátadást, de akár most megírhatnám a jelentést, valószínű ezzel nem leszünk kész. Több mint 200 megyei településen ezt a munkát addig lehetetlen elvégezni. Háromtagú teamekben fog működni a bizottságunk a munka gyorsítása érdekében, ha jelentősebb döntést kell hozni, akkor már testületi állásfoglalás szükséges, egyébként a háromtagú bizottság is dönthet bizonyos vagyonátadásoknál. A kormány jelentős mulasztást követ el azzal, hogy még mindig a tervezetnél tart, ezzel az ön- kormányzatok munkáját hátráltatja. (máthé) Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel „bombázza” az ÉleLme- zésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége a Földimüve- lésügyi Minisztériumot, de választ eddig nem nagyon kapott. Az ÉDOSZ az FM-el lassacskán kialakuló kapcsolatát az előrelépés reménysugarának tekinti. s együttműködést szorgalmaz — hangzott el a héten Budapesten, az ÉDOSZ sajtótájékoztatóján. Vanek Béla, az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének főtitkára többek között elmondta, hogy a nemzetgazdaságban az élelmezéstpar szerepe nem csökkent, hiszen 1990-ben az ország dollárbevételének húsz százalékát produkálta. A tevékenységére a jövőbeni Is nagy szükség lesz, ugyanis az export mellett kiegyensúlyozott belföldi ellátást kell biztosítani. A szakszervezeti Szövetség a privatizációval, a piacgazdaságra való áttéréssel, s az állami támogatás mérséklésével egyetért, de annak időzítését és módszerét kifogásolja. Ugyanis a Nyugaton igencsak szubvencionált A parti hegység, amely az óceán mentén végighúzódik Kalifornián, szelíd dombokkal kezdődik Los Angeles keleti részén. Odébb hófödte csúcsok is látszanak, ám Hollywood az év túlnyomó részében napfényben fürdik Az amerikai filmgyártás fellegvára eme prózai oknak köszönheti, hogy a század első felében ideköltöztek a nagy stúdiók. Kelet felhős vidékén drága felszerelések helyettesítették az itt ingyen özönlő napsütést. Sorozatunk befejező részének helyszínén eltartott egy darabig, amíg megtaláltuk, amit kerestünk. Hollywood ugyanis nem kezdődik el egy utcasarkon, és be sem fejeződik valami más természetes határral. Jókora területen külön-kü- lön birodalmat alkot egy filmvállalat, maga is egy-egy kisváros. A gyengébbek kedvéért azonban mégiscsak akad valami kapaszkodó. A dombok magasabbjainak egyikén óriási felirat látható kolosszális traverzekre aggatva: Hollywood. Ilyesmivel — mármint felirattal— eddig két országban találkoztam. Az egyikben a hegyoldal erdőirtással kialakított felirata Tito volt, a másikban pedig Lenin. Szóval Hollywood... A lankásabb nyugati oldalon hoszan lehet sétálni a Beverly Hülsen. Innen nyílik a Sunset bulvár, és egészen a tengerpartig tart, hogy a végén meg lehessen nézni a naplementét, amiről elnevezték. Bármilyen lenyűgöző itt ez a természeti jelenség, kismiska azokhoz a villákhez képest, amelyek a bulvár két oldalán sorakoznak. A sztá- rok, és más milliomosak felkapott „Rózsadombján” visz az utunk. Itt aztán minden be van dobva, kérem. A parkok sövényeit talán lézerrel nyírják, a gyepet pedig alighanem borotvával. Elképzelhetetlenül kínos precízség, és kiszámított szépség fogad minden villa előtt. Már ahová belátni egyáltalán. Meglehetősen zárkózott népek ezek a milliomosék. Nyolcméteres mezőgazdasággal szinte lehetetlen verseny eznürak. Tavaly az élelmiszeripar eredménye 32 százalékkal csökkent. A 15 főterület közül csupán a malom-, a sütő-, a sör-, az üdítő- és a dohányipar ért el nyereséget. A szövetség szerint a privatizáció megvalósításához és a piacgazdaság megteremtéséhez megfelelő kormányzati szerep- vállalás. vezénylés szükséges. A szakszervezet egyik fő célja a tömeges munkanélküliség elkerülése. A múlt évben az élelmiszeriparban dolgozók száma 3,5 százaiékkaL vagyis hétezerrel csökkent. A bőriparban 20 százalékkal kevesebben tevékenykedtek. de folytatódott a leépítés a konzerv-, és a húsiparban. de hasonló várható a gabonaiparban is. Az ÉDOSZ helyesli az ésszerű létszámgazdálkodást, de ellenzi azt, ha egyes gazdasági vezetők csupán a dolgozók elbocsátásával akarnak a vállalat helyzetén javítani. A vezetők egy részének bizonytalan pozíciója is kedvezőtlen hatású. A főtitkár a továbbiakban arlimuzinjaikban még a sofőrrel is telefonon tárgyalnak. Ennyit rólunk... idegen világ. Az álomgyárak közül az Universal Pictures! választottuk közelebbi szem- ügyrevétel céljából. Ennek is, miként a többi filmgyárnak megvan a vendégekkel foglalkozó, és természetesen jövedelmező ágazata, ugyanis itt is borsos beléptidíjat szednek. A kíváncsiság azonban erősebb, mint a takarékossági hajlam. Ahol az E. T., azaz a Földönkívüli, aztán a Csillagok háborúja készült, hogy a régebbiek közül a King Kongot ne is említsük, oda be kell menni. Universal City több dombot is ural, közöttük a közlekedést mozgólépcső teszi kényelmessé. Ezeket — a szerénység itt senkinek sem erőssége — Starway-nek, azaz a sztárok útjának nevezik. Több pótkocsival rendelkező panorámabuszra kelünk, amiről eleinte azt hittük, hogy pusztán kényeiről szólt, hogy a szövetséget a privatizációval kapcsolatban gyakran demagógiával vádolják. Alaptalanul, mert a dolgozók a privatizációtól külföldi működő tökét, megfelelő technológiát, új piaci lehetőségeket és munka- vállalói biztonságot várnak. Jogosán tiltakoznak akkor, ha az értékelésnél a cégek szellemi vagyonát nem veszik figyelembe. A szakszervezet a szociális vívmányok megtartására törekszik és arra, hogy indokolatlanul ne kerüljön senki utcára. Szeretnék elérni: a dolgozók véleményének figyelembe vétele nélkül ne lehessen privatizálni. Gyakran tapasztalni, az emberek arról csak utólag értesülnek, s akkor is csak annak előnyeit említik nekik, azaz a gondokat eltitkolják előlük. Olykor azt is tapasztalni: egyes vállalatoknál a privatizációt „elszelete- lik". Ez alatt azt értik, hogy a cég jól működő részeit leválasztják, a többit, a nehézséggel küszködőket pedig otthagyják működésképtelenül. A jövőben a problémákat érdekegyeztető fórumon is megtárgyalják, melynek egyik résztvevője természetesen az ÉDOSZ lesz. Visszautasítják azt, hogy a parlament a tagság vagyoni dolgaiba beavatkozzon. Az ÉDOSZ támogatja a világkiállítás megrendezését. (odéayil messé teszi az utat, rá lehet azonban ébredni, hogy gyakorlatiasabb célja: megelőz- ^ ni a mélázgatást, és minél több vendéget átáramoltatni a programokon. Azokban ugyanis nincs hiány. A harsány kikiáltóra emlékeztető műsorvezető már az elején különböző hátborzongatások- ra Figyelmeztet, és nem haszontalanul. Egy mexikói családból a terhes anyukát kiemelik. Később volt alkalmunk tapasztalni, helyesen tették. Bevezetésként leszakadt alattunk egy híd — igaz, csak félig. Amint magunkhoz tértünk — túlhaladva — láthattuk amint a hidraulikus szerkezet visszaállítja az egészet a kanyarban feltűnő következő busz utasai számára. Később megnyílt előttünk a tenger — legalábbis egy tavacska erejéig — itt forgatták azt a bizonyos vörös tengeri jelenetet Mózessel. Trükk trükköt követ. Felrobban mellettünk egy vizi- bomba, de ez mit sem zavarja az emberevő nagy fehér cápát, hogy mellénk ugorjon — majdnem. Minden attrakció előtt azt hiszem, hogy a következő már nem tud megrikatni, ám ravaszul vannak sorba rakva. Nem láttam a filmet, amelyik a rettegve várt san franciscoi földrengéskatasztrófát próbálta vászonra vinni, ám egy nagy stúdióban alkalmam volt átélni — forgatási környezetben. Teljesen élethűen kezdett alattunk táncolni a busz, aztán beszakadt az úttest, ránk egy benzin-szállító tartálykocsi. Égett, recsegett, ropogott minden — itt lehet hogy megszült volna szegény kismama. Ehelyett azonban gördültünk a következő stúdióba, ahol King Kong nyúl- kált közénk. Hosszú volna tovább sorolni, nagyon tartalmas délután volt. Levezető gyakorlatként még beülhettünk egy amfite- átrumszerűségbe, ahol a transzparens szerint „szombat esti utcabál és akasztás” várja a nagyérdeműt. A kaszkadőrök kissé parodizálva az egész filmgyártást és a művadnyugatot parádés show-val zárták napunkat. Mi magunk pedig két hét amerikánkat. mely alatt csaknem négyezer kilométert tettünk meg, és még ma is kavarognak bennünk emlékei. Mindent megírni pedig még ebben az egy hétig tartó sorzatban is reménytelen vállalkozás lett volna. Esik Sándor (Vége) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Elnöke pályázatot hirdet a Mándoki Egészségügyi Gyermekotthon INTÉZETVEZETŐI munkakörére (Mándok, Ady Endre út 61. szám). Pályázati feltételek: — csecsemő- és gyermekgyógyász, vagy gyermekpszichiátriai szakorvosi képesítés, vagy — Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola oligofrénpedagógia-pszichopedagógia szak, vagy — Egészségügyi Főiskola — intézetvezetői, vagy — védőnői szak. Megfelelő szakorvosi képesítéssel rendelkezők esetében a szaknak megfelelő 5 éves gyakorlat, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolai, illetve Egészségügyi Főiskolai végzettséggel rendelkezők esetében 5 éves szakmai gyakorlat szükséges. A kinevezés határozatlan időre történik. A pályázathoz csatolni kell az iskolai végzettséget, büntetlen előéletet igazoló okmányokat, az eddigi tevékenységet tartalmazó szakmai önéletrajzot, valamint szakmai programot. Bérezés a hatályos jogszabályok szerint. Pályázati határidő: a megjelenéstől számított 15 nap. A pályázatokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Elnöke címére kell benyújtani. (Nyíregyháza, Hősök tere 5. szám.) (1724) (Folytatás a 4. oldalon) Késlekedő vagyonátadás TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉDOSZ-BAH Szeletelt privatizáció Milyen állami szerepvállalással kívánja vezényelni a kormányzat a piacgazdaságra történő áttérést? Mikorra készül el az élelmiszer-gazdasági koncepció? Mi a Földművelésügyi Minisztérium álláspontja az élelmiszeripar privatizációjáról? Az FM hogyan ítéli meg a válságban lévő konzerv-, tej-, baromfi-, hús- és bőripar helyzetét, illetve mi az elképzelése a nehézségek feloldására? (ELEK EMIL FELVÉTELE)