Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-20 / 92. szám

1991. április 20.

HÉTVÉGI MELLÉKLETE m

5

A magyar gazdaság minden résztvevője — beleértve a fogyasztókat, a kereskedőket és a termelőket — gyakran hangoztatja, hogy bajaink gyökere a pénzvilágba nyúlik le. Magasak a hitelkamatok, ha egyáltalán hozzá lehet jutni a hitelekhez. A vállalkozóktól annyi fedezetet kívánnak meg, amit leheteti«) előteremteni. Egyáltalán: rendkívül ideges légkör uralkodik nálunk a pénzvilágban. Hogy miért van ez így, és egyáltalán igazuk van-e azoknak, akik igy vélekednek, szerkesztőségi kerekasztalt hívtunk ösz- sze tisztázására. A Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóhelyettese Vass János, a Takarék Bank ügyvezető igazgatója dr. Fazekas Sándor, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank megyei igazgatója Németh György és a Gála Impex Kft elnök igazgatója Galambvári Tibor válaszolt a szerkesztőségünket képviselő Ésik Sándor kérdéseire.

nyit wHm— Pénzügyi életünk kuszaságairól

N. GY.: Engem nagyon idege sít, ha minden baj forrásául a pénz jelenik meg. A hitel nem a bank bukszájában bukik meg, hanem ott, ahol felhasználják. Amit a bevezetőben felsorolt az csak tünet. Az alapvető baj, hogy leváltottunk egy piacot, és nincs helyette más. Magyarországon restrikciós pénzpolitika van, ami közérthető nyelven pénzszűkítést jelent. Nagyon sokan okolják a gazdaság sikertelenségét ezzel. Holott másutt van a gondok eredője. Óriási készleteket halmoztak fel. Hegyekben áll a hús és a tejpor. Igaz, ez utóbbi már fele árán elment. Én ennek ellenére egyetértek a szigorú politikával. Ha pénzbőséget zúdítanánk a gazdaságra, sokkal nagyobb problémák keletkeznének.

K-M.: Meddig mehetünk ei a restrikcióval?

N. GY.: Addig a termelést nem szabad fokozni, amíg megfelelő piac nem alakul ki. Éppen erre alapozom én a jelenlegi pénzpolitikával való egyetértésemet. Ha ugyanis olcsóbb hitelhez jutna a gazdaság, ismét lendületet venne a piacképtelen áruk raktárra való termelése.

G. T.: Magyaros megoldásokra törekszünk. Egyetlen törvényünk sem következetes. Már a törvényalkotási folyamat is olyan ellentmondásos, hogy a külső szemlélő számára talán egyenesen érthetetlen. Egyik nap azt mondjuk, öt forinttal emelkedik a benzin, másik nap kijön, hogy csak hárommal. Megváltozott valami egy éjszaka alatt? Rosz- szul számoltak? Vagy pártpolitikai elvek befolyásolták a számol gatókat? Ugyanezt mondhatnám el a földtörvény elhúzódásáról. Az Országgyűlésnek fontosabb azon vitázni, hogy melyik legyen piros betűs ünnepnap, mint a lassan vérre menő földproblémát megoldani. A piachoz kellene egy normális gazdasági politika, ám erre ma még kilátás sincs.

K-M.: Illusztrálná ezt a kft- jéből vett közvetlen példával?

G. T.: A gazdasági társaságok életére vonatkozó törvények is teljesen következetlenek. Ha az osztrák tulajdonostársam be akar hozni kemény valutát a kft. átmeneti problémáinak megoldására, egyszerűen nem teheti meg. A törzstőke valutában letett részét külföldi üzleteinkben nem használhatjuk fel. És ez csak a törvényi szabályozás. Külön kell szólni az engedélyezési hercehurcáról. Októbertől januárig nem kaptam az almámra kiszállítási engedélyt. Februárban engedélyezték a márciusi kiszállítást.

V. J.: A pénzszűkítő politika mindenképpen sikeresnek tekinthető. Az antiinflációs elveket csak azzal lehet érvényesíteni, ha kevesebb pénz van a gazdaságban. Mitagadás, kényszerről van szó, ami arra készteti a gazdálkodókat, hogy olcsóbban ad iák áruikat, ehhez pedig úgy alakítsák gazdasági struktúrájukat, hogy az jövedelmezőbb legyen. Az ily módon megkezdődött mozgás, véleményem szerint, mindenképpen a piacosodás irányába mutat.

K-M.: Azért hasznos lenne, ha nem venne egy kalap alá minden gazdálkodót ez a politika.

V. j : Há elemezzük a részleteket, azonnal világossá válik, hogy szelektív a pénzszűkítés. A

kisvállalkozások fejlesztéséhez, exportösztönzéshez elég köny- nyen pénzhez lehet jutni. És maga a pénzszűkítés is enyhült az elmúlt esztendőben, amit két számmal illusztrálnék. 250 mil- liárdról 356 milliárd forintra nőtt az az összeg, amelyet a kereskedelmi bankok rendelkezésére bocsátottunk további hitelezésre. Mindenképpen látványos a devizabetétek meredek emelkedése, ami bizonyítéka annak, hogy növekszik külföldi bevételünk.

K-M.: Kevés ember van e hazában, aki megértené, miért negyven százalék a hitelkamat, amikor kilenctíz százalékra vesszük fel Nyugatról a valutahiteleket

V. J.: Pontosan 7,04% kamatot fizetett az államháztartás a belföldi adósságaiért a jegybanknak. A kamat itthoni növekedése kezdődött azzal, hogy a költség- vetés 3 százalékkal kevesebbet fizet, mint amibe a kölcsön kerül, így növekszik 18,01 százalékra a kereskedelmi bankoknak nyújtott úgynevezett refinanszírozási kamatláb. És ez még az olcsóbb forrás, de tudni kell, hogy a kereskedelmi bankok a kihelyezett kölcsöneiknek csak egy részét tudják ebből fedezni. Az összes többit az állampolgároktól és a gazdálkodó egységektől betétek formájában gyűjtik, amelyeket viszont nem kap meg harminckét százalékon alul. A számítás teljességéhez — bár eltekintettünk a részletezéstől — hozzátartozik még egy tétel: tizenöt százalék tartalékolási kötelezettség terheli a bankokat, amelyért egészen az idei évig egy fillér kamatot sem számolhattunk fel.

K-M.: Ennek azonban igy is van haszna...

V. J.: Igen, felszívja a költség- vetési hiány.

F. S.: A nyereségfelosztásunk lényegesen eltér a nyugati bankokétól. Ott adózás előtt képezhetnek kockázati alapot, mi ellenben csak adózás után. Elképzelhető, hogyan olvad el nyereségűnk, amikor negyven százalék adót fizetünk belőle, a részvényeseiknek osztalékot, és még ezután jön a kockázati alap.

K-M.: Keresetlen szavakban úgy sincs hiány.

F. S.: Azért mert nálunk a legtöbb gazdasági jelenség fordítva érvényesül. Egy normálisan működő gazdaságú államban a kamatlábemelésre a hitelkereslet csökkenése a válasz. Nálunk pedig, lássunk csodát, éppen fordítva van. Nincs egyensúlyban a termelés, forgalmazás és a fogyasztás. Van áru, van pénz, mégis növekszik az infláció. Azért akarnak mindenképpen újabb és újabb hitelhez jutni, hogy tovább tudjanak termelni. Pedig már megmutatkoznak a jelei, hogy nem lehet fokozni az inflációs várakozást. Hosszú sorok állnak az engedményes hús- és tejelárusító helyeken, és más áruknál is megmutatkozik, hogy vége a lakosság áremelkedést tűrő képességének. A pénzügyi egyensúlyhiány leginkább a sorban állásban mutatkozik meg, ami szintén jó jellemzője a magyar gazdaság lázas állapotának. Még a jó gazdálkodók is bajba kerülnek a fizetési fegyelem hanyatlása miatt.

G. T.: A piacgazdaságra való áttérést használható szabályozók közé kellett volna terelni, ám erről ma szó sincs. A múlt rendszerben kiemeltek kilenc nagy vállalatot, utána ötvenet, és ezeket minden körülmények között a felszínen tartották. Aztán ez abbamaradt, bedobták a lovak közé a gyeplőt. Ma az államon kívül senki másnak nincs pénze. Tart a vajúdás. Hol itt segítenek, hol ott segítenek, attól függően, hogy mennyire veszélyes a helyzet.

K-M.: Azért tapasztalható bizonyos átfogó liberalizálódás, hiszen az importban mind kevesebb a megkötés.

G. T.: Csak első pillantásra. Az engedélyezési jogok nem úgy szűntek meg, hogy kimúltak volna, hanem megkapták az egyesülések. Én például almát csak az almaegyesülés egyetértésével exportálok. Mindenki görcsösen ragaszkodik kisebb'-Yiagyobb jogaihoz, és nem szűnnek meg a belső összefonódások sem. Itt

Az MNB. mérleg

néhány — alapösszefüggést meghatározó — tétele.

milliárd Ft-ban!

ESZKÖZ 1989 1 990 I FORRÁS 1989 1990

Államházíar- Külföldi

tástartozása 744 781 adósság 1.163 1.148

Ft leértékelés Kereskedelmi

miatti adósság 461 519 banki betétek 155 287

Refinansziro- Készpénzzási hitetek 253 356 állomány 200 231

Költségvetés által fizetett átlagos kamatláb 7,04%.

Kereskedelmi bankok refinanszírozási hiteleinek átl. kamatlába 18,01%. Összes belföldi adósság átlagos kamatszínvonala 11,69%.

Külföldi adósság átlagos kamata és bekerülési költsége 9,94%.

K-M.: Ehhez képest az állampolgár azt látja, hogy csillog-villog minden bank- . fiók, és nem spórolnak a márvánnyal.

F. S.: A hátsó udvarba mégsem költözhetünk. Nekünk arra kell gondolnunk, hogy az ember megnézi, hová megy be a pénzével. Mindazonáltal költenünk kell infrastruktúránk fejlesztésére is, ; mert a gyors és az udvarias ki- ; szolgálásához égetően szüksé- < ges a fejlett technika, különben a . betétes káromkodhat a sorbanál- lás miatt.

van például a nagy cégek privatizációja. Egyik-másik csendben: máról holnapra véghez vitte, pl. a Délker, a Compack, a Konsumex pedig alig tud túllenni rajta. A vagyonügynökség kezében olyan hatalom összpontosul, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Az állam hatalmas jövedelmekhez jut, még ebben a labilis helyzetben Is, és a piac bénább, mint régen volt. Ennek oka valahol „fent” kereshető, hiányoznak a jó szakemberek.

N. GY.: Márpedig jó gazdaságpolitika nélkül nem lehet jó pénzpolitika sem. Amikor a piacFazekas Sándor Nemeth György Galambvári Tibor Ésik Sándor

konformitást hiányoljuk, olyan intézkedések születnek, amelyek tökéletesen piacellenesnek minősíthetők. Itt van például a Nyírség Konzervipari Vállalat. Óriási teljesítmény volt tőle, hogy ötven százalékban már átállt a nyugati piacra a Szovjetunió után. Aki azt hiszi, hogy ezt meg lehetett volna cselekedni 2 százalékos eszközarányos nyereségből, az

téved. Drága lízingért jutott gépekhez, ennek törlesztéséhez bankunk még szintén kamatra ad pénzt, közben pedig radikális szubvenciócsökkentést határoz el az állam. Ilyen sehol a világon nincs.

K-M.: Ha a konzervgyár ezt mégis kibírja, akkor valóban sikeres volt az átállása, és a termelt áruja úgyszintén.

N. GY.: Valóban dicséretes a teljesítmény. Visszatérve az ország pénzpolitikájára, meg kell mondjam, hogy nekem a pártállamban is az volt a véleményem, hogy a pénzügyi rendszernek összhangban kell lenni a gazdaságpolitikával. Ennek az elvnek minden körülmények között érvényesülnie kell, ám mi ettől ma távol vagyunk. A hozzáértés hiánya, a rögtönzés óriási károkat okoz. Két évvel ezelőtt ösztönöztük az újrakezdést több száz ezer forinttal. Képzeljük annak az embernek a helyzetét, aki akkor például az állattenyésztését fejlesztette ebből a hitelből. Ma nem veszik meg tőle sem a tejet, sem a húst. Jön hozzánk, és kérdezi, miből fizesse. Én pedig nem tehetek mást, azt mondom: a hitelt vissza kell fizetni. Ilyen története ebben az országban már igen sok embernek lehet.

K-M.: Az eddig elmondottakból optimizmusra nehezen lehetett következtetni. Ennek ellenére nem ártana valamiféle kiutat felvázolni.

G. T.: Hiszek abban, hogy 93—94 tájékán valóban vége lesz a mélyrepülésnek, és megkezdődik a mágyar gazdaság talpra állása. Az előbb azonban vajúdásról beszéltem, az pedig, mint köztudott, igen fájdalmas. Nagyon hasznos volna, ha véget érnének ebben az országban a pártpolitikai csatározások, és a

„húzd meg, ereszd meg” helyett felrajzolódna egy átfogó gazdaságpolitikai koncepció, amin megvethetné a lábát egy olyan pénzpolitika, ami a kibontakozást segítené. Ma tapsolunk, ha valaki valahol elad 250 darab Ikarust. Holott már két esztendeje le kellett volna ülni a szovjetekkel, de még ma sem késő, és hosszú távú piaci stratégiát kellene kidolgozni. Nem volna szégyen, ha beismernénk, hogy hirtelenjében nem tudunk globális privatizációs koncepciót kialakítani. Nagyon jó példát meríthetünk Nagy-Britanniából, Dél-Ko- reából, Spanyolországból. Nyugodtan tanulhatnánk tőlük.

F. S.: Elodázhatatlan a struktúraváltás, és a valóban működő piac megteremtése. Pénzpolitikánkban hangsúlyos helyet kell kapnia az új vállalkozások támogatásának, az ezzel összekapcsolódó adókedvezménynek. Ma még keserű tapasztalatok között élünk. Mezőgazdasági megye vagyunk, de a gépesítettségünk olyan, amivel a megváltozott tulajdonviszonyok között nehezen boldogulhatunk. A Rába Steiger óriásgép és a Robi rotációs kapa között hiányzik a megfelelő gépek szinte teljes skálája. Híján vagyunk a szakértelemnek is. Meg kellene kezdeni a kedvezményes kamatú forgóeszköz-hitelek folyósítását. Mindezekhez azonban nagyon hiányzik egy központi kockázati alap. Ma minden bank saját bőrére kockáztat.

K-M.: Ezért van hát, hogy óriási fedezeteket kérnek a hitelek folyósításához.

F. S.: Igen, kénytelenek vagyunk, és sokszor hiába kérjük, a kérelmező széttárja a karját. Honnan is volna fedezete; hiszen itt nem volt felhalmozás, ma tőkehiány a jellemző. Bővülhetnének a finanszírozás lehetőségei és eszközei is. Ma például nincs jelzáloghitel a várható termésre. Pedig az is megfelelő fedezet volna.

N. GY.: Dúl nálunk a dilettantizmus. Bizonyára sokan látták múlt hét végén, a hét elején a tv- ben az újfehértói földfoglalók esetét. Hát visszatérünk a lóhoz? Az agrárértelmiségünkre, amelyik felhozta a mezőgazdaságunkat a világszínvonalra, nem lesz szükség? Mondok

mást. Olyan emberek jönnek hozzánk hitelért, akiknek van egy csavarhúzójuk, és kész. Ha azt mondjuk, készítsenek vállalkozásukhoz gazdaságossági számítást, megáll a tudomány. Nem gondolnak a végeredményre, pedig mind több esetben fenyeget a csőd veszélye.

K-M.: Attól tartok, nem

lenne teljes a kép, ha csak az itthoni dolgainkat vennénk szemügyre. Kapcsolatunk a külvilággal szintén kívánnivalókat hagy maga után.

M. J.: A mindenkori kormánynak feladata volna olyan nemzetközi kapcsolatépítés, ami vállalkozásbarát. A pénzügyi rendszerünk vergődik, mert nincs mihez kapcsolódnia. A külföld kivár, és nem elsősorban az infláció és a gazdaság kuszasága miatt, hanem azért, mert megjósolhatatlan következményekkel járó politikai bizonytalanságban élünk.

V. J.: Az adósságcsökkentés mindenképpen elsőbbséget élvez mai pénzügypolitikánkban. Csökkenne az állam tartozása. A privatizáció jó eszköz volna erre a célra. Ha a bevételek által csökkenne tartozásunk, azzal párhuzamosan a kamatok is jelentősen mérséklődnének, ennek eredménye pedig a gazdaság élénkülése volna. Hiányzik azonban az intézményháttér ennek a célnak a megvalósításához. Sőt, kibontakozik egy olyan jelenség, ami rendkívül károsnak ígérkezik. Ma nem teremnek kis- és középegzisztenciák, pedig a vágyott nyugat-európai modellben éppen ezek jelentik a társadalom stabilitását és a politikai nyugalmat. Ehelyett vannak jelei egyfajta dél-amerikanizálódásnak. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy nagypolgári réteg van kialakulóban, melynek tagjai igen jelentős vagyont halmoznak fel. Kárvallott az állam, és a szegény népréteg. A nagypolgár ugyanis nem szívesen adózik, műkincsekbe fektet, nem termelő beruházásokba. A szegény embernek nincs miből adózni, így aztán az állam húzza a rövidebbet.

K-M.: Milyen társadalmi folyamatok húzódhatnak meg eme gazdaságpolitikai jelenség mögött?

V. J.: A két világháború közötti politikai-gazdasági kurzushoz hasonló jegyek.

G. T.: Lehet, hogy ismétlésbe bocsátkozok, de én a törvényes szabályozás következetessé válásában látom a kiutat. Állandóan lényegtelen kérdésekkel foglalkozunk.

V. J.: Azért ha végigtekintünk a közelmúlton, felfedezhető a menetrend a konvertibilitás felé. A devizabetétek látványos növekedéséről már beszéltem, az is tudvalevő, hogy Budapestről a megyékhez került számos olyan jogosítvány, ami által rugalmasabban lehet külfölddel kapcsolatot tartani.

G. T.: De azért külföldre még mindig csak feketén vett valutából mehetek, a saját cégemtől nem vehetem ki a napidíjam kemény valutában.

K-M.: Azt hiszem ezt a beszélgetést csak félbeszakítani lehet, lezárni nem. Köszönöm a részvételüket.

II Keleta WäQjsrorszir]