Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-09 / 58. szám

1991. március 9. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 11 A megye egyik legrégibb települé­se Nagyhalász, neve a „halász” szóból ered. Egy­koron, a honfogla­lást követő évszá­zadokban a sza­bolcsi vár halász foglalkozású alattvalói lakták. A tatárok pusztítása miatt néptelen földet 1245-ben IV. Béla elvette a szabolcsi vártól s attól kezdve egymást váltogatták a földes­urak. Nagyhalász birtokosának mondhatta magát többek között a Perényi, a Bay, a Jármy, a Ló- nyay, a Dessewffy család is. A jobbágyfelszabadulás idején 14 földesura volt a településnek. Beérve a község központjába, kisebb-nagyobb csoportosulásra leszek figyelmes. Mint kiderül, egy-egy postást fogtak közre a nyugdíjra, különböző segélyre várók. A pénzt megkapván oszlik a tömeg, így jut egy kis idő a beszélgetésre is. — Túl vagyunk terhelve, gyak­ran 15 óra helyett csak 17 órára tudunk visszaérni a központba — mondja Orosz János kézbesí­tő, aki már 26 éve végzi ezt a munkát. — így hónap végén visszük a nyugdíjat, a szo­ciális segélyt, a munkanél­küli segélyt, a családi pót­lékot, a hónap elején pedig a TV, újság díját szedem be. Olyankor látom igazán, mekkora a szegénység, az emberek alig tudják kifizetni ezeket. Van, hogy többször is el kell mennem, mire ki tudják fizetni. A gumicsizmáján mega­kad a tekintetem. Mielőtt kérdezném, már folytatja is. — Nagyon rosszak az út­viszonyok. Járda nemhogy a mellékutakon, de még a főúton sincs mindenütt. Nagy a sár mindenhol, szükség van a gumi­csizmára. Mondják is néhá- nyan viccesen, bicikli he­lyett lóval kellene járnom. Az már csak azért is jó len­ne, mert a sok újság miatt csak tolni tudom a járművet. Nemcsak ebben mutatkozik meg az elmaradottság. Le­hetne a falu fejlettebb is, csakhát a 60-as években a falu vezetésének nem kel­lett az iparitanuló-intézet, a szülőotthon, a gimnázium, így ezek a szomszéd köz­ségeknek, Kemecsének és Ibránynak jutott. A két ,.szomszédvárban" egész­ségügyi központ is van, ná­lunk pedig három körzeti orvos és egy fogorvos látja el a betegeket. Mindezek el­lenére nem vágytam én el soha innen. Ami a sarat illeti, teljesen Jövőnek lennie kell fog kerülni, mint terveztük. Mivel más hibája miatt van még szük­ség 5-6 millió plusz forintra, cél- támogatást kívánunk rá kérni. Ha sikerül az építkezést befejezni, akkor egyelőre az oktatás felté­telei biztosítva lesznek. A műve­lődési ház épülete és felszerelt­sége jónak mondható, rendelke­zik többek között videóval, felve­vővel, kivetítővel. Előrelépést je­lent, hogy sikerül a moziberen­dezést megvásárolni a moziüze­mi vállalattól. Nemcsak az isko­lában van számítógépes oktatás, hanem az egészségügyben is számítógépek segítik az ott dol­gozók munkáját. Március elejétől a község új fogorvosi rendelővel gazdagabb, amely minden igényt kielégít. A három orvosi körzet kezd szűkké válni, célszerű lenne egy újabb körzetet kialakítani. Ugyanakkor az is gond, hogy az egyik orvosunk gyesen van, így a másik két orvos viszi jelenleg a három körzetet. Mivel Ho­mok-tanya hozzánk tarto­zik, ott is szeretnénk javí­tani az orvosi ellátást. Az ottani iskolai épület üres, mert a gyerekek bejárnak Nagyhalászba, így az adna otthont hetente egy- szer-kétszer az orvosi rendelésnek. — A lakosság létszáma növekszik, ezt jelzik a mostanában épült laká­sok — folytatja Szobosz- lai Ottó. — Elfogytak az építési telkek, de mivel további igények vannak, az ön- kormányzat újabb telke­ket akar kialakítani. Nagyhalász előnye abban rejlik, hogy közel van Nyír­egyházához, az átlaghoz képest jó a buszközleke­dés, valamint kedvező a település fekvése, nagy az átmenő forgalom: so­kan mennek a falun ke­resztül Tokajba, Kisvár- dára, valamint a Tisza parti üdülőkhöz. Ezt az átmenő forgalmat kellene kihasználnunk jobban, épp ezért célunk a vállal­kozások — kereskede­lem, szolgáltatás, ven­déglátás —, segítése. Val­igazat adok Orosz Jánosnak. Az elolvadt hótól átázott talaj enge­delmesen süllyed lépteim alatt. Keresném a járdát, de hát nin­csen. Kerülöm a pocsolyákat, szilárd pontnak köveket, téglada­rabokat keresek, közben ügyel­nem kell arra is, hogy az úton el- dübörgő teherautók fel ne csap­janak. Nem ismeretlen ez a probléma Szoboszlai Ottó pol­gármester előtt sem, aki az ál­lamigazgatási főiskola elvégzése után a helyi tanácson dolgozott, majd független jelöltként lett a 6500 lelket számláló település vezetője. — Sok pénze soha nem volt a nagyközségnek, ami meg volt, azt az utóbbi években elvitte az iskolahálózat fejlesztése és a vízrendszer kiépítése, így a jár­dákat elhanyagolták. Most már azonban nincs mellébeszélés, a járdákat ebben az évben meg kell csinálni. Az önkormányzat egymillió forintot biztosít anyag­ra, s számítunk a lakosság tár­sadalmi munkájára. Tervezzük azt is, hogy újabb 4-5 utca kap szilárd burkolatot. Az utóbbi években kiépült a vízhálózat, va­lamint új, nyolc tantermes iskolá­ban tanulhatnak a gyerekek. A régi iskolát is bővítjük négy tan­teremmel, illetve tornateremmel, sajnos azonban a kivitelező, az Újfehértói Építőipari Szövetkezet önfelszámolást kért, így csúszni fog az átadás, valamint többe is 200 éves a református templom lom, nemcsak múltja volt, jelene van a nagyközségnek, kell, hogy legyen jövője is. Ennek érdeké­ben kell biztosítani itt olyan felté­teleket, hogy az emberek jól érezzék magukat, ne költözze­nek el, itt éljenek tovább. Ez csak akkor megy, ha az önkor­mányzat és a lakosság egyaránt akarja ezt, s kölcsönösen part­nert látnak egymásban. Mint szerte a megyében, itt is az egyik legnagyobb problémát a növekvő munkanélküliség jelenti. Bár van a községben néhány gazdálkodó egység — ÁFÉSZ, gyógynövényüzem, zsákgyár, termelőszövetkezet —, a munka- lehetőség egyre keve­sebb. Részben enyhít ezen a gondon Nyíregyháza közelsége sokan jár­nak be dol­gozni. — A te- lepülés életében meghatá­rozó helyet foglal el a Petőfi Ter­melőszövet­kezet, hiszen közel 400 halászi ember talál itt meg­élhetési lehetőséget — tá­jékoztat dr. Káposztássy Attila elnök. — A Tiszatelek-Nagyha- lász közös termelőszövetkezet tavaly jó évet zárt, 14 millió forint volt a nyereségünk. Ebben az évben azonban a talpon mara­dás a cél. Ennek feltétele, hogy a szövetkezeti tulajdon tagi tulaj­don legyen. Egyelőre a föld va­gyonnevesítését nem teszi lehe­tővé a törvény, de amint erre születik jogszabály, nevesítőnk. Amennyire tudjuk, a falu életéből kivesszük a részünket. A terme­lőszövetkezet támogatja a helyi sportkört, valamint autóbuszt biztosít az iskolás gyermekek­nek is, akik Nyíregyházára jár­nak be úszótanfolyamra. Hozzá­járultunk a körzeti megbízott hi­vatali kocsijának megvásárlásá­hoz. is. Erre az autóra bizony nagy szükség volt, ugyanis Nagyha­lász és Tiszatelek területén ösz- szesen két körzeti megbízott ügyel a közbiztonságra. Megyei és országos rendőri szervek se­gítségét várja az önkormányzat, hogy minél hamarabb rendőrőr­söt mondhasson magáénak a község. A falu közepén, a főúttal pár­huzamosan áll csendes magá­nyában a legrégebbi épület, a re­formátus templom. Kétszáz év­vel ezelőtt, 1791-ben készült el a templom mennyezete, s még abban az évben felszentelték. A bicentenárium alkalmából Szarka László református lelkész kis ünnepséget készül szervezni, amelyre majd Franciaországból is érkeznek vendégek. — Nagyon jószívű ez a nép, jó a gyülekezet. Semmi rosszat nem tudok mondani, a lelkészi hivatásomban soha nem akadá­lyoztak. Hálát adok Istennek, hogy 1958-ban ide kerültem a fa­luba. Bár önkormányzati tag va­gyok, alig jut rá időm, mert míg egykoron három lelkész tevé­kenykedett itt, most a Mága-híd- tól Tiszatelek túlsó végéig 65 évesen egyedül látom el a fel­adatokat. Uj parókiát kezdtünk el építeni 1987-ben. Az ÁFÉSZ, a kendergyár is segített, pedig akkor még szó sem volt rend­szerváltás­ról. Termé­szetesen az embe­rek társa- d a I m i munkában segítettek. Tervezzük azt is, hogy a négy éve üresen álló régi iskolai épületet visszaigényli az egy­ház, s óvodát alakítanánk ki benne német nyelvoktatással. A nagy ünnepeken egyre többen vannak a templomban, tavaly konfirmációkor 20 év óta először lócát kellett még betenni, annyi­an voltak. Az idő múlását az iskolából hazaigyekvő gyermekek jelzik. Illedelmesen köszönnek, néhá- nyan közelebb merészkednek, hogy a kezemben lévő fényképe­zőgépet jobban láthassák. Egy fiatal édesanya jön gyermekével. Készségesen válaszol kérdé­seimre, de nevét nem hajlandó elárulni. — Nincs szén a Tüzépen, ha van, az is drága. Nem tudom, mi az oka, hogy nincs olcsó szén. Sajnos elég szegényes az ellá­tás, ha valamit akarunk venni, be kell utaznunk Nyíregyházára. Még szerencse, a közlekedés jó. Bár a reggel 8-ra járóknak a 6,20-as busszal el kell menniük, indulhatna 7 óra körül is egy busz. Beszélgettünk a férjemmel arról, el kellene költözni de én nem tudnék városban lakni, én itt érzem magam jól. Itt akarok élni, de ennek feltétele, hogy jobb le­gyen az ellátás, jusson vala­mennyiünknek munkalehetőség. Bízom benne, hogy ez nem elér­hetetlen vágyálom marad, ha­nem nem is oly sokára valóság lesz. M. Magyar László em tudom mennyi az igaz­ság ismerősöm vélekedé­sében, amely szerint nemcsak a szegények és a gazdagok közötti különb­ségek kezdenek ijesztő mértékben nőni, ugyanígy mélyül a szakadék a sző- zsonglőrök, beszédkényszeres .embe­rek és az agyonhallgatok, mindent ma­gukba fojtok tábora között. Csak az a különbség, hogy szavakban „szegé­nyek” nem irigylik túlságosan a beszé­des „gazdagokat” akik beleestek a sza­vak bűvöletébe és nem mindig veszik észre, hogy a szavak fedezet nélkül kopognak, s jobb lenne a hallgatás. Ismerősöm még azzal is érvelt, a vilá­gért sem mondja, hogy minden közéleti fórumokon szereplő ember beszéd­kényszeres, hiszen a többség azért szánja rá magát a szólásra, mert jobbító szándékát, észrevételeit szeretné el­mondani és nemcsak ő tehet róla, hogy ez olykor terjedelmesre, netán zavaros­ra sikerül. Túl sok még a beidegződés, a régi reflex, amelyek következménye­ként szavainkon jócskán keletkeznek hajszálrepedések is. Sokáig nem lehe­tett nevén nevezni a gyermeket, nemze­dékek szoktak el az évtizedek alatt az egyértelmű, őszinte beszédtől... Ezért ne csodálkozzunk, korrigálta önmagát beszélgető partnerem, ha most árad a beszédfolyam, sokszor parttalanul és olyan érdes, vagdalkozó kijelentések, személyeskedő minősíté­sek is elhangzanak sok helyütt, ame­lyekre azt is mondhatjuk, nyolc napon túl gyógyuló lelki sérüléseket is okoz­hatnak. Nincs a világon annyi sebtapasz, ami­vel a mostanában zajló különböző politi­kai fórumokon, vagy éppen munkahelyi sorskérdéseket eldöntő összejövetele­Szavaink hajszálrepedései ken ejtett sebeket be lehetne tapasztani. Ezt már én fűzöm hozzá, ismerősöm sarkított véleményén morfondírozva. S itt már nem csak kimondott, hanem a ki nem mondott, visszafojtott szavakra is gondolok. Eszembe jut az egyik vállalalati dol­gozó, akitől azt kérdezte a riporter, mondja már meg, a vállalat átalakulását eldöntő értekezleten a részvénytársa­sággá alakulás mellett voksolt-e, vagy ellene, megszavazta-e a vezérigazgató ötvenezer forintos fizetését. Sajnos, a régi reflexek most is működésbe léptek. Ahelyett, hogy a dolgozó finoman szólva azt mondta volna a kotnyeles kérdező­nek, ez maradjon az én titkom, vagy még egyszerűbben szólva azt: semmi köze hozzá, kire és mire szavaztam. Ám a dolgozó „vallott”. Szépen ecsetel­te, hogy az átalakulás mellett szavazott és igent mondott a vezérigazgató fizeté­sére is. Nyomban megkérdezheti bárki, de mi volt ebben a kockázatos. A poén éppen az, hogy valójában semmi. Csak éppen nem biztos, hogy az igazat tudta meg a hallgató, mert a szavak hajszálrepedé­sein könnyen elszállhatott az igazság. S még szemrehányást sem tehetünk sen­kinek, elvégre az említett dolgozó to­vábbra is a helyén akar maradni, még akkor is, ha mint ez szintén kiderült, neki nem ötven, csak ötezer forint a havi keresete. Meglehet persze, hogy az igazat, a színtiszta igazat mondta a dolgozó, mégis könnyen tűnhetett fel némelyek szemében olyan színben: lám az új helyzetben és az új vezetésnél máris sikerült jó pontot szereznie, ő egyhamar talán nyugodtabb lehet a posztján, nem kerül lapátra... Hallottam olyan munkahelyről is, ahol a dolgozók további foglalkoztatását, ke­resetét érintő szervezeti átalakulás előzményeiről és annak következmé­nyeiről „elfelejtették” tájékoztatni az ér­dekelteket. Annak rendje-módja szerint, szabályos körülmények között összehí­vott közgyűlésen a hallgatás, a bele­egyező fejbólintás jogát osztották a kö­zönségre, amely sokéves munkával a nehéz időkben alapozta meg a cég hír­nevét. Az eset pikantériájához még hoz­zátartozik, hogy előzőleg egy látszólag „közömbös" információkat tartalmazó kimutatás is született a dolgozói lét­számról, így a létszámcsökkentés lidér- ce lengte be a termet. Egy árva szó nem hangzott el, senki semmit nem kérdzett, nem voltak perdöntő szavak, és azokon észlelhető hajszálrepedések. Más kér­dés, hányán töltötték utána álmatlanul az éjszakát a teljes bizonytalanság miatt, hányán szenvedtek a ki nem mondott szavak, kérdések, kételyek miatt. Erről nincs tudomásom. De igen valószínűnek tűnik, a hallgatás nem mindig és mindenütt önként vállalt újmó­di szokás. Egyre több levelet kap szerkesztősé­günk is arról, az előző rendszerben — főként az utóbbi években — sokan el­mondhatták a véleményüket, legfeljebb nem változott semmi. Most viszont egyes helyeken olyan parancsuralom, úr-szolga viszony kezd lábra kapni, ami kizárja a szabad vélemény-nyilvánítást. Ha az illető mégis veszi a bátorságot, netán az önbecsülésre is hallgat, köny- nyen kiadják a könyvét — mármint a munkakönyvét. Eddig legalább járhatott a szánk — írják olvasóink — most vi­szont tudomásul kell venni: a hosszú élet titka egy-egy cégnél a hallgatás. S ehhez remek elméletet is faraghat az ember, nem is alaptalanul, mivel úgy sem képes a saját sorsát alakítani, leg­alább ne nehezítse azt. Marad hát a né­maság, a belső emigráció...? Kórképet jelez hát az ismerősöm által felállított diagnózis az állampolgár lel­kiállapotáról, amely sok egyéb mellett a szavakhoz, a beszédhez, vagy éppen a hallgatáshoz való viszonyunkban is kife­jezésre jut? Ha az egyes ember esetét vizsgáljuk, a pszichológia szerint mind a beteges beszédkényszer, mind a bete­ges szófukarság lelkizavarokra utal. Mindenképpen kívánatos az okát felku­tatni és ha csak lehetséges, a gátló té­nyezőket megszüntetni. Persze ez így túl magasröptűén hangzik, szó sincs ar­ról, hogy a tollforgató a lélekgyógyász szerepében kíván tetszelegni. Mégin- kább nem állna jól ez a szerep, ha az egész társadalom jelenlegi lelkiegész­ségét — vagy annak zavarait — próbál- . ná meg szerény eszközeivel és lehető­ségeivel véleményezni. Mégsem mond­hat le arról, mint átlag állampolgár, aki éppúgy megéli napjaink szorító gondjait, mint bárki más, hogy legalább a szak­májához közelálló jelenségeit, így sza­vaink hajszálrepedéseit ne vegye észre. S még nem is szóltunk — szándékosan, nehogy bárkit is sértsünk vele — a bete­ges íráskényszerről, a lapqk, folyóiratok hasábjain állandó szóparoajban álló szereplőkről. A nyomtatásban megjele­nő szavak által keltett érzékenységről. Az lenne persze a meghökkentő, ha nem így lenne. A társadalomban érez­hető ziláltság, zaklatottság a nyilvános­ság előtt nyomtatásban, élőszóban megjelenő szavakban is jelen van. Úgy tűnik egyre kevésbé kellene ezen cso­dálkoznunk. Más kérdés, hogy mégis csodálkozunk. Azt azonban aligha kelle­ne természetesnek venni, hogy idővel a társadalom két pártra szakadjon, a der­medt hallgatásba burkolózókra és az agyonbeszélőkre ... Márcsak azért sem, mert a beszéd, a szó megszálottai nem biztos, hogy pontosan ki tudják fejezni a hallgatagok véleményét. gy talán — ismerősöm sza­vaira utalva —- az lenne a harmonikus és az egyen­súlyra is jó hatással lévő „össztársadalmi viselke­désforma”, ha a szavaktól megcsömör- löttek is megszólalnának olykor. Mert higyjük el, a csöndeseknek, a halksza- vúaknak is van mondanivalójuk, csak azokat önmagukban intézik el, mert vagy korán elhallgattatták őket, vagy még nem érleltek meg magukban annyi bátorságot, hogy a nagy hangzavarban meg merjenek szólalni... Egyenes, tiszta beszéddel, hajszálre­pedések nélkül... Páll Géza \/qIosoqt—ír ik köz©IIkg|ob©i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents