Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-27 / 72. szám

12 Kelet-Magyarország — Sport 1991. március 27. RÖPLABDA Negyven perc és a padló alatt A döntetlen kedvező lenne Spanyol—magyar foci, két felvonásban Az olimpiai válogatottak kedd esti, burgosi „előjátékát” (lapzárta után ért véget a meccs) követi szerdán 22 óra­kor (játékvezető a svájci Arturo Martino) a spanyol- magyar válogatott barátságos futballcsata, amely Santan- derben a két válogatott közötti 12. hivatalos megméretés. A telefonos hölgy szavai már nem sok jóval kecseg­tettek. Az NB I-es férfi röp­labda bajnokság rájátszásá­ban az Újpest és az NYVSC harmadszor találkozott, ez­úttal a fővárosban. A meccs kedden délután négykor kezdődött, fél hatkor hívtuk a sportcsarnokot, ahol a fent említett hölgy azzal fo­gadott: már régen elmen­tek a csapatok, azaz hamar véget ért a találkozó. Üjpesti TE—NYVSC 3:0 (2, 3, 7). Vágóhíd u., 20D néző, v.: Hurák, Herpay. Üjpest: Schildkraut, Karmos, Glózik, Király, Valics, Jagodics. Ed­ző: Botos Ferenc. NYVSC: Batai, Lapsin, Szilágyi I., Sztyepanok, Prékopa, Drotár. Csere: Lukács, Zajácz, Ká­nya, Varga. Edző: Balázs Ist­ván. Szerencsére a mindössze Mi kell egy igazán jó hangulatú futóversenyhez? Jó pálya, kitűnő idő és sok­sok induló. Mindezek meg voltak a vasárnap Kabalá- son rendezett megyei álta­lános és középiskolai mezei bajnokságon, amelyen vé­gül 1036 általános iskolás és 227 középiskolás ért cél­ba. A győztesek, általános is­kolások, 1976-ban születet­tek: Pásztor Melinda (Tor­nyospálca) és Csősz Gábor (nyíregyházi 14-es). 1977­esek: Kapin Ágnes (Nyírká­rász) és Bartha Zoltán (nyír­egyházi 6-os). 1978-asok: Ta- nyi Szilvia (Tiszalök) és Ko­csis Róbert (nyíregyházi 6- os). 1979-esek: Bárdi Timea (Nyírkárász) és Szepessi Sza­bolcs (nyíregyházi 14-es). 1980-asok: Varga Ágnes (má­tészalkai 5-ös) és Bihari Ba­lázs (Hodász). Középiskolák, 1. oszt.: He­gedűs Viktória (Vasvári) és Tóth Tamás (Vasvári). 2—4 oszt.: Miklós Bernadett (Kos­suth) és Tóth Szabolcs (Zrí­nyi). Szakmunkásképzők, 1. oszt.: Szondi Katalin (nyír­bátori 140-es) és Farkas negyven perces találkozó után nem indult haza egyből a nyíregyházi együttes, így sikerült telefonvégre kapni Balázs edzőt, aki sok jót nem tudott mondani. — Ilyen csak a mesében van — kezdte Balázs István — hiszen tíz játékos lépett pályára és mind a tíz betli­zett. Ha nem látom, el sem hiszem, hogy a vasárnapi tel­jesítmény után csak erre ké­pes a csapat. Az Újpest nem csinált semmi extrát, csak egy biztos játékot produkált. A mérkőzés után volt egy rögtönzött értékelés. Ezen kö­zöltem a csapattal, hogy hús­vét ide, húsvét oda, ötödik meccset szeretnék,, amihez pénteken, a hazai mérkőzé­sen nyerni kell. Ez nem lesz könnyű, mert az újpestiek nagy önbizalmat kaptak. Attila (nyírbátori 140-es). 2—3 oszt.: Ködöleöcz Enikő (Vásárosnamény) és Bácskái Zsolt (nyíregyházi 110-es). Felnőttek: Todorán Erzsébet (NYVSC) és Lipták Attila (NYVSC). Az összesített pontverseny nyertesei, álta­lános iskolák: nyíregyházi 14-es. Középiskolák: nyír­egyházi Vasvári Gimnázium. Szakmunkásképzők: nyírbá­tori 140-es. Az általános iskolák pont­versenyében a győztes nyír­egyházi 14-es mögött alig le­maradva végzett a második helyen a hodászi csapat. A kis falu iskolájában lelkes munka folyik, a szép ered­mények titkáról Kosztyu Miklós testnevelő, egykoron jó nevű atléta így vélekedik: — Két esztendeje alakítot­tuk meg iskolánkban a diák sportkört, és azóta szép sike­reket értünk el. A gyerekek nagyon szeretik a sportot, az atlétikát és az edzéseken én is velük futok. Ilyen egysze­rű a mi titkunk. Vannak ügyes gyerekek, akik szeret­nek edzeni, közülük Rézmű­ves Ferenc, Simon Erzsébet és Lakatos János versenyről versenyre bizonyítják tehet­ségüket. Noha ez a 90 perc barátsá­gos cimkét visel, közhely, hogy ma már egyszerűen nem létezik amolyan próbál­kozó jellegű mérkőzés. Vala­mire mindig készülni kell. Ez esetben az ibériaiak és Mé­szöly Kálmán szövetségi ka­pitány kiválasztottjai is Eu- rópa-bajnoki selejtezők sűrű­jében élnek. A magyarok áp­rilis 3-ára, a Ciprus elleni limassoli összecsapásra igye­keznek kedvteremtő ered­ményt elérni. Vasárnap a döntőkkel ért véget az ökölvívók országos bajnoksága. Négy-négy aranyérmet nyertek a Paksi SE és a Vasas versenyzői, a nemrégiben alakult Tájfun két, míg az UTE és Kiskun­félegyháza egy-egy bajnoki címet szerzett. Nem marad­tak érem nélkül a szabolcsi­ak sem, hiszen a szuperne- hézsúlyúak mezőnyében Ádám József (Nyíregyházi Kick-Box SE) a döntőig ju­tott. Ott már nem sikerült a Nem elképzelhetetlen, hogy a tavalyi három EB-selejte- zőjén veretlen maradt Mé- szöly-legénység tisztesen helyt áll a santanderi éjszakában, hiszen — Détári Lajost leszá­mítva — gyakorlatilag légió­sainak teljes támogatásával számolhat. A két csapat egyébiránt spanyol földön játszott eddig többször, a ti­zenegyből hét alkalommal Ibériában csatáztak egymás­sal. Az összesített mérleg ma­gyar oldalról negatív, a 11 bravúr, ám vereségével szé­pen csillogó ezüsthöz jutott. A bajnokok, 48 kg-tól fel­felé: Lakatos Pál (Vasas), Kovács István (Vasas), Bar- ta Zsolt (Vasas), Kalocsai Zoltán (Paks), Petrovics Já­nos (Paks), Kangli Lajos (Tájfun), Mizsei György (Kiskunfélegyháza), Szabó Loránd (Paks), Béres Zoltán (Vasas), Füzesy Zoltán (Új­pest), Deák Sándor (Tájfun), Hart Péter (Paks). erőpróba közül kétszer nyer­tek a magyarok, 4 összecsa­pás döntetlent hozott, ötször pedig a szerdai vendéglátók kerültek ki győztesen. A gól- különbség magyar szempont­ból negatív: 13—18. (A gól­mutatót éppen a legutóbbi, sevillai vb-selejtezőn sikerült alaposan „elcsúfítani”, 1989. november 15-ikén 4:0 arány­ban kapott ki Magyarország legénysége...) Rátérve az idegenbeli spa­nyol—magyar mérkőzésekre! Bármily fura, de a két győ­zelmet éppen spanyol földön harcolta ki a magyar futball­válogatott — mindkettőt a santanderihez hasonló úgy­mond barátságos összecsapá­son. 1981. április 15-ikén, Va­lenciában Kiss László, Bodo- nyi Béla és Nyilasi Tibor ta­lált be a legendás tudású ka­pus, Arconada hálójába, és így alakult ki a szenzációs 3:0-ás végeredmény. 1984. ja­nuár 18-ikán Cadizban Gara- ba Imre a 69. percben a „kí­gyótérről” bombázta Buyo kapuját, és a ravaszul, egy­ben igen erősen meglőtt tá­voli labda utat talált a hazai­ak hálójába. Ez az 1:0 is je­lezte, ha a támadással is tö­rődik a magyar válogatott, akkor nem kizárt az idegen­beli siker. A szerda este előtt tehát két véglet szellemében ké­szülhetett Magyarország együttese. Az egyik póluson Valencia és Cadiz, a másikon a gyászos emlékezetű Sevilla áll. Amint Mészöly Kálmán többször is kinyilvánította: egy döntetlen most igencsak kedvező eredmény lenne a Ciprussal szembeni negyedik EB-kvalifikációs 90 perc előtt. FORMA—1 A kétszeres bajnok és címvé­dő brazil Ayrton Senna hazájá­ban ünnepelhette 31. születés­napját. Így a Forma—1-esek in- terlagosi versenyén, a Brazil Nagydíjon kettős ünnepre ké­szült. Senna végül végig vezetve nyerte a világbajnokság máso­dik versenyét és biztosan áll az élen. A Brazil Nagydij végered­ménye: 1. Senna (McLaren-Hon- da), 2. Patrese (olasz, Williams- Renault). 3. Berger (osztrák, McLaren), 4. Prost (francia, Fer­rari), 5. Piquet (brazil, Benet- ton-Ford), 6. Alesi (francia, Fer­rari). Az állás két futam után: 1. Senna 20, 2. Prost 9, 3. Patre­se és Piquet 6—6, 5. Berger 4, 6. Modena (olasz, Tyrell) 3 pont­tal. Ki a győztes? C gy tűnik, nem sike­rült a számtanpél­dát megoldani hét­főn a nyíregyházi önkor­mányzati testületi ülé­sen. Mint tegnapi szá­munkban hírt adtunk ró­la, a testület nem dön­tött még arról, hogy ki kapja meg a városi sta­diont. A bökkenő csak az; a 39 szavazatból 20- at kapott az NYVSC, ez pedig, akárhogy is szá­moljuk több mint 19, ami a minősített több­séget jelenti. Hogy — bár képvise­lői hozzászólás is ezt erő­sítette meg — erre mi­ért nem jöttek rá, rej­tély. Mindazonáltal bí­zom benne, nem húzó­dik tovább a stadion­kérdés, hanem átadják azt a pályázat győzte­sének, az NYVSC-nek. K. D. Kézilabda. Növelik az NB l-et A Magyar Kézilabda Szövet­ség elnöksége keddi, a Cse­peli Papírgyár uszodájának klubtermében megtartott ülé­sen megváltoztatta a jelenleg is zajló 1990 91-es bajnokság versenykiírását. Az elnökség tavaly májusban debreceni ta­nácskozásán úgy határozott, hogy az élvonal létszámát a mostani 14-ről az 1991/92-es szezontól 12-re csökkenti. Azóta nagyon sokan bírálták ezt a döntést, így az elnökség külső nyomásra tűzte ismét napirend­re ezt a kérdést. A testület tagjai végül is abban állapodtak meg, hogy az élvonal létszámát nem hogy csökkentik, hanem — a töb­bek által javasolt 20-as kvótá­val szemben — 16-osra növelik. A jelenleg is érvényben lévő versenykiírás úgy módosul, hogy az NB I-11. és 12. helye­zettje mindenképpen bent ma­rad a legjobbak között, az NB I ,,B” két csoportgyőzte­se pedig automatikusan felke­rül. A fennmaradó két helyért az élvonal 13. és 14. helyezettje a másodosztály (NB I ,,B”) két csoportmásodikjával játszik osztályozót. Az is eldőlt, hogy ez év őszén az idei helyezések alapján két nyolcas csoportban kezdődnek az új bajnokság küzdelmei, s az oda-visszavá- gós alapkör lejátszása után rá­játszás következik. — mán — MEZEI FUTÁS Majd másfél ezer résztvevő nyíregyházi radio 17,00 Hírek — Zenés informá­ciós magazin — 17,30 Hírek — Tudósítások — Lapszemle — 18,00 Mikroobjektiv — Gazda­sági közelképek nyíregyházi VÁROSI TELEVÍZIÓ 18,00 Műsorismertetés — 18,04 No, megállj csak! (szov­jet rajzfilm) — 18,52 Március 15-i ünnepség Budapesten — 19,35 Előzetes Jancsó Miklós Isten hátrafelé megy című filmjéből — 19,42 Tetováló­klub. 19,52 Riport fe Lugossy Lászlóval — kb. 20,30 A nagy leszámolás (feliratos western- film) TVl 8,58 Műsorismertetés — 9,00 Képújság — 9,05 Tévétoma nyugdíjasoknak — 9,10 ZOOM — Your English Magazin — 9,40 U. K. Today. Angol nyelv­lecke — 10,10 A klinika. NSZK tévéfilmsorozat — XII/12. rész: Carola magasra tör (isrn.) — 10,55 Stúdió ’91 (ism.) — 11,55 Képújság — 16,35 Képújság — 16,43 Műsorismertetés — 16,45 Déli videoújság. — A szegedi körzeti stúdió műsora — 16,55 Správy. — Hírek szlovákul — 17,00 Alpok-Adria Magazin, öt ország tartományi és körze­ti stúdióinak közös műsora a pécsi stúdióból — 17,30 Képes nóták. Különkiadás — 17,50 Szám-adás. Gazdasági negyed­óra — 18,05 Műsorajánlat — 18,10 Jöttem, láttam . . . Világ­járók klubja — 19,00 Esti me­se. Sebaj Tóbiás — 19.10 Cim- bőrla. Telefonos játék gyere­keknek — 19,25 Közlemények. Műsorajánlat — 19,30 Híradó — 20,05 Színházi Világnap. Szín­házi világnapi üzenet. Csehov: Sirály. Színjáték három felvo­násban. Á Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása — 0.05 Híradó 3. — 0,15 ZDF-hír- adó TV2 Endrei Judittal és Dömsödi Gáborral 17,00 Képújság — 17,15 TV2 Benne: Riportok — Időjárás — Zene — 17,45 Torpedó. Telefo­nos játék — 18,00 Telesport — 18,25 Gyerekeknek! Szafári (ism.). Csehszlovák kisfilmso- rozat — XIII/3. rész: A távirat — 18,53 TV2 Benne: Hírek — Műsorajánlat — 19,00 Holnap nélkül. Francia film (1940) FF. Evelyn — Edwige Feuillére (Hámori Ildikó), Georges — Georges Rigaud (Üjréti László) — 20,19 TV2 — 20,25 Spanyol­ország—Magyarország. Váloga­tott labdarúgó-mérkőzés. Köz­vetítés Santanderből. A szünet­ben: kb. 21,15 Híradó 2. — 22,20 TV2 — 22,25 Tavaszi Fesz­tivál ’91 — 22,30 Napzárta — Kb. 23,00 III. Budapesti Nem­zetközi Kórusverseny. Gála­koncert a nagydíjért. Közvetí­tés a Budapest Kongresszusi Központból. Az amatőr kórus­mozgalom e kiemelkedő ese­ményén 21 nemzet 82 kórusa vesz részt — Kb. 24,00 TV2 EUROSPORT 11.30 Eurobic — 12,00 Északi sí VB — 15,00 Kosárlabda — 16,30 Amerikai kosárlabda-baj­nokság — 17,30 Artista VB — 18.00 Motorsport — 18,30 Nem­zetközi sport — 19,30 Hírek — 20.00 Sí — összefoglalók — 21.00 ökölvívás — 23,00 Síugrás — 24,00 Kerékpársport — 1,00 Hírek SUPER CHANNEL 7,00 Pirkadat — 9,10 Egyve­leg — 13,00 Japán üzleti élete — 16,00 Forró drót — 17,00 Élő videoshow — 18,30 Kék éj — magazin — 19,45 Időlánc — té- véncsztalgía — 20,00 Belföldi tudósítások — 20,30 Ázsia — 21,30 Üzleti hét — 22,00 Nem­zetközi hírek — 22,20 Belföldi tudósítások — 23,20 Üzleti hét — 0,20 Nem;.c*közi hírek MITBSHEQ? I í* L< I [»job (1 ['VlHi'/inB i il*/( lain ITI 1991. március 27., szerda TV5 16,05 Hírek — 16,15 Különtu­dósító (ism.) — 17,15 Női szem­mel — 17,45 Angyalok konyhá­ja — 18,00 Gyerekműsor — 18,20 Pireneusok — pireneusiak — 18,50 Francia sanzonok / Hírek — 19,15 Szempillantás — 19,30 Híradó élőben — 20,00 Jelenidő — aktuális magazin — 21,00 Híradó — 21,35 Színházi esi: Nők Iskolája — Moliére vígjátéka — 23,30 Hírek — 23,45 Ex-libris — Irodalmi magazin SAT1 6,00 Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,35 Szomszédok (Ism.) — 9,05 Közkórház (ism.) — 9,50 Teleüzlet — 10,10 Bingo (Ism.) — 10,35 A cárnő kegyence (Ism.) — 12,20 Szerencsekerék (ism.) — 13,00 Telebörze —14,00 Szomszédok (ausztrál sorozat). A házias háziúr. Des mindent megcsinál a háztartásban, amit felesége nem szívesen csinál­na, ezért a férfit barátai kigú­nyolják — 14,25 Közkórház (amerikai sorozat). A szenátor hazudik — 15,10 Ollie (ameri­kai rajzfilmsor.). A nagy za- bálás — 15,50 Örült Vadnyugat (amerikai western). A masz­kok éjszakája — 16,45 Kalifor­niai nap alatt (sor.). Kellemes hírek — 17,45 Műsorismertetés — 17,50 Teddy Z. (amerikai sorozat). A sötét szekrény — 18,15 Bingo — játék — 18,45 Híradó, időjárás — 19,15 Sze­rencsekerék — 20,00 Booker (amerikai krimisorozat). Osz­tálytalálkozó — 21,00 A Nerdek visszavágója (amerikai film) — 22,35 Hírek — 22,50 Az átok örökösei (amerikai krimisoro­zat). A halál szeme — 23,40 Filmkészítők órája — 23,50 Di­vatmagazin (ism.) — 0,25 Booker (ism.) — 1,15 Műsoris­mertetés RTL, 6,90 Halló, Európa — jó reg­gelt, Németország! — 8,35 Te- lebutik — 9,05 Már megint te! (am. sorozat). Születésnapi ajándék — 9,30 Királyi játékok (francia—olasz kalandfilm). Borzalmas dolgok történnek a lautenburgi kastélyban. Aurora királynő életére tör második férje... — 11,00 Rizikó (ism.) — 11,30 Telebutik — 12,00 Forró nyeremény (ism.) — 12.25 Rendőrségi beszámoló (sor.). Karrier — 13,00 Senki sem tö­kéletes (amerikai krimisoro- zat). Apák napja. Apák nap­ján Roger beöltözik saját ap­jának, és elmegy apja klubjá­ba, ahol igen kellemes órákat tölt el, míg meg nem jelenik az öregúr személyesen.— 13,20 Kalifornia klán (am. sorozat) —. 14,10 A Springfield-sztori (sorozat) — 14,55 A vad Rózsa (am. sorozat) — 15,38 Nettó — a gazdaság ma — 15,50 CHIP’S (am. krimisorozat). Pénzügyi cápák — 16,40 Rizikó — játék — 17,05 Forró nyeremény — 17,45 Játssz velünk! — 18,00 A hatmillió dolláros férfi (ameri­kai akciófilm-sorozat). Vissza­számlálás 1. — 18,45 Hiradó, időjárás — 19,15 Az angyal visszatér (amerikai sorozat). Szerelem a múltból 2. — 20,15 Gottschalk-show — 21,15 Hazai dallamok — 22,10 Tévétükör — magazin — 22,50 Dr. Westphal főorvos (sor.). Csodák mindig vannak — 23,45 Hírek — 23,55 Harc a maffia ellen (am. kri­mi). Rémálom — 0.45 New York védőangyala (amerikai krimisorozat). Lelekiismeret- furúalás SZLOVÁK TV—1 8.30 Óvodások műsora — 8,55 Filmkalandok — 9,20 Matiné — 17,15 Hírek, időjárás — 19,00 Esti mese — 19,30 Tévénapló — 19,50 Filmszéria — 22.00 Té­nyek. elemzések SZLOVÁK TV—2 19.30 Emberek, események — 20,00 Szívesen láttuk — 20,45 Kitekintés — 21,00 Híradó / Sportvilág MOZIMŰSOR Krúdy mozi: NICSAK, KT BESZÉL... MÉG! Ea.: 16, 18 és 20 óra! Béke mozi: EGYIK KOPÓ, MÁSIK EB Ea.: 16, 18 és 20 óra! Videoház: NICSAK, KI BE­SZÉL . . . MÉG! Délelőtti elő­adásokra! ELIT KOMMANDO Délutáni előadásokra! Nyírbátor: BÜJJ, BŰJJ ÖR­DÖG Csenger: KERESZTANYA Fehérgyarmat: FÉLLABBAL A PARADICSOMBA Kisvárda: KÉPESLAPOK A SZAKADÉKBÓL Mátészalka: MÉG DRÁGÁBB AZ ÉLETED Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: DR. HARMATI SÁNDOR és DR. KÁRPÁTI IMRE ügyvezető igazgatók. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Kiadó postafiók- szám: 25. Szerkesztőség postafiókszám: 47. Telefon: (42)11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza Árok u. 15. Felelős vezető: JAGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 165 forint, negyedévre 495 forint, fél évre 990 forint, egy évre 1980 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.

Next

/
Thumbnails
Contents