Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-28 / 73. szám
Készül a Mini Jelenleg még kompon lehet közlekedni Domb- rád és Cigánd között a Tiszán. A tervek szerint a hét végére már meglesz a pontonhíd-összekötte- tés megyénk és a szomszédos Borsod-Abaúj- Zemplén megye között. Képünkön: szerelik a pontonbidat Dombrád- nál. Göncz Árpád megyénk vendége SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA XLVIII. évfolyam, 73. szám ÁRA: 6,10 FORINT 1991. március 28., csütörtök Munkaügyi tanács alakult Egyeztetni az érdekeket Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke ma és holnap Szabolcs-Szat- már megye vendége lesz. Ma délelőtt 10 óraikor érkezik .a nagycserkesz! tsz központjába, ahol a helyi vezetőkkel találkozik. Nyíregyházán az evangélikus plébánia lesz a látogatás első állomása, ahol egyházi vezetőkkel beszélget. Délben indul a nyíregyházi Polgármesteri Hivatalba, itt megyei és városi vezetők a házigazdák. A délutáni program a vajai Vay Ádám Múzeumban kezdődik, ahol a II. Rákóczi Ferenc születésének 315. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen mond beszédet az államfő. A csütörtöki program a vajai múzeum Rákóczi-termébe összehívott, sajtótájékoztatóval ér véget, ahol Göncz Árpád kötetlen beszélgetést folytat az újságírókkal időszerű kérdésekről. A látogatás második napja Űrben kezdődik, ahol Göncz Árpád felavatja az új általános iskolát, amely Bittó István nevét veszi fel. Mátészalkán a polgármesteri hivatalban találkozik a köz- társasági elnök a város vezetőivel, megtekinti a színház épületét, majd a bútorgyárban találkozik a dolgozókkal. Délután 3 óra tájban utazik el Göncz Árpád köztársasági elnök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már 30 ezer körül van a munkanélküliek száma, de a jelenleg még munkahellyel rendelkezők helyzete sem biztos. Pillanatnyilag 17 ezer személynek fizetnek munkanélküli-segélyt. A különböző foglalkoztatási érdekegyeztetés ellátására, Kella szovjet piac Kupa Mihály pénzügyminiszter ma Moszkvába utazik, hogy a holtpontra jutott magyar-szovjet kereskedelmi kapcsolatokról folytasson megbeszéléseket. Utazása előtt azt elmondta: a Szovjetunióban kemény, de korrekt tárgyalásra számít. Véleménye szerint a két ország között vannak olyan kölcsönös érdekek, amelyekre alapozva a jelenlegi igen kedvezőtlen helyzeten változtatni lehet. Véleménye szerint meg lehet egyezni Moszkvában. csak meg kell találni a megfelelő partnereket, s a közös érdekeket. Törlénészkonlerencla Nyíregyházán | Történelmünknek egy mindmáig kellően nem tisztázott fejezete, mi, hogyan és miért történt 1943-ban a 2. Magyar Hadsereggel, amelynek katonái szinte az utolsó szálig elvéreztek a Don-kanyarban. Ezzel kapcsolatban kaptuk az alábbi információt a nyíregyházi tanárképző főiskoláról Róka László főiskolai tanársegédtől. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főis-koII becsült kár tízmilliá forint Újra felépítik a tornatermet Korábban már olvashatták lapunkban; munka közben összedőlt a tiszavasvári Szakmunkásképző Intézet területén építendő tornaterem és városi sportcsarnok szerkezete. Amint azt Sulyok Józseftől, Tiszavasvári polgármesterétől megtudtuk: az esemény óta áll a munka, a szakértők azonban teljes gőzzel dolgoznak. A napokban a székesfehérvári Optimum Kft., mint a tartószerkezet gyártója, az ugyancsak székesfehérvári Optiplán Kft., az épület tervezője, s a fővállalkozó EP- SZER illetékesei tanácskoztak, hogy feltárják a hibákat, próbálják megállapítani a felelősöket. A résztvevők megbízták az ÉMI-t a szakértői vélemény elkészítésével, melyet másfél hónapon belül kézhez is kaphatnak. A megyei rendőrfőkapitányság ez idő alatt i szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot, melynek befejezése után nemcsak a felelősség megállapítása, hanem mértékének megosztása is megtörténhet. Az előzetes vélemények alapján úgy tűnik, nem egyetlen mulasztás, hanem kisebb-nagyobb mulasztások együttes „eredménye” miatt (Folytatás a 4. oldalon) la Művelődéstudományi és Felnőttképzési Tanszékén úgy vélték, itt az ideje a nyilvánosság elé tárni, valójában milyen döntések, események álltak a történtek hátterében, ezért A 2. Magyar Hadsereg sorsa a II. világháborúban címmel történelmi konferencia szervezéséhez kezdtek hozzá. Részt vesz a rendezésben az Atlanti Kutató és Kiadó Társulat (USA Highland Lakes — Budapest), valamint a nyíregyegyházi „Jel—S” Oktatói Munkaközösség. Abból indultak ki, hogy a harcokat túlélőknek — akiknek emlékezetében még él „az elfelejtett hadsereg” — és az elesett magyar katonák hozzátartozóinak joguk van tudni, melyek voltak azok a konkrét történelmi események és politikai döntések, amelyek elvezettek a háborúba való belépéshez, majd a háború elveszítéséhez. Nem a múlt önmagáért való felidézése a cél, és nem indulatok keltése, hanem a tények reális feltárása, tisztázása és szakmailag megalapozott elemzése. (Folytatás a 4. oldalon) ezért munkaadói és munka- vállalói szervek, valamint az önkormányzatok képviselői Megyei Munkaügyi Tanácsot hoztak létre március 27-én a Szakszervezetek Házában Nyíregyházán. Az alakuló ülésen részt vett Lőrincz György, a Munkaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára is. A 15 személyből álló tanács dönt a foglalkoztatási célra nyújtott pénz felosztásának arányairól, s figyelemmel kísérik a felhasználás teljesítését is. Egyébként megyénk 340 millió forintot kapott az országos foglalkoztatási alapból. A tagok többek között kezdeményezik és egyben összefogják olyan programok kidolgozását, melyek segítséget adnak a. foglalkoztatási problémák megoldásához. Az MMT öt fős tárgyaló- csoportokban végzi majd munkáját. Az elnöki teendőket a tárgyalócsoportok vezetői sorrendben egy-egy éves időtartamra látják el. Az ülésen felmerült, hogy a Munkaügyi Tanács döntéseinek érvényesítésére lesznek-e megfelelő garanciák, s a foglalkoztatási törvény megfelelően szabályozza-e az érintett társadalmi viszonyokat? (bojté) Teljes körű mezőgazdasági összeírás áprilisban Egy tavaly augusztusi kormányhatározat alapján általános mezőgazdasági összeírást hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal ez év április elseje és tizenötödike között — hangzott el szerda délelőtt a KSH budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány célja, hogy széleskörű felmérés keretében szerzett információkkal alapozza meg a jövőben az agrárpolitikai döntéseit, valamint, hogy pontos és megbízható adatokkal segítse mindazok munkáját, akik a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkoznak. Indokolttá teszi az adatgyűjtést a földtulajdon-viszonyok átalakulási folyamatának, a mezőgazdasági termelés szerkezetében történő változásoknak a várható felgyorsulása, Vagyis az a tény, hogy a közeljövőben érezhetően negnőhet a kis- és farmergazdaságok, a különböző új vállalkozási formák szerepe. A KSH tervei szerint gyorsfelmérés formájában, már májusban megismerkedhetünk az állatállomány március 31-i állapotát tükröző, teljes körű összeírás adataival, csakúgy, mint a magán- gazdaságokban hasznosított földterületek nagyságát és a kis- és farmergazdaságok számát tükröző adatokkal. A teljes körű összeírás mintegy 1,7 millió háztartásra terjed ki, melyekből 70 ezret ez év októberében reprezentatív felmérés keretében vizsgálnak tovább. Hbp. szerk.) Csökken a gázolaj ára Péntektől literenként két forinttal csökken a gázolaj ára — közölte az MTI-vel az OKGT illetékese. Azt is elmondta, hogy noha a motorbenzin világpiaci ára az elmúlt egy hónapban folyamatosan emelkedett, így például a 98 oktános fajta tonnánkénti ára 211—214 dollárról 250-re, az OKGT nem tervezi a benzin árának emelését. Délben a népkonyhán (2. oldal) A TISZALÖK1 KIRÁLYÉK! VÍZGAZDÁLKODÁSI TÁRSULAT központi alagsorában vegyes profilú farmerüzletet nyitottak. (Elek Emil felvétele) épületének Kereskedők, viszonteladók! Az almatároló után április 2-án ismét nyit a GÁLA-IMPEX KFT. Megnyílik a Él DISZKONT nagykereskedelmi lerakat Nyíregyháza központjában; Déli gyümölcsök, palackozott italok, üdítők, sörök, szeszes italok, csokoládék nagy választékban. Cím; Nyíregyháza, Vasvári Pál út 4. sz. Keresse a GÁLA DISZKONT Nagyker. raktárházat Nyíregyháza központjában. Akció ! SAMSUNG Ck—5013 típusú 51 cm-es televízió reklámáron amíg a készlet tart. ÁRA: 34 900,— Ft HITACHI-ELEKTROMKA Nyíregyháza, Búza u. 38. Tel.: 42 10-573 Az elfelejtett hadsereg