Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-26 / 71. szám

«» Osszn&mz0ti érdok Antall József Londonba utazik Antall József miniszter- elnök vezeti a magyar kül­döttséget április 15-én Lon­donba, az Európai újjáépí­tési és Fejlesztési Bank ülésén — hallhattuk a kül­ügyminisztérium szokásos hétfői sajtótájékoztatóján. Mint ismeretes, a bank alapokmányait a magyar parlament az elsők között ra­tifikálta 1990. november 13- án. A magyar szakemberek aktív szerepet vállaltak a Mitterrand francia elnök kezdeményezésére az ipari államok támogatásával lét­rejött pénzügyi intézet létre­jöttében. Az ünnepélyes megnyitón számos ország a legmagasabb szintű küldött­séggel képviselteti magát. Miniszterelnökünket Mit­terrand és Major angol kor­mányfő hívta meg. A magyar delegációban ott lesz Kupa Mihály pénzügyminiszter és Surányi György, a_ nemzeti bank elnöke is. Előbb Ma­gyarországot kormányzóként is képviseli a bank legfel­sőbb döntést hozó szervében, a kormányzótanácsban. Hermann János elmondta, hogy az elkövetkező napok­ban is folytatódik az aktív magyar külpolitika. Szokai Imre helyettes államtitkár jelenleg is Albániában tár­gyal, Somogyi Ferenc állam­titkár április 3-án Moszkvá­ban folytat konzultációkat, ■ hét végitől Nyári időszámítás április 5-re pedig hazánkba várjuk az osztrák külügymi­nisztert. Alois Mockot. A közelmúltban ismét egyeztetés volt a hat parla­menti párt. a független kép­viselők és a külügyminiszté­rium között — ezúttal a szomszédos országokhoz fű­ződő kapcsolatok témaköré­ben. A külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta: az össznemzeti érdekeken ala­puló külpolitikához átfogó konszenzusra van szükség. (bp. szerk. — D. A.) Újjskila írben A köztársasági elnök avatja őrben általános iskola és tornaterem épült, na­gyobbrészt a lakosság támogatásával. Az új lé­tesítmény avatására már­cius 29-én, pénteken dél­előtt 9 órai kezdettel ke- rül sor, Az iskola ekkor veszi fel Bibó István ne­vét. Az eseményen részt vesz és avatóbeszédet mond Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság el­nöke. Kielégítő ellátás (5. oldal) „Minden lesz, ami kell — kaptuk a tájékoztatót a kü­lönböző gyártó és forgal­mazó cégektől. Az ünnepek előtti vásárlás csúcspontja a napokban lesz. A sláger a húsvéti füstölt áru, ebből minden mennyi­ségben van a „piacon”. Fő­leg a kötözött sonka és tarja a legkedveltebb. A javasolt nagykereskedelmi árat szin­te minden boltban elfogad­ták. Emellett a Szabolcs Húsipari Vállalat több ked­vezményes akciót is hirde­tett. így például máj 98 fo­rintért, pacal 130 forintért kapható. Üjdonságnak szá­mít a 148 forintos kilónkén­ti árral forgalomba hozott bárányhús, 220-ért borjúhús, valamint 250-ért borjúcomb is várja a vevőket. A hús­ipari szakemberek kérik a kereskedelmi egységek veze­tőit, inkább bővebb mennyi­séget rendeljenek, mert szombaton délig már csak ügyeletet tartanak. Az ünnepi asztalon ínyec- ségnek számítanak a külön­böző vadhúsokból készült fi­nomságok. Tavaly karácsony óta a megye vadászainak nyíregyházi székházában ki­alakított kis üzlet nagy bő­séggel várja a vevőket. Őz­ből, vaddisznóból, szarvas- húsból válogathat a vásárló. S hogy az elégedettség teljes legyen, egyes terméknél még árengedményt is adnak. A nyíregyházi 2-es számú Kenyérgyár igazgatójától, Ribóczi Istvántól megtudtuk: a tavalyihoz képest lényege­sen csökkent a foszlós ka­lácsból a megrendelés (10 tonna). Felkészültek a heti „rohamra” a különböző bejg­likből, tortalapféleségekből, kakaós, diós piskóta- és mé­zeslapokból. ígérik kenyér­ből és péksüteményekből sem lesz hiány. A töltötthús- készítés miatt nagyobb mennyiségű zsemlefogyasz­tásra számítanak. Az igazga- [ tó elmondta: friss kenyér már kedden lesz. A nyíregyházi konzerv- : gyár a húsvét előtt kedvez- ] ményes vásárt hirdetett sa- \ vanyúságokból, sűrített pa- I radicsomból és dobozos gom- bakonzervből. Tranzit raktá­rukban (a gyárral szemben) i közel termelői áron vásárol­hat a lakosság külön'fajta .lekvárokat és ivólevelcet is. A tejipari vállalatnál to­vábbra is érvényben maradt a vajakció, a hétvégi napo­kon várhatóan 2,5 tonna is elfogy majd. Minden ter­mékből bőséges az előgyár­Elosztott megyei intézmények Három hét múlva kész Nemzeti lakáskoncepció (Folytatás a 4. oldalon) Szokás szerint hosszúra nyúlt a nyíregyházi közgyű­lés tegnapi ülése, bár az is igaz, volt munka bőven. Elsőként a Bujtosi Szabad­idő Csarnok illetve a Városi Stadion vezetői posztjára kiírt pályázatok sorsáról döntöttek — erről részletes beszámolót lapunk 8. olda­lán találnak olvasóink. Hosszú ideje beszédtéma már a megyeszékhelyen, ho­gyan osztozik meg a hajdani megyei intézményeken a vá­ros és a megye. Tegnap a köz­gyűlés elfogadta azt az előter­jesztést, mely szerint a sóstói Csecsemőotthont (ÁCSI) a város veszi át üztemeltetés- re, a Móricz Zsigmond Szín­ház működéséhez szükséges — állami támogatáson felü­li — költségén 49:51 száza­lékban osztozkodik a vá­ros és a megye. Március elsejével Nyíregyházához ikerül a megyei és városi művelődési központ, viszont kéri a megye az intézmény buszát, az 1500-as Dadát és a Sony kamerát — ezek­re a közművelődési irodá­nak lesz szüksége. A város­nak á megállapodás értel­mében továbbra is ingyen kell helyet adnia az MVMK- ban a megyei nagyegyütte­seknek, ehhez négymilliót ad az idén a megye, továbbá ifjúsági célú központ mű­ködtetését is vállalta a vá­Ugyanosak Nyíregyháza tulajdonába kerül a Mó­ricz Zsigmond Könyvtár, s bizonyos feladatokhoz anya­gi támogatást ad a megye. Igazából nem volt előkészít­ve a magánerős lakossági üt­és közműépítések támogatási rendszeréről szóló rendelet­tervezet, amit az bizonyított, hogy a témában számtalan módosító indítvány hangzott el. Éppen ezért a közgyűlés, a legközelebbi — április 22-i — ülésére halasztotta a dön­tést. Módosították viszont a bérla­kások eladásáról szóló korábbi tanácsrendeletet. Továbbra is csak a tíz évnél régebben épült bérlakások vásárolha­tók meg, de már nem szük­séges a lakók ötven száza­lék plusz egyes részvételi aránya. Ezentúl két alap­vető kategória létezik: a 15 éven belül épült vagy felújított lakásoké és a 15 (Folytatás a 4. oldalon) A legnagyobb titokban ké­szül az új lakáskoncepció. A tervezet szövegezésén dolgo­zó szakértői csoport tagjai egy emberként elzárkóznak mindenféle nyilvános szerep­léstől, mondván, az alakuló­ban lévő szöveggel nem akarnak zavart kelteni a fe­jekben. Várjanak az újság­írók még két-három hetet — hárítják el. a kérdéseket —, akkor a végleges verzióval a nyilvánosság elé lépnek. Annyit azért sikerült meg­tudnunk, hogy az új lakás- koncepció sarkalatos pontja lesz, többek között a bérlaká­sok kérdése. Fokozott figyel- m.et fordítanak a bérlakás­hoz jutás lehetőségeinek a, feltárására, a bérlakások fenntartásával, üzemeltetésé­vel. finanszírozási és hitele­zési problémákkal kapcsola­tos feladatok tisztázására. A tervek szerint „reális, nemzeti lakáskoncepcióra” számíthatunk, amelyben vég­re rendeződhet a volt taná­csi. jelenleg ki-tudja-milyen tulajdonú lakásoik sorsa. (Nem eldöntött még a tulaj­donlás kérdése: az önkor­mányzati vagyont gyarapít- sák-e ezek az ingatlanok, avagy az úgynevezett államit, azaz a költségvetést?) (Folytatás a 4. oldalon) Gríz kőszén, műtrágya, fűszer ZÖLDÉRT-siker Tbilisziben Félholtra verték az éjjeliőrt | (4, oldal)___________ I Sikeresen végződött a Szabol cs-Szatmár-Bereg | megyei ZÖLDÉRT Válla- : lat grúziai külkereskedel- | mi tárgyalássorozata. A | nyírségi nagyvállalat de- i legációja — melyet dr. Kovács István, vezérigaz- gató vezetett — az elmúlt hét végén járt Tbilisziben, V ahonnan kétmillió dollár értékű szerződéssel érke­zett haza. A megbeszélése­ken további üzletkötések­ről is szó volt, így az „in­duló” kétmillió dollár a sokszorosára nőhet az év végéig. — Grúzia fővárosában, Tbi­lisziben és környékén, szá­mos gyár, vállalat, mezőgaz­dasági üzem és részvénytár­saság vezetőivel tárgyaltunk — mondta érdeklődésünkre hétfőn Kovács István vezér- igazgató. — Szívélyes ven­déglátóink — akik egyébként úgy tekintenek vállalatunkra, hogy az a „nyitást” jelenti számukra Magyarországra, s rajtunk keresztül Nyugat-Eu- rópára — három napon át igen feszített programú tár­gyalássorozatot szerveztek nekünk. Nem panaszként mondom: de még arra sem jutott idő, hogy szétnézzünk Tbilisziben, bármennyire is szerettük volna... — A grúziai cégek vezetői elmondták: mi az, amit vár­nak tőlünk? Vásárolnának komplett élelmiszeripari üze­meket, vagy azok részberen­dezéseit. Konkrét ajánlatot kértek egy-egy sör- és hús- feldolgozó üzem berendezé­séhez. Tbilisziben most épül egy korszerű szupermarket, s annak teljes berendezéséről gondoskodhatunk, s mi szál­líthatjuk az árut is az üzlet­házba. További négy, tenger­parti áruházba ugyancsak Magyarországról vihetnénk az árut, lehetővé téve a fo­lyamatos ellátást. A most épülő, osztrák érdekeltségű szállodák élelmiszer-ellátásá­ra is felkérték a ZÖLDÉRT- et. Ezen túl kérnek magyar és nyugat-európai híradás- technikai cikkeket, háztartá­(Folytatás a 4. oldalon) XLVIII. évfolyam, 71. szám ÄRA: 6,10 FORINT 1901. március 26., kedd OTP-beruh ázásban Nyíregyházán a Vay Adám körúton 40 üzletet, 96 lakást és 36 süllyesz­tett garázst építenek a SZAÉV dolgozói. A leg­kisebb 44, a legnagyobb lakás 86 négyzetméteres lesz. Képeink az építkezé­sen készültek. (Harasztosi Pál felvétele) Otthont — olcsóbban AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! _ill__I m m mm mmtmmmmjmmmm"m üveggyapot Engedményes vásár fí,a TÜZÉP-telepeken. Már csak márc. 31-ig — a 10—16 kg/m 3-es filc — csőhéj (kasírozatlan) — üveggyapot párna termékekből. (888) l‘i4\ W* lyCvéJ /1"/ fii pt I

Next

/
Thumbnails
Contents