Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-23 / 69. szám
10 1991. március 23. HÉTVÉGI MELLÉKLETE Csillagfürt. Szép nevű, a pillangósok családjába tartozó takarmány, illetve zöld- trágyanövény. Egyiptomi leletek igazolják, hogy már időszámítás előtt kétezer évvel ismerték. Hippokra- tész feljegyzései szerint (i. e. 450—366) a görögök és rómaiak behatóan foglalkoztak termesztésével. Hazánkba az 1700-as évek vége felé Németországból került. A csillagfürtnek két változata, az édes és a keserű ismert. Ezen belül fajonként és fajtánként nagy a változatosság, ami a szárfejlődésben, virágzásban, a virágok színében mérhető. Ha virágzik egy-egy csillag- fürttábla, színpompás, hiszen láthatunk fehér, kékesfehér, lila, vörös, kékesszürke és sárga virágszőnyegeket. A csillagfürt azonban nem a virágzása által nyújtott esztétikum miatt értékes. Fehérjetartalma, takarmányértéke; gyökérzete és lombozata miatt talajjavító hatása közismert. Ez utóbbiakat koronként elfelejtettük és mellőztük, máskor újra felfedeztük és eltúloztuk. A csillagfürt nemesítése Magyarországon, itt a megyében Gyulatanyán az 1940-es években kezdődött. Az első igazán értékes, elismert fajta, a Kisvár- dai fehér édes Teichmann Vilmos nevéhez fűződött. Őt megelőzően, de azt követően is még számtalan fajtaelismerés történt. Nem egy csillagfürt- fajtához Veress Zoltánnak is sok köze van, aki nem a növényne- mesítői, kutatói munkából éi, gazdasági tevékenysége mellett ez csak részfeladata. Legutóbb, amikor a csillagfürt jelenéről és jövőjéről beszélgettünk, meggyőződéssel vallotta, hogy a csillagfürt csillagzata ma felfelé ível. — A jelenlegi műtrágyaárak mellett indokolt és célszerű talajerő visszapótlására zöldtrágyának a csillagfürt vetése. Tapasztalom, hogy egyre több nagyüzem vet előveteményként vagy kimondottan zöldtrágyaként csillagfürtöt. Megnőtt a kisgazdák, mai elnevezéssel a farmergazdák érdeklődése is. Az exportunk is arra utal, hogy a csillagfürtnek a növénytermesztésben és általában a mezőgazdálkodásban meghatározott helye és szerepe van. Mi a csillagfürt jelentős részét vetőmagnak Németországba szállítjuk, a tavalyi termésből ez 200 tonna lesz. Ugyanakkor a csillagfürt takarmányként sem elhanyagolható. Vaján, de a megyében és az országban másutt is, a csillagfürtöt zöldtakarmánynak, silónak termesztik. Alkalmas a csillagfürt abraktakarmánykénti etetésre is. Néhány halgazdaságnak az említett célra rendszeresen szállítunk csillagfürtöt. A nemesítő, aki egyben gazdálkodó is, természetesen azt szeretné, ha a csillagfürt termesztése és hasznosítása a jelenleginek sokszorosa lenne. Több mint évtizede egy országos program kecsegetett is ilyen kilátásokkal, de az akkori nagy nekibuzdulás hamvába holt ötletnek bizonyult. Nem kevesebbet akartak az akkori csillagfürtlobbyzók, hogy a csillagfürttermesztés 200 ezer hektár legyen, a csillagfürttel váltsuk ki a legdrágább abraktakarmányt, a szóját. — Az a program csak annyiban volt irreális, hogy a termesztés felfuttatásához még nem voltak megfelelő fajtáink, másrészt: miután a csillagfürt jelentős mértékben tartalmaz méreganyagokat, meg kellett volna oldani a kesertelenítést, és ki kellett volna dolgozni az etetési technológiákat. Minden irányba történtek lépések, de ahhoz ez nem volt elégséges, hogy a program megvalósuljon. Akkor a csillagfürtter- mesztésre létrejött a rozs- és csil- lagfürt-termelési rendszer. Negyvenkét taggazdaságunk volt. Ma a taggazdaságok száma csak 12, de a rendszer működik, szigorúan üzleti alapon. A több százezer hektáros csillagfürtte- rület végül is 10 ezer hektár lett. Utólag értékelve a történteket, a legnagyob baj szerintem az volt, hogy senki sem gondolta komolyan, hogy a csillagfürt valóban képes kiváltani a dollármilliókért importált szóját. A csillagfürt árpozícióban fokozatosan hátrébb szorult, és sokan gondolkodtak úgy, hogy könnyebb és kedvezőbb behozni a szóját, mint a csillagfürt termesztésével és hasznosításával bajlódni... A csillagfürt nemesítése, termesztése, felhasználása tehát sok bajjal és gonddal jár. Ha van türelemjáték, akkor ez az. Voltak és vannak is a növénynemesítők között megszállottan elkötelezettek, akik egy-egy témára szinte az egész életüket felteszik, mert hisznek abban, amit csinálnak. Rákérdeztem Veress Zoltánra is, hogy mennyire elkötelezettje a csillagfürtnek, a nemesítői munkának. — A csillagfürtben és a termesztés hasznosságában én hiszek. De megmondom őszintén, eredetileg nem arra készültem, hogy ez lesz a feladatom. Annak idején a gödöllői agráregyetemen tagja voltam a növénynemesítő diákszakkörnek, ott paprikával és paradicsommal foglalkoztunk, de a nemesítés, főként a csillagfürt nemesítése, eszembe se jutott. Később sem. Az egyetem után Vállajon, Nyír- parasznyán, Vaján gazdasági irányítás volt a feladatom. Amikor 1980-ban megalakult a már említett termelési rendszer, akkor létrehoztunk egy 600 hektáros kísérleti gazdaságot. A lelke a nemesítői munkának, a megszállott, az Bagoly Pista bácsi volt, West- sik Vilmos tanítványa és híve. Pista bácsival én már korábban is kapcsolatba kerültem, a közös munkánk azonban a Boglyatanyán kezdődött... A boglyatanyai évtized termékeny időszak volt. Amit Bagoly István kezdett a 70-es években, hogy a különböző helyeken fellelt csillagfürtmagvakat szelektálással nemesítette és szaporította, azt folytatva 1982-ben már léteztek új fajták és fajtajelöltek, mint a vajai kék, a vajai gömbölyű. Jelenleg is van néhány ígéretes fajtajelölt, amelyre a jövő köztermesztését és exportját lehet majd alapozni. Természetesen a nemesítésben a kutatómunkában vannak zsákutcák is. Erről is szólt Veress Zoltán, olyan kitétellel, hogy olykor a kudarc is eredmény, mert az az újrakezdésre ösztönöz. Seres Ernő MÉG A JÓ NEVŰ KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÓ intézetek helyzetjelentéseit is meglehetős fenntartásokkal szoktuk olvasni, hiszen megállapításaik viszonylag szűk merítési minta alapján születnek. Nálunk jószerével hagyományai sincsenek az ilyesfajta tevékenységnek, ezért a mostanában egyre gyakoribb sajtóközleményeket, amelyek a társadalom valamelyik szeletére vonatkozó általános helyzetképet igyekeznek felrajzolni, szűk körű tájékozódás alapján, még nagyobb bizalmatlansággal fogadjuk. A biztos visszajelzést mintha a piac adná a kérdőíves felméréseken nyugvó közvélemény-kutatás vagy a szociológia helyett: hány példányban kel el egy könyv; hányán néznek meg egy filmet; hány előfizetője van egy újságnak; ezek pontos, megbízható adatok. Ám ha ezen az alapon akarnánk meghatározni, hány ember számára fontos ma Magyarországon a filmkultúra, akkor olyan csapdába másznánk be, amelyből kijönni sosem lehet. (A gond az, hogy fél lábbal legalább már benne is vagyunk!) Az üzleti alapon bemérhető, a piac tájékoztatása szerinti adatok azt mutatják, hogy a művészileg igényes filmek nézőinek száma országosan talán a húszezer körül mozog, és nagyjából ugyanezt a számadatot következtethettük ki (a hangsúly — sajnos — a múlt időn van) a filmmel foglalkozó hetilapok, folyóiratok forgalmazási adataiból is. A PUSZTA SZÁMADATOK azonban félrevezetőek! Nem tudjuk, hányán néznék meg például A szabadság ököljogát vagy a Tejutat, ha ezek forgalmazása nem szűkülne le majdnem kizárólagos érvénnyel a főváros egy-két mozijára, és a közvélemény-formáló médiák szélesebb körben tudat(hat)nák, hogy Fassbinder vagy Bunuel egyáltalán kicsoda, mekkora a jelentőségük az egyetemes kultúrtörténetben. Nem tudjuk továbbá, hányán fizették volna elő vagy vették volna meg a Filmvilágot, ha nem (lett volna) olyan drága, mint amilyen. Azt sem tudjuk, hogy az elkelt példányokat — kölcsönvé- ve vagy könyvtárban olvasva — hányán forgatták. Azt gyanítom, hogy korosztályom nagyobbik hányada, akik a 60-as évek új hullámának film- igézetében nőttünk fel, s az Álmodozások kora vagy a Hamu és gyémánt meghatározó hatását hordozzuk azóta is, különböző okok folytán egyre inkább a tévé képernyője elé szorulunk, s J® Kíckboxer Színes amerikai akciófilm « Rendezte Mark DiSalle és David Worth Főszerepben. Jean-Claude Van Damme várjuk, hogy a „láda” időnként a mi rétegigényünket is kiszolgálja, s már azon sem dohogunk, ha ezt a hajnali órákba nyúlóan teszi. Ma, amikor már az iskolaügyre sem telik, amikor az egészségügyre sem futja, van-e jogunk a kultúra védelmében akár egyetlen mondatot is leírni? így szokták manapság föltenni a kérdést, pedig ez — ha jól belegondolunk — igazságtalan felvetés, és leegyszerűsíti a minket körülvevő társadalmi viszonyokat. ÚGY TŰNIK, hogy annak az ostornak, amely most a kultúrán végigvág, a vége éppen a filmvilágot éri. Ennek egyik, friss vonatkozására érdemes most odafigyelnünk. Nemrég megszűnt a Mozgó Képek című hetilap, a közelmúltban követte a Film Színház Muzsika, azóta kimúlt az árnyékvilágból a Filmmagazin, s úgy tűnik, megpecsételődött a Filmvilág sorsa is. Egy kuratórium, amely az ilyen célra mozgósítható állami pénzek sorsa felől döntött, támogatásra nem tartotta érdemesnek. Elfogultság nélkül mondom, a legszínvonalasabb magyar folyóiratok egyike volt! Mi így meneteltünk Európába, hogy ami már nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, azt megszüntetjük. Kinek van ma szüksége filmkultúrára? Talán azoknak is lenne, akik ezt most tagadják, vagy nem ismerik fel. Volt idő, a 60-as évek, amikor a magyar kultúra csúcsait legjobb filmjeink jelentették, a Tízezer naptól a Szind- bádig. Abban, hogy eljutottunk a rendszerváltásig, jelentős mozgatóerő volt a magyar film szemléletformáló hatása. Filmkultúra pedig nem teremtődhet, ha a rá reflektáló kritikai hátteret eltüntetik mögüle. Sajátos adalék: Jan- csó új filmjéről a premier hetében nem közölt kritikát a Magyar Hírlap, a Népszava, a Magyar Nemzet. Ilyesmi, akár egy évvel ezelőtt is, elképzelhetetlen lett volna. GAZDASÁGI ÉLETÜNK újraszervezése kapcsán többször fontolgatták már az úgynevezett sokkterápiát. Néha az az érzésem támad, valóban ezt a módszert akarják felhasználni, csak előbb kipróbálják. De kísérleti terepnek miért pont a filmkultúrát kellett kiszemelniük? Hamar Péter és lehetőségek T öbb oka is van annak, hogy az elmúlt években megszaporodtak a Németh Lászlóról írott könyvek, cikkek. Fűzi László ezt azzal indokolja (Elmozdulások — avagy az irodalmi pörök természetrajza, Grezsa Ferenc és Sándor Iván könyve Németh Lászlóról), hogy az ideológiai szorítás lazulásával az irodalom is kereste a követhető elődöket, szereplehetőségeket és modelleket. Kiderült, hogy Németh László megkerülhetetlen — ez a történelem fintora — s éppen azok az írásai, amelyek a legtöbb vitát kavarták korábban, amelyeket a pártállam egyszerűen ki akart iktatni a magyar szellemi életből. Pedig Németh László a szocializmust a fejlődés (egyik) fázisának tekintette még 1956 után is. E sorok írója ott volt az Utazás című darabja debreceni bemutatóján, s mint egyetemista nem nagyon értette, hogy a sokat szenvedett, üldözött, mellőzött író miért írta meg ezt a darabot. Kérdésével nem volt egyedül. Fűzi László tanulmánykötetének kicsit apológia jellege is megváltozott a megírása óta. Akkor még „mentegetni” kellett, illett Németh Lászlót, mondván, hogy már Szárszón (is) igenelte a szocializmust, hogy a minőség elvével, igényével össze- egyeztethetőnek tartotta. Holott, mai ismereteink szerint, az akkori, 1943-as intelmeit, figyelmeztetéseit igazolta a történelem, azt a Németh Lászlót, aki a harmincas években (franciául) olvasta Sztálintól A leninizmus kérdéseit, s lesújtó véleménye volt róla. Tudott a Gulagról is? Elképzelhető, de ma már nincs jelentősége, hisz a francia baloldali értelmiség (is) tudott róla, mégsem Koestlernek és Orwellnek hitt, egészen Szolzsenyicínig, Gor- bacsovig. Mindez persze semmit nem von le sem Németh László, sem Fűzi László könyvének az értékéből. Történelmi adalék, amelynek az értékelését maga a (felgyorsult) történelem végezte el. Vegyük annak, ami: a magyar író és szellemi élet nyomorúságának, kiszolgáltatottságának. Csupán az analógia kedvéért említem itt Szabó Lőrinc könyvét (Bírákhoz és barátokhoz), amelyben költőnk a Németh Lászlóéhoz sok mindenben hasonló helyzetben- kénytelen 1945-ben védekezni és magyarázkodni. Szabót a „jobboldali- ságáért”, állítólagos németbarátságáért támadták írótársai, akik ki akarták szorítani az irodalmi életből. A magyar történelem egyik szomorú sajátossága, hogy emberöltőnként korszak- és rendszerválságokat-váltáso- kat él meg-át, s azt a kényszerképzetet, hogy az értékeit is újra kell fogalmaznia. Ha jól értem a legújabb fordulatot, akkor Németh Lászlónak és generációjának ugyanis az volt a tragikus tévedése, hogy volt, van választási lehetőségünk. Holott mi nem „választottuk” se Hitlert, se Sztálint. Halkan kérdem: valóban választottuk ezt az újabb rendszerváltást? Bekövetkezhetett volna akkor is, ha nem rogyik össze a Birodalom, amelynek gyarmata, csatlósa voltunk? (Kérdéseimmel csupán Fűzi László köteteimét szeretném igazolni: a szerepeket megálmodhatja az író) Németh László „a magyar élet organizátora” akart lenni, de a lehetőségeket a történelem adja vagy nem adja meg. A szerencsés vagy a bölcs(?) azonosságként élheti meg a kettőt, Németh László viszont mindig tragikusan mellő- zöttnek, félretaszítottnak érezte magát. Alkata, emberi minősége miatt? A nagy formátumú embert ritkán ismeri föl s méltányolja a kora. Németh László hiperérzé- keny volt. Ideálja: a minőség, a belterjes Kert-Magyarország gyönyörű program, de túl ideális századunk durva szövetéhez. Tolsztojról írta valaki, hogy „naív volt, de hisz a nagy emberek, mind naivak.” Németh László életműve is átüt az idő fátyolán. Címkéi lehullanak, illetve új értelmezési lehetőségeket kínálnak. Érdekes adalékot kínál Fűzi (Egy barátság története — Németh László levelei Veres Péterhez) az irodalom és a politika viszonyáról. Kinek volt igaza? A „sültrealista” Veres Péternek, aki csizmaszárig belegázolt az aktu- álpolitika sarába, vagy Németh Lászlónak, aki önként, de részben kényszerűségből kimaradt ebből, s laboratóriumot csinált a gályapadból? Ma Németh László magatartása tűnik értelmiséghez méltóbbnak. F űzi László könyvét — önhibáján kívül — kicsit megkésettnek érzem. Kötetzáró írása [Közép-kelet-európaiság és globalizáció (Jegyzetek a Helyünk Európában című tanulmánygyűjteményről)] arról a szerepzavarról, illetve szerepkeresésről szól, amely immár Mohács óta szorít minket. Akkor, megírásakor (1987-ben) még nem látszott az alagút vége, okkal-joggal volt rezignált a szerző. S most? Valóban csak rajtunk múlik, hogy megtaláljuk a szerepünket, felismerjük a lehetőségeinket? (Vannak?) (Magvető, Bp., 1990.) Horpácsi Sándor A csillagfürt-nemesítő .jjlfl A megszűnt f” lapok nyomában || Kelet A Magyarország
