Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-02 / 52. szám

1991. március 2. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 11 N esztelen csönd­ben, hófehér taka­ró alatt mintha téli ..... 81 álmot aludna e kis település, Kisfás- tanya. Tiszalök előtt mellékúton búvik meg a tájban, eddig, ha erre jártunk, akár azt hihettük, egy derekasabb tanyabokor, amit itt találunk, de most már "felfigyelünk rá, hiszen ott, ahol eddig a nagy határ kezdődött, templom áll. Százötven itt lévő ház népe 1990 végére templo­mot épített magának. Mai pénzszűke világunkban tervez, és a jövőre gondol az, aki épít... Van már csöpp ereje a feb­ruár végi napnak, sütkéreznek a tarka macskák a házajtó előtt, békés társaságban velük együtt egy kutya szimatol, míg hátulról a gazdasági udvarból a gazda elő nem kerül. Makó József immár nyugdíjas, har­minc évet a közúti építőknél dolgozott, szívélyesen, jó szó­val fogadja a váratlan vendé­get, ha az a kérdés, hogyan él­tek, hogyan élnek, és hogyan fognak itt élni az emberek? — Hogyan éltek? — Hajnali négykor már mentek répát egyeselni. Nem volt ekekapa, meg más egyéb mezőgazdasá­gi gép, de tizenkét hold kapás növényt fogott egy asszony. Az én anyám egy csupor aludtte­jért dolgozott egy egész na­pot... Az apósomnak két holdja volt, ha egy holdon hét mázsa termett, az már jó volt... Mit változott az élet? Azon a holdon az újabb technika segít­ségével most 32 mázsa a ter­més, de dolgozni szinte majd­nem annyit kell, most is van­nak, akik 12 vagy akár 15 órát dolgoznak naponta. Korán reg­gel kiürül Kisfás, csak a nyug­díjasok, leszázalékoltak marad­nak itthon, a gyerekek mennek az iskolába Tiszalökre, pár gyalogmunkás, jószággondozó a téeszbe, néhányan a helyi faüzembe, a többiek pedig a közelebbi-távolabbi munkahe­lyekre. Az asszonyoknak a tsz nem tud munkát adni, most Rakamazra járnak almát, krumplit válogatni, három-négy hónapra szerződéssel alkal­mazzák őket. Mások bejárnak, ahogy itt mondják, a Hódiba Tiszalökre vagy a csokiba Ti- szavasváriba, a férfiemberek távolabb, Nyíregyre, Miskolcra. Egy házhoz általában 560 négyszögölet mértek ki, abból előadódik a megélhetéshez a kis jószág, zöldségféle, de amellett a háztájiban a tsz-ta- gok a családtagok segítségével főként krumplival, dinnyével foglalkoznak, azután ki lehet venni dohányt vagy mákot 50 százalékosan. Nem könnyű élet, mondja Makó József, az ő felesége hajnali 3-kor kel, megy be a munkahelyére, 9-kor jön haza, a délutáni műszakba az­nap fél háromtól indul és este 8-kor jön meg. így élnek. Koca, malac, iiízó, baromfi sok portán található, amellett van 2-3 te­hén is, ami újabban elég nagy szomorúság. A tej 20 százalé­kát vissza kell fogni, már volt, aki levágatta a jószágot. Nem segítik a hústermelőt az új fel- vásárlási árak — eddig a 120 kilós állatért élősúlyban 68 fo­rintot kaptak, most 55 forintot mondanak. A tápot meg muszáj megvenni télen—nyáron, és most már az is nagyon drága. Nem könnyű élet... Tisztában vannak ezzel a fiatalok, s eddig bizony az volt a jellemző, hogy amint lehetett, kiröpültek az atyai házból. Makó József két leánya is Nyíregyházán telepe­dett le, egyikük laborban dolgo­zik, a másikuk a műemléki fel­ügyelőségen,. Valaha más volt e vidék: Nagyfás, Kisfás, Nagylapos, Kislapos, Képhalma, Kisesziár, Bashalom — kopott, kopott a nép, meg összecsoportosult, hogy együtt legyen, így vált a Kisfás a többi központjává. De ha így folytatódik, Makó József meglátása szerint 20-30 év múlva jó, ha feleennyi lesz a lakosa... így lesz-e vagy sem? — a jövő titka. Most, a napokban nagyobb kérdés ennél ezen a kis településen is, hogyan ala­kul a sorsuk egyik napról a másikra. Mi lesz a földdel? Kis­fáson általában 5—10 holdakra tartanak igényt, de vajon iesz- e, aki a földet megművelje? A mai fiatalok többségét nem szoktatták a földhöz, egy-két órát, ha egyáltalán kimennek, segítenek, nem nagyon bírnak többet. Ha meg kiadják 50— 100 holdas farmergazdaságok­nak? Napszámost fogadnak majd fillérekért, félő, hogy szakértelem híján jóval keve­sebb terem, mint most, akkora lesz az infláció, amit talán el se tudunk képzelni, és még az is lehet, hogy a végén a termés egy részét az állatokkal etetik fel. Úgy kellene a földkérdést rendezni, hogy adjanak köl­csönt, gépet, és fogjanak össze a gazdák. Erről politizál most a kisfási ember a kocsmában vagy éppenséggel a boltban vagy a postán. — Én most azt rendezném, hogy tudnám a kamatadó miatt az OTP-tartozásomat kifizetni — mondja egy fiatalasszony a posta előtt. Magunk tollkabát- ban, kucsmában, ez az asz- szony vékony zöld pulóverben, hajadonfőit, egy pólyás gyer­meket tol kocsiban. Nem fá­zik.... — Január—februárban majd­nem egymilliót vettek itt ki a takarékból — közli a fiókposta vezetője, Szabó Ferencné. — Igaz, nem túl sok lakás épült itt, de van már emeletes, tetőte­res, az emberek úgy döntöttek, inkább kifizetik az adósságot, ha az állam a felét elengedi... Maga a posta egyébként csendes, nyugodt, naponta 69 napilap érkezik, örömmel hall­juk, hogy abból a Kelet- Magyarország 63 darab. Újab­ban a 110 nyugdíjszelvény mel­lett már munkanélküli-segélye­ket is küldenek. Négyszer törtek be az élel­miszerboltba, amióta Üveges Sándor és a felesége az üzle­tet átvette. Gazdag lett a kész­let, gyorsan alkalmazkodtak a helyi vásárlási szokásokhoz. Elterjedt például a híre, hogy nem lehet majd lisztet kapni. Egy hét alatt kevés volt a meg­rendelt öt mázsa liszt. Azután a cukrot vitték, 10-20 kilójával. Fogy a befőtt, a savanyúság, és most, hogy a disznó elfo­gyott, már megveszik a felvá­gottat is. Kisfási sláger a télifa­gyi — egy hét alatt 300 darab elkél. Meglepő, milyen nagy és választékos a készlet száraz- tésztából. Nem gyúrnak itt az asszonyok? Valami baromfi­vész volt, halljuk Üvegesnétől, nincs tojás. Ám az igazi, napi gond a kenyérrel van, olykor több mint egy órát is várni kell, amíg ideér a kenyereskocsi, és nem mindig azt kapják, amit a vevők igényelnének. Pedig ke­nyérre itt biztos a piac: vannak olyan családok, ahol egy hétvé­gére hat nagy kétkilós kenyeret visznek. Meg aztán kellene még egy ruhásbolt, sorolják a helybéliek, ami esetleg műszaki cikkeket is árul. Jó, hogy idehozták a vizet, igaz 25 ezer forintba került csa­ládonként, plusz a bekötés 4-5 ezer. Az utakat kellene majd rendbe rakni, a főút is bogárhá­tú, még a tehénszekérre ké­szült. Előfordul, hogy a mentő nem megy be egyik-másik ut­cába, vagy ha bemegy, a fél utca tolja ki, csak hogy a beteg­gel el ne süllyedjen. — Meg lehet itt élni, jó a köz­lekedés — veszi sorjába Petró János nyugdíjas és felesége, akik pár éve Nyíregyházáról költöztek ki. — Az utakat kelle­ne rendbe rakni, és higgyék el, még a kevés pénzből is szíve­sen áldoznának az emberek, vagy mennének társadalmi munkába. Van itt közös erő, és reméljük, a település képvisele­te is hamarosan megoldódik, merthogy most Kisfásról nem került be senki a íiszalöki ön- kormányzati testületbe. Megtudjuk, Petró János és még két társa volt a képviselő- jelölt, de túlsúlyban volt a tisza- löki szavazópolgárok létszáma. Viszont Kisfáson is adófizető állampolgárok élnek, úgy vélik, joguk van, hogy a közösből ők is részesüljenek. Van itt közös erő — vissza­csengenek Petró János szavai. Ez mutatkozott meg a templom felépítésében is. A százötven háztól százezer forint jött össze adakozásképpen, és igen sok társadalmi munkát is felajánlot­tak. — Azzal, hogy a vizet ideve­zették, most már valószínűleg meg fog maradni a település — halljuk a templomépítő lelki- pásztortól, Horváth Jánostól, aki elmondja: — Mély hitet és istenfélelmet láttam, találtam a kisfási embe­reknek a lelkében. A hitet egy helyhez kötni, ez volt a célom. Bár a település lakói túlnyomó- részt római katolikusok, szíve­sen látjuk a protestánsokat is. Már most ötször annyian járnak a templomba, mint azelőtt az iskolában tartott misékre. Vi­deót nézünk, irodalmi előadá- j sokat tartunk, évi 2-3 kirándu­lást szervezünk. Megváltozik a hívek életének minősége... agyböjt második vasárnapjának miséjén a hely szelleme, a környezet Hus­zár István Stációi, Vajda László kovácsmunkái, a főtisztelendő úr miseruhája, a rend, a harmó­nia kapott meg — mindez ér­ték, amit itt az egyház közvetít. Úgy éreztem, lehetnék akár a Tabor hegyén, ahol a kisfásiak papja két éve misézett, vagy akár Rómában. A templomban egy kődarab a genezáreti tóból való, a tabernákulum ajtaján egy kis csontdarab Árpád-házi Szent Erzsébet koponyájából. Tornyába beépítve a település II. világháborús emlékműve — imára kulcsolt kezek — a fel­irattal: Dona nobis pacem. — Adj nekünk békét. Baraksó Erzsébet ■■ Kelet­■i a Magyarorsziig

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents