Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-15 / 63. szám
4 Kelet-Magyarország 1991. március 15. Megszűnt a kormányválság veszélye? Pezsnő- patakvér helyett Eloszlottak a kormányválság komor feleggei a Parlament felől, a koalíció két meghatározó ereje — az MDF mint a legtöbb mandátummal rendelkező, a kisgazdapárt épp a most lezajlott események után számít annak — egyezségre jutott mindazokban a vitapontokban, amelyek miatt a kisgazdapárti főtitkár a minap a koalícióból való kiugrással fenyegetőzött. Aki áttekintette a Magyar Demokrata Fórum és a független kisgazdák egyezség előtti álláspontját, s most értékeli a megegyezést, az megállapíthatja: nem maradt hatás nélkül Oláh Sándor dörgedelme, patakvér helyett kisgazda palackozású pezsgő folyhat szerte az országban. A bor, a búza, a békesség jegyében diadal született, a nyugodt erő meghátrált, a kisgazdapárt saját bevallása szerint is 99 százalékban érvényre jutatta akaratát. (A külső szemlélő számára 101 százalékban.) Az esemény semmi esetre sem jelent valami tragédiát vagy dionüszoszi vigasságot a friss magyar demokrácia történetében, ám mégsem haszontalan — ezúttal valóban elfeledve a teljesség igényét — szabadjára engedni néhány gondolatot. Kinek jó, hogy van egyezség? Első reflexként rá vághatjuk, hogy Torgyán Józsefnek talán nem, mert az MDF látszatfilzetséglként az ő „sokoldalúan tehetséges” frakció- vezetői fejét követelte ki. Ez még áldásos áldozat is lehet, ki tudja, hogy e nemes férfiú miféle tetteitől menekült meg így (előre a rrtedve bőrére?) e jobbra érdemes hon? A mérsékelt hanghordozású kisgazdáknak egyértelmű siker^ az eset: „lám, Jóskánk nélirti 1 ''is boId'óg'ultuók:!''' Az MDF? Igen, itt kell el- morfondírozni, hogy mit jelent, mit pótoi a kárpótlási alku! Vegyük elő annak a plurális társadalmi intézmény- rendszernek néhány alapelvét, amelynek megvalósítása mellett a magyar társadalom hitet tett! Az birtokolja a végrehajtó hatalom kulcspozícióit, aki a választásokon a legjobban szerepelt. A mi esetünkben tehát kulcskérdés volt az MDF számára, nehogy valami módon el kelljen búcsúzni az alig megkóstolt hatalomtól, mert az elvnek érvényesülnie kell! Az első nyílt, parlamenten kívüli fenyegetésnek engedett. Most már ez lesz a módi? Alapelv az is, hogy a végrehajtó hatalom — s természetesen az ország — érdeke, hogy sorsokat jobbra fordító programot alkosson, programja mögé népszerű embereket állítson. A következő- elv, hogy a demokrácia működőképességének fenntartásához, a programok sikeres végrehajtásához szilárd intézmények szükségesek. Mondják, a kárpótlási ügyeket kárpótlási hivatalok intézik majd. Szerte az országban hatalmas munka vár rájuk, ki hallott csak egynek a szervezéséről is? Meglehet, hogy korábbi terminológiával élve államigazgatási szervek végzik ezt a munkát, az önkormányzatok hivatalai. Ki meri számon kérni rajtuk az eredményes és gyors munkát, amikor se hatásköri törvény, se anyagi háttér a működésükhöz? (Ez lenne az a verem, amire a Kisgazdapárt nem számított?) Felkészülhetünk számtalan jogvitára, de arra fel- készül-e valaki, hogy összeroppanhat a magyar igazságszolgáltatás? Mai állapotukban is aránytalanul nagy teher nehezedik a bíróságokra, reménybeli várakozásaink között se nagyon szerepelhet az egyébként nélkülözhetetlen közigazgatási bíróságok feállítása, de hadd szakadjon a nyakukba a sok birtokper! Minden demokráciában érvényesülő elv; ha a hatalmat koalíciós alapon gyakorolják, akkor minimális követelmény, hogy a partnerek az egész nemzet sorsát nemzedékekre meghatározó döntéseket igyekeznek a lehető legmélyebb véleményegyeztetéssel előkészíteni. Kárpótlás lesz, csak azt lesz nehéz elmagyarázni a közvéleménynek, hogy a két vezérkormánypárt közötti elvi alapú nézetazonosság teremtette szilárd kapcsolat a záloga az ország válságból való kilábalásának. A tények azt mutatják, hogy a parlamentáris demokrácia viszonyai között, parlamenti párt parlamenten kívüli, a jogszerűség határát súroló hangulatkeltéssel elérheti, hogy a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás, a nagykoalíció teljes elutasítása miatt a kárpótlás helyett veszélyes gyakorlatot modellező elvpótlásról beszéljünk. (bp szerk — Krecz Tibor) Otven hektár a plafon (Folytatás az 1. oldalról) adat lenne._ A kárpótlás felső határa 5' tnliiiő'* "forint. Föld esetében 1000 aranykorona, megközelítőén. 50 hektár a plafon. A törvényjavaslat biztosítani kívánja a kárpótlási jegyek értékállóságát is. A kárpótlási jegyek felhasználhatóságát növeli, hogy az eredeti jogosultak fizetőeszközként használhatják azt önkormányzatú tulajdonú lakásuk megvásárlásához. László Balázs kormány- szóvivő közölte: a kormány megbízza a Gazdasági KabiTúl van a közvetlen életveszélyen, így csütörtökön kihallgathatta a büntetőbíró a nyíregyházi kórház intenzív osztályán ápolt Fejér Sándor 23 éves kálmánházi lakost. Mint ismeretes — fegyveres benzinkútrablási kísérlet közben a rendőrökkel tűzharcba keveredve szenvedett súlyos sérüléseket. Dr. Szabolcsi József büntetőbírónak a bűnöző elmondta: tettét családjának rossz anyagi helyzete miatt, pénzszerzés céljából követte el. Vallomásában kifejtette: édesapja italozó életmódja miatt a hét tagú család — Fejérnek négy testvére van — nehéz helyzetbe került, s ezért határozta el, hogy a gondok megoldásához pénzt szerez. Űjságban olvasott és a rádióban hallott a korábbi, debreceni sikeres benzin- kútrablásról, s ez adta az ötletet tettéhez. A nyíregyházi Széna téri benzinkutat szemelte ki, s odaérve, nem netet, hogy a törvény hatályba lépéséig dolgozza ki a törvény végrehajtásához szükséges intézkedések, eszközök csomagját. A szóvivő hozzáfűzte azt is, hogy a kormány határozott egy kereskedelemfejlesztési alap létrehozásáról is. Ennek célja az export célú kereskedelem ösztönzése. Az alap az idén 5 milliárd forinttal rendelkezik, s a többi között ebből finanszírozzák a Suzuki összeszerelő üzem támogatását (46 millió forint), illetve a sevillai világkiállításon való magyar részvételt. vette észre az irodaépület előtt álló rendőr járőrkocsit. Az ajtón belépve pillantotta meg a rendőröket, de mint mondta: akkor már nem volt visszaút. Észrevette, hogy a rendőrök gyorsan veszik elő pisztolyukat, s ezért ijedtében lőtt. Ö nem talált, az egyik rendőr viszont igen, két lövedék fúródott a testébe. A fiatalember —, aki egyébként korábban büntetve nem volt — hangsúlyozta: nagyon sajnálja a történteket, ö nem akart a rendőröknek, vagy másoknak sérülést okozni. Tettéért vállalja a felelősséget. A kihallgatás után a bűn- tetőbíró fegyveres rablási kísérlet miatt elrendelte Fejér Sándor előzetes letartóztatását, ami azt jelenti, hogy amennyiben a fiatalember szállítható állapotba kerül, átviszik — további gyógykezelésre — a tököli rabkórházba. Teljes gyógyulása után állítják bíróság elé, ahol súlyos tettéért öttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Elcsendesült Belgrad Belgrádban csütörtökre virradóra véget ért a diákok négy nappal ezelőtt kezdődött megmozdulása, amelynek összes követelését teljesítették a hatóságok A fiatalod a Terazijéről egy óra tájt kezdtek elvonulni, éjféltájt még mindig ötezer diák volt a diszkót körül rögtönzött emelvénynél. A szombati tüntetés miatt őrizetbe vetteket — száz fiatalt — szabadon engedték. Radmilo Bogdanovics belügyminiszter, a rendőri akciókért közvetlenül felelős tisztségviselő benyújtotta lemondását. □ Sztrájkol a legnagyobb jugoszláv acélmű közel tizenötezer dolgozója. A zenicaiak béremelést és jobb munka- körülményeket követelnek. Ennek alátámasztására vasúti és autópályákat torlaszoltak el. (Folytatás az 1. oldalról) a jelölt árusítási lehetőségeket. Éhhez igyekeznek biztosítani á feltételeket is, a Piac és Vásárgazdálkodási Iroda már keresi a megoldást, hogyan javíthatná a Tokaji út bal oldalán elterülő vásártéren a feltételeket. Dr. Bornemissza Lajos, városi rendőrkapitány elmondta : a rendőrség a közterület- felügyelökikel karöltve március 19-én kezdik meg az akciót. Eleinte csak figyelmeztetni fognak, szeretnék jobb belátásra bírni az árusokat, ne nyújtsanak terepet a bűnözéshez. Mindketten hangsúlyozták, más településekkel ellentétben nem annak a lehetőségét akarják megszüntetni, hogy kispénzű emberek olcsón vásárolhasPénzt akart, ijedtében lőtt Kihallgatták a fegyveres benzinkútrablót NÉGY ŰJ MENTŐHELIKOPTERT helyez szolgálatba az Aerocaritas, amely már két éve teljesít szolgálatot a közutakon. A gépeket március 14-én a Hősök terén mutatták be a sajténak. Kinevezések, előléptetések Hazánk nemzeti ünnepe alkalmából a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Rend őr- főkapitányságon 1991. március 14-én tartott ünnepségen dr. Almási Sándor remdőrezredes főkapitány elismeréseket adott át. So- ranlkivül edőüépett rendőr- attezredessé dr. Szabó László őrnagy; rendőrőma ggyá Gebri József, Papp László és dr. Pókáné dr. Magyar Mária rendőrszázados; rend- őrszázadossá Juhász József főhadnagy; rendőrfőhadnaggyá Kelemen József, Vá- giné dr. Kotricz Gyöngyi hadnagy; rendőrhadnaggyá Fekete Zoltán, Molnár János és Nagy Tibor álhad- nagy; rendőr-fő törzsőrmesterré Kiss Ferenc törzsőrmester. Megemlékezés Pozsonyban Szlovák érdekeltség Nagygyűlést szerveztek csütörtökön Pozsonyban az önálló szlovák állam kikiált tásának 52. évfordulója alkalmából. Tragikus történelmi paradoxon, hogy a szlovák nemzet történetében csak egyszer adódott lehetőség az önálló állam létreho- zására, amikor a náci birodalom érdekei úgy kívánták. Meciar szlovák kormányfő olaszországi tartózkodása so- rán kijelentette: érdekeltek a szövetségi állam fenntartásában, de csak új, demokratikus alapon. fl hely a Vatrának kell.. Román folklór miatt elmarad a március 15-i megemlékezés Maros megyében március 15—22. közölt tilos mindenféle utcai megemlékezés, rendezvény, megmozdulás, így döntött a megye prefektusa szerdán este, a ta- valy márciusi eseményekre és a közrend fenntartásának szükségességére hivatkozva. Marosvásárhelyen, a megye székhelyén az RMDSZ helyi szervezete a város sportcsannókábajn tartott volna megemlékezést, de ez is kérdésessé vált. A „véletlen” úgy hozta, hogy a Vat- ra Romaneasca is aznapra Visszaszolgáltatják amit elvittek Kuvaiti károk Az iraki megszállás és a kuvaiti javak kiszállítása az országból mintegy 100 milliárd dolláros kárt okozott Kuvaitnak — jelentette ki szerdán New York-ban Ku- vait ENSZ-nagykövete. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez az összeg nem tartalmazza azt a napi 120 millió dollárt, amit a menekülő iraki katonák által felgyújtott több száz olajkút okozta veszteség tesz ki. Irak közölte, hogy teljesíteni fog minden reá vonatkozó ENSZ BT határozatot, köztük a helyreállítás költségeinek fedezését és a megszállás hét hónapja alatt elvitt kuvaiti javak visszaszól-- gáltatását előíró határozatokat is. Tárik Aziz iraki külügyminiszter levelében ígéretet tett az iraki egységek által elvitt arany, valuta, polgári repülőgépek, múzeumi tárgyak és antikvitások visszaszolgáltatására. A kuvaiti ENSZ-nagykövet ugyanakkor rámutatott arra, hogy Tárik Aziz nem ígérte meg az összes arany és valuta visszaadását, illetve a listáról hiányoznak az elszállított — mintegy 2—3 milliárd dollár értékű — katonai felszerelések, a könyvtárak, a kuvaiti egyetem, a tudományos kutatóintézet és a telekommunikációs központ tulajdonába tartozó, közel 1 milliárd dollár értékű javak. jelentette be igényét a létesítményire, foliklórelöadás céljából. Egyelőre nem világos, lesz-e egyáltalán megemlékezés Marosvásárhelyen. Leszakadt egy függővasút Óriási robajjal zuhant le Hirosimában egy épü- lőíélben levő tüggővasúti szakasz és zúzott halálra 14 embert. A négy év múlva tartandó Ázsiai Játékokra építenek a vá- rosban függövasútat. ennek egyik (iá méteres szakasza zuhant rá az alatta húzódó autóútra. Az autók éppen pirosban várakoztak itt. így szerencsétlenségükre rájuk esett a 60 tonnás fém- és betonszerkezet. Tizenegyen az autókban ülte vesztették életüket és meghalt három építő- munká' is. Többen meg- sebesültek. sanak, hanem a várost akarják megtisztítani a bűnözőktől. Nem árt, ha mindenki tudja, egyáltalán nem éri meg reszkírozni ezentúl. Szabály- sértésnek számít, ami ötezer forintig terjedő pénzbírsággal és az áru elkobzásával járhat. A legkisebb büntetés a helyszíni bírság, ez ötszáz forint. A külföldi állampolgárok emellett még azt is „elérhetik”, hogy megvonják a tartózkodási engedélyüket. Megtudtuk még a rendőr- kapitánytól, hogy egyre hatékonyabban lépnek fel a KGST-piacon az Itt a piros, hol a pirososokkal szemben, egyenruhás rendőrök és civil nyomozók járják rendszeresen a piacot, s ennek köszönhetően nagyságrendekkel kevesebben hazárdíroznak. A SZABOLCS-SZATMÄR-BEREG megyei TERVEZŐ VÁLLALAT „NYÍRTERV” közgyűlése pályázatot hirdet igazgatói munkakör betöltésére, 1991. május 1-jétől. A megbízás határozott időre szól. A NYÍRTERV állami vállalat, amely Nyíregyháza, Bercsényi u. 4. sz. alatti székhellyel, főleg magas- és mélyépítés tervezéssel, településtervezéssel foglalkozik. Az igazgató feladatai: A vállalat tevékenységének és gazdálkodásának fejlesztése, a piaci igényekhez való rugalmas alkalmazkodás feltételeinek megteremtése, a nyereséges működés biztosítása. Bérezés: Megegyezés szerint. A MUNKAKOR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI: — Egyetemi, vagy főiskolai végzettség, — 10 évet meghaladó szakmai gyakorlat, — Erkölcsi és egészségi alkalmasság. Előnyt jelent az idegen nyelvtudás és az építéstervezésben szerzett szakmai gyakorlat. A PÁLYÁZAT TARTALMAZZA A PÁLYÁZÓ: — részletes szakmai önéletrajzát, — iskolai végzettségét, szakképzettségét tanúsító (leiratainak másolatát, — elképzeléseit a munkakör ellátásával kapcsolatban, — jövedelem igényét, — három hónaposnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványát. A pályázattal kapcsolatosan tájékoztatást ad Márton István igazgató, a 10-079-es telefonszámon. A pályázatokat 1991. március 29-ig kell benyújtani Déváid Attiláné nevére, Nyíregyháza, Pf. 93. címre. A borítékra kérjük ráírni: „PÁLYÁZAT”. A beérkező pályázatokat az g|B5| előkészítő bizottság értékeli. 111 Él üt A kiírásnak megfelelő pályázatok alapján az 1991. április 30-ig összehívásra kerülő közgyűlés 0 választ igazgatót. ___________________(1043)