Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-28 / 50. szám
2 Kelet-Magyarország 1991. február 28. Jelenleg blézert varrnak a nagykállói KALTEX Ruházati Kisszövetkezetnél. A nyereségesen dolgozó varroda főleg nyugati exportmegrendeléseket teljesít női felsőruházati terűi területre bukkantak az alvilág betörő „szakmára” specializálódott tagjai. Célpont: az iskola, a kollégium, vagyis olyan intézmények, melyekbe korábban nem volt sikk illetéktelenül behatolni, vállalva a lebukás kockázatát. már sokáig késlekedni. Ennek költségfedezetét azonban az iskolák egyedül már nem tudják „állni”. Speciális osztály beteg gyerekeknek Hogy látva lásson JEGYZET A napokban adtunk hírt arról, hogy Nyíregyházán speciális általános iskolai osztályt szerveznek csökkent- látó gyermekeknek. Az érdeklődésre való tekintettel megkérdeztük az osztály szervezőjét, az egyik szülőt, Nagy Mihályt. — Sokan megkerestek bennünket. de néhányan félreértették a szándékunkat. Sajnos, a vak gyermekek szülei hiába jelentkeztek a felhívásunkra, nekik -semmilyen oktatási formát nem tudunk Nyíregyházán szervezni. Mi azoknak a tanköteles gyermekek szüleinek a jelentkezését várjuk, akik legfeljebb tízdioptriás szemüveget hordanak. Beiskolázhatnánk olyan gyerekeket is, akik most végzik az első osztályt a hagyományos iskolában, de a 3—4 dioptriás szemüve- gük miatt nehezen haladnak a többiekkel. Várjuk továbbá a cukorbeteg és az enyhén értelmi fogyatékos gyermekek szüleit is, amennyiben érdeklődnek a speciális iskola iránt. Noha magánkezdeményezés révén állítják össze az új osztályt és a szülőkre is sok anyagi teher hárul, máris jelentkeztek szponzorok és így a vártnál lényegesen köny- nyebb lesz a gyerekek iskoláztatása. Még nem dőlt el, hogy melyik iskolához kapcsolódna az új osztály — amelybe összevontan járhatnának 1—4, osztályosok — és a tervek szerint a nyíregyházi önkormányzat valamelyik megüresedő bölcsődében- adna helyet az új tanulócsoportnak. Ismét közöljük a elmet, ahol az érdeklődő szülők jelentkezését várják március közepéig: Nagy Mihály, Nyíregyháza, Homok sor 11. IV/2. (t. k) Nyakunkon a fülőke Gomba kedvelők figyelem ! Nyíregyháza több iskolájában (nevük, érthető okokból, maradjon hományban) tájékozódtunk a közelmúlt rosszemlékű eseményeiről. Vonz a videó örvendetes dolog — mondta el az egyik igazgató —, hogy a gazdálkodási nehézségek közepette is gyarapodtunk. Több a számítógép, az audio-vizuális eszköz, gazdagodtak (pl. értékes mérőműszerekkel) a szertárak is. így viszont már egy gimnázium is vonzó lehet a betörőknek, a tolvajoknak, a vandál ron- gálóknak (mert ilyenre is akadt példa bőven). A felsorolt holmik egy részét a „civil” életben is jól lehet használni — a videomagnókat, fényképezőgépeket — ezért alig lehet csodálkozni azon, hogy ezek a legkurrensebb „cikkek” csaknem minden betöréskor. Persze lehet példákat sorolni a puszta rongálásra is: felfeszített zárak, halomba dobált dokumentumok, széttört berendezési tárgyak maradnak az esemény színterén ... és a felderítet- lenség. Mert, sajnos a rendőrség sok esetben — a legjobb együttműködési szándéka és szakmai törekvése ellenére is — megszünteti az ismeretlen tettes elleni nyomozást. Pedig az okozott kár — esetenként — százezres nagyságrendű! Drága a biztosítás Elképesztően rossz a biztosítási helyzetünk — tette hozzá egy másik intézményvezető. 1990. január 1-jétől, egy jogszabály hatályom kívül helyezése óta, nincs az oktatási intézményeknek vagyonbiztosításuk. Ezek központi finanszírozása — megjegyzem: erről több iskola nem is tudott, hogy létezik — jelenleg nincs megoldva, a saját költségvetés pedig nem bírja el a megnövekedett biztosítási összegeket. Házon belüli intézkedések azért történtek, lassan már eredményük is látszik, s a városi önkormányzat is a tarthatatlan állapot megszüntetését kívánja segíteni tervezett intézkedéseivel. Automatikus riasztók, farkaskutyák, vasrácsok ablakra-ajtó- ra, főállású éjjeliőr — és fokozott éberség! Ennyi még kitelt a saját erőből. A komplex vagy. részleges biztosítási szerződések megkötésével sem lehet azonban Valaki riaszthatna Ha nem is anyagiakkal, de sokat segíthetne a társadalmi környezet. Elég lenne, hallva a vijjogó szirénát, felvenni a telefont valakinek, ha gyanús dolgokat észlel az iskolák környékén; ez eddig még csak egyszer történt meg. Persze: valószínűleg a telefon hiányzik, vagy a mindannyiunkét óvó odafigyelés. Ez utóbbit viszont nem pótolhatják a legéberebb éjjeliőrök sem! Kállai János Ne szedjünk bolondgombát! De miért is szednénk, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a légyölő galóca tetszetős külseje ellenére (piros a kalapja és fehér pettyes) erősen mérgező. Különben is tél van. Hol itt a gomba? Erdőt, mezőt a hó takarja. Mégis, aki ismeri a gombafajtákat, tudja, télen is találhat az erdőt járva ehető gombákat. A téli fülőke azon kevesek közé tartozik, amelynek a hideg idők beáltával kezdődik a termési idészaka. Igaz, a fagy és a hó véget vet a termés növekedésének, de ahogy a fagy felenged, a téli fülőke újraéled és növekszik. A gombák világa titokzatos és különleges. MegismeFizetni, csak a valós fogyasztásért •• Ütött a vízóra, Miért átalánydíjat fizetünk a vízfogyasztásért? Miért nem lehet egyéni vízórákat felszerelni a tömblakásokba is? A Népszavában olvastam: Győrben a vízmű vállalat és a lakásbérlők egyesülete közös koncepciót dolgoz ki a vízfogyasztás optimális mérésére, illetve egyéni mérőórák felszerelésére. Nálunk nem lehetne ugyanezt megtenni? — kérdezte levelében Molnár Bertalannc Nyíregyháza-Örökösföldről. A kérdést Tóth Tibornak, a Szabolcs Vízmű Vállalat műszaki igazgatóhelyettesének tettük fel. — Egyéni vízórák évek óta kaphatók a hazai kereskedelemben. A családi házakba például természetesen ezeket szerelik be, de műszakilag nincs akadálya annak, hogy a tömblakásokban is ilyen résükhöz és hasznosításukhoz talán egy élet is kevés, de hogy ne szedjünk és ne együnk mérgező gombát, abban segítségünkre lehet egy tanfolyam. Nyíregyházán már régtől fogva működik egy gomibászegyesület, tagjai, vezetői között sok a neves gombaszakért». Rendszeresen szerveznek kezdőknek tanfolyamokat. Él- ményadóak azok a terepgyakorlatok, amikor is a gombászok az ország különböző erdőségeiben, sőt külföldön is élőben ismertetik meg a gombatermő helyeket. Gombaismerő tanfolyam most is indul. Február 28-án, Nyíregyházán a kertvárosi közösségi házban (Prága u. 7.) kezdődik majd az az ismeretterjesztő sorozat, amely 14 előadással (havonta két alkalommal) összesen 60 órás képzéssel október 24-ig tart majd. Néhány érdekes téma: alaktan, sejttan, élettan, környezet- ismeret. Arról is bőven lesz szó, hogy a gombamérgezések elhárításának mi a módja. Terepgyakorlatot, más szóval gombagyűjtő kirándulást többször is szerveznek. Végül október 24-én az alapfokú gombaismerő tanfolyam résztvevői vizsgáznak, 100 gombafaj megismerése, amit a tanfolyam ígér, nem lesz kis feladat, de a természet kedvelőinek megéri majd a fáradságot. A tanfolyamra egyébként a már jelzett címen február 20-ig lehet jelentkezni. —S— Másság 4 z országgyűlési példa ragadós: a kedden megtartott megyei közgyűlésen ügvrendi kérdésben napirend előtt kért szót Mészáros János, a kállósemjéni tsz elnöke és azt javasolta: vegyék előre a személyi ügyeket és zárt ülésen döntsenek azokról. A napirend a helyén maradt, ám a meghívottak, az érdeklődök, a pártok képviselői és a sajtó legnagyobb meglepetésére elrendelték a zárt ülést. Voltaképpen természetesnek is vehettük volna a tsz-elnök javaslatát, hi- szén az önkormányzati törvény lehetőséget ad a képviselőnek, hogy zárt ülés elrendelését kérheti, a meglepetést az okozta, hogy ugyanez a törvény szól a társadalmi kontrollról, ahol a célok között igencsak előkelő helyen szerepel: az önkormányzat a legszélesebb nyilvánosság előtt végezze munkáját. És ennek előzménye is van. Valamikor az elmúlt év elején, amikor megalakultak és egyre jobban megerősödtek a pártok, sok helyen követelték, hogy hívják meg őket a testületi ülésekre. A legtöbb esetben nem is emeltek a testületek kifogást ez el- len, ám hogy ne a véletlenen múljon a testületi ülések nyilvánossá tétele, módosították a tanácstörvényt kizárólag azért, hogy a nyilvánosság minél szélesebb körű legyen. £'s elérkezett a rendszerváltás. Üj, vagy megújult testületek intézik a városok, a falvak, a megye ügyeit, aztán nem államtitok, nem katonai titok tárgyalásakor elrendelik a zárt ülést. Milyen következtetést von le ebből az ülésről kirekesztett ember? Hogy a testület dönteni már akar, ám azt nem vállalja fel, hogy mások, — például az érdekeltek, mert ők is ott voltak — megtudják, ki kire, vagy ki ellen szavazott? És ezt a javaslatot huszonkilencen támogatták. Bátor. És demokratikus. Balogh József Készülnek a vízfogyasztásmérők a mátészalkai MOM-ban. (E. E. felvétele) Matula-túra Az „Ezer sziget országáéba a Szigetközbe hívja, úgynevezett Matula-túra táborba a természetet szerető pihenni vágyókat a győri Megyei Művelődési Központ. Ezt az Európában is egyedülálló tájegységet, vízi birodalmat a Duna „gyermekének” is nevezik. Egyes helyeken még a mai napig látható, ahogyan a szigetek kialakulnak, vagy elpusztulnak. Az évenként levonuló árhullám miatt a táj folyamatosan változik. A kisebb-nagyobb holtágakat, erdő, rét, sűrű nádas, ingovány, sebes folyású patak váltogatja. A vizek élővilága gazdag, kedvelt horgászparadicsom ez a hely. Az ártéri erdőkben jelentős a vadállomány; ősi körülmények között, háborítatlanul élnek ragadozók, vízimadarak, ritka és védett állatok egyaránt. A 10 napos programok között szerepel, mint azt megtudtuk; horgászverseny, gyerekeknek számháború és, ami Magyarországon egyedülálló, a Duna hordalékából „aranymosás”. vízórák mérjék a fogyasztást. Ha ilyet akar valaki a lakótelepi otthonába, először is megveszi a vízórát körülbelül 1400 forintért, valamennyi házbeli lakótól írásban kell kérnie, hogy hozzájárulnak az ő egyéni fogyasztásméréséhez — erre azért van szükség, mert a közös helyiségek vízdíját, vagy egy csőtörés díját is arányosan osztják el az átalánydíjasok között, viszont aki egyénileg akarja fizetni a vízdíjat, csak a saját lakásában elhasznált vízmennyiséget számlázzák le neki —, így tehát elképzelhető: a szomszédokra valamennyivel több jut a közös mérésből kilépő lakó miatt. Ezenkívül még hitelesíttetni is kell a vízórát, s utána négyévenként, vagy ezer köbméter víz elfogyasztása után ismét hitelesíteni szükséges. Mint Tóth Tibor utalt rá: az egyéni vízfogyasztásmérők felszerelése után nem használ kevesebbet a család, hanem szeretnék, ha igazságosabban fizetnének a tényleges vízmennyiség alapján. Nyíregyházán az Északi körúti házak közül néhányban a lakásszövetkezet már szereltetett fel egyéni vízórát a lakóknak. T. K. Húsvétig tartó vásár Kisvárdán a Szabolcs Áruházban: Kristálycukor 1/1 Rizs 1/1 B. Löncshús 1/2 Baromfitermékek Malachús Olajoshal Paradicsomoshal Maxam fogkrém 90 gr-os Spearmint fogkrém 63 g-os 49.— Ft helyett 46,— Ft/kg 50,30 Ft „ 47,— Ft/kg 86,— Ft .. 63,— Ft/'db 10%-os engedménnyel, 120,- Ft és 135,— Ft/kg 23,— Ft 22,— Ft 42,— Ft helyett 29,— Ft/db 27,— Ft helyett 19,— Ft/db és még sok más olcsó és engedményes áru. JÖ VÁSÁRLÁST KÍVÁNUNK! Cr5T> Nem a léniát lopják Iskolák — rács mögött