Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-02 / 28. szám
1991. február 2. || Kelet a Inasprorszag hétvégi melléklete i KJ M ondják, régené- ben, főképp Mátyás király idején, ha egy előkelőség a puszta igazságra, a ferdítetlen valóságra volt kíváncsi, a vizsgált helyre inkognitóban, a hátsó bejáraton érkezett. Körbenézett, tudako- lózott, s csak ha minden kérdésre fény derült, mondta meg, ki ő, és honnan érkezett. Királyok nálunk már régen nem, előkelőségek azonban még ma is jócskán léteznek, a módszernek tehát van létjogosultsága. Aki Nyírderzsen ehhez az eljáráshoz folyamodik, az első pillanatban szerezhet tanulságos tapasztalatokat. A nem túl jelentős, de nagyon is fontos mellékhelyiségben, a felmosóronggyal békés egyetértésben márványtábla hever a földön. Rajta, a hazának és falunak felszabadításáért mond köszönetét az MSZMP, no meg a hálás utókor. A tábla sorsa akár jelképes is lehetne. Persze Nyírderzsen nemcsak e tény idéz bennem régmúlt olvasmányokból itt maradt emlékeket. Amíg a falu polgár- mesterét-, Komlósi Jánost hallgatom, minduntalan a mesebeli legkisebb királyfi jut az eszembe: az a jó szándékú, törekvő és lelkes ifjú, akit a nagyok megaláznak, kicsúfolnak, majd nyíltan vagy burkoltan, de alaposan kisemmiznek. Egy szál ingben és gatyában indítják a világnak, boldoguljon, ahogyan tud... Ha meg a régmúltból a mába képzelem magam, akár egy rossz házasság utáni zavaros válásnak is felfoghatom a dolgot. Olyan egyezségnek, amelyben tizenöt éves „jóban- rosszban" után olykor egy életre megutálják egymást a felek, s az erősebb nemcsak érzelmileg, anyagilag is megpróbálja kisemmizni a másikat, elfelejt minden jót, felnagyítja a rosz- szat. A nyírderzsi polgármesteri hivatalba lépve egyetlen pillantás alatt kiderül, ki áll vesztésre ebben a „perben". A szűkös előszoba után még szűkösebb iroda, a szegényes berendezés a minimális feltételeket is alig teremti meg. Komlósi János a vendégnek kínálja a kényelmesebb helyet, így ő szinte beszorul a szekrény és az asztal közé. A sarokban papírdobozok, rajtuk és bennük hivatalos iratok. A polcon apró, talpas poharak. Nem úgy néznek kj, mint amelyeknek gyakran ad munkát a reprezentáció...- Újságíró? - fogadja fáradt mosollyal a bejelentés nélkül érkező idegent Komlósi János. - Akkor biztosan csuklottak, mert a napokban éppen az újságot emlegettük. Sokat gondoltunk mostanában magukra. Bajban .van a falu. De hogy mindent értsen, kezdjük az elején. 1990. január 4-én, az első szabad választások, s tizenöt évi közösködés után váltunk le Nyírcsászáritól. Igaz, az önállóság gondolata ennél jóval korábban megfogalmazódott, alkalom azonban csak ekkor nyílt a kényszerházasság felbontására. Na, ezt a válást mi azóta is nyögjük, ráadásul nem is akárhogyan! Merthogy a vagyoni megosztás mindmáig nem történt meg. Többször kértük, érjünk végére a dolognak, de az osztást tárgyaló gyűlésekre a derzsiektől soha, egyetlen embert se hívtak meg! Nyírderzs, ez a hétszázharminc lelket számláló aprócska falu másfél évtizede szinte semmi jelentősét nem kapott. Ráadásul ezenközben még azt is elvették tőle, amit valamikor a sajátjának mondhatott. Megszüntették a hivatalt, elköltözött az iskola, elfogytak az intézmények, munkahely nem lévén, elvándoroltak a fiatalok. A másfél évtized eredménye az is, hogy 1991-ben még úgynevezett osztott iskolában tanulnak a derzsi iskolások, a harminckilenc felső tagozatos pedig naponta ingázik a korszerűen felszerelt nyírcsászári iskolába. Nehezíti helyzetüket a szakemberek hiánya is. Leginkább egy jegyző kellene, hiszen a pénzzel - volt vagy lesz - bánni kell. A falu vezetésének most épp a vb-titkár távozása okozza a legtöbb gondot. A falubeliek úgy vélik, nincs az jól sehogy sem, hogy új munkahelyén, Nyírcsászáriban az állapítja meg a falu adósságát, aki korábban a derzsiekét számolta... Merthogy mostanra elég faramuci helyzet alakult ki a pénzügyek terén. Nemhogy Derzs kapott volna a válás után végkielégítést, még neki kell fizetnie! S milyen rosszul jön ez is! A helyi elöljárók az első „osztáskor" még úgy tudták, alig hatszázezerrel tartoznak Császárinak. Az elmúlt év decemberében ez az összeg több mint egymillió, a napokban pedig a duplája lett.- A legjobban az bánt, hogy a falu most úgy érzi, itt nem történt rendszerváltozás. Igazuk van. A hivatalnak csak a neve új, a gondja azonban régi. Tudja -- mondja elgondolkodva a polgármester —, olyan ez, mint a mesében, amikor három akadályt kell legyőzni, hogy valaki célba érjen. Célunk nekünk is van, csak az akadály jóval több háromnál.- Megbántam-e a polgár- mesterséget? Nem. Ha elkezdtem, nem hátrálok, ha egyszer bizalmat szavazott a falu népe. Nyírcsászárival sem haragra, hanem békességre törekszünk, hiszen tudjuk, ha különváltunk is, még jó ideig egymásra vagyunk utalva... Már csak azért is, mert néhány intézmény változatlanul közös. Ahogyan az egészségügy is, hiszen Derzsnek és Császárinak egy az orvosa. Mint cseppben a tenger, úgy tükröződik e téren is az eddigi múlt, az összetartozás.- A korszerű, megfelelő színvonalú rendelő Nyírcsászáriban van, ide hetente háromszor jövök - mondja dr Mágori András körzeti orvos, miközben megpróbál egy stabil széket szerezni maga alá, mivel a vendéget ő is a jobbikra ültette. A derzsi vezetéssel most jó viszony van kialakulóban, pedig a körülmények nem, csak a hozzáállás változott, s látja, a kiinduláshoz már ennyi is elég. A doktor úr szívesen elmondja: kézipatikát, jobb rendelőt szeretnének, hogy ezáltal is megpróbálják elejét venni az egyre szaporodó bajoknak.-- A falusi ember mindig másodrendű állampolgárnak számított, ezen a rendszerváltás sem változtat. Az itt élőknek minden többe kerül, a ruhaféléért és a gyógyszerért egyaránt a városba kell utazniuk. Fokozatosan nő a munkanélküliség, mind többen jönnek kényszerpihenőre. A céltalanság, a kilátástalanság is teszi, hogy az összes betegségek között legnagyobb számban a neurózis fordul elő, az esetek 30-35 százalékában ide vezethetők vissza a bajok. A jövőtől való félelem mindenkire rossz hatással van. Ez a falu azonban, mintha csak élniakarását kívánná bizonyítani, mindezek ellenére sem fogyatkozik, talán még lassabban is öregszik, mint a környékbeli népek. Mint a beszélgetés további részében kiderül, kell is, hogy a derzsiek sokáig éljenek, hiszen egyre kevesebben születnek. Jelenleg mindössze két kismama vár babát.- A továbbiakra nézve lényeges szempont, hogyan egyezik meg a két falu - töpreng hangosan Mágori doktor --, hiszen mint minden, az egészségügy is egyre több pénzbe kerül. Ma egyetlen injekció beadása tíz forintot visz el, s mi évente több ezret használunk belőle. Jómagam egyébként nem látok kiutat abból a zsákutcából, hogy a magyar állami egészségügyi ellátás az orvosok magántulajdonát képező autójára épül, még most is, amikor egy minimális minőségű kocsi több mint négy- százezer forint.- S hol lesz itt az oly sokat emlegetett privatizáció? Hogyan vezetik be a tarifarendszert falun, ahol ma is rengeteg, ajövőben még több lesz az ingyenes ellátásra anyagi helyzete miatt jogosult...? Egyetlen biztató, hogy ez a falu igenis élni akar... Mintha csak végszavazott volna, szinte ugyanezzel kezdi a beszélgetést dr. Kriskó György, görög katolikus lelkész is. A zúzmarás, fagyos járdán öt perc séta a rendelő és a papiak közötti út, gondolkodásban, szemléletben még ennyi sincs a különbség. Miért is lenne? Az orvos a test, a pap meg a lélek gyógyító mestere, s mindketten az emberért vannak.- Nyírderzs olyan, mint egy csodálatos, érintetlen sziget. Isola bella - ahogyan az olasz mondaná. Az öregek jó része Nyírbátoron és Máriapócson túl talán még sose volt, a régmúlt évtizedek alatt ebben a faluban igen csekély volt a ráhatás. Nézze - üti fel a térképet --, itt bekarikáztam, láthatja: Derzs- ből, Nyírcsászárin kívül sehová sem vezetett út. A falu népe két csoportra osztható. Egyik fele rendkívül vallásos, de a másik táborral sincs baj. Szeretik, nem bántják egymást az emberek...- Nem a fenét - mormolja Bodnár István, a postás, aki épp egy villanyégőt csavar a lámpába.- A választás óta kettészakadt a falu. Akik győztek, dolgozni szeretnének, akik vesztettek, csak intrikálnak... - Látja - fordul hozzám arcán megbocsátó mosollyal a pap --, így beszél egy vastagnyakú kálvinista. -- Ezen aztán mindketten jót nevetnek, látszik, közöttük még jó ideig nem törhet ki vallásháború...-- Tetszik tudni -- fordul visz- sza az ajtóból Bodnár István, aki szintén tagja az önkormányzatnak szeretnénk végre kimozdítani a falut. Igaz, eredmény eddig nem sok van, hiszen előbb a bajokat kéne elsimítani... A postásunknak igaza van, mert egy kicsit valóban megromlott a viszony. A politika felbolygatta, a falut - ismeri el csendesen dr. Kriskó György is. — Én a békesség híve vagyok. Úgy érzem, a görög katolikusok, akik az én „alapszervezetemhez" tartoznak, szeretnek, a többiek elviselnek. Nekem ennyi elég. Elég lehetne a két falunak is. Császári és Derzs között autóval pár perc az út. A távolság nem is kilométerekben, inkább a lelkekben mérhető. Talán már nem sokáig... Kovács Éva
