Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
10 1991. február 23. HÉTVÉGI MELLÉKLETE A kísérletező gépészmérnök Ki gondolná, hogy a MOM Mechanikai és Optikai Részvénytársaság mátészalkai üzemének idei fejlesztési tervében 36 téma szerepel? S vajon azt hányán tudják, hogy a szalkaiak és a debreceniek egyik közös terméke hosszabb ideig keringett a világűrben — a szovjet űrhajókon? Az űrben is keringő, sugárzást rögzítő műszert két, Nábrádon született szakember irányításával készítették. Az egyik Kerti Béla okleveles gépész- mérnök, a szálkái MOM fejlesztési főmérnöke. A tapasztalt szakember Szatmár „fővárosában” egy kísérleti műhely, egy korszerű laboratórium munkáját irányítja, természetesen segíti, ösz- szehangolja az újítók, jobbítok tevékenységét is. Kerti Béla a szatmári faluban, Nábrádon szerezte meg a tudás alapjait. A technikumot Debrecenben, az egyetemet Miskolcon végezte el. A diploma megszerzése után hívták pesti, dunántúli városokba, munkája során gyakran el is látogatott ezekre a helyekre, többször megfordult német és olasz városokban, de a szíve mindig visszahúzta szű- kebb hazájába, Szatmárba. Ez az első, s úgy tűnik, utolsó munkahelye. Érthető, hogy jól érzi itt magát, hiszen itt is jócskán lehet szellemi munkát végezni, sikerélményekben is része lehet a törekvő értelmiséginek. Szívesen, szeretettel beszél hivatásáról. Önteltség nélkül mondja, hogy bonyolult, szerteágazó munkát végez szűkebb kollektívája. Közérthetően sorolja, nap mint nap dolgoznak finom, érzékeny műszerekkel, kemény, otrombának tűnő mechanikai részekkel és több tucat féle műanyaggal. Egy-egy gyártmányfejlesztés, vagy sorozatgyártás előtt például a műanyagok egész sorát kell átvizsgálniuk tüzetesen, hiszen majdnem mindegyiknek más a tulajdonsága. Egyik jobban reagál a hőre, a másik szilárdabb. S ha már van jó minőségben, sorozatban gyártható termék és ha van piac, vagyis megrendelő, akkor biztosabb lehet a teljes foglalkoztatás, akkor nem lebeg az elbocsátások réme a MOM felett. így függ tehát ösz- sze a kísérletezések, az újítgatá- sok sora a gazdasággal, a családok létbiztonságával. Céloz rá, hogy szűk kollektívájuk munkája nem öncélú, nem elvont, nagyon is konkrét. Közösen fogalmazzuk meg: az újítás, a fejlesztés nem más, mint gondolkodó munkavégzés. Őt és munkatársait elsősorban a jövő érdekli. Sorolja, hogy az egyetemen, végzős korában tizennégy helyre pályázhatott, mindenütt szívesen fogadták volna. A tizennégy lehetőség egyike volt az éppen szerveződő, alakuló MOM. A mátészalkai állás mellett döntött, hogy közel legyen szülőfalujához, meg a népes rokonsághoz. Felvillan emlékezetében, hogy tizenhét évvel ezelőtt a kukoricások és a rissz-rossz szőlők helyén európai piacra termelő üzem épült, s ahogy megérkezett ide, kissé tétován, a kezdők lámpalázával, mindjárt nagy feladatot bíztak rá. A mechanikai részleg idetelepítésének egyik fő szervezője és irányítója lett. Telepítés és próbaüzemelés után őt nevezték ki üzemvezetőnek. Arra is emlékszik, hogy az üzem új dolgozóinak jelentős része kevés műszaki ismerettel, kevés munkástapasztalattal rendelkezett... Ha azt mondjuk, hogy most a fejlesztők külön világát éli egy „üvegházban’’, akkor azt is meg kell említenünk: a telepítés utáni években a termelés ,,tűzvonalában" dolgozott és segítette a munkássá válást, egy szerteágazó szakma meghonosodását. Öt évig vezette a mechanikai üzemrészt. Ekkor már több országban híres volt a szálkái MOM. „Nem csak az én érdemem volt” — hárítja el az elismerést. Vagy tíz évig, 1989 végéig ő volt a szálkái gyár műszaki osztályvezetője. A termékváltások időszaka volt ez. Az ismert mondással élve: a gombostűtől a repülőgépig mindent gyártottak. S a sokféle termék gyártásával sokféle műszaki feladatot is meg kellett oldaniuk. (Csak zárójelben említjük meg, hogy mostanában az ismert szemüveglencsék mellett vasúti vágánymérőket, kisebb háztartási gépeket és szobamérleget is gyártanak.) Bő egy éve fejlesztési főmérnök. Ez mit jelent neki és a gyárnak? — Összefogom a műszaki fejlesztést. Stratégiánk az, hogy kisebb költséggel, jobb minőségű, piacképes terméket állítsunk elő. Profitálni akarunk — én magam is — az itt kialakult szellemi tőkéből. Köztudott, hogy sok éven át a korszerű hadiiparnak és az űrkutatóknak is dolgoztunk. Bonyolult műszaki feladatok megoldásában edződött gárdánk. Ezt kellene kihasználni. Tavaly például 3,7 millió forint gyári hasznunk volt újításokból. Az is igaz, hogy az árbevételünknek csak négy százalékát használjuk műszaki fejlesztésre, s talán tíz százalék volna az ideális. Az is igaz, hogy az utóbbi jó néhány évben a MOM egész területén visszaesett a kutatás, a fejlesztés. Hol vannak már a pesti MOM Kossuth-díjas kutatómérnökei? Azért tudós emberekkel most is van kapcsolatuk. Erre így válaszol: — A Debreceni Atommagkutató Intézettel közösen gyártjuk a nyom- detektor lemezeket, amelyek a sugárzást rögzítik. Az együttműködés és a gyártás fő elindítója az a dr. Somogyi György volt, aki szintén Nábrádon született, s az egyetem elvégzése után lett híres kutató. Jelenleg a labo- _ runkban dolgozó vett gyészmérnökünk tartja a ▼ kapcsolatot a debrece- \ niekkel. Néhány termékcsalád tagján csupán tökéletesíteni akarnak. Ám többek közt teljesen új termékük lesz az autóriasztó, ami csupán az autótolvajoknak jelenthet rossz hírt. Több kisvállalkozó és kisüzem örülhet viszont a másik új terméküknek, a gyorsdaraboló kisgépnek. Kerti Béla magáról keveset beszél. Csupán annyit, hogy feleségével Mátészalkán teremtették meg a kényelmes otthonukat, s van két általános iskolás gyermekük. Az egyetem elvégzése után számos tanfolyamon, s tudományos konferencián vett részt. Önműveléssel figyelemmel kíséri a legújabb technikát, szakkönyvek, szakfolyóiratok rendszeres olvasója. Pár évig a Gépipari Tudományos Egyesület mátészalkai csoportjának elnöke volt, most a Magyar Látszerész- és Optikus Szövetség tagja. Szabad idejében a saját autóját szereli és nevéhez méltóan kertet művel. Nábrádi Lajos jfíl*** Vakvágányon MAGISZTERNEK LENNI nemcsak szakmai tudás, hanem legalább akkora hangsúllyal módszertani ismeretek kérdése is. Régi igazság ez; kár, hogy gyakorta elfeledkezünk róla. Dőreség azt gondolni, hogy az alkalmi vagy szervezett hallgatóság állandóan kész a közvetítendő ismeretek befogadására. Hogy az átadni tervezett műveltséganyag célba jusson, ahhoz először az érdeklődést kell fölkelteni, s úgy vélem, ez a folyamat legnehezebb szakasza, mert ötletességet kíván, igazodási készséget a hallgatóság előismereteihez, hangoltságához. Ehhez képest másodlagos, de aligha elhanyagolható, hogy a már megszerzett együttműködési készséget a folyamat további szakaszain is meg kell őrizni, s ebben leginkább a megfelelően összeválogatott tények, adatok, összefüggések lehetnek az ismeretközvetítő segítségére, és természetesen az a személyes előadói vonzerő, amely nélkül legfeljebb félsikert lehet elérni. Könnyen érhet a fentiek miatt az a vád, hogy a közművelődés módszertanának untig ismert alaptételeit ismétlem, mégsem hiszem, hogy haszontalan figyelmeztetni ezekre az összefüggésekre, mert a gyakorlat azt látszik igazolni, hogy akiknek mindezt hivatalból illene ismerniük, megfeledkeznek róla. A Tévémagiszter filmmel kapcsolatos, jó néhány hétre tervezett, most futó sorozatával kapcsolatosan kényszerülök előhozakodni ezekkel a kérdésekkel, mert amennyire örömet okozott, hogy a leg népszerűbb média végre érdemben vállalja a jobb híján filmismeretterjesztésnek nevezhető feladatot, annyira fájlalom, hogy közreműködői időnként megfeledkeznek alapvető módszertani követelményekről. A SOROZAT ELSŐ RÉSZE a filmformanyelv legfontosabb, legáltalánosabb elemeivel foglalkozott. Amit Buglya Sándor e tárgykörben elmondott és megmutatott, az rendkívül szakszerű és érdekes volt, de olyan töményen zúdult a nézőre, hogy annak, aki előismeretekkel nem rendelkezik, legföljebb futó benyomása támadhatott arról, hogy a látvány sokkal gazdagabb annál, mint amennyit a spontán nézői tapasztalatok alapján vélni lehet. A NÉZŐI TUDATOSSÁG alakításában e formanyelvi ismeretek részletezőbb feldolgozása nyújthatna igazi segítséget. Ehhez azonban az illusztrációul szolgáló filmrészletek pontosabb felvezetésére lenne szükség, mert ha a néző számára ismeretlen műről esik szó, a tartalmi háttérismeretek hiánya a formai megoldások indokoltságát kevésbé teszi érthetővé. Ha jól értettem a bevezető beszélgetésből, akkor e sorozatot mindenekelőtt a középiskolai filmtanítás szolgálatába szeretnék állítani. De az ötletgazda Gyürey Vera egy tudományos intézet vezetőjeként mintha elfeledkezett volna középiskolai tanári tapasztalatairól, s azokról a realitásokról, amelyek ma akár a gimnáziumokban, akár a szakközépiskolákban a fogadókészséget befolyásolják. A második adásban ugyanis kezdetét vette a filmtörténet feldolgozása, s az európai némafilm került terítékre. Czakó Ágnes tagadhatatlan szakértelme azonban olyan rezzenéstelenül szenvtelen, monoton előadásmóddal párosult, amivel Sylvester Stallonét sem lehet eladni, nemhogy Valdemar Psilandert. De nem ez a fő gond. A KÖZÉPISKOLÁKBAN négy év alatt összesen 16 óra, tehát évi négy áll rendelkezésre a filmtanítás szolgálatában. Reménytelen vállalkozás ilyen szűk keretben a filmtörténetet feldolgozni, különösen akkor, ha közben formanyelvi és filmesztétikai ismereteket is érinteni kell. (Ez utóbbiak feldolgozására szűkén elegendő a 16 óra.) Ha elfogadnám a felkínált ismerethordozót (amely iskolai célokra külön megvásárolható), ez a bizonyos némafilmtörténeti anyag az első osztályban kerülne a tanulók elé. Mit ért a tanuló vajon abból, hogy szürrealizmus, hová teszi Bunuelt Az andalúziai kutyával együtt, akiről hallott három mondatot, s látott a filmből 60 mp-t? Olyan ez, mintha a Bánk bánt úgy akarnám ismertetni, hogy a második szakasz egy jelenetét felolvasnám, és a tanulóknak ebből, s mert én Isten bizonyl-ra állítom, kellene rá- érezniük a mű értékeire. EREDMÉNYES LÉPÉSEKRE a filmtanítás terén csak akkor lesz lehetőség, ha a művelődés- ügyi kormányzat egyértelmű, világos, egységes „kifutópályát” teremt (amelybe nemcsak a szabályozó rendszert, hanem a technikai-anyagi feltételeket is beleértem), és ehhez igazodik a didaktikailag is végiggondolt ismeretanyag. Hamar Péter Színes, szinkronizál! olasz spanyol sc. f, Rendezte: Jules Harrison Elháruló akadályok Mozgalom a tehetségért Senki nem kívánja vissza azokat az időket, amikor a rosszul értelmezett ,.osztályszemlélet'' bűvöletében, majd a statisztika láncaiban vergődve olykor azokat a fiatalokat is kikiáltották tehetségesnek, akik igazában nem voltak azok. Talán még a szorgalomban sem mindig jeleskedtek. Rendelkeztek viszont egy tőlük teljesen független, adott családi háttérrel, szüleik fizikai dolgozóként keresték kenyerüket, tartották el családjukat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulására létrejött korábbi egyetemi, főiskolai előkészítő tanfolyamok, különböző válogatóversenyek számos, valóban tehetséges fiatalt mentettek meg az elkallódástól. Sok tekintetben pótolták a családi háttérből eredő hátrányokat, növelték az ismeretszerzést. De az is rég beigazolódott, attól, hogy valaki szellemi foglalkozású családban él, indul az egyetemek, Arcod félhomálya agy István Attila a N közelmúltban jelentette meg magánkiadásban az Arcod félhomálya című verseskötetét, amelynek halványzöld lapjain néhány önarckép jellegű alkotás szomszédságában szerelmes költeményeit helyezte el. A szerelem a szerző számára az egyik legdeterminálóbb élmény, a világ és az én ütközésének kiválasztott helyzete. Nagy István Attila életérzése a modern, gyötrődő emberé. Műveiben az erotikán túli tartomány lesz az ábrázolás tárgya, a lélek önmarcangoló módon mutatja fel önmagát, árván remeg a kietlenségben, és megváltásra vár. Keresi a másik embert, hogy benne és általa feloldhassa szorongásait. Az Arcod félhomálya ellenben arról tanúskodik, hogy a kísérlet nem sikerült. A metaforák szövedéke alól kisejlik egy alapvetően rossz közérzet, mondhatni tragikus világkép; a boldogság immár pillanatokra sem szerezhető meg. A költő lírájában a hit és a remény félárbocon, körülötte „a rémület tüzei lobognak”, az „összerakhatónak vélt világ cserepei” árválkodnak. Nagy létezése kifosztott élet, amelyben a „hétköznapok partjain szárad” az én. A kiüresedettség kínjait súlyosbítja a haláltól való rettegés: „Alkudozom a settenkedő elmúlással” (l/altatóra fogom). E drámai beszédhelyzetben keletkeznek a versek, amelyekben szervező elem a hiány, az üresség, a félelem. E vigasztalanságban megnyugvást nem, ideiglenes menedéket nyújthatna csupán a szerelem. A századvégi ember illúziótlan arca bomlik ki a sorokból, aki tudja, hogy nincs bocsánat. Nagy István Attila magyartanár: munkáin, akarva, nem akarva át-átütnek a tanult-tanított, vállalt elődök. így a költemények egyes mondataiban Babits, Pilinszky, Tóth Árpád, némely szintagmájában Ady, Vörösmarty, Radnóti kifejezései kísértenek. Többször asszociálunk József Attilára, Nagy Lászlóra, de találunk Mester Attilát idéző képet is (Jegenyék jönnek). A szerző kedvenc szavainak gyakori ismétlése (éjszaka, arc, vágy, tenyér, virág, kardvirág, ujj, haj, szem, kéz, csend) és a ragrímek, lompos asszonáncok gyengítik a művészi hatást. A tudatosan szerkesztett kötetet a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola képző- és iparművészeti tagozatának tanulói, Béréi Borbála, Bodor Enikő, Kovács István, Nagy Csongor Attila illusztrálták. „De mit őriz meg belőlem az idő” — kérdi Nagy István Attila (Kutadba néztem), megfogalmazva az örök alkotói kérdést. Második kötetét letéve úgy véljük, hogy egy barázdált férfiarcot, néhány tucat verset, jót és halványát egyaránt, mint minden tollforgató esetében. Kívánjuk neki, hogy majdani harmadik könyvében is tartsa meg szen- zibilitását, (mert ami fáj, csak az dalol), szabaduljon a reminiszcenciáktól, s építse tovább a rá jellemző versbeszédet, expresz- szív képeit, tágas belső teret biztosítva a reflexióknak, esetleg a kísérleteknek, a míves formának: a mesterségnek. Karádi Zsolt főiskolák felé, ez önmagában nem jelent garanciát a tehetségre. Mi legyen hát a mostani fiatalokkal, akiknek a szülei kétkezi munkások, nem tudják megfizetni a különórákat, nem vehetik meg a szükséges könyveket, s egyéb taneszközöket, de az iskolai teljesítményeik alapján kétségtelenül magukon viselik a tehetség jeleit? Rajtuk ki segít ebben a nehéz időben? Nemrég a kezembe került egy sokszorosított közlemény, a Tehetségért Mozgalom intézőbizottsága juttatta el az iskolákba. Az derül ki belőle, a Felvételeket Előkészítő Bizottság (FEB) célkitűzéseit kívánják — korunk igényeinek megfelelő módosítással — tovább vinni. Ennek értelmében segítséget szeretnének nyújtani a sikeres felvételi vizsga, illetve az egyetemen, főiskolán való helytállás érdekében azoknak a tehetséges középiskolai tanulóknak, akik családjuk hátrányos (kulturális vagy anyagi) háttere miatt kevesebb esély- lyel pályázhatnak felsőfokú tanulmányokra. Mozgalmuk a jelen értelmiségének a jövő értelmisége iránti felelősségéből ered — fogalmaznak, s felkérik a tanárokat, továbbra is segítsék a mozgalmukat. Ugyancsak útmutatót juttattak el megyénk középiskolás diákjaihoz is az egyébként budapesti központú mozgalom vezetői, mely szerint a TM, azaz a Tehetségért Mozgalom szívesen áll rendelkezésükre tanácsadással, a felvételi vizsgákra való felkészítéssel. Úgy tűnik, nem öntjük ki a gyereket is a fürdővízzel, hisz amint az egyik tanár ismerősöm mondta, egy fizikai dolgozó gyermekében is szunnyadhat annyi tehetség, mint egy értelmiségi család gyermekében. A tehetség felkarolása mindenütt nemzeti, érdek, egyúttal az egyén boldogulásának is első állomása lehet. Csak éljünk is vele! P. G.
