Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-02 / 28. szám
1991. február 2. ELLOPOTT ARANYAK gy-egy diktátor E leszédülése a politika színpadáról, nem jelent mindjárt felhőtlen demokráciát. A frissen reflektorfénybe kerültek általában szintén ki szeretnék termelni a maguk számára a hatalom monopóliumát. Az új vezetők, szerepük megtartása érdekében, gyakran akár a volt diktátor húzásaitól sem riadnak vissza, csak hogy letakarják országuk belső gondjait. így van ez Romániában is, ahol a Nemzeti Megmentési Front a választásokon még rózsával indult. Ám ma a román társadalomban sehol sem találni virágokat, csak lliescuéknak nyíló, nemesített összevisszaságot. A Ceausescu-rezsim alatt rengeteg atrocitás érte az erdélyi magyar kultúrát, vele jelentős magyar személyiségek utóéleteibe gázoltak a diktatúra acélléptei. A múltban Nagyszalontán Arany János makulátlan emlékét is megbolygatta a hatalom. Ezerkilenczázhetvenhétben „főállású elvtársak” jelentek meg az Arany János Emlékmúzeumnál, és több mint száz, Arany Jánossal kapcsolatos eredeti levelet vittek el a Csonka toronytól. A levelek többsége Arany jegyzősége idejéből származó dokumentum, mely legnagyobb epikus költőnk aláírásával van ellátva. De található köztük olyan levél is, melyet Arany Nagyszalontáról való távozása után szülővárosában maradt rokonainak, ismerőseinek fogalmazott; valamint olyan is, mely — közvetlenül a költő halála után megalakult — nagyszalontai Arany János Emlékegyesület tevékenységéről vall. Állítólag ezek a dokumentumok Nagyváradra, a megyei irattár raktárába kerültek. Mindenesetre hiányukkal jelentős veszteség érte a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum gyűjteményét. Egy évvel vagyunk túl a román diktátor korszakán; ám a Csonka torony tövében továbbra is csak az ezerkilenc- százhetvenhét februárjában keltezett átvételi elismervény magyarázza, hogy ezeknek a leveleknek a nagyszalontai múzeumnál volna a helyük még akkor is, ha belőlük akaratlanul is Nagyszalonta magyar múltja olvasható ki. Ennél a felsőbb utasításra történt „meglopásnál” is nagyobb sérelem érte a költőt, amikor ezerkilencszáznyolc- vanhatban a nagyszalontai Arany János Líceum névtáblájáról leemelték a súlyosnak tűnő Arany Jánost. A hatalom úgy döntött: nagy költőnk, aki évszázadok határain át, újabb és újabb nemzedékeket a magyar nyelv sajátos gazdagságára oktat, nem érdemel meg annyit, hogy szülővárosában (ahol tanult és tanított) egy oktatási intézmény az ő nevét viselhesse. A decemberi fordulat után egy ideig ismét ' visszakapta eredeti nevét a nagyszalontai líceum. Aztán, ahogy a forradalom mítosza kilépett a valóságból, az Arany Jánost rögzítő névtáblát is újra leemelték. Most megint harcolnak a sza- lontaiak, hogy városuk nagy szülöttének neve a líceum feliratára ismét felkerüljön. Az Arany János név melletti érvelés fő szervezője a nagyszalontai Midesz (Magyar Ifjúság Demokratikus Szövetsége) helyi szervezete, mely szeretné a lehető legetikusabb formában megoldani a problémát. Ám, ha konkrét eredmények így nem érhetők el, kénytelen lesz demonstrációkat, tüntetéseket szervezni, hogy nyomatékosít- sa Nagyszalonta város lakosainak óhaját. A városnak már van egy román líceuma, az itt tanuló diákok többsége viszont magyar anyanyelvű, ezért jogosnak vélik követelésüket. Tehát az Arany János szellemét csorbító hatalmi intézkedések még orvoslásra várnak Nagyszalontán. Nagyváradon, a megyei irattár raktárából százhuszonhárom levél a Csonka torony tövébe hazavágyik; Nagyszalontán több ezer ember a líceum falára Arany János nevét kívánja. Arany * János tehát rehabilitációt kér! S mi higgyük: talán nem hiába! Magyari Barna Ám ekkor katonák tűntek fel- amerikaiak voltak. Vitték a parancsnokhoz, nézett egymásra a két megszeppent magyar. Súg- dostak is talán valamit, mert hirtelen felderült az amerikai tiszt arca. — Az anyátok mindenit, hát ti magyarok vagytok...!? A tiszt ugyan született amerikai volt, de a szülei Ungvárról vándoroltak ki valamikor a századforduló táján. így aztán a két magyarra rámosolygott a szerencse. Két hét múlva kaptak egy papírt, mehettek isten hírével. Útközben betértek egy kocsmába. Ha hiszik, ha nem, tele volt magyarokkal. Egyikük felismerte. Azt tanácsolta neki, ne menjen haza, vállaljon munkát egy időre Bajorföldön. Végül a korcsmároshoz szegődött el, annak a tanyáján lett afféle mindenes. — A Dunától úgy ötszáz méterre volt a tanya, s ha csak időm engedte, kimentem a partra, néztem a vizet. Néztem, hogy folyik keletnek... hazafelé. Egy- szercsak feltűnt egy hajó, s kikötött. Magyar hajó volt. Szaladtam... nem vennének fel valami munkára!? Menjek Passauba, Szabó Tibor kapitány úrhoz. Elmentem. Bekopogok, néz rám szigorúan. Aztán mihez értei...? Mindenhez, mondom. Na jó, feleli, akkor jelentkezz a Verecke nevű hajón, ha megfelelsz, talán fűtőnek felvesznek. A Verecke, annyi más társával együtt a magyar Dunán szolgált egykor, s a többi hajóval együtt, ahogy jött a front, felszorult egészen Regensburg alá. S itt,-amolyan „kofás hajóként” szolgált. Hetente kétszer-háromszor a piacozó falusiakat szállította, kétszer-háromszor meg az amerikai katonákat vitte kirándulni. De ekkor már negyvenhat novemberét írtuk, s jött hirtelen a parancs, holnap indulás. Mennek haza...! Volt nagy öröm... egészen Linzig. De ott, kikötés közben léket kaptak, alig tudták eltömni. S ami még nagyobb baj volt: a parton odavetették nekik, hogy sehová! Ezentúl foglyok! A magyar állam tartozik valami angol banknak isten tudja hány millió fonttal, vegyék tudomásul, a hajókat lefoglalják...! — Csak néztünk, hogy miért pont ezt a tizenkét, konvojban jövő hajót., .de nem volt mit tenni. Szerencsére egy-egy, otthonról érkező hajó azért már fel-fel- tünedezett a folyón, s hoztak az embereknek ezt-azt. Mint utólag megtudtuk, többek között rumot is. De mi abból nem sokat ittunk. A kapitányaink egy hatalmas, háromszázötven literes hordóban összegyűjtötték, s mikor tele lett, felballagtak a városparancsnokságra. Hogy történt, hogy nem... egy este kiadták a parancsot. Éjfélben mindenki a fedélzetre...! S hajnalban... indulás haza! Annak a hordó rumnak a fejében a linziek behunyták néHÉTVÉGI MELLÉKLETE 9 Mesés nyelvtanulási alkalom Pokoljárás egyházi segédlettel Egy unitárius lelkész meghurcolása és rehabilitálása A kereszténység, ha akarja, ha nem, politikai tényező. A harmadik évezred küszöbén világosan kell látnunk, hogy az úgynevezett semlegességet hirdető, hallgató egyház a mindenkori, fennálló rend kiszolgálója lett. A Biblia Istene eljegyezte magát a minden embernek kijáró igazságossággal. A hitünk tehát nem lehet csak magánügy. Társadalmi küldetéssel kell bírnia, a közéletiségre misszioná- ló, keresztény lelkülettel, amely kizárólag a jézusi szelídségnek megfelelő eszközöket és módszereket alkalmazhatja. Ebben a meggyőződésben tevékenykedett Kocsordon dr. Ab- rudbányai János unitárius lelkész. Nem szabad elfelejtenünk, hogy évszázadok óta honos az unitárius szellem magyar földön is. Ez a szabadelvű keresztény gondolkodás Erdélyből indult (sokáig kolozsvári vallásnak hívták) a 16. század közepén. Áz unitáriusok egyszerűen csak megértették Isten gondolatát. Szolgálatában tudatosan tevékenykednek, Istent minden mesterkélt kegyesség nélkül keresik és tisztelik. Meggyőződéssel vallják, hogy szabadon szolgál a szellem Istennek és embernek egyaránt. A heroizmus és a szeretet árasztja a legtöbb fényt a világra Isten képéről — vallotta az Erdélyből Kocsordra menekült unitárius lelkész. Az új román kormány hatalomra jutása után (1945) menekülnie kellett dr. Ab- rudbányai János kolozsvári teológiai professzornak, mivel jobboldali tevékenységgel vádolták. 1945—46-ig Kocsordon bujdosott, majd 1946 szeptemberében hivatalosan is kinevezték a ko- csordi unitárius parókiára lelkésznek. A szolgálatot számára nem csak a prédikáció jelentette. Az új vallásos élmény nyújtását nem az új tanok, új kultikus cselekmények bevezetésében látta, hanem az egyén szerepének új értelmezésében. Az egyháza rendeltetésének tartotta az öntevékeny életre nevelést és az üdvösséget, mely által új harmónia jön létre az atyafiak lelkében. Jól tudta, hogy a hitet, a magatartást a személyes példa útján lehet átadni. Csakis így lehet az ember méltó a teremtés nagyszerűségéhez. Ő valóban a falu mindenese tudott lenni. „Azért viselek palástot, hogy mindenkin segítsek.” Az örökké tenni tudó Balázs Ferenc mészkőt . unitárius lelkész barátjával vallotta: ,,Föl kell fedeznünk a világ lelkét. / Újjá kell születnünk valamennyiünknek." Irányításával fejlődésnek indult a község kulturális és gazdasági élete. Parókiát épített, az egyház földjén kisszövetkezetet alakított ki. Á vállalkozó atyafiakkal együtt művelték a földet. A közös jövedelemből kultúrházat építettek, amelyben mozigépet üzemeltettek. Felújították a már korábban beindult falusi színjátszást. Az emberek úgy érezték, hogy a lelkészük vezetésével végzett munkájukkal részt vehetnek az egészséges, új magyar társadalom megteremtésében. Ám ez a reményük az 1950-es években szertefoszlott. A központilag irányított, parancsuralmi rendszer nem tolerálta az alulról jövő egyházi kezdeményezéseket. Felszámolták az öntevékeny közösségeket, államosították a kultúrházat, elvették a földeket Felszabadulásként érkezett 1956. októbere. A tisztánlátás órája jött el. A visszafojtott elégedetlenség a felszínre tört. A lelkésszel együtt mindenki úgy érezte, itt a lehetőség az öntevékeny, demokratikus faluközösség kiépítésére, az emberi méltóság helyreállítása. Az unitárius kereszténység hármas feladatát fogalmazták meg. Az egyház nem korlátozhatja tevékenységét csak a belső hitre. Nyíltan kell vádolnia minden olyan társadalmi állapotot, mely ellentmond Isten igazságának, a bibliai jó hír elferdíthetetlen, nyilvános hirdetése szálljon síkra a kizsákmányoltak és elnyomottak érdekében. Az unitárius parókiában megbeszéléseket tartottak, az iskolában népgyűlést hívtak ösz- sze. Meggyőződéssel vallották, hogy az új társadalom építésében nem nélkülözhetők a keresztény igazságok és erkölcsi értékek. A kurucos rátartiság és a szabadelvű gondolkodás megbosz- szulta magát. A szemtanúk szavaival élve — a forradalom leverése után pufajkások jelentek meg egy téli éjjel a faluban. Elzárták a templom környékét, körülvették a parókiát, és elhurcolták a lelkészt. A presbitereket pedig ütlegelték és a parókia tornácán falhoz állították. Állami nyomásra az unitárius egyház is megfosztotta papi hivatásától az elítélt dr. Abrudbányai Jánost. A börtönévek, a vallatások kikezdték egészségét, amibe bélé is halt. 1990. dec. 14-én a Magyarországi Unitárius Egyház évzáró közgyűlésén rehabilitálta dr. Abrudbányai János volt kocsordi lelkészt. Huszti János unitárius püspök úr méltatta a rehabilitált lelkész munkásságát. A Kelet-Magyarországi Szabadelvű Protestáns Kör példaképének tekinti a népszolgálatot teljesítő lelkészt. Kezdeményezni fogják, hogy szolgálatának és meghurcolásának helyén, Kocsordon emléktáblát helyezzenek el az unitárius parókia falán, illetve utcát nevezzenek el róla. Felhős Szabolcs Csizmadia Attila: Lovak (linómetszet) Egy jelenet a mesefilmfáől tői a teljes oktatóprogramot beszerezte. Január második hetében elindult a Tv 1-en a program, amely húsz héten keresztül folytatódik. De, mint már sejtik, nem holmi hagyományos iskolai oktatásról van szó. A mesefilm cselekménye közben ismerkednek meg a szavakkal és a fogalmakkal, a beszédfordulatokkal a gyerekek, miközben leköti figyelmüket a kedves, szellemes, humoros mese. És hogy ne csak a tévében meg az iskolában foglalkozhassanak a programmal, a Novotrade megvásárolta a BBC-től az oktatócsomag licencét, és kiadták a tévésorozat alapján készült, hat részből álló videókazettát. Ehhez kapcsolódik hat szép kiállítású képeskönyv (borítóján társasjátékokkal), egy szülői és nevelői útmutató. De gondolva arra, hogy nincs még minden háztartásban videókészülék, összeállították hangkazettán a mese szövegét, számos dallal kiegészítve. (A hang után a gyerekek felidézik maguknak, magukban a jól ismert látványt.) Mint ígérték, január végére már az üzletekbe kerül az oktatócsomag — összesen 3000 forint körüli áron, de külön-külön is forgalmazzák a könyveket, a videót, a hangkazettát. Addig pedig, gyerekek, felnőttek, érdemes hetenként egyszer, ha az ismétlést is beleszámítjuk kétszer, öt-öt percet Muzzyra és az angol nyelvre fordítani. K. M. hány órára a szemüket... Szökjünk meg, ők nem látnak semmit. Egy elhanyagolható bécsi affért kivéve aztán szerencsésen meg is érkezett a flotta a magyar vizekre. Budán persze már várták őket. Kecskeméti Kálmánt is nyomban a Margit körúti fegy- házba vitték, majd a Mosonyi úti toloncházba. Aztán, amikor kiderült, hogy nem terheli semmiféle bűn a lelkét, hazaengedték. Nyíregyházán ugyan még jelentkeznie kellett hétvégeken egy darabig a rendőrségen, de aztán békén hagyták. Muzzy — ha még nem ismernék — egy rendkívül barátságos földönkívüli óriás-szörny, aki igen szereti az órákat — megenni! Ő siet a börtönben senyvedő hősszerelmes, Bob segítségére. Ja, és hogy Bob, a kertész miért ül rács mögött? Hát azért, mert nem átallotta megcsókolni Szilviát, Gondoland királyának szépséges leányát. De ami még ennél is nagyobb baj, hogy a királykisasszony is viszontszereti a motorral száguldozó legényt. Mindezt a fondorlatos és gonosz Corvax, a legfőbb gondolandi miniszter leplezi le, és árulja be a királyi szülőknek. A történet fordulatos, kalandos, ahogy az egy mesefilmhez illik. Csakhogy ezúttal különleges mesefilmről van szó. A BBC által összeállított történet egyúttal angol nyelvlecke is, kisiskolásoknak szánva. A szerzők héttől tizenhárom éves korig ajánlják, de világszerte vannak Muzzy-ra- jongók háromtól kilencvenhárom éves korig. Muzzy most a Magyar Televízió és a Novotrade Kiadó jóvoltából Magyarországra érkezett. A tévé nyelvoktató produceri irodája (most így nevezik a tévében a hajdani szerkesztőségeket) a kiadó közreműködésével a BBCMUZZI MAGYARORSZÁGON M egnősült, régi szerelmét, egy bolgár- kertész lányát vette el feleségül, s elhelyezkedett a „szakmájában”. Fűtő lett a MÁV-nál, nagy, kormos képű mozdonyokkal járta az országot. Egészen 1968-ig, a nyugdíjazásáig. Persze, azóta is dolgozik. Az egyik nyíregyházi vállalatnál portás, majdnem nyolcvanévesen. S ha van egy kis szabad ideje, azon tűnődik, mi lett vajon azoknak a hazacsempészett hajóknak a sorsa. Meg azon, milyen jó lenne még egyszer végighajózni a Dunán Budától, mondjuk Regensburgig. Még egyszer, ebben az életben. Balogh Géza
